Székely Nemzet, 1892 (10. évfolyam, 1-198. szám)

1892-02-23 / 29. szám

29. szám, X. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1892. február 23. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön • Alsó-sétatér 535. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Jókai-nyomda-részvény-társulat, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. nT ----------­e)® SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hí­rfizetési ík­ : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10 írt —­kr. félévre . 5 írt — kr. ________ Negyedévre . 2 írt 50 kr.______________ Hirdetményeit dija, : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivata­l Csik-Szeredáb&D­r. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, vala­mint előfizetési pénzek és hirde­tések bérmentesen küldendők. Udvarhely me­gye részére: társszerkesztő Szent-Királlyi Árpád Szombatfalva (u. p. Sz.-Udvar­hely) hová Udvarhelymegyéből a lapot érdeklő közrem, küldendők. E&S’T-------------------------T'i Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZERELT NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenkint négyszer, kedden, csütörtökön, szombaton és Vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre . . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 fr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalvá­nyokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Az új országgyűlés, Budapest, február 20. —e— Itt vagyunk tehát az új ország­­gyűlés első napján , majd meglátjuk hamar­jában, hogy hány zsákkal telik az önmagu­kat bőszítő ellenzékiek fenyegetéseinek s rosszakaratú jóslásainak teljesedéséből. Az bizonyos, hogy az ellenzék, s kivált az Apponyi-párt rendkívüli harczias hangu­latú, tollforgatói, szónokai már hónapok óta járják az indusok szellemtánczát, mely után rendesen irtó háború kitörése szokott követ­kezni. A nemzeti-párti kaczikák s közindusok rémitő csataorditás közt villogtatják toma­­hawkjukat s bizony nem ő rajtuk fog múlni, ha diadallal övükbe nem tűzhetik a­­ Szapáry­­uralom lenyúzott skalpját. Szapáry buktatása! Ez a jel­szavuk. A választási hadjárat alatt egész törek­vésünk oda irányult, hogy gr. Szapáry mi­niszterelnök ellen valóságos konspirácziót idézzenek elő. A protestánsokat avval ijesz­tették, hogy Szapáry pártjának győzelme ese­tén kizáró katholikus uralmat fog inaugurálni a protestánsoknak a közállásokból való ki­szorításával, a zsidókat erre utalással avval próbálták rémíteni, hogy akkor rövid idő alatt vége lesz az emanczipáczionális jog­­egyenlőség pünkösdi királyságának is. A katolikusokat végre az elkeresztelési rendelettel s azon híreszteléssel kívánták bő­­szíteni, hogy Szapáry tehetetlenül a mindent kalvinizálni szándékozó Tisza-klikk uralmá­nak igája alatt görnyedezik. Maguk részéről a katolikusoknak az elkeresztelési rendelet megszüntetését, a katholikus autonómiát ígér­ték, protestánsok előtt Tiszát emelték égbe gr. Szapáry rovására, a zsidókat pedig avval kecsegtették, hogy nemcsak meglesz győzel­mük esetén az ő vallásuk rec­epcziója (a keresztény vallásokkal egyenjogúsítása), de főrabbijukat a főrendiházban egyenesen az esztergomi prímás mellé fogják ültetni. De hát — dicséret az ország óriási többségének felekezeti különbség nélkül — a mesterségesen preparált csalogató sípolá­soknak nem lett sikere, gr. Szapáry pártja a szabadelvű párt a régi erőben tért az uj házba vissza, összetartozásában s a vezér személye iránti rendületlen hűségben az uj választások folytán tömörebb mint volt. A nemzet roppant többsége nem adott hitelt az ellenzéki hazudozásoknak s a szá­szoknak a kormánypártba lépését is — me­lyet magyar és államjogok feladása ered­ményeként tüntettek fel hazugul s Szapáry­­ellenes orgyilkos agyarkodással — nagy örömmel vette tudomásul, s ebben gr. Sza­páry államférfim bölcsességének teljes értékű bizonyítékát látta. Miért van ily nagy dühe az Apponyi­­pártnak Szapáry ellen ? Hisz programmját minden pontjában helyeselte s azt meg