Székely Nemzet, 1896 (14. évfolyam, 1-195. szám)

1896-02-07 / 20. szám

.V ajándékozott élelmi czikkeken kívül: 31 frt 35 kr, vagyis napi 81/1 kr. Az élelmezés nem 41 személyre osztatott fel, hanem a teljes intézeti személyzetre, mi átlag tett 53-at, tehát a nevelők s cselédség élelme is személyenként egy gyermek élelméből kimutatott összegnek felel meg. összehasonlítást téve az 1894. évi ered­ménynyel, kitűnik, hogy az 1894. évben egy nö­vendék évi fentartási szükséglete tett: 78 frt 75 krt, élelmezése 38 frt, 38 krt, tehát az 1895. évben még gazdaságosabban lehetett kijönni. Rendkívüli bevétel tett: 1217 frt 19 krt, rendkívüli kiadás ágy-alapitványokból tett felsze­relésekre 237 frt 27 kr s igy az igazgató által kezelt alapok 1895. év végén 979 frt 92 kr, takarék­betétekben elhelyezve. Ezen összegben nem foglaltatik benne a gyermekeknek külön, saját nevük alatt kezelt házi takarékbetétjük, mely 1895. év végén tett 169 frt 22 krt. Számadás rendjén még csak annyit jegyzek meg, a rendeseknél átjött pénztári készletre, hogy azért nem felel meg az 1896. évre elő­irányzott készletnek, mert a családtanitó fizeté­sét augusztustól az intézet előlegezte, miután a nagyraéltóságu vallás és közoktatásügyi miniszter ur 1895—6. tanévi segélye máig sem érkezett meg, s az 1896. évre előirányzott csürépitésből 1895. év őszén fedezve lett 144 frt 69 kr. Ezek után nem lesz érdektelen azt hiszem, ha az élelmezési­ napló főbb adatait is közlöm. Elfogyasztatott köleskása : 3.59 liter, rizs­kása : 78 60 kg., buzakása 43.50 kg., gyöngy­­kási­ : 16 liter, törökbúza liszt: 14.64 liter, bú­zaliszt tésztának: 670.81 kg., burgonya: 80 60 liter, paszuly : 2.90 liter, borsó : 0 47 lit., lencse :­60 liter, zsír : 109.25 kg., szalonna: 164.40 kg., bus: 1194.45 kg., tej: 3388 liter, kávé : 13.15 kg., czukor: 44.35 kg., bó : 315 kg., to­jás : 1035 darab, túró: 119.95 kg., enyér : 3.25 kg. 2449 kg., sertések, baromfiak és szarvasmarhák részére elhasználtatott gabna : 42 hektoliter. Az állatok létszáma volt: 5 tehén, 4 borjú, 9 sertés, 19 baromfi. Az árvafiu szeretetház anyagi ügyeiről az 1895. évről feltüntetett adatokban hű képet adva, áttérek az adminisztratív ügyek kimutatására. Az igazgató választmány tartott 12 ülést, melyekben 154 jegyzőkönyvi pont alatt hozott határozatával intézte az intézet ügyeit; az igaz­gató választmány tagjai hivatalos látogatások alkalmával 80 esetben jegyezték föl a látogatá­sok alatt szerzett tapasztalatokat s bizonyára sokkal többre tehető az oly látó áfás, mely a látogatási könyvben nem jegyeztetett föl. A ne­­velő testület 83 jegyzőkönyvi pont alatt hozott határozatával irányította az intézeti nevelést, oktatást, foglalkozásokat, házirendet, étkezést, fegyelmet, közegészségügyet. Az igazgató pedig 24 évén jegyezte föl a gyermekek napi foglalko­zását, jó és rész maguk viseletét, az előfordult nevezetesebb paedagogiai