Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)
1892-02-23 / 29. szám
29. szám, X. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1892. február 23. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön • Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Jókai-nyomda-részvény-társulat, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. nT ----------e)® SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hírfizetési ík : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt —kr. félévre . 5 írt — kr. ________ Negyedévre . 2 írt 50 kr.______________ Hirdetményeit dija, : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredáb&Dr. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Udvarhely megye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvarhely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. E&S’T-------------------------T'i Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZERELT NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer, kedden, csütörtökön, szombaton és Vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre . . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Az új országgyűlés, Budapest, február 20. —e— Itt vagyunk tehát az új országgyűlés első napján , majd meglátjuk hamarjában, hogy hány zsákkal telik az önmagukat bőszítő ellenzékiek fenyegetéseinek s rosszakaratú jóslásainak teljesedéséből. Az bizonyos, hogy az ellenzék, s kivált az Apponyi-párt rendkívüli harczias hangulatú, tollforgatói, szónokai már hónapok óta járják az indusok szellemtánczát, mely után rendesen irtó háború kitörése szokott következni. A nemzeti-párti kaczikák s közindusok rémitő csataorditás közt villogtatják tomahawkjukat s bizony nem ő rajtuk fog múlni, ha diadallal övükbe nem tűzhetik a Szapáryuralom lenyúzott skalpját. Szapáry buktatása! Ez a jelszavuk. A választási hadjárat alatt egész törekvésünk oda irányult, hogy gr. Szapáry miniszterelnök ellen valóságos konspirácziót idézzenek elő. A protestánsokat avval ijesztették, hogy Szapáry pártjának győzelme esetén kizáró katholikus uralmat fog inaugurálni a protestánsoknak a közállásokból való kiszorításával, a zsidókat erre utalással avval próbálták rémíteni, hogy akkor rövid idő alatt vége lesz az emanczipáczionális jogegyenlőség pünkösdi királyságának is. A katolikusokat végre az elkeresztelési rendelettel s azon híreszteléssel kívánták bőszíteni, hogy Szapáry tehetetlenül a mindent kalvinizálni szándékozó Tisza-klikk uralmának igája alatt görnyedezik. Maguk részéről a katolikusoknak az elkeresztelési rendelet megszüntetését, a katholikus autonómiát ígérték, protestánsok előtt Tiszát emelték égbe gr. Szapáry rovására, a zsidókat pedig avval kecsegtették, hogy nemcsak meglesz győzelmük esetén az ő vallásuk recepcziója (a keresztény vallásokkal egyenjogúsítása), de főrabbijukat a főrendiházban egyenesen az esztergomi prímás mellé fogják ültetni. De hát — dicséret az ország óriási többségének felekezeti különbség nélkül — a mesterségesen preparált csalogató sípolásoknak nem lett sikere, gr. Szapáry pártja a szabadelvű párt a régi erőben tért az uj házba vissza, összetartozásában s a vezér személye iránti rendületlen hűségben az uj választások folytán tömörebb mint volt. A nemzet roppant többsége nem adott hitelt az ellenzéki hazudozásoknak s a szászoknak a kormánypártba lépését is — melyet magyar és államjogok feladása eredményeként tüntettek fel hazugul s Szapáryellenes orgyilkos agyarkodással — nagy örömmel vette tudomásul, s ebben gr. Szapáry államférfim bölcsességének teljes értékű bizonyítékát látta. Miért van ily nagy dühe az Apponyipártnak Szapáry ellen ? Hisz programmját minden pontjában helyeselte s azt meg bölcsen tudja, hogy a közigazgatási reform megvalósulása nem a miniszterelnökön mult, de az ellenzék a kormányt buktatni akaró obstrukcziója miatt dűlt dugába. Egyszerű az ok. Apponyi, ki a