Székely Nemzet, 1898 (16. évfolyam, 1-195. szám)

1898-01-03 / 1. szám

XVI. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, hétfő, 1898. január 3. m2. 1. szám. Szerkesztőségi iroda: á©p«i-Szentgyörgy. Sétatér-utcza 6. szám. hová a lap szellemi részit illető közlemények küldenünk. Kéziratok nem adatnak vissza. Hérm­entetlen levelek nem fogadtatnak el. If­­ Me­jdilnik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton F.lőfiafotési­er . helyben házhoz hordva vagy vidékre postán kidldva : Égés* évre . . 10 ff* — kr- Félévre . . 5 ht — kr. Negyedévre . . 2 frt 60 kr. Hirdetményeki­klija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 80 kr. Kiadóhivatal: Ittai-nyomja-remeny-társu­lat hová J'v /llsiittít fémek és hidilélik bérmentesen küldendők. Reklamácziók a lap kézbe­sítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Nyílttér sora 16 kr. A hirdetmények 8 nyiltterek dija előre fizetendő. I POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Pénzküldeményeknél czélszerű­bben postautal­ványok használhatók. rd­.övnzír.Ticsi trrci.HivAs „SZÉKE­LY K­EMZET“ m­init politikai •A« társodalmi Iniţia A „Székely Nemzet" innitjelenik hetenkint négyezer: hétfőn, »Jerdán, pénteken és si­mba­ton reggel egy nagy íven, szabaAd nyeténi m«N­AUIoyt«.­ ElAtivet­ al ára­­ egész évre 10 frt félévre . S frt negyedévre . 2 frt 50 kr Az nlfttlzeréeebel legetélasertliih pestei iitalvé "jókkal ti Ilid Mii. Mutatványavám kívánatra Ingyen. Gyüjtődnek 6 dlfk­ivetés után t.laztelet.példánynyal SzolgálntiK. Kérjük az előfizetéseket minél előbb menten,­­ mivel felesle­ges példányokat nem nynaattathatunk. k J0KA1-RYORDA-HItSZVITHY-TARSOLAT, mint a .Székely Nemzeti kiadótulgjim­nnsa Ex les-állapot. — jun. 3. Csak épen czimu­l adtuk , de a mai helyzet egyáltalában nem törvényen kívüli állapot. Teh­át nem törvényellenes és így nem is alkotmányellenes állapot. A kor­mány nem bocsát ki rendeleteket — ha­bár ebben az esetben annak igénybe vé­tele épen nem ellenkeznék a legszűkeb­ben értelmezett alkotmányosság fogalmával sem , hanem intézkedéseket tett, a­me­lyekkel a status­ quot­ fentartja a vám és bankügyre nézve. Egyszerűen átiratban ér­tesítette az osztrák kormányt arról, hogy a­mennyiben a monarchia másik állama a jelenlegi állapot és viszonosság feltéte­leinek megfelel, ideiglenesen az 1897. decz. 31-én lejárt szerződéses viszonyt fogja to­vább folytatni, miután az erre vonatkozó provizóriumos javaslat kellő időben tör­vénynvé nem válhatott. Kétségtelen, hogy a rendeleti intézke­dés lett volna a legközvetlenebb folyománya a szélső­baloldal alkotmányellenes törek­vése által támasztott politikai helyzetnek. De ebbe a kormány még most nem ment bele. Az alkotmány integritását ezzel a természetes és nem kifogásolható eljárás­sal sem akarta még csak látszatában is bántani. Fölhatalmazást kért és kapott te­h­át erre a koronától a mostani állapot folytatására. Királyunk alkotmányos érzéke döntött ebben a válságos pillanatban. Mert vannak körülmények, melyeket magunk okozunk és azokért mi felelünk, de vannak olyanok is, melyeket mások okoznak és azért feleljenek elő. Király és az ország, kormány és a szabadelvű párt, 40 ember terrorizmusának volt