eseteket. Iktatóra érke­zett 104 darab hivatalos irat s intéztetett 111 hivatalos kiadvány. Tévedni emberi dolog — mélyen tisztelt igazgató választmány — minden, a mi emberi, magán viseli a gyarlóság bélyegét. Egy intézet szellemi és anyagi ügyeinek vezetése, mint a feltüntetett adatok is mutatják, igen nagy kö­rültekintést, tájékozottságot, gyakorlati ismeretet, több irányú szakképzettséget föltételez; érzem, tudom, hogy fogyatékos gyarló emberi munkát végeztem, de arról biztosíthatom az igazgató választmányt, hogy a terhes feladatok megoldá­sában mindig a nemes czélt tekintettem s an­nak megfelelőleg választottam az eszközöket; legyen tehát az 1895. évi számadásomra bár elítélő a határozat, a kis biró ítéletét hívom föl, mely fölold az öntudatos hibáktól. A mult évi anyagi eredményről számot adva, nincs egyéb hátra, mint jelentést tenni a ja­­nuárius hónapban befolyt önkéntes adományokról. A méltóság08 főispán úr az újévi üdvözletek megváltása czimén gyűlt összeget: 123 frt 50 krt ez évben is kegyes volt az árvaháznak jut­tatni a méltósága, a nemes adakozóknak mél­tóan kifejezte köszönetét, az igazgató választ­mány jegyzőkönyvön ad köszönetének és há­lájának kifejezést úgy az adakozóknak, mint a gyűjtéssel fáradozónak, atyai gondoskodásáért. Beteg Bálint gyógyszerész ur a mult évi gyógy­­tári számlát 7­ért 76 krt kegyes volt elengedni s igy az intézetnek fennállása óta — Beteg Bá­­lint ur nemes szivüségéből — a gyógyszerek teljesen ingyen szolgáltattak ki. Blaskó Lajos és Gyula urak 5 frtot, Szabó Vincze dálnoki lakos 2 frt 50 krt, Forró Károly ur egy hektoliter len­csét, Bernstein Mór ur számlájából 2 forintot, Sylvester Dénesné ő nagysága 45 db tojást, az in­tézeti könyvtár részére a mélt. főispán ur Benke István tanár urnak „Isten országa“ czimű 3 köte­tes művét, úgyszintén a szerző a harmadik kö­tetet adományozták. Istené a hála, hogy az 1896. év első hó­napja is meghozta áldását . Isten pótolja ki gazdag tárházából az árvákra tett áldozatot, Is­ten vezérelje a nemes sziveket továbbra is az árvák sorsának, gondjainak felvételére ! Sipos Samu, igazgató. NAPI HÍREK. — febr. 7. — Bál azonban. A legkedélyesebb jelzőt kiérdemelt bálok között is előkelő helyet fog­lal el a szerdai u­z­o­n­i bál. Tart is magára e tekintetben U­z­o­n nagyközség, mert mint egykori központja a sepsi alsójárásnak fentartani kívánja a régi járási bálok fesztelen kedélyességét ama pa­triarchális jellegű vendégszeretettel, melynek párját ma­holnap hiába keressük. Ebből származik aztán azon családias, barátságos jelleg, a­miért messze­­földről is érdemes néha-néha elfarsangolni Uzonba. A brassói tisztikar ekvitácziója alkalmat szol­gáltatott arra, hogy Kemenyik százados, a ki­tűnő társadalmi egyéniség vezetése alatt egy kisebb vidám katonatiszti társaság is részt vegyen a mulat ágban. S ha már az uzoni községház nagytermében a házassági anyakönyvelé­s