Szapáry által visszautasított fúzió révén a kormány tagjai közé be nem juthatott, most Koszuból miniszterelnöki székéből szeretné kibuktatni őt, hogy helyébe ülhessen. S kivei, kik közül kivált némely tollforgatója nem épen ideális okokból szeretnének a nagy befolyások, zsíros állások húsos fazekai közé férkőzni, dühös lármával szekundálnak neki. De hát hiába, a nemzet óriási többsége e tervüket a választásoknál megbuktatta, s a képviselőházban is hiába lesz minden pártütés, Danton-Marat-majmolás: a többség rendületlen hűséggel fog állni vezére gr. Szapáry körül, mert tudja, hogy e hűség s kitartás mentheti meg nemcsak az 1867-iki kiegyezést minden rázkódástól, de attól függ a magyar nemzet hegemóniája egyik nagy biztosítékának , a parlamentáris rendszernek fennadása is. A „Magyar Hirlap“-nak az az ötlete támadt, hogy vagy száz képviselőt megkérdeztetett, hogy mit tartanak Bánffy Dezső báró elnökjelöltségéről, hogy helyeslik-e a tervezett klotárt és hogy milyen véleménynyel vannak a Szapáry kormány képességéről? Egy néhány képviselő — írja a „Magyar Újság“ — ráment a lépre s bár többen „nem kívántak nyilatkozni“, mások készakarva semmit sem mondtak. Azt hisszük, hogy azok közül, akik valamit mondtak, vagy velük valamit mondattak, nem mind látta örömmel becses nyilatkozatát a M. H. hasábjain. Egy pár képviselő (ha ugyan ha a tudósítás) ugyancsak ferde helyzetbe jöhet saját pártjával. Azok például, akik beiratkoznak egy pártba és állítólag a legdurvább sértésekkel traktálják a párt vezérférfiait. Az Antal Gyulának tulajdonított nyilatkozat valóságos politikai csodabogár. A párt jól teszi, ha e nyilatkozatokat mérlegelni fogja és érdemük szerint bánik el a hün párthívekkel. Egyébiránt az is lehetséges (sőt kívánatos), hogy azok, kik ekként nyilatkoztak, maguk fogják levonni a konzekvencziákat. A fiumei kormányzóság. A „P. C.“ a következőket írja: Zichy Ágost gróf visszalépése a fiumei kormányzói állástól befejezett tény. Zichy gróf már a mult év végén benyújtotta lemondását, okadatolva azokkal az utasításokkal, melyeket a kereskedelemügyi miniszter a kormányzóhoz és a fiumei tengerészeti hatósághoz intézett s melyek e két hatóság működési körét lényegesen módosították. Miután Zichy grófot nem lehetett rávenni elhatározásának megmászására, lemondását elfogadták. Utódául, gróf Battyányi Lajost, az elhunyt Andrássy Gyula gróf vejét fogják kinevezni. Hadüzenet, Budapest, febr. 20. Kassáról érkezett Budapestre, Apponyi Albert gróf küldte Szapáry Gyula gróf kormányelnöknek és a szabadelvű pártnak. A nemzeti párt vezére nem várhatott még pár napig, hogy a Sándor-utczai palotában mondja el harczias programmját s hogy a parlamentben fenyegesse meg a kabinetet. Még a ház megnyílta előtt felsietett Kassára, hogy az ország már eleve tisztában legyen az ellenzék szándékai felől, hogy az új országgyűlés megnyitása ne lehessen, mint eddig volt, a nemzet örömünnepe, hanem a komor aggodalmak napja. A pártszenvedély tehát kardcsörtetve vonul be holnap az új házba, újra bevonul a személyes küzdelem, melyről Apponyi Albert gróf azt hirdeti, hogy nem ő kezdte, ő csak az eléje dobott keztyűt vette fel. A nemzet tehát nem várhat komoly vitatkozásokat, hanem botrányokat, nem remélhet reformokat, hanem ádáz harczot, melyben nem lesz eszme, irány, gondolat, csak az, amit a pártharag sugall. Ily előjelek mellett nyílik meg az új parlament. A nemzet, mely a pártszenvedély ezen elfajulását nem osztja és nem érti, aggodalommal kézdheti : mikép tisztul ki a kuszált helyzet, mily megoldást nyer a parlamenti válság? Még hová ragadja a szenvedély az ellenzéki pártokat, váljon parlamentarizmusunk új öt éves cziklusa nem lesz-e parlamentarizmusunk veszedelme ? Mert nem frázis, hanem komoly valóság az, hogy Magyarországon a parlamentarizmus forog veszélyben. Tehát az, a mi eddig fajunk, nemzetünk büszkesége volt, amire a művelt és