Székely Nemzet, 1896 (14. évfolyam, 1-195. szám)
1896-02-14 / 24. szám
XIV. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, péntek, 1896. február 14. 24. szám. Szerkesztőség?! iroda: Sepsi Szemgyörgy. Alsó-sétatér 535. szám, hovy a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. ’S SZÉKELY NEMZET Előfizetési ár* : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . . 2 frt 50 kr. I lirdntniWn^Bli ilijM : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. g^t ..au Kiadóhivatal: hová az előfizetési pénzek és hirdetések Nyílt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyílt terek díja előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombton, bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbesítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. m&r--------------------------^5'* ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „SZÉKELY NEMZET“ cíímtt politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet" megjelenik hetenkint négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton reggel egy nagy íven, szükség esetén melléklettel Előfizetési ára : egész évre ... 10 frt félévre . . 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyermőknek is előfizetés után tisztelet példánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk . JÓKAI-NYOMDA-KÉSZVtOlY-TARSOLYA, mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. Parlamenti bizottság. — febr. 14. Az Isten békéjétől a parlamenti vizsgáló bizottság kiküldésének követeléséig gróf Apponyinak csak egy lépés. Meg is tette ezt az ugrást a sötétbe s ezzel az ellenzéken a megbotránykozásnak oly viharát keltette fel, amely a botránykeresés bélyegét hordja magán. Az ellenzék keresi a botrányt magáért a botrányért és Apponyi segít neki megtalálni. A vad jelenetek, a sértő közbeszólások, melyeket a képviselőházban ma megkockáztattak, a legvilágosabban bizonyítják, hogy a nyugodt tárgyilagos tanácskozás lehetőségét a függetlenségi párt elvesztette, hogy azt hiszi, valami falusi malom védő teteje alatt, vagy valami kurta korcsma borgőzzel tele söntésében van, mert tisztességes vendéglőben ilyen expektorácziókat soha sem lehetne megtűrni. Pedig semmi ok sem volt a csikós erényekkel való csillogásra, káromkodásra és kurjongásra. Hajánál fogva rántották elő az alkalmat és egy semmirevaló emocziót szereztek maguknak, hogy a saját jellemtisztaságuka , Istenhez való hasonlatosságukat a többség sértegetése és gúnyolása által bebizonyítsák. Hatvan tagból álló parlamenti bizottság lett kiküldve a parlament részéről, tekintet nélkül a pártok számarányára, hogy a millenniumi ünnepélyek rendezése körül a kormányt támogassa. Ez a bizottság rendelkezik, tanácsot ad és ellenőrzi a kormányt mindama vállalkozások közül, amelyek ez ünnepélyes alkalomhoz szükségesek. Ennek a bizottságnak a határozata a kormány felhatalmazása egy diadalkapu felállítására, emlékszobrok felállítására és egy szépművészeti múzeum alapítására. Úgy a bizottság eljárása, mint ama kész kiadások tárgyában, melyeket ez a bizottság kezdeményezett s jóváhagyott, a kormánynak utólag törvényjavaslatot kell benyújtania, hogy a képviselőház budgetjoga megóvassék. Ezt a törvényjavaslatot az 1896. év folyamán kell beterjeszteni és be is lesz terjesztve. A bizottságot azért választották, hogy a kormánynak ne kelljen minden egyes szükségesnek mutatkozó kiadásnál egy-egy uj törvényjavaslatot benyújtani s ezzel el lehessen kerülni a hosszadalmas, rendszeres tárgyalásokat a különböző bizottságokban és a plénumban. A kormány a kiállítási bizottságtól kapott utasítások értelmében járt el, folyósította a szépművészeti múzeum alapítására szolgáló összegeket és az összes művek megvételével az országos képtár igazgatóját bízta meg. Ez visszaélt a beléje helyezett bizalommal. Megengedjük, hogy Pulszky Károly sikkasztott, anélkül, hogy ezt bebizonyítottnak lenne szabad tartani. A kormány megbízottja, Pulszky Károly most tébolydás megfigyelés alatt áll. Ez az ember vagy őrült, vagy nem. Ha őrült, akkor a világnak egyetlen bizottsága, még a magyar parlamenti vizsgálóbizottság sem fogja agyvelejéről a sötét fátyolt eltávolítani; ha pedig nem őrült, akkor egy parlamenti bizottság szintén nem képes ezt a zavaros ügyet rendbe hozni, engesztelést vagy bűnhödést diktálni. Az ügy az illetékes büntető bíróság kezeiben van és ez a körülmény kell, hogy kielégítse az ellenzéket, mert egyes egyedül ez a fórum