Székely Nemzet, 1902 (20. évfolyam, 1-196. szám)
1902-02-08 / 21. szám
Február 8. sz. íg í< ic í, v rvic >i ZIC T. 21. szám. okoznak maguknak. Tanítsuk meg arra, hogy a jellem egyik legszebb vonása az önuralom Világosítsuk fel arról, hogy mily nagy hasznát veszik annak az élet későbbi folyamán, mikor nem gyámolítják őket a szülők, hanem szigorúan és kérlelhetetlenül ítél a világ. Tapasztalni fogjuk, hogy érdekkel és figyelemmel hallgatják tanításainkat s még hónapok múltával is meglátszik annak hatása. Jogosan csak akkor vehetjük igénybe a büntetést, ha jósággal már semmire sem megyünk, de ne menjünk túlságba igénybe vételével. Mert ha a gyermek szereti és tiszteli szüleit, elég büntetés neki az a tudat, hogy megszomorította, vagy nem elégítette ki szüleit. Ő lesz legszigorúbb bírája önmagának. Soha se büntessünk a múltért és óvakodjunk, hogy a gyermeket idegen személy jelenlétében büntessük meg, mert ez állandó tövis marad lelkében s elkeseredést és makacsságot okoz. A büntetésnek czélja nem a hatalmaskodás, nem a boszu, hanem a javítás. Ügyünk alkalmazásánál következetesek s válogassuk meg nemeit. Ha a gyermek illetlenkedik, a legközelebbi látogatás vagy kirándulás alkalmával maradjon otthon, mert nem tanácsos idegenek közé vinni illetlen gyermeket. Ha nyúlánk, vonjuk el étkezését, mert aki magáról tud gondoskodni, fölösleges, hogy szülei gondoskodjanak róla. Ha makacskodik, többnyire eszére tér, csak engedjük érvényesülni abszurd akaratát. Nem akar felöltözni? Jó. Maradjon öltözetlenül egész nap! Pár perez másra kérni fogja ruháit. Általában véve taná esős bizonyos hibákért a hibával kapcsolatos, megfelelő büntetés alkalmazni, hogy a gyermek már előre tudja, ha hibát követ el, mi lesz a büntetése. Törekedjünk lehetőlen arra, hogy a büntetés tartamát határozza meg a gyermek maga. Pl. addig maradsz szögletben, mig ki nem nyilvánítod, hogy ismét jó leszel. Nem kapsz addig enni, míg el nem készíted feladatodat. Ami teljesítjük addig kívánságodat, mig nekünk is jó magaviseleteddel örömet nem szerzel. Természetesen minden egyes esetet felsorolni nehéz, mert az találékonyságunktól függ. Nincs nagyobb hiba, mint folyton fenyegetőzni a büntetéssel s aztán nem alkalmazni. El lehet ugyan halasztani a gyermek azon ígéretére, hogy megjavul, de rossz magaviselet esetén a büntetés aztán teljes bizonyossággal következzék be. Ez. az un. feltételes büntetés elhagyás kitűnő eszköz a gyermek megjavításában. Megerősíti elhatározását, hogy ismét jó legyen. A gyermekkel szemben is érvényesüljön a közmondás igazsága: „Ajány hidat a futóellenségnek !“ Teljes elitélést érdemel a veréssel való büntetés, mert a verés mértékét megállapítani nem lehet. Vannak gyermekek, kiket felholtra lehet verni s meg sem érünk vele ezút. És a kiknél javulást okoz, váljon a fájdalomból következett-e hz be? Lídia. A verés nem egyéb, mint bizonyítéka a nevelő durva lelkületének. Jele annak, hogy az erkölcsi fölényt elveszítette s tekintélye látszólagos fentartására physikai erőszakhoz kénytelen folyamodni. A verés cak teljesen romlott gyermekeknél van helyén s iskolákban, mint a fegyelem fentartásának egyik eszköze. És még ez esetekben is kérdéses váljon kevésbé barbár módon nem értünk volna-e czélt. Gyermekeink nevelésénél küzdjük le tehát a pillanatnyi szeszélyt, a részrehajló vagy túl szigorú