hirdetési nagy táblája állandóan fixírozza a hirdetést, éppen örvendetesen jött Ottlik anyakönyvi felügyelőnek az alkalom far­sangi tanulmányokra, melyek az anyakönyvvezetői tevékenység szaporítására szolgálnak — hiszen azért van farsang. Vajna Miklós főrendező, járási főszolgabíró iránt hálás nemcsak a bálozó szép hölgyközönség, hanem az uzoni önkéntes tűzoltó egyesület is s azért hogy a tüzes szupér csárdást korlátozni volt kénytelen egész­ségügyi szempontból, kárpótlást engedett bőven a hölgyválasztásra bocsátott keringőben és felkapott K­r­e­­­z polkával Ujjvárossy József biz. elnök és Temesváry urak buzgalma s az önfeláldozásig terjedő vendégszerete­tük iránt hálás lehet a jótékony czél s a mulatozók egyaránt. A jelenvolt hölgyekről a következő névsort vettük : Asszonyok : Boér Ferenczné, dr. Csíki Jánosné, Eötvös Pálné Forró Károlyné, özv. Gaál Zsigmondné, Gidófalvy Jánosné, Kese Lajosné, Kohn Dávidné, Kohn Ig­­náczné, László Lukácsné, özv. Lász Ignáczné, Mak­sai Béláné, Mantsu Tódorné, Nagy Gergelyné, özv. Nagy Lajosné, Piszlinger Károlyné, Vajna Máli, Te­mesvári Jánosné, Temesváry Gergelyné, Veres Lajosné, Verzár Gergelyné. Leányok : Boér Irén, Eötvös Berta, Gazda Ilona, Gaál Berta, Gidófalvi Berta, Jakab Ilona, Kucs Izabella, László Irma, Lász Anna, Lász Mari, Mantsu Elvira, Mantsu Haretti, Mantsu Irén, Nagy Ilona, Temesváry Izabella, Verzár Eliz, Zathureczky Korinna. — Meghívás közgyűlésre. A háromszékme­­gyei háziipar és ipari oktatást fejlesztő Székely egyesület 1896. év február hó 23-án, vasárnap d. u. 3 órakor Sepsi-Szentgyörgyön a vármegye ház gyüléstermében gyűlést fog tartani, mire a tagok tisztelettel meghivatnak. A közgyűlést megelőzőleg a választmány tartja meg rövid értekezletét. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitóbeszéd. 2. A titkár jelentése az egyesület egy évéről. 3. A számvizsgáló bizottság jelentése a számadások megvizsgálásáról. 4. A számadóknak a szokásos felmentvény megadása. 5. Indítványok. 6 A gyűlés bezárása. Sepsi Szentgyörgyön, 1896. február 6. Pots­a József, főispán, egyesületi elnök. Csinádi Lajos, egyesületi titkár. — A szerkesztő postája S7. F. ügyvéd ur­nak, Kovászna. Ha a dolog nem úgy történt meg, mint az lapunk közleményében olvasható volt, kész­séggel helyreigazítjuk hiteles adatok után. — Nyilvános nyugta. A Háromszékvárme­­gyei szegény menház szegényei számára gyűjtött adakozásokról: Bodoláról Béldy Eliz ő nagysága 5 frt. Alsó-Csernátonból Bernáld Anna ő nagys.