kitéve, ettől a terrorizmustól szabadulnia kellett és e szabadulással úgy szabadítással, csakis kö­telességét te­­­jezn­ tette. Ha ez az eset az abszolutizmus — mondjuk, alkotmányos abszolutizmus— kor­szakában, egy századdal ez­előtt történik, nem csináltak volna belőle lelkiismeretet. Össze­fogdosták volna és ártalmatlanná tették volna a negyven urat ; csakhogy egy századdal előbbre vagyunk, még­pedig a világosság egy oly századával, hogy a föld összes műveit emberiségének szeme előtt foly le minden országosnak nevezett cselekedet és ha­bár idegen fegyveres be­avatkozásnak helye nincs, a közvélemény beavatkozását, mint a lég áramának hullá­mos folyását, megakadályozni nem lehet. Ma a közvélemény a gát minden túlkapás ellen, egyéni, vagy parlamenti abszolutiz­mus ellen egyaránt, mely alól éppen úgy nincs kivéve az oroszok czárja, mint a magyar parlament negyven zsarnoka, mely az ország alkotmányával szemben erősza­kos álláspontot elfoglalni nem átallott. Egy század óta óriási az átváltozás ! Egy század előtt az abszolút hatalmaktól, az egyeduralkod­ási túlkapásoktól kellett félteni az emberiség szabadságát és meg kel­lett alkotni a parlamenteket, hogy azok ellen­súlyozzák, s íme, a parlamentek viselkednek ma úgy, hogy a társadalom felfordítását velük szemben kell megvédelmezni. Ám kísérjük figyelemmel a világsaj­tót, az egész világ társadalmának úgyne­vezett közvéleményét, az anarcikus irányú lapokat kivéve, nem akad egyetlen lap se, mely parlamenti helyzetünk jelen eseténél, ne a negyvenek erőszakoskodó zsarnoksá­gát ítélné el. Ne beszéljünk mi, ne beszél­jen pro domo sua a szabadelvű­párt sajtója, hagyjuk beszélni a világsajtót, legyen cselekedetünk bírája az egész emberiség ! Velünk szemben, a szabadelvűpárt sajtó­jával szemben, beszélhet a szélsőbal sajtója elfogultságról, de nem beszélhet az egész világ részrehajlatlan sajtójával szemben, a­melyre úgy látszik, midőn alkotmányt gyil­koló merényletét elkövetni készült, nem számított. Azt hitte, elkövetheti e gyilkos­ságot titokban, a mindent elborító párt­szenvedély sötét leple alatt és kibeszélheti magát az orruknál lógva vezetett párth­ivek előtt; azt hitte, csupán a magyar koronás ki­­rálylyal, csupán a szabadelvű párttal és ma­gyar kormánynyal áll szemben, melyre össze­beszélhet minden tereferét, de midőn agyilok kezében megvillant s alkotmányunk vé­delmére kinyúlt a királyi kéz s a felfor­gató merénylő kezére tette jobbját, egy­szerre kigyultak a világsajtó világító tor­nyai is, a villanyos áram nappali fénye összetépte a pártszenvedély sötét leplét, íme, a világ tekintete előtt leleplezetten áll a merénylő s magasra emelten fölötte a királyi, mentős kéz ! Erre a világosságra nem méltóztattak szá­mítani ! Ám méltóztassanak most önmagukat szemlélni, van szemük elé tartott tükör elég! De ne higyye senki, hogy a világ­sajtó e megnyilatkozását mi már olvastuk. Nem ! Ebben az órában, mikor a kormány intézkedéséről tudomást veszünk, előre látjuk és olvassuk a külföld józan kritiká­ját is , de van bennünk az alkotmányos­ság és az igazság iránt annyi érzék, hogy a világsajtónak itt jelzett véleményére mérget merünk venni, s ez a vélemény­megnyilatkozás lesz legnagyobb