érzelmeket. Gondoljuk meg, hogy gyermekeink állanak szivünkhöz legközelebb, vessünk számot azzal, hogy a neveléssel sok függ a koczkán s ennélfogva esetleges helytelen eljárásunkkal mily nagy kárt okozhatunk. Mielőtt nevelnők gyermekeinket, neveljük önmagunkat s mielőtt magunkhoz emelnők őket, szálljunk le hozzájuk ! A „Székely Nemzeti Múzeum“ egy éve. — Jelentés az 1901. évi állapotáról. — Irta: Dr. László Ferencz. II. Sepsi-Szent-György. február 8. Szintén a természetrajzi osztály gyarapítása czéljából kértük az orsz. főfelügyelőséget, hogy abból a rovargyűjteményből, mely a vidéki múzeumok számára eszközölt gyűjtésekből és a Magyar Nemzeti Múzeum kettős példányaiból a vidéki gyűjtemények közt kiosztatik, múzeumunk is részesedjék. Az orsz. főfelügyelőség 388—1901. sz. leiratában értesített, hogy a tavaszszal végzendő szétosztás alkalmával, kérésünk figyelembe fog vétetni. Képzőművészeti osztályunk gyarapítása czéljából folyamodtunk a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úrhoz, hogy a vidéki múzeumok közt való kiosztásra vásárolt képzőművészeti alkotásokban múzeumunk is részesütesék. A vásárolt képek és szobrok kiosztása mint a lapokból értesültünk, már megtörtént, de kérésünk ez alkalommal — úgy látszik —nem teljesittetett. Mindezeken kívül igazgató-választmányunk egyesekhez és testületekhez is több esetben intézett felhívást, vagy tudakozó levelet, melyeknek a legtöbbször meg is volt a kellő eredménye. Az 1900 évi párisi nemzetközi kiállításra küldött tárgyak az év elején visszaérkeztek s a kiállítás magyar osztályának kormánybiztossága 18527—1901 sz. iratában a részvételért, a nemzetiügy érdekében tanúsított készséges támogatásért és áldozatért múzeumunk igazgatóságának hazafiai hálás köszönetet mond. Az újon alakult igazgató-választmány nevében és megbízásából ifj. Gödri Ferencz elnök, Pévay Pál és dr. László Ferencz igazgató-választmányi tagok október 10-én tiszteletüket tették Imecsfalván özv. Cserei Jánosné sz. Zathureczky Emília úrnő őméltóságánál s kifejezve azon elévülhetetlen érdemeket, melyeket Öméltósága a Székely Nemzeti Múzeum megalapításával szerzett, az igazgatóválasztmány soha el nem múló háláját tolmácsolták. Az alapítónő a megemlékezést köszönettel fogadta és biztosította a küldöttséget, hogy a Székely Nemzeti Múzeum elhaladása érdekében tőle kitelhető minden erejével továbbra is közre fog munkálni. A múzeum végleges otthonául szolgáló Múzeum-csarnok építésének ügye a lefolyt évben nagy lépéssel haladt előre. Háromszék vármegye törvényhatósági bizottságának előterjesztése alapján a vármegyei tanalap tulajdonát képező telekből megfelelő területnek az épület czéljaira való átengedését mind az igazságügyi, mind pedig a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur engedélyezte. Forsa József v. b. t. t. főispán és felügyelő bizottsági elnök ur lelkes buzgósága és tevékeny munkája megteremtette azt az alapot is, melyből a Székely Nemzeti Múzeum állandó csarnoka fel fog épülni. Az ő lelkes akcziójának eredménye, hogy közadakozás és más társadalmi mozgalom útján a székelynép filléreiből több mint 28,000 korona gyűlt össze erre a czélra Háromszékvármegye pénztári hivatalának kimutatása szerint 1901. év utolsó napján az építési alap vagyoni állása a következő: Az épület tervrajzának elkészítése most van folyamatban. Ha a munkálat