­gyűjtő irén : Bernáld Anna, Damokos Jánosné, Damokos Mihályné 1 frt. Bodor Gézáné, 1 fo­rint, Kovács Irén, dr. Szabó Albert, ifj. Bernáld Jánosné, Damokos Dénesné 1 — 1 frt, Szász Gyula 2 frt, Gidófalvi N., Végh­ Pálné, Rá­­polthy Gáborné 50—50 kr, Molnár István, Ko­vács Irma 20—20 kr. Az adakozóknak szives adakozásukért, az igen tisztelt gyűjtőknek szi­ves fáradozásukért a szegények érdekében midőn köszönetet mondok, egyúttal tisztelet­­teljesen kérem mindazon úrnőket és kisasz­­szonyokat, a kiknél még gyűjtő ivek van­nak, azokat alulírotthoz beküldeni szívesked­jenek. Sepsi-Szentgyörgyön, 1896. február 4. Tompa Miklósné, alelnök. — Nyilvános köszönet. Méltóságos gr. Bethlen Gáborné született gr. Bethlen Leopoldin a kézdi­­vásárhelyi és vidéki „Rudolf“-kórház javára 100 forintos alapítványt tett. E nemes és dicséretre nem szoruló tettért azon óhajjal mondunk benső és őszinte köszönetet, hogy a szenvedők édes atyja, az Isten fizesse vissza önzetlen áldozatát. A „Rudolf“-kórház nevében Kézdi-Vásárhely, 1896. jan. 28. Br. Szent­­k­e­r­e­s­z­t­y Stephanie, elnök, M­a­r­t­z­i Ferencz, jegyző. — Felülfizetések. A Kis-Borosnyón rendezett „tüzoltó-bál“ jövedelmének a „Székely Nemzet“ folyó hó 5-iki számában megjelent elszámolásá­ból, kimaradt Csia Elek 50 kr. (Czofalva), Boga Zsuzsánna 1 frt és Bitai Gyula 1 frt (Kis Borosnyó) felülfizetése. — Békési Gyula öngyilkossága. Debreczenből jelentik : Békési Gyula tankerületi főigazgató f. hó 3-án, miután otthon egész délután ivott, este bezárkózott pinczéjébe s ott mellbe lőtte magát. A dörejre berontottak hozzátartozói és még neje karján fölment a szobába, de másfél óra múlva az orvosi segély daczára meghalt. A család titkolni próbálta az esetet s igy csak a reggeli órákban terjedt el. Békési ellen a sikkasztásban való részesség miatt emelt vád előnyomozatát tudvalevőleg a törvényszék meg­szüntette, de a végzés kompromittáló indokolása, valamint az az intézkedése, hogy az iratok a bűnjelekkel együtt a kultuszminisztériumhoz terjesztendők fel, erősen lesújtotta Békésit , ebből magyarázzák öngyilkossága okát is. Néhány nappal ezelőtt az ügyvédhez ment, hogy adósságát, állítólag 16—20 ezer forintot, rendezni akarja. Tekintélyes egyéneket nevezett meg, kik hajlan­dók támogatni, csak a törvényszék végzése megszüntető legyen.­­Az ügyvéd azzal biztatta, hogy ügye tíz nap alatt tökéletesen rendezhető, főként ha a fizetéséből évente visszatartani szándékolt 2500 frt levonásába a miniszter bele­egyezik.­­ „Csak a miniszter ne tudjon róla !“ kiáltotta ekkor Békési. Az ügyvéd a legége­tőbb bajt, a harmadikára kitűzött árverést elhárította s a levélben erről értesített ügyfelet estére magához kérte, de akkorára Békési már meghalt. A részvét általános szerencsétlen özvegye és hat árvája iránt. Háromszékvármegye zászlója. — Adományok a vármegye zászlójára. — (Folytatás.) Sípos Irma 241. számú ivén: Mihály Elekné 20 kr, Incze Kálmán 20 kr, Jancsi­ Örzsi 20 kr, Forró Borcsa 25 kr, Sylvester Amáli 5 kr, Koós Andrásné 20 kr, Barabás Klári 20 kr, id. Sipos Ferencz 10 kr, Mántha András 10 kr, Czell József 10 kr, Barabás Zsigmond 10 kr, Barabás Mari 15 kr, Csia Mari 10 kr, Sipos Györgyné 20 kr, Kovács Áronné 10 kr, Czell Emilia 5 kr, Barabás Berta 20 kr, Bodola Sámuelné 20 kr, Damokos Albert 