Székely Nemzet, 1891 (9. évfolyam, 1-201. szám)
1891-02-14 / 25. szám
Február 14. át Romániával összeköttetés eszközlendő s amennyiben ez lehetséges nem volna, Tusnádon át az összeköttetés Háromszék megyével biztosítandó. Egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy Gyergyó-Ujfalutól Ditróig szárnyvonal építendő; a két irány hosszát 122 kilométer kiterjedésben tervezvén, kiépítési költségeirül javaslatba hozta : 1. Postamegváltás czimén az államtól nyerendő 250,000 frtot. 2. A megyétől az államuti vállalat terhére felveendő kölcsönt, 150,000 frtot 3. Szintén a megyétől a közmunkaváltságalap terhére 200,000 frtot. 4. Közhelyek ingyenes átadása és ingyenes anyagok értékében 50,000 frtot. 5. A zetelaka-gy.-ujfalvi közút kiépítési költségének hordozását az akkori közmunka és közlekedési minisztérium biztosítván, annak értékét 50,000 frtot. 6. Állami segély 3 évre 300,000 frt. 7. A megye magánvagyonából adandó segély 100,000 frt. 8. A községek által nyújtandó segély 220,000 frt, összesen 1.320,000 frt. Erre törzsrészvények adatván, és a megfelelő elsőbbségi kötvények kibocsáttatván, kiépíthetőnek vélte a két irányú vasútvonalat. A 40-es bizottság ezen javaslatát 1886. évi augusztus 16-án a törvényhatósági közgyűlés behatóan tárgyalván, 162. ikvi szám alatti határozatával azon módosítás mellett fogadta el, hogy amennyiben az időközben azon javaslattal fellépett dr. Huszár Károly s társai terve, hogy Szászrégentől fel a Maros folyó mentén létesittessék Csikmegyével összeköttetés, a kivitelre megérleltetik, kész Maros-Torda megye határától Ditrónál is összeköttetést létesíteni; addig azonban Ugrón Gábor és Dániel Gábor engedményesek ajánlata mellett marad, s részökre az előmunkálati költségeket utalványozza. E határozat közmunka és közlekedésügyi miniszter ur ő nungához felterjesztetett, hol nem csak buzdító elismerésben részesült a vármegye törekvése, hanem midőn hathatós támogatását ígérte miniszter ur ő nunga, egyszersmind 1887. január 7-én 50907. szám alatt kelt magas leiratában mind az államúti vállalatot, mind pedig a közmunkaváltság alap terhére előirányzott öszszegeket elvileg elfogadta, s ezenfelül kilátásba helyezte a vállalat nagyobb mérvű segélyezését. Ezen magas leirat alapján a további lépések megtétetvén, vallás- és közoktatásügyi miniszter ur ősmga 1888. február 6-án 1831. sz. a. kelt leiratában a megye magán vagyonából megajánlott 100,000 frt segélyezést jóváhagyta kevés formaságok betartásának fennhagyásával és a községek is megkérdeztetvén, képviselőtestületeik által oly kötelező nyilatkozatokat küldöttek be, melyekben több mint 100.000 frt van biztosítva, s mely kötelező nyilatkozatok jelenleg jóváhagyás végett belügyminiszter úr őnmga előtt állanak. Ezalatt Ugron Gábor és Dániel Gábor engedményesek is a nyomjelzéseket foganatosíttatták s részükre felsőbb jóváhagyással 23,702 frt 2 kr fizettetett ki e munkálatokért, minthogy a miniszteri kiküldött a Hargitán átvonuló részt mélyebbre kívánta helyezni s e miatt a másodszori munkával 8702 frt 2 kr több kiadás keletkezett. Ezután következett a közigazgatási bejáró, melynek eredménye volt, hogy az udvarhely megyei összeköttetés mellett egyelőre Csik-Szeredáig építtessék ki a vonat a marosnyiri állomástól egy Gyergyó-Szent-Miklósig terjedő szárnyvonallal. Alig hogy a kétszeri bejárás foganatosíttatott, érkezett meg Háromszék vármegyének azon nem várt