bizonyí­téka annak , hol az igazi alkotmányos ér­zék, a mi sziveinkben e, vagy amott ? . . . A S­ZÉKELY NEMZET TÁRCZÁJA. A lélek mint egyén. Irta : Tóvölgyi Titusz. (34. folytatás.) A szellemek jelentkezésénél is észre lehet venni a gyakorlottabb szellem föllépését, éppen úgy, mint az életben, a társaságokhoz szokott vagy nem szokott egyének fesztelenségét vagy fél­­szegségét. Hanem aztán a gyakorlottabb szelle­mek, ha nem egészen szolidak és szélhámosságra hajlandók, a gyakorlatlan kísérletezőkkel teljesen a bolondját járják. Voltam feanceokon, ahol csupa királyok, fejedelmek, h­erczegek, hadvezérek, világhírű tu­dósok és írók sat. jelentkeztek Egyszerű magunk fajta ember soha De még az ó­kor tudósai és császárai is csak úgy hemzsegtek és nincs, de nem is volt a világnak oly hírneves országa honnan a leghíresebb emberek (3—4—5000 év­vel ez­előtt élők is) ne jelentkeztek volna. Nos hát én nem voltam képes elhinni de nem is hiszem, hogy Cresusnak, Cirusnak, Semiramisnak, vagy Nagy Sándornak, Nagy Károlynak vagy oroszlán szivű Rikárdnak, Sulla és Mariusnak meg Scipionak miféle nagy kedve kerekedhetnék, itt, Magyarország egyik kis szo­bájába jelentéktelen emberek elébe jönni csupán azért, hogy semmit se beszéljenek, legfelebb is jó estét kívánjanak. Mert amint a körben ülők közül valaki valami történelmi kérdést intézett hozzájuk, elpárologtak azonnal. De mert látták, %■ ■' V/ ' hogy az ily hírneves magas vendégek látogatása az illetőket véghetlenül boldogitja, hát ahány nevezetes neve a történelemnek volt, azt mind fölvették s hol mint római consulok, császárok, pápák sat. prezentálták magukat. Ha aztán később kisül, hogy mindezek felültetések voltak, az ülésezések egész ideje kárba veszett. Természeténél fogva a leghitelesebb szel­lem látogató az, kit valami régibb ismeretség, barátság, rokoni kötelék avagy szellemi rokonság vonz hozzánk. Ez utóbbiak közt aztán lehetnek a földi lét mindenféle osztályában élt szellemek királyok is, miért ne ; a túlvilágon nincs e földi rangnak semmiféle jelentősége, s ha mint szel­lem, szellemünkhöz vonzódik, miért ne közeled­hetnék felénk ? Ámde hogy csupa világhírű nevek csoportosuljanak körültünk és pedig, mintha nem is tudnának máshová menni, a föld minden sarkából ide gyűlve ? Abban consequentia nincs ! Még ha közölni valójuk lenne, de mikor az sincs! Nagyobb társulatok, ha kutatás és tudo­mányos szempontból rendeznek üléseket és en­nek a szellemvilágban hire megy, semmi kétség benne, hogy góczpontjává válhatik a legsajátsá­gosabb szellemi érintkezésnek, de kicsiny privát körök kicsiny emberekből, ilyen vonzerőt nem igen szoktak gyakorolni. Nagy hatással van egyébként a szellemvi­lág lakóira az ülések czélja s ez határozza meg leginkább a jelentkező szellemek értékét. Kicsi pletyka társaságok, amelyek tudni akarják ki ment férjhez; ki váltott jegyet; kinek ki udva­rol ; ki hogy találta magát a bálban; kinek milyen a jövedelme, háztartása; ki hol varratja a ruháját ? sat Ezek rendesen hasonló szellemek által lesznek fölkeresve, akik pompásan mulatnak velük s esetleg hazudnak annyit amennyit csak hazudhatnak Hogy aztán az ily társalgások a spiritizmus hitét, becsét és tekintélyét nem