1 frt, Bálik Janka 5 kr, Baks­ Teréz 5 kr, Csomós Mari 20 kr, Nagy Sándor 20 kr, Kupán Teréz 10 kr, Barabás Pap Vilma 10 kr, Bitai Ádámné 10 kr, Balog Áron 10 kr, Vitályos Sándor 10 kr, Bakk Anna 20 kr, Marosi Zsuzsa 20 kr, B. Apor Miklósné 50 kr, Kelemen Győzőné 20 kr, Váncsa Istvánná 10 kr, Barabás Gyula 50 kr, Barabás Albert, K. L., özv. Barabás Zsigmondné, Barabás Netti, Mára Lujza 10—10 kr, Karda Lotti 16 kr, Bartha Józsefné, Király Mari, Orbán Dánielné, Szőcs Kata, Balog Ilona 10—10 kr, Márton Géza 20 kr, Nagy Lajosné 10 kr, Keresztes Juliánná id. 6 kr, Szonda Berta 10 kr, Tódor András 6 kr, Balog Sándorné 10 kr, Barabás István 10 kr, Orbán Róza 10 kr, Bitai Ádám 20 kr, Nagy István (lakatos) 10 kr, Imreh Benedekné 15 kr, Szőcs Istvánná 5 kr, Sipos Etus 13 kr, Forró Albert 0 kr, Gál Etelka 15 kr, ifj. Sipos Ferenczné 30 kr, Sipos Máris 25 kr, összesen 10 frt 50 kr, Kováts Lászlóné 43. számú ivén : Sikó Józsefné 50 kr, Kováts Lászlóné 1 frt, összesen 1 frt 50 kr, Jancsó Mózesné 161. számú ivén : A szilestársulat 1 frt, Bodó Dávid 20 kr, Kováts János 20 kr, ifj. Ko­vács Imre 10 kr, ifj. Kovács István 50 kr, özv. Balog Istvánné 10 kr, Jantsó Ferencz 10 kr, Balog István 10 kr, Kovács Sámuelné 20 kr, özv. Szönyör Károlyné 10 kr, Kovács Tamás 20 kr, Westen testvérek 50 kr, Fejér A. 50 kr,Gitta János 50 kr, Csíki Andor 50 kr, Mihály Gergely 50 kr, Jancsó Sámuel mészáros 30 kr, Jancsó Sámuelné mészárosné 20 kr, Kovácsy Bálintné 30 kr, özv. Szőcs Ferenczné 10 kr, ifj. Lágy Mózes 40 kr, Nagy Lázár mészáros 50 kr, Szőcs Mózes 50 kr, Jancsó Dé­nesné 50 kr, Fejér István 20 kr, Tischman Márton 1 frt, Kováts Béla 20 kr, özv. Kovács Pálné 10 kr, Jancsó Vilma 20 kr, Jancsó Mózesné szeszgyárosáé 2 frt, összesen I1 frt 80 kr, Bogdán Arthurné 10. számú ivén: Háromszéki Ta­karékpénztár 20 frt, Bogdán Arthurné 5 frt, össze­sen 25 frt, Szaniszló Ferenczné 116. számú ivén: Szaniszló Fe­renczné 1 frt, Mezei Ferencz 18 kr, Veres András 10 kr, N. N. 40 kr, Mikacs Dénesné 10 kr, Mikacs Miklósné 10 kr, Rákosi Sándorné 10 kr, Bőni Dávidné 10 kr, Máté Istvánné 10 kr, Kölönte Áronné 10 kr, Rákosi Pé­­terné 10 kr, Baricz Móriczné 10 kr, Rákosi Károlyné 15 kr, Czerék Sándorné 10 kr, Czerék­ Ferenczné 10 kr, Rákosi Dávid 10 kr, Rákosi Gergelyné 10 kr, Rákosi Áronné 10 kr, Rákosi Demeterné 10 kr, Szabó Imréné 5 kr, Bölöni Mártonné 10 kr, Cseh Istvánné 10 kr, Ho­­landa Lina 10 kr, Beke Dénesné 15 kr, Rákosi Lajosné 5 kr, Rákosi Mihályné 10 kr, Vitályos Czeczilia 9 kr, Dénes Sándorné 10 kr, N. N. 20 kr, Kováts Istvánné 10 kr, Rákosi Ferenczné 5 kr, Magyarósi Dávid 5 kr, Tóth Károlyné 5 kr, Tóth Istvánné 10 kr, Tóth Mihályné 5 kr, Tóth Károlyné 10 kr, Makó Györgyné 5 kr, Beke Imréné 10 kr, Sánta Józsefné 20 kr, Beke Lajosné 10 kr, Fülöp Jánosné 10 kr, Mátyás Trézsi 5 kr, id. Rákosi Antal 40 kr, Torjai Rozália 5 kr, Beke Mária 5 kr, Beke Sándorné 10 