határozatai, melyben kijelenti, hogy a csíki csatlakozás érdekében nem állván, az öszszeköttetés iránt csak úgy nyújthatna biztosítást, ha a Szászrégentől feljövő körvasút folytatása lenne a háromszéki csatlakozás. Minthogy pedig a Szászrégentől tervezett körvasút kiépítése nagyobb költséggel jár, sem hogy annak létesíthetése a közelebbi évektől várható lett volna, s igy az összeköttetés egyik ponton is biztosítva nem lehetett, a törvényhatóság 1889. május 20-án tartott közgyűlésében 576. jkvi sz. alatt hozott határozattal az első székely vasút kiépítési kérdését abban hagyni határozta s utasította az alispánt, hogy a határozatról kereskedelemügyi miniszter ur ő hagának tegyen jelentést. E felterjesztésre 1889. julius 17-én 29733. sz. a. egy oly megnyugtató válasz érkezett ő nagyméltóságától, melyben a háromszéki csatlakozás nem csak biztosíttatik, hanem azon esetre, ha Csikvármegyében a vasutak megépülnek, úgy fel, mint lefelé a további folytatás kilátásba helyeztetik, egyszersmind pedig elvárja ő m mga, hogy a megye közönsége a tervbe vett vasút kiépítését saját területén minél előbb biztositandja, mert ezzel ér el azon czélhoz, hogy idővel a háromszéki összeköttetés is létesittessék. E megnyugtató leiratot a vármegye örvendetes tudomásul vevén, 1889. augusztus 27-én tartott ülésében 258. ikvi sz. a. kelt határozattal utasította az e tárgyban már régebb megbízott fő- és alispánt, hogy a megye területén terveit helyi érdekű vasút kiépítése iránt engedményesekkel a tárgyalás fonalát újabban felvevőn, a kiépítés foganatosítása végett szükséges intézkedéseket tegyék meg, azaz most már a csatlakozásra való tekintet nélkül lássanak a munkálat megkezdésére szükséges összeg biztosítása után, mire aztán meg is kezdettek elsősorban a községek által tett ajánlatok körüli alakiságok betartására irányult lépések s a menynyire azok czélhoz juttatók és kiegyenlíthetők voltak, az illetékes minisztériumokhoz irányzott felterjesztések. A lényegtelenebb mozzanatok kihagyásával ez a vázlatos képe az első székely vasút létesítésére irányult törekvésnek megyénkben s annak kiemelésével, hogy belügyminiszter úr őnaga is elvileg melegen pártolta mindazon lépéseket, melyek azt a czélhoz segíteni hivatva voltak, ebből bizonyos 1. hogy a vármegye oly kötelező lépéseket tett és határozatokat hozott, melyeknek mellőzése törvénysértés nélkül most már nem lehetséges ; 2. az, hogy kereskedelemügyi miniszter úr őnaga is ama határozatokat elvileg elfogadván, biztosítást nyújtott arra nézve, hogy az államúti vállalat és a közmunka-váltság-alap terhére előirányzott költségrészlet számításba vehető; 3. az, hogy mind belügyi, mind vallás és közoktatásügyi, s nevezetesen kereskedelemügyi miniszter urak minden ez ügyre vonatkozó leiratokban annyi jóakaratot tanúsítottak s utóbbi oly mérvű állami segélyezést is helyezett kilátásba, hogy a vármegye megbocsáthatlan ballépést tenne, ha maga részéről is a kínálkozó alkalmat fel nem használná. Minthogy pedig az 1890. évi I. t. sz. az utmunka leszolgálását az eddigitől teljesen eltérő alapra fektette, megszűnt annak is a lehetősége, hogy a vármegye az államuti vállalat terhére valamelyes kölcsönt vehessen fel, mert ebben idáig az volt a nyeresége 7—8 ezer forintokban, hogy az állami útra szállított fedanyagot közmunkán hordatta ki s az azért járó összeget más czélra fordíthatta , mig most az útadó behozatalával egyszersmind közmunkát