böl­csen tudja, hogy a közigazgatási reform meg­valósulása nem a miniszterelnökön mult, de az ellenzék a kormányt buktatni akaró ob­­strukcziója miatt dűlt dugába. Egyszerű az ok. Apponyi, ki a Szapáry által visszautasított fúzió révén a kormány tagjai közé be nem juthatott, most Koszuból miniszterelnöki székéből szeretné kibuktatni őt, hogy helyébe ülhessen. S kivei, kik kö­zül kivált némely tollforgatója nem épen ideális okokból szeretnének a nagy befolyá­sok, zsíros állások húsos fazekai közé férkőzni, dühös lármával szekundálnak neki. De hát hiába, a nemzet óriási többsége e tervüket a választásoknál megbuktatta, s a képviselőházban is hiába lesz minden párt­ütés, Danton-Marat-majmolás: a többség ren­dületlen hűséggel fog állni vezére gr. Szapáry körül, mert tudja, hogy e hűség s kitartás mentheti meg nemcsak az 1867-iki kiegye­zést minden rázkódástól, de attól függ a magyar nemzet hegemóniája egyik nagy biz­tosítékának , a parlamentáris rendszernek fenn­adása is.­­ A „Magyar Hirlap“-nak az az ötlete támadt, hogy vagy száz képviselőt megkérdeztetett, hogy mit tartanak Bánffy Dezső báró elnökjelöltségéről, hogy helyeslik-e a tervezett klotárt és hogy milyen véleménynyel vannak a Szapáry kormány képességé­ről? Egy néhány képviselő — írja a „Magyar Újság“ — ráment a lépre s bár többen „nem kí­vántak nyilatkozni“, mások készakarva semmit sem mondtak. Azt hisszük, hogy azok közül, a­kik vala­mit mondtak, vagy velük valamit mondattak, nem mind látta örömmel becses nyilatkozatát a M. H. hasábjain. Egy pár képviselő (ha ugyan ha a tudó­sítás) ugyancsak ferde helyzetbe jöhet saját pártjával. Azok például, a­kik beiratkoznak egy pártba és állítólag a legdurvább sértésekkel traktál­­ják a párt vezérférfiait. Az Antal Gyulának tu­lajdonított nyilatkozat valóságos politikai csodabogár.­­ A párt jól teszi, ha e nyilatkozatokat mérle­gelni fogja és érdemük szerint bánik el a hü­n párthívekkel. Egyébiránt az is lehetséges (sőt kívánatos), hogy azok, kik ekként nyilatkoztak, ma­guk fogják levonni a konzekvencziákat.­­ A fiumei kormányzóság. A „P. C.“ a kö­vetkezőket írja: Zichy Ágost gróf visszalépése a fiumei kormányzói állástól befejezett tény. Zichy gróf már a mult év végén benyújtotta lemondását, okada­­tolva azokkal­ az utasításokkal, melyeket a kereskede­lemügyi miniszter a kormányzóhoz és a fiumei ten­gerészeti hatósághoz intézett s melyek e két ható­ság működési körét lényegesen módosították. Miután Zichy grófot nem lehetett rávenni elhatározásának megmászására, lemondását elfogadták. Utódául, gróf Battyányi Lajost, az elhunyt Andrássy Gyula gróf vejét fogják kinevezni. Hadüzenet, Budapest, febr. 20. Kassáról érkezett Budapestre, Apponyi Al­bert gróf küldte Szapáry Gyula gróf kormány­elnöknek és a szabadelvű pártnak. A nemzeti párt vezére nem várhatott még pár napig, hogy a Sándor-utczai palotában mondja el harczias programmját s hogy a parlamentben fenyegesse meg a kabinetet. Még a ház megnyílta előtt fel­sietett Kassára, hogy az ország már eleve tisz­tában legyen az ellenzék szándékai felől, hogy az új országgyűlés megnyitása ne lehessen, mint eddig volt, a nemzet örömünnepe, hanem a ko­mor aggodalmak napja. A pártszenvedély tehát kardcsörtetve vonul be holnap az új házba, újra bevonul a szemé­lyes küzdelem, melyről Apponyi Albert gróf azt hirdeti, hogy nem ő kezdte, ő csak az eléje dobott keztyűt vette fel. A nemzet tehát nem várhat komoly vitatkozásokat, hanem botrányo­kat, nem remélhet reformokat, hanem ádáz har­czot, melyben nem lesz eszme, irány, gondolat, csak az, a­mit a pártharag sugall. Ily előjelek mellett nyílik meg az új par­lament. A nemzet, mely a pártszenvedély ezen elfajulását nem osztja és nem érti, aggodalom­mal kézdheti : mikép tisztul ki a kuszált hely­zet, mily megoldást nyer a parlamenti válság? Még hová ragadja a szenvedély az ellenzéki pár­tokat, váljon parlamentarizmusunk új öt éves cziklusa nem lesz-e parlamentarizmusunk vesze­delme ? Mert nem frázis, hanem komoly valóság