Székely Nemzet, 1905 (23. évfolyam, 1-194. szám)
1905-01-02 / 1. szám
XXIII. évfolyam. Sepsiszentgyörgy, hétfő, 1905. január 2.1. szám. Sepsi-Szent-György, Sétatér-utcza 6. szám, hová ■ lap szellemi részét illető közlemények küldendők. tülőfizeténi rtr. Helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre . . 20 korona. Félévre . . 10 korona. Negyedévre : 5 korona. Hhirdetmények dija : 4 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 12 fillér. Kiadóhivatal: lófii-nyomda-részvény-tizsaia, hová atlóásttési fiatik it hultunk bérmentesen küldendők. Nyílttér sora 80 fillér. hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. Szerkesztőségi iroda: Kéziratok nem adatnak vissza. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP: Megjelenik hetenként négyszer: hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton. m ■ ■ ■■ -es Reklamácziók a lap kézbesítését illetőleg a megfelelő postahivatalhoz intézendők. Pénzküldeményeknél czélszerűbben postautalványok használhatók. 1 ............................ II Az uj esztendő küszöbén. — január 2. Elkövetkezett a leszámolás ideje. Üssük fel a könyvet, melynek czimtáblájára sok szép reménynyel irtuk reá ezelőtt egy esztendővel: 1904. Lapozzuk végig s elmélkedjünk. Hasznos az ilyen foglalkozás, mert tanulunk belőle. Tarka könyv ez, minden lapja más szinű. Az egyikről örömet olvasunk le, a másikról szomorúságot; itt biztató remény, ott a bizonytalantól való csüggedés; ennek a láttára kiderül az arczunk, annak a láttára beborul. Immár túl vagyunk azon is, ami jó volt, azon is, ami rossz volt. A jónak emléke felújul bennünk, és örvendünk neki; a rossznak az emléke eszünkbe juttatja, hogy nem minden kívánságunk teljesedik, s megkönnyebbülten sóhajtunk fel: „ Csakhogy elmúlt !“ És minden embernek van egy-egy ilyen tarka könyve, örömmel és bánattal teljes könyve ; ezek a könyvek mind különböznek egymástól, éppen úgy, mint az emberek. Ámde minden könyvben legékesebben szólók, a panaszos lapok, ezek mellett az örömnek és megelégedésnek a krónikája bátortalan, félénk, hallgatag. Kérdezd meg a szomszédtól: meg van-e elégedve ? Azt fogja felelni: „Nyomorúság az egész élet“. Az elmúlt esztendőnek a krónikája szakasztott olyan, mint a többi esztendőké: nyomorúságról szólanak a beszédes panasznak a hangján. Ha pedig száz esztendővel ezelőtt íródott az a krónika, az is tele van panaszszal, mert az emberek minden időben hajlottak az elégedetlenségre, jobban hajlottak, mint a megelégedésre. Ez baj volt akkor is, baj ma is. Arról tesz tanúságot, hogy bennünk emberekben több a kívánság, mint amennyi a megelégedéshez szükséges. A kívánság olyan, mint az árnyék, minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyéka annak a fénynek. Ha körülnézel kis családodban s látod, hogy mindenki egészséges, hogy meg van a mindennapi kenyered, munkabíró kezed tétlenül nem hever, tisztes ruhát öltesz magadra, hogy az Úr színe elé járulj : ne panaszkodjál, ember, hanem fogd össze a két kezedet, s adj hálát a te jó Istenednek, aki gyümölcsözővé tette fáradozásodat. Ha pedig látnod kell, hogy családod valamelyik tagja nehéz kórral küzdve senyved, ajkadra panaszszót várjon nem veszel-e hiába? Tanulj tűrni a szenvedővel, s fordulj ahhoz, akitől jön a csapás és áldás, a vigasztalás és megkönnyebbülés. Csak az nem talál e földön vigasztalást, aki a mások szenvedése iránt érzéketlen. A mások szerencséje ne tanítson téged arra, hogy sorsid ellen zúgolódjál; a mások szerencsétlensége ne tanítson téged arra, hogy magadat jobbnak tartsd másoknál. Mert valahány ember van ezen a világon, mind arra teremtetett, hogy kivegye részét a jóból is, a rosszból is. Az ember sorsát pedig egy hatalmas kéz intézi, melyet a káromló szó hiába ostromol. Vegyük észre az életnek apró-cseprő örömeit, a mire sokan ügyet sem vetnek Lám, a koldus megköszön minden darab kenyeret, minden krajczárkát, s tovább járja az életnek útját, mert Isten irgalmassága odarendeli melléje az adakozót. Az épkézláb ember miért nem köszöni más a költők okszerű fejlesztésére. Nagyon jó búza terem, itt a legutolsó csabai napszámos is jobb kenyeret eszik, mint például Norvégiában a költőfejedelem. Ahol nincs kenyér nyomor, ott szunnyad az isteni szikra. Mikor egyszer a nővérem egy hatalmas kenyeret küldött nekem, a leányaim nem tudtak eleget enni belőle. Minden falat után csodálkozva néztek reám s kérdezték: „Papa, hogy tudtál te Csabáról eljönni?