eme­lik, az gondolható, pedig ilyen szokott lenni a legtöbb. Fordulnak aztán elő anyagi spiritiszták kik a spiritizmust anyagi hasznuk fokozására sze­retnék fölhasználni. Kérdéseket intéznek a szel­emekhez, vájjon mit szólnak ehez vagy ahoz a vállalathoz és hogy tanácsoljanak neki valami számot stb. Szóval azt hiszik, hogy a spiritizmust nyerészkedésekre, anyagi haszonlesésekre lehet fölhasználni. Magasabb spherákban lakó szellemek érte­sítése szerint a spiritizmus egyáltalában nem arra való, hogy az emberiség hivatását megváltoz­tassa és az alkotás czélját sarkaiból kiforgassa. Az emberiség hivatása közreműködni az alkotás czéljainak valósításában : tenni, haladni, eszmé­ket testesíteni, találékonyság által villanyozni föl a tevékenységet, az igyekezetét, a szorgalmat. És mi lenne most már, ha az emberek helyett egyszerre csak a szellemek kezdenének gondol­kozni ? Semmivé lenne az alkotásnak egész czélja. A materialisták fölfogása szerint az alkotás anyagi öntudatlan működés, amelynek semmiféle öntudatos czélja nincs, ami ha igaz lenne, akkor a spiritizmus valóban nem lenne más, mint h­imera, de ha nem igaz ? ha az alkotás egy öntudatos erő és a spiritizmus ezen erő megnyi­latkozásának eszköze ? Akkor bizonnyal nem arra való, hogy amaz öntudatos czélt tönkre tegye. De hát akkor mire való ugyebár ? Mit érünk vele ha nem húzhatunk belőle anyagi hasznot ? Íme a materializmusnak észbontó behatása : mintha az anyag lenne képes arra, hogy meg­alkossa az emberiség boldogságát! Mintha nem nagyobb kincs lenne egy megelégedett lélek, mint összes aranybányája a világnak ? Diogenes pél­dáját akarta adni annak, hogy mily kevéssel ki­elégíthető az ember s a monda szerint Nagy Sándor megirigyelte a Diogenes boldogságát. Ez mindenesetre allegorikus magyarázata a semmi anyagi kincseset nem biró ember elégedett és a világ ura elégedetlenségének, de az alkotás czélja gyanánt el nem fogadható. A semmivel való meg­elégedés épp oly szélsősége az emberi gyarló­ságnak mint a teljes elégedetlenség. Az egyik a tespedésnek, a másik a boldogtalanságnak szü­lője , és miután az ember tevékenységre, ered­mények kivivására s ezzel a haladás lánczszemé­­nek toldására van hivatva, a semmivel nem elégedhetik meg, de éppen úgy nincs szellemi alapja az olyan elégedetlenségnek, mely az anyagi vágyak Danaidák hordáját kívánná megtölteni. Isten minden embernek adott annyi ítélő­képes­séget, hogy be bírja látni: megtesz-e a kitűzött czél elérésére mindent, amit tehet ? Erre a kér­désre megfelelhet önnönmagának mindenki; és ha az a czél nem pusztán anyagi, de nemesebb indokkal is összekötött ? és ha ama kérdésemre, megtettem e elérésére mindent amit megtehet­tem, a felelet igenlő ? Ha­bár nem koronázta is küzdelmét a kívánt siker, a mindent megte­­vés tudata legyen megnyugtató s elégedjünk meg annyival, amennyit elérhettünk. Ámde menjünk e bölcselkedésben tovább. (20—)­­ A szaba­delvűpárti szász képviselők közül többen a napokban kilépnek a párt kötelékéből. Nem­ önszántukból teszik ezt, hanem azon kénysze­rítő nyomás alatt, amelyet választókerületük a köz­ségi és egyéb helynevekről szóló törvényjavaslatok miatt reájuk gyakorolnak. Személyesen is fölkeresték választóikat s igyekeztek meggyőzni őket arról, hogy a szabadelvű pártból való kilépésük ellenkezik a ke­rületeik jól felfogott érdekeivel. Mind­ziában, a vá­lasztók egyenesen megkövetelték képviselőiktől a ki­lépést. Azok sorában, akik legközelebb kilépnek, em­legetik M e 11­z I Oszkár, T­r­auschenfels Emil és Leb­wicker Henrik képviselőket.