is nem teljesittethet. Az erre szolgáló szerződést is csak a dekórum kedvéért tartja fenn, mert a létező csekély nyereséget is az utánjárás bizonyára nagyobb részben felemésztendő. És megszűnt lehetősége annak is, hogy a közmunkaváltság alap terhére nyerjen kölcsönt, mert a mellett, hogy az azt helyettesítő útadó még a legszigorúbb takarékossággal összeállított szükségletet sem fedezi, a vármegye elment a kirovásban a törvény által megengedett véghatárig, míg a közmunkaváltság fennállásakor módjában lett volna azt annyira fokozni, az önmegadóztatásnak oly mérvéig emelni, hogy az e czímen előirányzott összeg akadálytalanul beszerezhető lett volna. Nincs más mód tehát a fennálló kölcsönös kötelezettségek teljesíthetésére nézve, mint a törvényhatósági utak építési, kezelési és fentartási kiadásairól és bevételeiről szerkesztett költségvetésbe egy oly összeget felvenni a valódi kiadások Vl-ik rovata alá, mi lehetővé tegye a kiépítéshez szükséges pénzösszeg beszerzését s ez a rendelkezésre álló források felhasználása mellett sem lehet kevesebb 29000 írtnál, számítva azt 50 évi időtartamra. Indokolttá teszi ezen intézkedést egyfelől azon körülmény, hogy e 79 [] mértföldnyi kiterjedésű megyének 324 kilométer hosszúságú megyei úthálózata van, melyek hadászatilag annyira fontosak itt a keleti határ és az országnak, hogy nemcsak fentartásuk, hanem még lehető kiterjesztésük szükséges. E mellett van 170 kilométer oly viriuális útvonala, amelynek fentartása és gondozása épen annyira érdekében fekszik a megyének, mint a hadászati utaké, minthogy egy hadjárat esetén a kettőt egymástól elválasztani nem is lehetne. És indokolttá teszi másfelől azon körülmény, hogy egy a megye szívén keresztül menő vasút e fontos állami érdeket kiszámíthatlan következményekkel volna hivatva szolgálni , minélfogva itt az állami állandó segélynyújtás a törvény intenciójának teljesen megfelel. Igen természetes, hogy az állami segély mérve az útadó összegétől fog függeni, mert a mennyiben az fokoztatik, vagy a kiadás mérve alább szállittatik, csak a hiányzó összeg fogna igénybe vétetni; azért két évről két évre a költségelőirányzatok alkalmával mindig újabb számítások alapjául szolgálna s most ily összegben csakis az 1891 —1892. évi költségelőirányzatba lesz pótlólag felvéve Hogy egy Csík vármegyét átfutó, avagy csak érintő vasút kiépítése mennyire kívánatos nemzetgazdasági okokból, legyen szabad némi tájékozásul felemlíteni, hogy a 79 □ mértföldnyi terület mivelés alatti része alig tesz többet 8 □ mértföldnél, a fennmaradó 70 □ mértföld területből 50,000 hold olyan erdő, melynek terméke kereskedelmi uton ma is értékesíthető, a több rész sarjadzó erdő és erdős terület, nagyobbára erdei legelő, melyen él 10038 ló, 60771 darab szarvasmarha, 85765 juh, a nyári bérleteken kívül és 4524 kecske, nem számítva az ugar határon tengődő 12.000 drb sertést. Ez állatállomány fogyatéka igen kevés kivétellel csak a helyi forgalomé, mert a legközelebbi vasútállomásig való szállítás nagyobb utánjárással és költséggel történhetvén, a keresletet lenyomja , míg egy a megyét érintő vasút annak bizonyára oly forgalmat biztosítana, ami pár év alatt magát az állatállományt is megkétszerezné. E mellett ott van az előbb kimutatott roppant kiterjedésű erdőség, minek holdját átlag 70 tömör köbméterre becsülve, már ez magában képes egy vasútnak fényes jövedelmezőséget biztosítani emberöltőkre