kr, Kusztos Gáborné 10 kr, Fülöp Péterné 15 kr, Rákosi Andrásné 10 kr, Bölöni Imréné 10 kr, Bujka Istvánné 10 kr, F­­ülöp Lajosné 5 kr, Fülöp Józsefné 5 kr, Torjai Istvánné 5 kr, Hollands Istvánné 5 kr, Vlad Mihályné 5 kr, Sánta Ferenczné 10 kr, Fü­­löp Miklósné 10 kr, Fülöp Lászlóné 10 kr, Simon Jó­­zsefné 4 kr, Kovách József 10 kr, Mátyás Dénesné 10 kr, Bekera József 10 kr, Balogh Károlyné 5 kr, Rákosi Gáborné 5 kr, Rákosi Bálintné 5 kr, Simon And­ásné 5 kr, Vég Ferenczné 10 kr, Fülöp Elekné 10 kr, Fülöp Domokosné 10 kr, Rákosi Albertné 10 kr, Sanda József 5 kr, Rákosi Móriczné 10 kr, Kováts János 10 kr, Dé­nes Sándorné 10 kr, Holanda Györgyné 10 kr, Léva István 5 kr, id. Szabó Károlyné 10 kr, ifj. Szabó Ká­rolyné 5 kr, összesen 8 frt 66 kr, Rákosi Demeterné 117. számú ivén : Kovács Mari 40 kr, N. N. 40 kr, Rákosi Andrásné 5 kr, Ambrus Jó­zsefné 5 kr, Rákosi Istvánné 5 kr, Henter Andrásné 5 kr, Rákosi Antalné 5 kr, László Istvánné 5 kr, Magya­rósi Istvánné 10 kr, Bajka Beniám 10 kr, Rákos Al­bertné 5 kr, N. N. 20 kr, összesen 1 írt 50 kr, Kölönte Lászlóné 209. számú ivén: Bartalis József 20 kr, N. N. 10 kr, Zs. 20 kr, N. N. 10 kr, S. T. 10 kr, Rákosi 10 kr, Wertz József 10 kr, N. N. 20 kr, N. N. 10 kr, Lentz József 10 kr, Lentz Józsefné 10 kr, Pál Ig­­nácz 10 kr, Deák János 10 kr, Óvári Imre 10 kr, Bartha Ágoston 10 kr, Pál Imre 10 kr, Grosz Lajos 20 kr, Kö­lönte Lászlóné 1 frt, Kölönte László 1 frt, összesen 4 frt 10 kr, Szőts Bálintné 240. számú ivén , özv. Csiki Józsefné 1 frt, Szőcs Bálintné 50 kr, Nagy Györgyné 20 kr, Szőts Károlyné 20 kr, Nagy Sándorné 20 kr, ifj. Nagy Sán­­dorné 50 kr, Szőcs Jánosné mészáros 20 kr, Jancsó IVo­láné mészáros 20 kr, összesen 3 frt. Méltóságos báró Szentkereszty Béláné 2. számú ivén : Szentkereszty Béla báróné 10 frt, ifj. Göncz Mó­zesné 1 frt, Goldstein Ignáczné 1 frt, ifj. Tüzes Istvánné 50 kr, Ráduly Jánosné 50 kr, Duka Istvánné 20 kr, Barabás Elek 60 kr, Gancz Bálint 30 kr, Nagy Mózes 30 kr, Olanza György 20 kr, Nagy Károlyné 10 kr, Tóth Dániel 10 kr, Göncz Miihályné 40 kr, Cserei Gyu­­láné 40 kr, Lukács Anna 40 kr, Nagy Ágnes 40 kr, Faluvégi Andrásné 40 kr, Kolcza Lajosné 40 kr, Molnár Andrásné 50 kr, Veres Ferenczné 40 kr, Veres Györgyné 40 kr, Boér Györgyné 30 kr, Sebestyén Sámuelné 20 kr, Lőrincz Józsefné 10 kr, Demeter Mihályné 10 kr, ilj. Köntés Imréné 10 kr, Köntés Sándorné 20 kr, Lőrincz Károlyné 20 kr, id. Lőrincz Antalné 10 kr, Bencz­e Györgyné 10 kr, Imreh Jánosné 16 kr, Barabás Agtu­s 20 kr, Ágoston Mihály 10 kr, Veres József lábaviszi 10 kr, Göde Sándorné 20 kr, Gál Józsefné 10 kr, Gyulai Mózesné 10 kr, ifj. Székely Sándorné 20 kr, Veiér Áronné 1 frt, Ütő Lajosné 40 kr, Veres Dénesné 15 kr, Veres Sámuelné 20 kr, Veres Pálné 15 kr, Tóth Sándor 15 kr, Csáki Károlyné 30 kr, ifj. Sebestyén Sándorné 20 kr, Koncza Borbála 10 kr, László Ádámné 20 kr, Kis Józsefné 20 kr, Veres