az, hogy Magyarországon a parlamentarizmus forog veszélyben. Tehát az, a mi eddig fajunk, nem­zetünk büszkesége volt, a­mire a művelt és nagy nyugati népekkel szemben is önérzettel hivat­koztunk, s mit egész jogosan mindjárt az angol parlamentarizmus után soroztunk. Alkotmányunk lényege, államiságunk palládiuma, jövőnk záloga, a parlamentáris kormányforma az, a­mit le akar járatni, tönkre akar tenni az elvakult, meggon­dolatlan pártharag, mely mint gyermek, vagy őrült, játszik a legveszélyesebb tűzzel. A nagy, hatalmas nyugati népeknél a par­lamentarizmus zavarai nem érintik az állami és nemzeti lét oszlopait. Francziaországban a válta­kozó forradalmak és zsarnokságok gyakran ösz­szetörték a parlamentet, de a franczia nemzet nagy és hatalmas maradt, a franczia caezárok parancsoltak a világnak. Németország még most sem bírja a parlamentarizmus lényegét, a német nemzet és birodalom mégis a vezérhatalom Eu­­rópában. A Györgyök Angliában az alkotmány és parlament ellenére kormányoztak s az angol nemzet még sem rendült meg a világot megczi­­vilizáló hivatásának teljesítésében. A magyar ellenben, mint nemzet és állam egyaránt csak a parlament által él. Parlamen­­tarizmus nélkül nincs magyar állam, nincs ma­gyar nemzet, mert magyar abszolutizmus, há­rom század tanúsága szerint, nem lehetséges, hanem csak idegen. És mégis parlamentarizmusunk forog kocz­­kán. Nem idegen hatalom fenyegeti, mint Orosz­ország fenyegette és megölte a lengyel parla­mentet s vele a lengyel nemzetet. Nem a korona támad ellene, sőt a korona akarja azt az alkot­mányos tényezők segítségével megmenteni. A kisebbség ássa alá személyes boszúból, uralomvágy miatt. Magyarország létalapjának kell megrendülnie csak azért, mert az ellenzék nem akarja tűrni a szabadelvű párt és a Sza­­páry-kormány uralmát. Szapárynak nagy több­sége van, mit tesz az? Tiszának még nagyobb többsége volt, a parlamenti botrányok miatt mégis visszalépett, hogy önmagát feláldozva, meg­mentse a parlamentarizmust. Áldozata hasztalan volt, hasztalan lenne Szapáryé is, a kisebbség terrorizmusa csakhamar az új kormány ellen fordulna. Ennek sem sza­vazna meg sem reformokat, sem költségvetést. Nem személyes harcz ez, mint Apponyi ne­vezi, hanem állandó parlamenti forradalom, mely addig tart, míg a kisebbség czélját éri s a sza­badelvű pártot szétrobbantva, uralomra jut. De várjon csak addig tart-e . . . ? A kassai hadüzenő nem gondolta meg me­rész játékának következményeit. A függetlenségi pártot, hűséges fegyverbarátját nagyon ostobá­nak tartja, ha azt hiszi felőle, hogy bamba esz­közül engedi magát felhasználtatni kormánybuk­tató czéljaira. A szélsőbal viszont őt véli felhasz­nálhatni a közjogi kiegyezés ellen. Apponyi Al­bert gróf és pártja a dualizmus tovább­fejlesz­tésének czímén programmjukba vették a köz­jogi alap megbolygatását. Kell-e ennél több Kossuthnak és a függetlenségi pártnak ? Hiszen a nemzeti párt közjogi programmja világosan az ő malmukra hajtja a vizet. Apponyi Albert gróf és pártja jól tudják, hogy kormányra jutva, e programmot be nem válthatnák. De gondoltak-e arra, mit fog tenni akkor, a szélsőbal ? Ők szoktatták a kisebbség erőszakára, ők tanították, mikép kell kormányt buktatni parla­menti botrányok, obstrukczió és személyes harcz által. A tanítvány jól tanult, de összes tudomá­nyát azonnal Apponyi Albert gróf és pártja el­len fordítja, mihelyt ezek kezébe jutna a hata­lom gyeplője. Sőt ekkor törne ki igazán az ádáz harag a szélső padokon, s bizonyára jogosan, mert a függetlenségi párt szószegéssel, árulással vádolhatná a hatalom új birtokosait. A parlamenti forradalom tehát még fúzió és Apponyinak a kabinetbe való belépése által sem érne véget. És mégis, sőt ép ezért véget kell érnie csakhamar, s anélkül, hogy a Sza­­páry-kormány vagy a szabadelvű párt új áldo­zatot hoznának , mert minden áldozat hasztalan, sőt káros volna. A szabadelvű pártnak és a kebeléből ala­kult kormánynak kell megmenteniük a parla­­mentarizmust a kassai fenyegetőzővel és szélső