Székely Nemzet, 1906 (24. évfolyam, 1-84. szám)

1906-01-08 / 3. szám

Január 8. általában részesülhetnek a Kollégium kebelé­ben fennálló, e tanév elején újonnan épített s kényelmesen felszerelt tápintézet kedvezmé­nyeiben ; ebéd- és vacsoráért a II. félévben — január 1.—június végéig — 90 kor.; csak ebédért a II. félévben 50 kor. fizetendő. Az erre érdemesek igényt tarthatnak a Kollé­gium által évenként kiosztatni szokott ösztön­díjakra , valamint a szegénysorsúak tandíj­mentességre, tápintézeti­ díj elengedésre s a jelentékeny alaptőkével rendelkező „Jogász segély egylet“ támogatására számíthatnak. A jogakadémiai ifjúsági­, valamint a kollégiumi nagy könyvtár a hallgatóság rendelkezésére áll. — Mindennemű felvilágosításokkal, levél­beli megkeresésre is, szívesen szolgál a jog­akadémia igazgatósága. A tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület eper­jesi ősi kollégiumának jogakadémiáján — a hazai ág. hitv. ev. vallásfelekezet ez egyet­len ilynemű tanintézetén, — az 1905—1906. tanév alatt a következő tanárok működnek : dr. Mikler Károly dékán, dr. Flórián Károly, dr. Horovitz Simon, dr. E. Nagy Olivér, dr. Ob­etkó Dezső, dr. Raffay Ferencz, dr. Szlávik Mátyás (rendes tanárok), dr. Ereky István (rkiv. tanár), dr. Horovitz Imre, dr. Máriássy Béla, dr. Sztehlo János (magántanárok). Az I- ső félévben 27 tantárgy 96 hetiórában, a II- ik­ félévben pedig 33 tantárgy 105 hetiórá­ban adatik elő. A tanév első felében a jog­akadémián összesen 224 hallgató volt beírva, úgy, hogy a hallgatóság létszáma tekintetében ez a tanintézet a hazai tíz jogakadémia között a legelsők közé emelkedett. A I. félév végén 14 joghallgató nyert végbizonyítványt. Több joghallgató részesült ösztöndíjban, a segély­egylet támogatásában, tandíj- és tápintézeti díj elengedésében stb. Ezen a c­ímen a jog­hallgatók által élvezett kedvezmények összege a múlt tanév alatt meghaladta a 8000 koronát. Az akadémiai ifjúság egyesületei: a jogász­testület, segélyegylet, turista-egylet és vivó­­egylet, élénk működést fejtenek ki. A város­ban egészséges és nem drága lakások elegendő számmal állanak rendelkezésre s az ifjúság ellátása jutányos, csak a dalok szépségével, de technikai tudásá­val is brillírozott. Különösen a kettős hangokon és a G-húron való változatai keltettek nagy hatást. Valóban hálára kötelezte közönségün­ket nagy tehetségének megismertetésével. Kel­lemes emléket hagy nálunk maga után. A ref. dalárda 1. Szász Béla tanár ve­zetése mellett ismert népdalokból adott elő egyveleget. A kiváló zenei tehetségre valló vezetés oly szép összhangot, sikerült előadást nyújtott, mely a legőszintébb elismerésre érdemes. Ez a pontja is a műsornak szép emléket hagyott a megjelentek lelkében.­­ bizonyára a derék dalárdisták elégedetten gondolnak erre a jól sikerült előadásukra. Aztán az óriási közönség szétoszlott a mel­léktermekbe, a földszinti étterembe, hogy helyet adjon a tánczoló ifjúságnak. Ámbár jó időbe ke­rült, a­míg csak csárdást is tánczolni lehetett. A mulatság a kora reggeli órákig tartott, a­mikor egy kedvesen eltöltött bál emlékével, megelégedetten oszlott szét a közönség. Sipos Samu a végrehajtó­ bizottság fárad­hatatlan elnöke, nehéz, fáradságos tisztét a lelkes rendezői gárdájával, közmegelégedésre töltötte be, s a jól végzett munka szép ered­ménye nem is maradott el. Körülbelül 600 kor. tiszta jövedelem marad az új templom javára, a­mi ebben az ex­ lexes politikai világ­ban bizony nem kis eredmény. A viszontlátásra a jövő évi ref. bálon! Egyház-bál. Sepsiszentgyörgy, január 8. Sepsiszentgyörgy