Juliánná 10 kr, Veres Sándor 10 kr, Orbán Lajosné 10 kr, Orbán Ágnes 10 kr, Veres Sándorné 20 kr, Szabó Beniámné 20 kr, Demics Dánielné 30 kr, Kurta Mihályné 30 kr, Pilbárt Mihályné 15 k­r, Bokor Miklósné 10 kr, ilj. Bokor Jánosé 10 kr, Bara­bás Ferencz 40 kr, Csifó Salamon 50 kr, Barabás An­drásné 50 kr, Benkő Árpádné 1 frt, Benkő Gergelyné 30 kr, Szabó Dénesné 20 kr, id. Ütő Sándorné 30 kr, Ütő Ágnes 50 kr, Barabás Dánielné 40 kr, id. Barabás Áron 10 kr, ifj Barabás Sándorné 20 kr, Barabás Pálné 40 kr, Bakó Lajosné 10 kr, ifj. Barabás Ferenczné 20 kr, Duka Jánosné 20 kr, Kis Andrásné 10 kr, Ördög Ferenczné 10 kr, Bedőházi Áronné 20 kr, Bedőházi Sán­dorné 20 kr, Kovács Miklósné 10 kr, Tegző Sándorné 20 kr, Köntös Pálné 20 kr, Nagy Lajosné 30 kr, Goldsch­in Józsefné 50 kr, Lepedus Mihályné 20 kr, Barabás Ká­rolyné 50 kr, Nagy Józsefné 50 kr, Barabás Bálintné 10 kr, Barabás Józsefné 20 kr, Székely Sámuelné 16 kr, Kis Lajosné 15 kr, ifj. Bokor Mihályné 10 kr, Bedőhim Györgyné 20 kr, Bedőházi Sámuelné 20 kr, Nagy Ju­liánné 20 kr, Biró Mihályné 30 kr, Tegző Andrásné 20 kr, Gélei Andrásné 20 kr, Bedőházi Mózesné 15 kr, Máté Andrásné 10 kr, ifj. Lőrincz Antalné 20 kr, Gél­i Mózesn­" 50 kr, Pap Ignáczné 10 kr, özv. Kese Györgyéé 2 kr, Szabó Sándorné 10 kr, Jancsó Rozália 10 kr, Lőő­­rincz Miklósné 20 kr, Lőrincz Istvánné 10 kr, Váncz.v Györgyné 10 kr, Máté Józsefné 10 kr, Kis Dánielné 10 kr, Sebestyén Salamonné 10 kr, Kisgyörgy Rozália 20 kr, Hegyes Rozália 20 kr, Moldován Györgyné 10 kr, Kölné Dénesné 20 kr, Bakó Béláné 15 kr, Incze Györgyé 15 kr, Damokos József 20 kr, ifj. Barabás József 20 kr, Pilbát Józsefné 40 kr, Váncsa Mihályné 20 kr, Zsigmond Jánosné 10 kr, Incze Józsefné 10 kr. Barabás Sámuelné 20 kr. Pilbát Ferenczné 10 kr. Veres Vinc­éné 20 kr. Kisgyörgy Mihályné 20 kr Bartha Károlyné 20 kr. Czi­­szár Mihály 40 kr. Szakács Mari 15 kr. Pál Éva 10 kr. Puli Biri 10 kr. Zoltán Pálné 50 kr. Schil Jánosné 20 kr. Molnár Judit 22 kr. Váncsa Istvánné 20 kr Összesen 43 frt 9 kr. Sepsi-Szentgyörgyön, 1896. febr. 2-án. Potsa József, főispán. Felelős szer­k.­­.tó Málik József. Február 7. SZÉKE­LY NEMZET. 20. szám. Iiresztevény községben néhai László János és neje tulajdonát képezett föld­"birto­k­, mely áll lakházzal és gazdasági épüle­tekkel ellátott 3 hold 201 f­­­öl bel­telek, 2 zsellér telek, tagositott 65 hold 1531 fj öl szántó, 4 hold 1472 fj öl kaszáló és tagositatlan 3 hold szántó­ból, 1896. évtől kezdődőleg 9 vagy 12 évre az összes felszerelésekkel együtt haszonbérbe kiadó.­­ Értekezhetni alólirottnál Maksán. Ifj. Maksai Mózes. Antos János rétyi birtokán 17 öl széna, 5 öl sarju eladó. Felvilágosítást ad ottlakó Péter József. Eladó egy 3 éves, nagyon szép „Lo­­vasi-féle“ tenyész kan Imreh Albertnél Étfalván. Nyomatott Sepsi-Szentgyörgyön, 1896. laptulajdonos és kiadó Jókai-nyomda-részvénytársulat könyvnyomdájában.

Next