képes és elég hatalmas az egész homályt felderíteni és az összekuszált szálakat rendbe hozni, illő és méltó elégtételt nyújtani. Meg vagyunk győződve, hogy ha a kormánynak az lett volna a szándéka, hogy ezt az ügyet parlamenti bizottság elé vigye, legelőször az ellenzék kiáltott volna az illetékes bíró után, mert hisz a kormánypárt e bizottságban is biztosította volna magának a többséget és az odiózus ügy elnyomására dolgozhatott volna. A franczia panamabizottság egy mellékkormány hatalmára kapott fel és terrorizált minden kormányt; ezt az öntudatos magyar kormány soha tűrni nem fogja. Az olasz panaminobizottság ellenben az egész ügyet elnyomta s eltussolta. Ezt a magyar parlament nem tűrheti s nem kell tűrnie. A kormány tehát a fenyítőtörvényszék elé vitte az ügyet, amely képes és hivatott vizsgálni, tisztába hozni és büntetni. Ez volt a kabinet kötelessége és báró Bánffy ez ügynek korrekt és kifogástalan felfogásával, mint politikus annyira Apponyi fölé emelkedett, hogy a kétely vagy gyanúsítás legcsekélyebb árnyéka sem érheti. A kiegyezés. A „Fremdenblatt“ szintén megcáfolja azt a hírt, mintha a kiegyezési tárgyalások megakadtak volna és egyszersmind jelenti, hogy a tárgyalásokat mindkét részről írásbelileg folytatják. Uj indemnyti. A szabadelvű párt körében az uj indemnyti törvényjavaslat benyújtását a hét elejére biztosan várják. Mire megvénülünk. — A „Nemzet“ czikke. — Budapest, febr. 11. Valóban kár megöregedni. A molesta senectus nemcsak annak kellemetlen, akit épen utólér, bárha azt alázza meg a legkegyetlenebb közvetlenséggel, hanem magának a közéletet ellenőrző nyilvánosságnak is, melyet kényszeri olyan dísztelen senilis fogyatkozásokra is ügyet vetni, melyek előtt a jó ízlés s a humánus érzület legszívesebben szemet huny. Azon hyéna-kórusból, mely manap egy boldogtalan élő halottnak morális és szellemi hullája körül üvölt, ma egy uj, a többinél bántóbb, élesebb, és gonoszabb szólam tört ki. Fontosságot nem tulajdonítunk neki, mert a felelőtlen, szubjektív elkeseredés kinos feljajdulásán túl semmi más tartalma, politikai kihatása nincs. Látjuk, és nem tagadjuk, kinos megütközéssel látjuk, hogy Szapáry Gyula grófon ijesztő szigorral betelt az esési sebesség törvénye. Azon a lejtőn, melyre az egyházpolitikai küzdelmek válságos perezében lépett, nincs megállás. Szapáry Gyula gróf nyilván elfeledte, de mi emlékeztetjük rá, hogy legnagyobb politikai előmenetelének indokát az a korrektség képezte, melyet két ízben történt mellőztetése alkalmával tanúsított. Valóban csak az ítélőképességnek szenilis megfogyatkozása késztethette ezen legkiválóbb, egyedül kiváló államférfiat kvalitásának oly súlyos, öngyilkosságszerű megsértésére, amire ma vállalkozott. Ismerek embert, akinek társadalmi prestizse kizárólag kifogástalan fehérneműin alapul. Ezt a formális érzéki észlényt képes volna tönkre tenni egy piszkos gallér. Őszintén szólva nem telik örömünk abban a groteszk párviadalban, mikor egy hatalmas gőzmozdony eltipor egy, a sínek közé tévedt birkát. Ha van a tehetetlenségnek is energiája, ez a perverzus ösztön nyilatkozott ma meg a Szapáry Gyula gróf visszataszító föllépésében. Nem csupán a renegát fanatikus gyűlölete elhagyott istenei iránt, hanem az a vak ádázát is tüzelte, melyet a meddő középszerűség táplál a teremtő lángész ellen. így érezhet az utczai sarokkő az obeliszkkel szemben, melynek magasztos fenségét felérni nem, csak alacsony méreggel irigyelni képes. Tehát Szapáry Gyula gróf, a megtestesült „helytelenség“ — helytelenít magánál r megmérhetetlenül különb államférfiakat. Kaczagni kellene fölötte, de egyszersmind nem volna annyira elszomorító. Hát idáig sülyedt a magyar közszellem ? Hát sem a ledér árulás, sem a czillikus botránykoztatás nem kelti föl a szunnyadó, vagy megbénult erkölcsi érzület zivataros tiltakozását? Micsoda egy Horatius Codes ez, aki nagyszerű prosopopeiával beleugrik egy szemét gödörbe. A magyar decadence-nak ettől az ínséges jelenetétől jól esik aggódó szemünket arra a hatalmas, győzelmes ifjú Titánra fordítanunk, aki bús haragjában egymásra dobálta Peliont és Ossát, de végezetül mégis lehozta nemzete számára a prométheuszi lángot. Ne becsméreljük a magyar nevet önmagunk s a most reánk figyelő műveit világ előtt, vannak még óriások. Erős, biztos kezének egyetlen legyintése rémülten szétugrasztotta Appelles csizmadiáinak rövideszüezédét, mely csak most kebelezte be atyamesternek Szapáry Gyula