nagy nyugati népekkel szemben is önérzettel hivatkoztunk, s mit egész jogosan mindjárt az angol parlamentarizmus után soroztunk. Alkotmányunk lényege, államiságunk palládiuma, jövőnk záloga, a parlamentáris kormányforma az, amit le akar járatni, tönkre akar tenni az elvakult, meggondolatlan pártharag, mely mint gyermek, vagy őrült, játszik a legveszélyesebb tűzzel. A nagy, hatalmas nyugati népeknél a parlamentarizmus zavarai nem érintik az állami és nemzeti lét oszlopait. Francziaországban a váltakozó forradalmak és zsarnokságok gyakran öszszetörték a parlamentet, de a franczia nemzet nagy és hatalmas maradt, a franczia caezárok parancsoltak a világnak. Németország még most sem bírja a parlamentarizmus lényegét, a német nemzet és birodalom mégis a vezérhatalom Európában. A Györgyök Angliában az alkotmány és parlament ellenére kormányoztak s az angol nemzet még sem rendült meg a világot megczivilizáló hivatásának teljesítésében. A magyar ellenben, mint nemzet és állam egyaránt csak a parlament által él. Parlamentarizmus nélkül nincs magyar állam, nincs magyar nemzet, mert magyar abszolutizmus, három század tanúsága szerint, nem lehetséges, hanem csak idegen. És mégis parlamentarizmusunk forog koczkán. Nem idegen hatalom fenyegeti, mint Oroszország fenyegette és megölte a lengyel parlamentet s vele a lengyel nemzetet. Nem a korona támad ellene, sőt a korona akarja azt az alkotmányos tényezők segítségével megmenteni. A kisebbség ássa alá személyes boszúból, uralomvágy miatt. Magyarország létalapjának kell megrendülnie csak azért, mert az ellenzék nem akarja tűrni a szabadelvű párt és a Szapáry-kormány uralmát. Szapárynak nagy többsége van, mit tesz az? Tiszának még nagyobb többsége volt, a parlamenti botrányok miatt mégis visszalépett, hogy önmagát feláldozva, megmentse a parlamentarizmust. Áldozata hasztalan volt, hasztalan lenne Szapáryé is, a kisebbség terrorizmusa csakhamar az új kormány ellen fordulna. Ennek sem szavazna meg sem reformokat, sem költségvetést. Nem személyes harcz ez, mint Apponyi nevezi, hanem állandó parlamenti forradalom, mely addig tart, míg a kisebbség czélját éri s a szabadelvű pártot szétrobbantva, uralomra jut. De várjon csak addig tart-e . . . ? A kassai hadüzenő nem gondolta meg merész játékának következményeit. A függetlenségi pártot, hűséges fegyverbarátját nagyon ostobának tartja, ha azt hiszi felőle, hogy bamba eszközül engedi magát felhasználtatni kormánybuktató czéljaira. A szélsőbal viszont őt véli felhasználhatni a közjogi kiegyezés ellen. Apponyi Albert gróf és pártja a dualizmus továbbfejlesztésének czímén programmjukba vették a közjogi alap megbolygatását. Kell-e ennél több Kossuthnak és a függetlenségi pártnak ? Hiszen a nemzeti párt közjogi programmja világosan az ő malmukra hajtja a vizet. Apponyi Albert gróf és pártja jól tudják, hogy kormányra jutva, e programmot be nem válthatnák. De gondoltak-e arra, mit fog tenni akkor, a szélsőbal ? Ők szoktatták a kisebbség erőszakára, ők tanították, mikép kell kormányt buktatni parlamenti botrányok, obstrukczió és személyes harcz által. A tanítvány jól tanult, de összes tudományát azonnal Apponyi Albert gróf és pártja ellen fordítja, mihelyt ezek kezébe jutna a hatalom gyeplője. Sőt ekkor törne ki igazán az ádáz harag a szélső padokon, s bizonyára jogosan, mert a függetlenségi párt szószegéssel, árulással vádolhatná a hatalom új birtokosait. A parlamenti forradalom tehát még fúzió és Apponyinak a kabinetbe való belépése által sem érne véget. És mégis, sőt ép ezért véget kell érnie csakhamar, s anélkül, hogy a Szapáry-kormány vagy a szabadelvű párt új áldozatot hoznának , mert minden áldozat hasztalan, sőt káros volna. A szabadelvű pártnak és a kebeléből alakult kormánynak kell megmenteniük a parlamentarizmust a kassai fenyegetőzővel és szélső barátaival szemben. És csak tőle függ, hogy megmenthesse. Ha szorosan