elkészül és az országos főfelügyelőség is felülvizsgálta, hozzá lehet fogni az építéshez. Ilyképen aztán a Székely Nemzeti Múzeum legégetőbb szükséglete is kielégítést fog nyerni. Mostani helyiségeiben a gyűjteményeknek nem szakszerű, hanem csak akármilyen elhelyezése is, sok esetben teljes hihetetlenség. Az idén éreztük valójában, hogy a folyton szaporodó gyűjtemény befogadására egymástól távolfekvő két helyiségünk mennyire szűk. A Székely Nemzeti Múzeum fontos kulturális feladatát a maga teljes egészében csak akkor fogja betölteni tudni, ha új otthonába átköltözhetik. Igazgató-választmányunk foglalkozott még azzal a kérdéssel is, hogy még 1881-ben szerkesztett alapszabályaink a változott viszonyoknak megfelelő átalakítást nyerjenek. Minthogy ezt az átalakítást csak körültekintő munkával lehet végezni, a társmúzeumokhoz, alapszabályuk és ügyrendjük megküldése céljából, felhívást intéztünk. A felhívásnak meg is volt az eredménye. — E kérdéssel kapcsolatban lesz alkalmunk azzal a másik fontos kérdéssel is foglalkoznunk, melyről már több ízben volt szó, hogy a mostani szervezetünk érintetlen meghagyása mellett egy szervezendő múzeum-egyesület keretében a társadalom nagyobb részének aktív munkáját és érdeklődését mindenképen lehessen felkelteni. Ha megemlítjük még, hogy múzeumőrök a gyűjtemények gyarapodásáról, rendezéséről és szakszerű lajstromozásáról és múzeumunk másnemű viszonyairól a választmánynak esetről-esetre beszámoltak, hogy a folyó ügyek elintézést nyertek, a Múzeum múlt évi állapota általános leírásának végére is értünk. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, február 6. A Há/. mai budget vitáját Rabár Endre nyitotta meg, formában ás tartalomban is magas szilivalón álló beszéddel. Új és érdekes témával gyarapította a vita anyagát A rutén kérdésről és a magyar liturgia ügyéről tett figyelemreméltó milliókat, amelyek mai első felszólalásának sikerét biztosították. Alaposan ismeri a kérdéseket, amelyekkel foglalkozott ; objektív modora, disztingvált hangja a legjobb hatást keltették. A függetlenségi Rátkay László után, aki ma is, mint egyébkor, képekkel tarkítva, a poétára valló színezéssel adta elő a függetlenségi oldalról már oly sokszor hallottakat, általános figyelem közepett Hódossy Imre mondott beszédet. A szabadelvű párt illusztris tagja a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott, történeti alapon, erős és találó kritikával. A nemzetiségi törvényre támaszkodva, arra hivatkozva igazolta be, hogy Weszelovszky képviselő teljesen hamis alapon mozgott, amikor a 68: 4. t. sz., a nemzetiségi törvény alattján követelte a tót nyelvnek használatát a felvidéki iskolákban, bíróságoknál, hivatalokban és a törvényhatóságoknál. Ezek a posztulátumok merő ellentétben állanak a törvénynyel s coikis a nemzetiségi törvény revíziójával, megváltoztatásával volnának végrehajthatók. Kimutatta ezután Hódossy, hogy mi rejlik Veszelovszkynak azon követelése mögött, a melyben a virilizmus eltörlését hangsúlyozta. Ott, a felvidéken tót intelligenczia nincs, mert az egész értelmiség magyar. Ezt a magyar értelmiséget akarja ő kizárni a törvényhatóságok bizottságaiból, hogy helyét a tót köznéppel, az agitátorokkal töltse be. Prepozíczióját éppen ezért határozotan és kereken visszautasítjuk. Merő tévedés Veszelovszkynak az az állítása, hogy