­­ A közigazgatási reformjavaslatok Perczel Dezső belügyminiszter, mint értesülünk, a képviselő­­ház pénzügyi bizottságának egyik legutóbbi ülésén kijelentette, hogy a kormány a legközelebbi — az 1899 ik évre szóló — állami budget előirányzattal egyidejűleg a képviselőház elé fogja terjeszteni az összes közigazgatási reformjavaslatokat s hogy eme javaslatok törvényerőre emelése lesz a parlament legfontosabb feladata az 1899 ik évnek folyamán. Dr. Bánffy miniszterelnök újévi beszéde. — A „Székely Nemzet“ tudósítása. — Budapest, jan. 1. A országgyűlési szabadelvű párt teljes szám­mal megjelent újév napján b. Bánffy minisz­terelnök üdvözlésére és az ezen alkalommal tar­tott üdvözlő beszédektől az egész ország felvilá­gosítást és ha lehet, a helyzet tisztázására várta. Kétségtelen, hogy a politikai helyzet felett e pillanatban az Ausztriával való gazdasági kiegyezés uralkodik, de a közelgő események nagyobb megértése végett ki kell emelni mind­ama körülményeket, melyek szoros összefüggés­ben vannak a politikai helyzettel. Báró P­o­d­­maniczky Frigyes konstatálta a párt tömör egységét, mely párt híven és becsületesen érvényt szerzett két alapelvének. A párt az 1867. ki­egyezés alapján áll, mely biztosítja Magyarország önállóságát és függetlenségét és minden alkotá­sában és cselekvésében szabadelvű szellem vezette a pártot, ami biztosítja Magyarország jövőjét, mert Magyarország azelőtt is csak akkor volt igazán nagy, mikor szabadelvű volt és hanyat­lott, mikor a reakc­ió kerekedett felül. A szabadelvű párt bizalmát K. Bánffy mi­niszterelnök iránt Lukács Béla tolmácsolta, mint a párt szónoka, aki a perc­ekig tartó, zugó éljenzéssel üdvözölt miniszterelnökhöz hosszabb kitűnő beszédet intézett, melyben K. Bánffy ér­demeit szép és emlékezetes méltatás alá vette. Kiemelte, hogy a jelenlegi kormány az állami élet minden terén a legnagyobb sikereket mu­tathatja fel és hogy a feladatokat, melyek tel­jesítésére vállalkozott, minden irányban tel­­­jesítette is. Magyarország pénzügyi egyen­súlyát egy pillanatra nem kellett megingatni és mégis képzelhető legmesszebb menő áldozatot hozta kulturális téren. A kormány gondoskodott a közoktatásról és a szépművészetekről ; javította a közigazgatást s e téren alig sejtett sikereket ért el ; a kereskedelem, ipar és mezőgazdaság érdekei a kormány állandó gondoskodását ké­pezték és e téren elért sikerei az egész orszá­got kielégítették. Ezen felül egyetlen tere sem volt a közéletnek, a­melyen a kormány a ma­gyar nemzet javára tevékeny nem lett volna. Báró Bánffy miniszterelnök az egyházpoli­tikai törvényeket bevitte a gyakorlati életbe, a­nélkül, hogy csak a legcsekélyebb megrázkódás történt volna is, melytől annak idején az ellen­zék félt. A kormány gondoskodott a hadügy fej­lesztéséről és e téren a magyar katonai nevelő­­óri­képzőintézetek létesítése által a magyar

Next