s most nevezetesen, midőn a faérték magassága nyugatra terelte e kereskedelmi ágat. És ha ezekhez hozzávesszük a csaknem minden község határán felbuzogó savanyuviz kivitelt, a kiaknázhatlan márványtelepeket, a már is feltárt s még ezután feltárandó kőszénbányákat, a vasat, a rezet s a jól keresve biztosan feltalálható petróleumot, nem is említve a folyton rendelkezésre álló más kisebb kiviteli czikkeket, a kihasználatlan kincseknek oly halmazát adhatjuk át a vasúti forgalomnak, hogy az elvesztett nyereség tudata tapogatózásunkat nem büntetheti eléggé. A bizottság az alispán úr javaslatát indokolásával együtt elfogadván a 29000 főt a költségvetés Vl-ik rovata alá „helyi érdekű vasutak létesítésére és támogatására“ czimen felvétetni s a törvényhatóságnak leendő előterjesztés végett a megye alispánjának kiadni határozta azon megjegyzéssel, hogy a közigazgatási bizottság maga is melegen ajánlja úgy a törvényhatóság, mint kereskedelmi miniszter ur őnugának elfogadásra. Elfogadtatott továbbá az építészeti hivatal által a megyei törvényhatósági közutakra a jelen évre szükséges fedanyagokról szerkesztett kimutatás, mely szerint a tölgyesi és gyergyói járásban levő utak kavics szállítása 14,519 frt, a szépvizi és alcsiki járásban levő utak kavics szállítása 16,402 frt 50 kv költségösszeg erejéig lesz vállalat útján biztosítandó árlejtés útján. Csik-Szépviz község iskolaszékének kérelme folytán a kir. építészeti hivatal felkéretni határoztatott, hogy Szépviz községében építendő iskolaház tervezetét mielőbb elkészítse, Szépviz község pedig oda utasittassék, hogy a szükséges anyagok és pénzösszegekről akkép gondoskodjék, miszerint az iskolaház építése még a tavasz beálltával megkezdethessék és lehetőleg a jövő őszig befejeztessék. — A SZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA, Böjtben. — A régi időkből. — — febr. 12. Én, tisztelt szerkesztő úr, ma már nem létezem. Úgy tessék érteni, hogy nem számítok többé. A mamák rám bízzák a leányaikat, ha az ők árgus-szemök nem vigyázhat reájuk ; én kisérem el a fiatal asszonyokat estélyekre s fájdalom, a férjek nemcsak lovagias kérdést nem csinálnak belőle, sőt nagyon őszinte arczcal köszönik meg nekem a „szives fáradságot“, miközben szorongatják a kezemet olyan barátságosan, hogy az orrom hegyétől a fülem kávájáig pirulok érte. A fiatal leányok „titkokat“ bíznak rám s a szép asszonyok „tanácsomat“ kérik ki kényes ügyekben. A dolgok ilyen állapota világosan bizonyít a mellett, hogy immár nem vagyok többé „párti“ s hogy kezdek ennélfogva — nem létezni. Nehogy pedig tisztelt szerkesztő úr abban a csalódásban éljen, mintha most valami mankón járó vén emberrel volna dolga, sietek kijelenteni, hogy az ötven évet csak a napokban hagytam el, a fejem tetejét azonban egyetlen hajszál sem hagyta még oda, csak egy kicsit befújta a hó, vagy ha jobban tetszik, megütötte a hóharmat. Persze, ezelőtt tizenöt-húsz esztendővel másként állt a dolog egészen. Akkor teljes és tökéletes gavallért ismert volna ön bennem, akinek határozott sikerei voltak s egyáltalában azokhoz az emberekhez tartozott, akiket a férjek legalább is respektáltak. S ha már benne vagyok a magam jeles tulajdonságainak valóban nem követésre méltó hánytorgatásában, hát egyúttal azt sem titkolom el ön előtt, hogy annak idejében a társadalomnak — hogy is mondjam — „nélkülözhetetlen vezértagja“ voltam. A „Világnemesítő“ czímű hetenként egyszer