“ Ezen magam is sokat gondolkoztam, de ez nem tartozik ide. Ismétlem, a mult század negyvenes éveiben történt. A jó csabai nép izgalmas napokat élt. Egy vakmerő rablóbanda tartotta rettegésben. Közvetetlenül Csaba alatt tanyázott s az orosházi országúton garázdálkodott. Ötenhatan voltak, bár némelyek esküdtek, hogy harmincznál is többet láttak. A csabaiak kezdték ismerni ezt az állapotot. Deputáczió ment a csendbiztoshoz. A deputáczió vezetője, az öreg Zelenyánszky tiszteletteljesen felkérte a csendbiztos urat, hogy ne sajnálná valami módon a tűrhetetlen állapoton segíteni. — Már nem is merünk a tanyára menni, — kockáztatta meg alázatosan. A csendbiztos keményen rárivalt a deputáczióra, hogy ne avatkozzék a hatóság dolgába. A hatóság nagyon jól tudja, hogy mit kell ilyen esetben tenni. Nem kér senkitől tanácsot. Menjenek Isten hírével s ha még valaki ilyen panaszszal alkalmatlankodik, hát azt lehúzatja és huszonötöt veret reá. Ne tessék ezen csodálkozni. A hatóság mindig ilyen volt. Nem szereti, ha dolgaiba meg Istennek azt, hogy van ereje a munkához? A munkának gyümölcsét miért nem tekinti éppen olyan ajándéknak, mintha Istentől jött volna? Hiszen egy lehelettől függ az ő ereje, az ő munkássága; esendő féreg az ember, akár bársonynyal kibélelt hintóban jár, akár mezítláb. Így gondolom én, igy érezem, s ha egy-egy megelégedett embert látok, megtelik örömmel a szívem, s azt gondolom magamban, hogy a tarka könyvnek lapjai nem fognak mind zokszóval megtelni, örömről is szólanak. Emeljük fel szivünket az uj év küszöbén az Úrhoz ; némitsuk el a panaszt, mely meddő és haszontalan: ültesse el az a hatalmas égi kéz szivünknek kertjében a reménységnek, a bizalomnak, a szeretetnek, a hitnek, legfőképpen pedig az alázatosságnak, a háladatosságnak a magvát. Ha ezek lesznek a mi szívünkben kikelendők, bizony mondom a panaszszó nem fog megsokasodni! És kérjük az Urat, hogy áldja meg a mi törekvéseinket, melyek becsületesek és tiszták; fordítsa el tőlünk a vigasztalan csapásokat, s hahogy mégis meglátogatnak, adjon nekünk erőt azoknak leküzdésére. Az uj könyvben pedig, melyre reá irtuk: 1905., írjuk oda hittel, szeretettel és bizalommal: „Isten nevében kezdem el.“ Gaál Mózes: TÁRCZA. Rézkapcsos bibliák. Irta: Zöldi Márton. Az, a ki nekem ezt a történetet elbeszélte, nem azért tette, hogy a csabai nép lelkét magyarázza. Ő maga is csabai volt. Az apámnál szolgált, mint béres. De a mellett filozófus lélek volt a pozitív iskolából. Ezt abból sejtem, hogy a hol és a mint teheté, kerülte a munkát, lehetőleg messzire. Talán három ízben szolgált nálunk. Mikor megunta a mezei munkát, a megye szolgálatába lépett. Perzekutor lett. Sokszor láttam dolmányban, rájtkiczliben sétálni a csabai piaczon. Lomhán, megfontoltan lépkedett. Ilyenkor irigyeltem a betyárokat. Milyen kényelmes életük lehet, ha a perzekutorok olyan lusta tempóban lépkednek, mint Rohszka Mihály. Mert úgy hívták a derék embert, aki nekem az alábbi történetet elbeszélte. Szegény, már rég künn pihen a lutheránus temető akáczai alatt. De én máig is szeretettel gondolok reá. Hogy mikor történt az az eset, melyet Rodszka elbeszélt, arra, nézve kevés tájékoztató adattal szolgált. Ő is az apjától hallotta kisgyerek korában. Ezt egybevetve életkorával, úgy sejtem, hogy a múlt század negyvenes éveiben zajlott le a viharos esemény. Ha a csabai nép között költők születnének, bizonyára dalba foglalták volna ezt a romantikus történetet. De a csabai anyák sokkal okosabbak, semhogy költőket szüljenek. Inkább hatökrös gazdákat. A talaj sem alkat-beleártják magukat. Az ilyesmi csökkenti a hatóság tekintélyét. Pedig a tekintélyre szüksége van a hatóságnak. Nemcsak magáért, hanem a közrend érdekében is. Ha nem volna hatósági tekintély, csinálni kell mesterségesen. A deputáczió mégis leverten távozott. Éppen aznap hallatszott, hogy Riesz Dávidot rabolták ki az orosházi országúton. Húsz ezüst tallért szedtek el tőle. Ezt mindenki borzasztónak találta, csak Riesz Dávid nem. Oka volt