város református hívei az új templom felépítése érdekében lelkes ak­­cziót folytatnak, s ez a kegyes ügy a lakosság minden rétegében hálás visszhangra talál. Az évenként rendezett műsoros táncz­­mulatság nemcsak azért érdemel külön fel­­említést, mert egyházi czélra fordítják az ebből befolyó jövedelmet, hanem azért is, mert min­den estélynek magas színvonalon álló esemény­számba menő műsora van. Az ev. ref. egyházi dalárda Nagy József énekvezér vezetése mellett Fáy— Hackl átiratá­ban a Rákóczi-indulóval nyitotta meg az estélyt. A fenséges nemzeti induló hatalmas hang­jai lelkesítő hatása méltó bevezetése volt az estély gazdag műsorának. A dalárda tagjai szerény iparos emberek, a­kik az egyház iránti lelkesedésből évek hosszú sora óta nem ki­mélve időt és fáradtságot, buzgón működnek a nemes czélért. S az utóbbi időben új ének­­vezérlik alatt is szép eredményeket érnek el. Király Béla református pap, hegedű­művész lépett a színpadra bájos zongora kísérő­jével Szász Margit kisasszonnyal Magyar da­lokat játszott nagy virtuozitással, s a közönség alig tudott betelni remek játékával. Keresetlen egyszerűséggel, de nagy tehetségre valló kész­séggel kezeli a vonót s a dal kifejezése, ha­tása nagyon közvetlen, megkapó. A ritka műélvezetért a nagy közönség hálás is volt, zajosan tüntetve a művész mellett. Kísérője Szász Margitk­­a­ volt, a­ki zongorán prec­íz játékával nagyban hozzájárult a szép sikerhez. Több alkalommal volt már alkalma közönségünknek szép kíséretében gyönyörködni és zongorán való készültségéről meggyőződést szerezni. Szász Margit kisasszonynak a figyelmes rendezőség szép virágcsokrot nyújtott át, Ki­rály Béla urat pedig hatalmas babérkoszorú­val lepte meg. Pálmai Lenke a tanítónőképző derék igazgatója „Egy férfi vallomása a tör­vényszék előtt“ czimű költeményt sza­valta el megrázó drámai erővel. Az önérzetes szegény embernek vívódását és tragikus sor­sát oly híven és közvetlenséggel állította a hallgatóság elé, hogy nem egy szemben köny­­nyeket csalt művészi előadásával. Elismerésé­nek zajos kifejezést adott a hálás közönség a nagy műélvezetért s a rendezőség szintén ki­fejezést adott a maga hálájának egy szép virág­csokor átadásával. A következő számot megint Király Béla remek játéka tette élvezetessé. Angliai körútjában tanult angol dalokból is bemutatott egy bájos keringőt. Ez alkalommal már nem­ SZÉKELY NEMZET. TÁVIRATOK. Szolnokvármegye közgyűlése. Budapest, január 8. Szolnokvármegye alkotmányvédő bizottsága a törvény­­hatóság tisztviselőit az ellen­állás kötelezettsége alól tegnap tartott ülésében felmentette. Vasúti kisiklás. Budapest, január 8. Triesztből je­lentik, hogy a velenczei gyorsvonat ki­siklott és a tehervonatba ütközött. Tizenöt teherkocsi összetört, egy gépész megsebesült. Földmivesek szövetsége. Budapest, január 8. A földmivelő munkások tegnapi kongresszusán meg­alakították Budapesten a földmivelő munkások szövetségét. Ötvenkilencz szótöbbséggel, 85 kiküldöttel képviselve, az alapszabályokat elfogadták s ez után a központi vezetőséget megválasztották. Kossuth Ferencs díszpolgársága, Budapest, január 8. Kossuth Fe­rencz tegnap fogadta Marosvásár­hely harmincz tagú küldöttségét, a­kik a díszpolgári oklevelet adták át. A debreczer­i eset: Budapest, január 8. Debreczenben Boda kormánybiztos öt­ven ember ki­hallgatása után, Sáfrány lakatos inast, Spira szobrászt, a­kik a főispánt ütle­gelték, letartóztatta. NAPI HÍREK: Sepsiszentgyörgy, január 8. — Palotahölgyek. A király a palotahöl­gyek rangját és előjogait adományozta újabban számos előkelő úrnőnek, a kik a társadalmi életben tevékenységükkel, jótéteményeikkel ma­gukat kitüntették. Köztük árkosi báró Szen­t­­k­eresz­ty Béláné szül. Florescu Mária herczegnőnek, kinek jótékonyságát sok szegény gyermek áldja. — A Háromszéki Takarékpénztár uj cziklusa. Mult évi deczember hónapban tar­tott rendkívüli közgyűlésen a Háromszéki Takarékpénztár r.