Amerikában az a kivándorolt tót nemzetiségi szempontból jobb sorban van, mint itthon, szülőhazájában. Sokkal nagyobb a szabadságuk még nyelvi tekintetben is idehaza, mint a távol Amerikában. — Az a köznép a felvidékem jámbor és szorgalmas. Egy nyers anyag, a melyből az lesz, a mivé formálják. Az agitátorok kivetették reájuk *** mi. ....... A „SZÉKELY NEMZET“ TÁRCZÁJA, Álarczos bál. A kis járásbiróné nagyon unatkozott Felesztendő előtt helyezték át az urát ebbe az istenverte fészekbe, ahol alig akadt más műélvezet, minthogy évente egyszer megjelent 12 tagú társulatával Hingó Traján s plakátokon kérte a nagyérdemű és hazafias közönséget, hogy járjon a színházba s ne hagyja Őt és jobb sorsra érdemes társulatát éhen veszni. Szóval a kis Kondorné unta magát s egy szép napon ki is tört belőle a panasz: — Te Gyuszi, ha nem történik valami, hál... hát... megőszülök. Kondor Gábor nagyot nevetett és megcsókolta feleségét. — Hát mi történjék, édes? — Valami, ami mulattat, szórakoztat, ami kissé kisodor ennek a végtelenül csendes életnek egyhangúságából. Kondor jó férj volt, nagyon szerette a feleségét, s midőn az asszonyka mind gyakrabban keseregte el panaszát a gyilkos unalomról, az ifjú járásbíró végre komoly fontolóra vette, miképen szórakoztassa kis feleségét. Kétnapi töprengés után felkiáltott: — Megtaláltam! Nellika! Álarczos bált rendezünk. Mikor közölte a kis feleségével a tervet, az kaczagva borult a nyakába. — Már nem is unatkozom Álarczos bál tizenhat esztendő óta nem volt Feketehegyváralján , mikor a rendezőség melynek élén a járásbíró állt, kibocsátotta a meghívókat, lázas izgatottság szállta meg az intelligenczia hölgytagjait. Kondor Gábor, hogy még inkább biztosítsa a mulatság sikerét, meghívta a fővárosból néhány barátját is. Ravasz leveleket küldött nekik, Írván : . . . Feleségem távollétében rendezem ezt a kedélyes mulatságot. Jertek el hát okvetlen amúgy legényesen fogunk mulatni . . . Ezeket a sorokat a kis menyecke sugalmazta , a férj belement a csiklandós tréfába. Diktum, faktum, eljött a nagy nap s este kilencz órakor spanyol grandok, mór lovagok, velenczei dámák, czigány leányok és fekete dominók sürög tele forogtak a nagy vendéglő nagytermében. Urak és hölgyek becsület szavukra fogadták, hogy egymás jelmezét el nem árulják, senki sem tudta, kit rejtett az álarc, a miből hamarosan a legpompásabb tréfák keletkeztek.) A férjek szerelmet valottak a feleségeiknk, abban a hitben, hogy a vallomásukat valami bájos leányzó hallgatja meg A legnagyobb feltűnést a bálon hat álarczos férfi keltett, akiknek külseje senkire rá nem illett a kisváros férfiai közül. Vajjon kik lehetnek? Mi elárulhatjuk, hogy ez a hat rejtélyes álarczos Kondor fővárosi barátai voltak, akik barátjuk sürgető s érdekes meghívására lerándultak, hogy részt vegyenek a pikánsnak ígérkező mulatságon. Eljött Forray Ákos a miniszteri fogalmazó, Tihamér Elek, a hírneves nőgyógyász, Pongrác, Lajos, a bankpénztáros, Küllő Nusi, a gépészmérnök, Bokros Manó, a bőrespekuláns és Farkas Iván, a földbirtokos. Mind a hatan agglegénynek induló szilaj tréfákra hajlandó harminczasak. Heten valónak kebelbarátok Kondor Gáborral, aki elsőnek lett hirtelen a pajtásokhoz, mikor feleségül vette az édes arcú Balonyay Nellikét. A barátok abban a hitben jöttek, hogy a Kondor felesége nincs az álarczos bálon s ők majd