barátaival szemben. És csak tőle függ, hogy megmenthesse. Ha szorosan összetart kabinet és párt, ha sem egyiket, sem másikat nem bontják meg benső egyenetlenségek, s ha ekkor a lá­zongó kisebbség tapasztalja, hogy legyőzhetlen ellenállásra talál, csakhamar felhagy e sikertelen küzdelmével. Eddigi sikereit is inkább a szabadelvű párt­nak, mint önmagának köszönhette. Nem az ellen­zék volt erős, hanem a szabadelvű párt volt erélytelen. Nem az ellenzék volt hatalmas, ha­nem a szabadelvű párt volt gyenge. Az ellenzék csak azért lehetett lármás, mert a szabadelvű párt hallgatag volt. Tiszának azért kellett buk­nia, mert a szabadelvű párt nem támogatta elég melegen és lelkesedéssel. Ezért kellene buknia Szapárynak, s bármely más kormánynak is, ha a szabadelvű párt puhasága tovább tartana. De végre hatalmának és kötelességének ön­tudatára kell, hogy ébredjen. Lágysága oda so­dorta, hogy nemcsak kormányai, s nemcsak sa­ját uralma forognak állandó veszélyben, hanem a parlamentarizmus is. A mint megmutatja, hogy erős, az ellenzék azonnal gyenge lesz. A mint szilárd elhatározást mutat, hogy megmenti a parlamentarizmust, erőszakos rendszabályok nél­kül is meg fogja menteni. Ehhez azonban az szükséges, hogy belső egysége szilárd, rendíthetlen legyen. Hogy szinte túlságosan nagyszámú új elemei szorosan bele­simuljanak a régi keretbe. És hogy a legvilágo­sabb elvi alapokon — a liberális reformok elvi alapjain — szervezkedve, megmutassa az ország­nak, hogy tudja is, akarja is organizálni a ma­gyar társadalmat és a magyar nemzeti államot. Meg vagyunk győződve, hogy a szabadelvű párt minderre képes. Ebben a hitben adott neki nagy többséget a nemzet, s e hitben nem fog csalatkozni. Erre mutat azon lelkesült jelenet is, melynek ma este volt szintere a szabadelvű párt­hoz. Valóban szükség is van a szabadelvű párt emelkedett hangulatára, öntudatának hatalmas ébredésére. Szükség van czéljainak világos fel­ismerésére, mely sokkal több, sokkal magasz­­tosabb, mint a kormány és saját uralmának fen­­tartása. A szabadelvű párt, mióta Apponyi Albert gróf és pártja a szélsőbal felé közeledtek, egye­düli kormányképes párt, kizárólagos örököse Deák Ferencz művének és szellemének. Csakhogy neki most már kettős feladata van. A régi Deák-pártnak csak a közjogi alkut kellett megvédelmeznie a szélsők rohamaival szemben és mégis megvédelmezte. A szabadelvű pártnak nemcsak a közjogi kiegyezést kell megvédelmeznie, hanem a parla­­mentarizmust is. Beksics Gusztáv: A kassai beszéd. — február 22. Biztosra lehetett venni, hogy a miniszterelnök temesvári beszédét nem hagyja szó nélkül Apponyi. Kassát választotta ki beszéde színhelyéül. Sok tekintetben érdekes ez a beszéd , vizsgáljuk csak egy kissé. Erős hitét fejezi ki, hogy a szövetkezeti pártok között a kölcsönös nagyrabecsülés soha nem fog megszűnni. Ellenben megszűnik a szokás, hogy ellenzéki programmok csupán a közvélemény megnyerésére szolgáló üres mondásokat képezze­nek, melyek eldobatnak, mihelyt a hatalom el­nyerésének alkalma kínálkozik. A nemes gróf szépeket és nagyokat szokott mondani, de ilyen szépet és ilyen nagyot talán még egyszer sem mondott. Ezek szerint, ha Apponyi kormányra jut — hogy tovább ne men­jünk Háromszéknél — ismét szabad lesz kis üstökben főzni a pálinkát; az erdőről tetszés szerint hordani a fát; adót csak úgy fizetni, ha akarunk stb. Mert ezek mind benne voltak az Apponyiék programmjában , a párt egyik igen jeles új tagja, alelnök-jelöltje mondotta. Állítja, hogy a kormány, illetőleg Szapáry vereséget szenvedett. Néhány perc­ múlva elis­meri, hogy ők a Szapáry életére törtek, de a merénylet nem sikerült. Ők nem ismerik a boszu politikáját s beszüntetnék a harczot, ha evvel a szükséges reformoknak használnának. De a szük­séges reformoknak csakis úgy szolgálhatnak, ha Szapáryt előbb megbuktatják s ezért könyörtele­nül folytatni fogják a személye elleni harc­ot. Erre fel is vannak jogosítva, mert a választá­soknál nyertek rendkívül sok, összesen 14, mondd.

Next