­t., mely közgazdasági életünkben immár hivatásosan betöltött har­mincz esztendő eredményére tekinthet vissza, fennállását újabb ö­tv­e­n esztendőre meg­hosszabbította az 1906. év január hó 1. nap­jától számítva. Az intézet az újból alakulással kapcsolatosan alapszabályain is módosí­tott a tapasztalati és gyakorlati igényeknek megfelelően, így pl. a váltóüzletnél az idáig gyakorlott négy hónap helyett, a váltónyitást egy fél esztendei tartamra is kiterjesz­tették. A hitelbeli megbízhatósághoz képest természetesen a váltónyitás terminusa a min­dennapi bírálattól marad függővé téve. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Syl­vester Andor végzett joghallgatót a sepsi­szentgyörgyi kir. járásbírósághoz díjtalan jog­gyakornoknak nevezte ki. Gratulálunk. — Az ev. ref. egyház-bálról lapunk más helyén adunk részletes tudósítást, s itt csak azt említjük meg, hogy Király Béla ref. lel­kész, hegedűművész tiszteletére szombaton egy lelkes kis társaság lakomát adott a városi nagyvendéglőben. A kedélyes ebéden természe­tesen több szellemes felköszöntő hangzott el, nagyrészt a vendég művész tiszteletesről em­lékezve meg, a­ki az egyház iránt érzett meleg rokonszenvével és hazafiságával készséggel jött közénk, hogy a bál fényét szép hegedüjáté­­kával emelje. — Dr. Színi Gyula temetése. Általános nagy részvét mellett temették el január 5-én dr. Színi Gyula főorvost Kézdi­vásár­he­­lyen. A város egész közönsége s a vidék lakossága nagy számban jelent meg a boldo­gult tevékeny férfi temetésén. A közintézetek koszorúkkal, gyászjelentésekkel adtak kifeje­zést részvétüknek. Háromszékvármegye tör­vényhatósága szintén koszorút helyezett kézdi járás orvosa ravatalára s a temetésen Vájna Miklós vm. főjegyző, Kelem Lajos tiszti fő­ügyész, dr. Nagy Sándor sepsi járási járás­orvossal képviseltette magát. A kézdi járási fő­­szolgabiróság Cseh Gyulával és az egész személyzetével vett részt a temetésen. A kir. törvényszék és ügyészség külön szomorú je­lentést bocsátott ki s testületileg megjelent a gyászszertartáson. Szintén külön gyászjelentést adott ki a Rudolf kórház is. Délután 2 órakor a kézdivásárhelyi önkéntes tűzoltóegyesület gyászindulója mellett vitték a koporsót az ev. ref. templomba a családtagoktól, köztük az el­hunyt édes atyja Színi J. nyugalmazott es­peres volt albisi ev. ref. lelkész , kisérve. Szabó Jenő kézdivásárhelyi ev. ref. pap tar­tott Cz­irmai Zoltán, segédlelkész imája után megható halotti beszédet, melyben az önfeláldozó, munkás ember és jeles orvos érdemeit méltatta. A temetőben tartott rövid ima után átadták a boldogult tetemeit az örök pihenést nyújtó sírnak. A család által kibocsá­tott szomorú jelentés így szól: Megdöbbent lelkünk vigasztalan fájdalmával tu­datjuk, hogy a szerető jó férj, az önfeláldozó édes­apa, a jó nagyapa és após, gyöngédlelkű fiú, igaz hű testvér és szerető rokon, a fáradhatatlan, derék orvos és a társadalom buzgó munkás tagja , dr. Színi Gyula az orvosi tudományok tudora, Háromszék vármegye kézdi járásának tiszti orvosa, a kézdivásárhelyi „Ru­­dolf“-kórház igazgató-főorvosa, kir. törvényszéki or­vos, tiszteletbeli megyei főorvos, az összes humán­­intézetek tagja, a vármegyei törvényhatósági bizottság és a városi