grófot s mely a maga silány szatócsmértékébe próbált beszorongatni egy nagy közművelődési ideát. Mintha a ragyogó tavaszi nap sugárzott volna át a botrányok szennyes felhőjén, az ajkakon megelevenedett az oda fagyott kaczaj, az elszorult szívekből elementáris erővel kitört a bizalom, a lelkesedés. Ezt a páratlan mozzanatot legszebb parlamenti diadalai közé sorozhatja Wekerle Sándor. Eddigelé a magyar közélet az ő kimagasló vezéralakjait a köztisztesség immunitásával övezte. Senkinek sem jutott eszébe valamely törvényes fóruma elé adott visszaélés ötletéből a gyanú mérges hálóját szőni az ország kormányzó államférfiainak becsülete körül. Hitvány munkára vállalkoztak a parlament s a sajtó hirhedett moralistái, mikor most ezt az eddig ismeretlen divatot akarják a millennium tiszteletére lábra kaparni. A szabadelvű kormányrendszer visszaható erejű diffamálására irányzott ártó törekvés meghiúsításában döntő fontosságú a Wekerle mai beszéde, fenomenális sikere. Elve sejthető volt, a Szapáry-féle kifakadás ma nyilvánvalóvá tette, hogy tulajdonképen mellékes a jelenlegi kormány bemártása, az akczió a nagy reform-kabinet utólagos becsületfosztásában kulminál. Ezt a bandita-döfést parírozta ki ma a nagy viador , akori és tueljesleg úgy ráütött a Államvasutak. — febr. 14. Midőn az 1895. év elején a nagy természetes akadályok folytán az áruforgalom a magyar államvasutakon hirtelen megcsappant, az összes ellenzéki árnyalatok skolasztikusai rögtön kéznél voltak azzal a superprudens nyilatkozattal, hogy ez a forgalomcsökkenés állandó természetű és kolosszális reakciót jelent közgazdasági téren. A gabonaforgalom apadását tartós agrárválságnak kiáltották ki, megjósolták az államvasutak tönkjét, vagy legalább is tekintélyes veszteségét. Az áruforgalom apadásáért legelőször a rendszert, azután a magyar államvasutak igazgatóságát, végül még a kormányt is felelőssé tették, melynek a leghihetetlenebb vádakat hányták a szemére az ellenzéki hajhászok. Azt az ellenvetést, hogy itt vis maior forog fenn, soha figyelembe nem vették, természetes akadályokat, hózivatarokat és elhavazásokat soha sem akartak elhinni a jóakaró forgalmi politikusok és nemzetgazdák, onnan az ellenzékről. Abban a helyzetben vagyunk, hogy már ma közölhetjük az 1896. január havi hivatalos statisztikai forgalmi adatokat, melyek összehasonlítva az 1895. január havi forgalommal, óriási és meggyőző különbségeket bizonyítanak. A magyar államvasutak 1895. januárban összesen 143,977 kocsirakományt szállítottak. 1896- ban a megfelelő időszakban 157,669 kocsirakományra rúgott a teherforgalom, a folyó évi többlet tehát 13,692 kocsirakományt tesz egy hónap alatt. Gabonát 4,445, szenet 1,320, fát 4,321, darabárut 2850 és különféle áruczikkel 1,674 kocsival szállítottak többet, mint 1895. jan. havában. A forgalom ez örvendetes emelkedését csak részben lehet a természetes fejlődésnek tulajdonítani; legnagyobb részt nem jelent ez az emelkedés mást, mint a normális forgalom elérését, amely tartós és biztos, amelynek az ellenzék kritizálása és tépelődése semmit sem árthat. Fokozott jelentőséget nyernek a statisztikai adatok, ha tekintetbe vesszük, hogy a szerb határ elzárása és Németország felé az állatkiviteli tilalom, valamint belföldön az erősen korlátolt állatforgalom folytán az élő állatok szállítása a magyar államvasutakon az egy január hónapban 1,528 vagonnal apadt a megelőző év megfelelő időszakával szemben és hogy a magyar czukorgyárak hirhedt kartelje folytán 2792 vagonnal kevesebb czukorrépát szállítottak, mint 1895. januáriusban. Ha ez a két termelési ág normális magaslaton maradt volna, akkor a magyar államvasutak forgalmi többlete még hatalmasabb bizonyító elejű lett volna, de megint csak vis major az, ami az első hónap fényes eredményét bizonyos mértékben csorbítja. Reméljük, nem akarják majd a czukorkartell, sertésvész, száj- és körömfájás miatt is a kormányt és az államvasutak igazgatóságát felelőssé tenni, támadója körmére, hogy az menten elejtette kicsorbult, rossz vaskóját. A szabadelvű párt pedig okulhat ebből a tanulságos példából, hogy mindenek fölött óvakodjék az egyénnel, emberi szervezettel közös megvénhedés besurranó tolvajától. Mindaddig, míg tettereje ép, munkássága céltudatos, bizton daczolhat mindazon nyílt és rejtett megtámadtatásokkal, melyek a molesta genectussal járó ellentállási képesség-lazulásban keresik és lelik veszedelmességük legfőbb okát, támaszát.