megjelenő kitűnően szerkesztett lap Árokberken szóról-szóra úgy referált rólam, hogy az én érdemeim „halhatatlanok“. Tehát ebben az aranyos időben történt, hogy én a szentpéterváli jótékonyczélű férfiegyletnek elnöke voltam.Egyébiránt, hogy semmit el ne hallgassak, azt is meg kell mondanom, hogy ugyanazon időben nemcsak az elnöki méltóság fénye ragyogott a homlokomon, de az elnöki, titkári, első és másodjegyzői, sőt még a kihordói tisztek súlyos, de megtisztelő teendői is erőtlen vállamat nyomták.) Tehát méltóztassék odaképzelni magát a szipéterpáli jótékonyczélű férfiegyesület tanácskozásai közé, amelyeket én vezettem az akkori sajtó egyértelmű véleménye szerint „kiváló tapintattal s nagy bölcsességgel“. Ez a férfiegyesület annyiban jótékony czélú volt, hogy jótékony czélokra soha egy garast sem adott s ha az ember tekintetbe veszi, hogy az úgynevezett „humánus“ czélok mennyire kiaknázzák a modern társadalom kasszáját, tehát a mi egyesületünktől igen helyes dolog volt, hogy „saját tárczájára“ dolgozott. Fordultak elő ugyan nagyobb szabású „társadalmi czélok“, amikért „áldozni“ honfiúi kötelességünk volt, de hát azokat úgy tudtuk mi támogatni, hogy a t. ez. közönség bennünk az „áldozatkész“ férfiegyletet látta csupán. Mikor tudniillik már okvetlenül „áldoznunk“ kellett, akkor rögtön mulatságot rendeztünk s a befolyó tiszta jövedelem ment a mi firmánk alatt jótékony czélra. Azt persze, a publikum nem vette észre, hogy azokat a jótékony forintokat nem mi adtuk, hanem rajtuk szedtük fel. Hja, „mundus vult decipi“, — mondja ön. Pedig nincs igaza. A mi közönségünk soha sem panaszkodott, lévén mi ellenállhatatlan ficzkók annak idejében. De hát akkor mi volt a célja a mi jótékony férfiegyletünknek ? — kérdi ön egészen alapos okon. Azt is megmondom. A mi alapszabályainknak egyetlen paragrafusa volt: az, hogy mulassunk. Akármiféle czímen, mindegy , fődolog volt, hogy mulassunk. Csakhogy addig jár a korsó a kútra, míg nyaka szakad. A mi közönségünk végre belátta, hogy a sok mulatság sok pénzébe kerül, tehát sztrájkolni kezdett. Kihirdettük az estélyeinket, de csak úgy kongott a terem az ürességtől. Megpróbáltuk úgynevezett „jótékony“ firmákat adni a dolgainknak és fennen hangsúlyoztuk a helybeli „Világnemesítő“ czímű lapban, hogy a társadalomnak sebei vannak, amelyek gyógyító balzsamot várnak ; hogy a haza áldozatot kér és segítségért könyörög ; hogy a kinek ereiben honfiúi vér buzog, annak sikra kell szállani s le kell tenni az áldozat filléreit a közügy szent oltárára: mind hasztalan, a publikum konok maradt és hajthatatlan. Az estélyeink üresek voltak. Most már a bukás szélén állottunk. A szentpéterpáli közönség titokzatosan mosolygott, mikor a jótékonyczélű férfiegyesület tagjait az utczán lehorgasztott főkkel tanakodni látta. Ezúttal úgy látszott, rajtunk fogott ki a publikum. A jótékonyczélű férfiegylet rendkívüli közgyűlést sürgetett, amely a dolgon segíteni lenne hivatva. Soha sem látott ön olyan izgalmat, amilyen azon a közgyűlésen volt. A tűz, a láva, a vihar, a vizar és a forgószél ott gomolygott mind a gyűlésteremben. — Nem adjuk fel a pozícziónkat! Meghalunk, vért iszunk, de mulatni akarunk ! Ingyen adjuk a mulatságot, de mulatunk tovább is! Egyszer a kavargó viharban föláll Muki, az én kenyeres társam. Bonvivá fiú, csupa szellem, csupa élet. És harangzúgáshoz hasonló hangja végigzeng a tomboló égiháborún : — Uraim, a mi