összetart kabinet és párt, ha sem egyiket, sem másikat nem bontják meg benső egyenetlenségek, s ha ekkor a lázongó kisebbség tapasztalja, hogy legyőzhetlen ellenállásra talál, csakhamar felhagy e sikertelen küzdelmével. Eddigi sikereit is inkább a szabadelvű pártnak, mint önmagának köszönhette. Nem az ellenzék volt erős, hanem a szabadelvű párt volt erélytelen. Nem az ellenzék volt hatalmas, hanem a szabadelvű párt volt gyenge. Az ellenzék csak azért lehetett lármás, mert a szabadelvű párt hallgatag volt. Tiszának azért kellett buknia, mert a szabadelvű párt nem támogatta elég melegen és lelkesedéssel. Ezért kellene buknia Szapárynak, s bármely más kormánynak is, ha a szabadelvű párt puhasága tovább tartana. De végre hatalmának és kötelességének öntudatára kell, hogy ébredjen. Lágysága oda sodorta, hogy nemcsak kormányai, s nemcsak saját uralma forognak állandó veszélyben, hanem a parlamentarizmus is. A mint megmutatja, hogy erős, az ellenzék azonnal gyenge lesz. A mint szilárd elhatározást mutat, hogy megmenti a parlamentarizmust, erőszakos rendszabályok nélkül is meg fogja menteni. Ehhez azonban az szükséges, hogy belső egysége szilárd, rendíthetlen legyen. Hogy szinte túlságosan nagyszámú új elemei szorosan belesimuljanak a régi keretbe. És hogy a legvilágosabb elvi alapokon — a liberális reformok elvi alapjain — szervezkedve, megmutassa az országnak, hogy tudja is, akarja is organizálni a magyar társadalmat és a magyar nemzeti államot. Meg vagyunk győződve, hogy a szabadelvű párt minderre képes. Ebben a hitben adott neki nagy többséget a nemzet, s e hitben nem fog csalatkozni. Erre mutat azon lelkesült jelenet is, melynek ma este volt szintere a szabadelvű párthoz. Valóban szükség is van a szabadelvű párt emelkedett hangulatára, öntudatának hatalmas ébredésére. Szükség van czéljainak világos felismerésére, mely sokkal több, sokkal magasztosabb, mint a kormány és saját uralmának fentartása. A szabadelvű párt, mióta Apponyi Albert gróf és pártja a szélsőbal felé közeledtek, egyedüli kormányképes párt, kizárólagos örököse Deák Ferencz művének és szellemének. Csakhogy neki most már kettős feladata van. A régi Deák-pártnak csak a közjogi alkut kellett megvédelmeznie a szélsők rohamaival szemben és mégis megvédelmezte. A szabadelvű pártnak nemcsak a közjogi kiegyezést kell megvédelmeznie, hanem a parlamentarizmust is. Beksics Gusztáv: A kassai beszéd. — február 22. Biztosra lehetett venni, hogy a miniszterelnök temesvári beszédét nem hagyja szó nélkül Apponyi. Kassát választotta ki beszéde színhelyéül. Sok tekintetben érdekes ez a beszéd , vizsgáljuk csak egy kissé. Erős hitét fejezi ki, hogy a szövetkezeti pártok között a kölcsönös nagyrabecsülés soha nem fog megszűnni. Ellenben megszűnik a szokás, hogy ellenzéki programmok csupán a közvélemény megnyerésére szolgáló üres mondásokat képezzenek, melyek eldobatnak, mihelyt a hatalom elnyerésének alkalma kínálkozik. A nemes gróf szépeket és nagyokat szokott mondani, de ilyen szépet és ilyen nagyot talán még egyszer sem mondott. Ezek szerint, ha Apponyi kormányra jut — hogy tovább ne menjünk Háromszéknél — ismét szabad lesz kis üstökben főzni a pálinkát; az erdőről tetszés szerint hordani a fát; adót csak úgy fizetni, ha akarunk stb. Mert ezek mind benne voltak az Apponyiék programmjában , a párt egyik igen jeles új tagja, alelnök-jelöltje mondotta. Állítja, hogy a kormány, illetőleg Szapáry vereséget szenvedett. Néhány perc múlva elismeri, hogy ők a Szapáry életére törtek, de a merénylet nem sikerült. Ők nem ismerik a boszu politikáját s beszüntetnék a harczot, ha evvel a szükséges reformoknak használnának. De a szükséges reformoknak csakis úgy szolgálhatnak, ha Szapáryt előbb megbuktatják s ezért könyörtelenül folytatni fogják a személye elleni harcot. Erre fel is vannak jogosítva, mert a választásoknál nyertek rendkívül sok, összesen 14, mondd.