rá, hogy könnyen vegye a kalandot. Azelőtt egy esztendővel egy czigány lócsiszár becsapta a gyulai vásáron. Hamis ezüst tallérokkal fizetett. Mikor Riesz Dávid megtudta, hogy hamis pénz van nála, nagyon nyugtalan lett. Mit tegyen? Eldobja? Ehhez nem volt elég ereje, elég hősiessége, elég szive. Hiába, a pénzt, a készpénzt, még ha hamis is, sajnálja az ember az ablakon kidobni. Mikor azonban kirabolták s elszedték tőle a veszedelmes érezneműt, megkönnyebbülten sóhajtott fel: — Hála Istenek! Legalább nem csuknak be hamis pénz terjesztése miatt. Az állapot nem javult. A rablók makacsul kitartottak Csaba környékén. Hallatszott ugyan, hogy néha elkalandoztak Szarvas, Orosháza és Tótkomlós alá, de a központi telep Csaba maradt. Végre egy inczidens lényegesen változtatott az áldatlan állapoton. Az inczidenst Valastyán Dorka, egy szépségéről híres menyecske hozta létre. A nevezett hölgynek mindennap, mikor az éj leszállt, valami sürgős, halaszthatatlan teendője akadt egy bodzási tanyán. Hogy micsoda, azt nem tudom Az ilyen dolgot nem jó a történeti félhomályból elővonszolni. Az azonban kétségtelen, hogy Valastyán Dorka egyik éjjeli sétája alkalmával találkozott a rablókkal. Ő maga dicsekedett el vele. Ez a Valastyán Dorka, úgy látszik, nyílt, egyenes karakter volt. Egy szóval sem tagadta, hogy a rablók a találkozás alkalmával megölelték, megcsipkedték és megcsókolgatták. Ezt különben mindenki természetesnek találta. A rablók végre is nem trappista barátok, viszont Valastyán Dorka szemrevaló, kívánatos menyecske volt. A mellett liberális. De az emberek kíváncsisága nem ismer határokat. Mikor a szép menyecske kalandjának híre kelt, a szomszédok mindenféle kérdésekkel ostromolták. Részleteket kértek tőle. Az öreg Lepény főleg azt tudakolta, hogy mit beszéltek a zsiványok ? — Mindenfélét, — válaszolta Valastyán Dorka mélyen elpirulva. Az öreg Lepény tovább firtatta: — De hogy értetted a szavukat, mikor te nem is tudsz magyarul? Valastyán Dorka nagy szemeket meresztett, aztán bájos egyszerűséggel folytatta: — De hiszen tótul beszéltek! — Tótul? — Persze. Mind tótok. Mondták. Nógrádból valók. Csak tudom. Az öreg Lepény még egyszer föltette a kérdést. Hangja ünnepiesen csengett: — Ide vigyázz, Dorka. Igazán felelj. Csakugyan tótok azok a zsiványok? — Ha mondom ... Megtagadták . . . Sepsiszentgyörgy, január 2. (— z—y.) Megtagadták az indemnitást a kormánytól. Ennek a kormánynak semmit sem adunk — ordították és azzal ismét az ex-lex nyomorúságaiba döntötték szegény hazánkat a nagy hazafiak.* Mintha csak a kormánynak volna szüksége a törvényes állapot biztosítására s nem a hazának, s mintha az ellenzéki frakcziónak kábult tagjai nem volnának honfiak. Akiknek minden eszközt meg kellene ragadni a baj elkerülése czéljából, úgy döntötték sírjába a törvényes állapotot. A kormány évek óta bukások árán is tűri ezt az állapotot, de mikor mérlegre veszi, hogy mennyi miatta az anyagi és erkölcsi kár és látja, hogy a dühtől elvakult töredék nem is annyira elvek mellett, mint a változó viszonyok közt, érdekei biztosítására sánczolja el magát, végre is elszántan kell nekifognia az ostromnak, hogy bármelyik győzzön, egyszer már vége legyen ennek a szerencsétlen harcznak, a magyar nemzet fojtogatásának. És hiszi, hogy akik a nemzet bizalma folytán ültek a Házban a törvényhozó szent kötelességével, de visszaéltek a bizalommal és kötelességgel, kifutnak a sánczokból s vagy megadják magukat, vagy elpusztulnak. Mert ha a tartós szárazság, minőnek jelezték a „bérenczek“ politikájával betöltött korszakot, ártott ennek az országnak, nem kevesebbet árt a tartós eső, a minőnek ez áldatlan politikai hecrczek miatt, a „honfiak“ buzgóságából részesei vagyunk. Egyik esetben sincs áldás. Áldás toffletet,Stta tüdőbetegségeknél, légzőszerek hurutos bajainál, úgymint: idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. .............. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet, s megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó íze miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint é.— kor.-ért kapható. — --------- Figyeljünk, hogy minden üveg alanti ezéggel légijén ellátva. F. HOFFMANN-LA ROCHE & Co vegyészeti gyár BASEL (Svájcz.)