estélyeink renomméját a társ nőegyletek húzták le, amelyek 20, 30 krajezár potom árért mulattatják a publikumot. Indítványozom, húzzuk le a belépti díjak árát négy krajezárra , fogadom istenem, tele lesz a ház. Hogy is szokták önök írni ilyenkor ? Igaz, frenetikus tetszés-zaj és tapsvihar követte az indítványt. Én megdöbbentem : ilyen olcsóra mégsem vesztegethetjük a mulatságainkat és — öt krajczárt hoztam javaslatba. Sokan voltak mellettem és sokan ellene. Elannyira, hogy pártok alakultak: a négykrajczárosok pártja s az ötkrajczárosok pártja. Végre is szavazásra bocsátottam a kérdést s a négykrajczárosok győztek. Úgy hiszem, nem kell önnek magyaráznom, hogy alkotmányos érzületű ember létemre ismertem a parlamentáris formákat , mivel kissebbségben maradtam, tehát a konzekvencziát le kellett vonnom, az elnökségről leköszöntem. De az elv, az eszme nem bukott meg. Évekig szolgálta a szentpéterpáli jótékony férfiegyesület a közügyet s a négy krajczáros belépti dijak mellett a hétnek hat napján vígan mulatott Szentpéterpál örege és ifja. Egyszer aztán kevésbé alkotmányos érzületü elnök jutott a tisztesség polczára, aki hasonló kritikus helyzetben nem bírván parlamentáris érzékkel, a gyűlés kimondotta a végleges feloszlást s azóta Szentpéterpálon jótékony férfi-egyesület nincs többé. S itt be is végezhetném a krónikámat, ha a történeti hűség az erényeim közé nem tartoznék. A szentpéterváli jótékony férfiegyesület egyetlen paragrafusában implicite az istenfoglaltatott SZÉKELY NEMZET. 25."szám. BELFÖLD. — febr. 13. A konzuláris bíráskodás. A képviselőház igazságügyi bizottsága hamarosan letárgyalta a konzuli bíráskodást szabályozó törvényjavaslatnak hátralevő szakaszait. Az egész javaslaton egyetlen egy módosítást tett a bizottság, azt is magának az igazságügyminiszternek javaslatára. Kivette tudniillik a Konstantinápolyban felállítandó konzuli főtörvényszék elnökét és bíráit a közös külügyminiszternek fegyelmi hatósága alól. Igaz, hogy meglehetősen szűkkörű volt a hatóság a javaslat eredeti rendelkezései szerint is, amennyiben csakis a szolgálattól való felmentésre szorítkozott, annak kimondásával, hogy az illető elnök vagy bíró azonnal viszszanyeri hazai államhivatalban addig elfoglalt állását és rangját, de mégis némi kiterjesztését egy közös hatóság jogkörének foglalták magukban a rendelkezések s a bírói függetlenség szempontjából is lehetett ellenök kifogást tenni. Az igazságügyminiszter módosítása, melyet az egész bizottság készséggel magáévá tett, megszüntette e kifogások alapját s szerencsésen eliminálta a javaslatból az egyetlen közösjog-kiterjesztést is. Az ellenzéki pártok most is csak egy szál mérsékelt ellenzéki „Probir-Mamzell“ által voltak képviselve a bizottság ülésén, aki szükségesnek találta kijelenteni, hogy elvtársai közül az egyik elutazott, a másik nem fog megjelenni. A szélsőbal tüntetőleg és teljesen ingnorálta a bizottsági tárgyalást. Ez a párt a konzuláris bíráskodásnak javasolt szabályozásában az 1867: XII. t. sz. természetes folyományát látja s hogy egész exisztencziája az említettük törvénynyel való diametrális ellentétre van fektetve, a párt tagjai úgy vélekedtek, hogy hadd végezzék el az egész dolgot maguk között azok, akik a közös ügyek alapján állanak. Amely eljárásban mindenesetre több a logika, mint a törvényjavaslat bizottsági tárgyalásával szemben követett mérsékelt ellenzéki struczmadár-politikában.