amúgy legényesen fogják ünnepelni a viszontlátást a régi cimborával Nagyot nézett Forray Ákos, a miniszteri fogalmazó, mikor egy telt idomú szőke udvarhölgy a vállára tette a kezét s a fülébe sugta: — Mit mond majd a méltóságos asszony, ha megtudja, hogy magácska e vidékre szököt' mulatni? A fáma azt rebesgette ugyanis, hogy a méltóságos asszonyt, aki a miniszteri titkár principálisának felesége volt, gyöngéd érzelmek fűzik Forray Ákoshoz. Forray, a spanyol grand i fülig elvörösödött az álarcz alatt. — Honnan tudja maga ezeket, kis kotnyeles? kérdezte ámulva. — Van egy talizámon, itt a szivem fölött, felelte az udvarhölgy, az megmond nekem mindent, amit tudni akarok. Aztán lova rebbent és Pongrácz, a bankpénztárost szólította meg: — Vigyázzon, a bankpénztár gyakran hűtlenebb mint az asszonyok. A pénztárosok nem az aszsonyokat szokták megszöktetni, hanem a pénztárt. Pongrácz, elbámult. — Kedves hölgy, nem tudom, honnan ismer, de bizonyos hogy inkább magácskát szöktetném meg, mint a kaszát. Az udvarhölgy most a nőgyógyász elé libbent. — Doktor úr, itt nincs talaja az ön nőgyógyászati sikerének. Nálunk egészséges minden asszony. — Ördögadta, honnan tudja ez az én mesterségemet ? Az udvarhölgy titko/atosan intett s tovarebbent s csupa intimitást kérdezett vagy mondott a többi pesti vendégeknek is Ezek büledeztek ? Ki lehet az a szőke démon, a ki mindnyájukat ismeri, s akit ők éppenséggel nem ismernek. Mind a hatan körülrajongták az ismeretlen mindentudót, a ki kedélyesen és szellemesen kacérkodott velük. Udvaroltak neki s ostromolták, árulja el inkognitóját. — Majd éjfél után, felelte a pajkos udvarhölgy Legjobban Tihamér lángolt, a nőgyógász, aki kísérőül szegődött az udvarhölgynek s mihamar a legvakmerőbb szerelmi vallomásokkal ostromolta. Közben ivott is a jó fiú s ilyeténromán csevegőt: — Ha lány vagy, elveszlek, ha asszony, meghalok érted. A kis szőke pedig édesen kaczagott. Se leány nem vagyok, sem asszony. — Hát ki? — Szerető. Már tudnillik, szeret valakit. ” Kis azzal elszaladt. Tihamér pedig okoskodni kezdett. — Ha szerető, akkor csakis a kondor szeretője lehet. Csak ő ismertethette meg vele a mi kilétünket. Hát szeretője van a járásbíró urnak? Két évvel a házasság után? Ebben a kis fészekben ? No, ez igazán érdekes. Éjfélt ütött az óra, s a hat idegen körülfogta a pajkos és mindent tudó udvarhölgyet. No most, le az álarccal ! Tovább nem várunk. Látni akarjuk őt, aki mindent tud. Tihamér már karon is fogta a rejtélyes hölgyet, míg a merész Forray az álarczot akarta leoldani az arczáról, mikor egy spanyol grand lépett közbe. Uraim, a hölgy inkognitóját nem szabad megsérteni. De éjfél már elmúlt! Hangzott a válasz. Ez igaz. Menjünk tehát egy különszobába, nehogy a nagy és általános leleplezés itt a nagy nyilvánosság előtt történjék. Da csak azzal a kikötéssel uraim, ha én csak akkor veszem le álarczomat, amikor nekem jól esik. Önnek tehát jogai vannak e hölgyhöz? kérdezte Tihamér doktor. A garand némán meghajolt ! Kondor, Kondor, mit szól majd a feleséged ? szólt szemrehányó hangon a nőgyógyász. Ne személyeskedjünk utak, harsogta a spanyol grandnak öltözött nőgyógyász, menjünk inkább a szeparába. A különszobába érve, az udvarhölgy lerántotta álarczát. Bájos, kékszemü, mosolygó, piros arcu nőcske volt. — Kondor NMIike. Sokat ittak, nagyon jó kedvük volt.