képviselet tagja, a kézdivásárhelyi ref. egyház presbytere stb. 19011. január 3-án reggeli­­1,8 órakor életének 56-ik, boldog házas életének 28 ik évében szívszab­űdás következtében váratlanul el­hunyt. Felette igen nagy csapással illetett minket az Úr ! Gyászra fordult a mi örömünk, elesett a mi fe­jünknek koronája! Hasztalan szólitgatjuk, hasztalan költögetjük, föl nem ébred többé ! Nehéz gyötrelmek­ben vergődő betegek hasztalan kiáltanak hozzá sege­delemért. Nem hallja többé jajszavukat. A tudomány fáklyája kialudt agyában mindörökre. A szenvedők hasztalan hívogatják, az emberszeretet lángja kiham­­­vadott, megfagyott szívében. Nem gyógyítja őket többé. Oh, hát minket ki gyógyít meg ? Irgalmas Isten, te­kints reánk ! . . . Drága halottunk porrészeit 1906. évi január - én d. u. 2 órakor fogjuk a keresztyén anya­­szentegyház ev. ref. szertartása mellett visszaadni az anyaföldnek. A jól végzett kötelesség dicsősége leng­yen sírja feletti Kézdivásárhelyt, 1906. január után. Béke poraira a derék embernek. A gyászoló család nevében: Özv. dr. Szini Gyuláné sz. br. Apor Polixéna. — Lóhni mészárszék. A mind inkább nyomasztóbbá váló drágaság különösen az élelmiszerek beszerzésénél ad igen nagy gon­dot háziasszonyainknak, s igy bizonyára sokan lesznek, a­kik örömmel fogadják azt az életre való eszmét, hogy Sepsiszen­tgyörgyön lódus mészárszék létesüljön. Thamó András m. kir. állatorvos már be is nyújtotta javasla­tát a városi tanácshoz s legközelebb a köz­gyűlés is foglalkozik ez ügygyel. Az erdélyi nagyobb városokban már van üzemben lóhus mé­szárszék s különösen a szegényebb néposztályra nézve valóságos áldás a marhahúsnál jóval ol­csóbb, de ép annyi táperővel biró lóhus árulása. — Temetés. Szombaton helyezték örök nyugalomra L­á­s­z László pénzügyigazgatósági irodatisztet, nagy és általános részvét mellett. A végtisztességen testületileg jelentek meg pályatársai, számos jó barátja és a kiterjedt rokonsága igaz részvéttel kisérte utolsó útjára a korán elköltözött jó hivatalnokot, övéit sze­rető férjet, édes­apát. Nyugodjék csendesen s a közrészvét enyhitse a család mély fájdalmát. — Szegény gyermekek felruházása. Kézdi­­vásárhely város az állami elemi iskolába járó szegény tanulók közül hatvannak adott folyó hó 5-én délelőtt meleg ruházatnak valót. A felruházást B­e­n­k­ő Lajos gazdasági tanácsos teljesítette most is, mint évek óta mindig nagy ügyszeretettel. Meleg, őszinte elismerés s a felruházott szegény gyermekek hálája kiséri a város érdemes tanácsát és képviselőtestüle­tét nemeslelkű adományáért. — Bródy Zsigmond meghalt. A jótékony­ságáról széles körben ismert laptulajdonos és főrendiházi tag, Bródy Zsigmond tegnapelőtt délután 2 órakor hosszabb szenvedés után meg­halt. Bródy, bár németnyelvű lapnak volt szer­kesztője és kiadója, mindig jóérzésű magyar ember volt, a­ki nagy vagyonát is igen nemes­­szevűen használta fel. Halála széles körben kelt részvétet. Ifjú korában az volt ideálja, hogy mint magyar poéta szerezzen magának babérokat, de csakhamar felülkerekedett benne a poli­tikus és a public­ista, ki sohasem tévesztette szem elől, hogy német nyelven, de magyar ér­zéssel szolgáljon hazájának. Életrajzi adatait itt közöljük: B­r­ó­d­y Zsigmond született 1840. november hó 15-én Miskolczon, Pesten jogot hallgatott. Már mint egyetemi hallgató kezdett újságokba írni; 1860-ban szerkesztője volt a Pesti Hölgydivatlapnak. Később több bécsi lapnak lett levelezője, majd Bécsbe költöz­vén, pesti lapokat tudósított. Közben verseket is irt, melyek különböző újságokban láttak napvilágot. Pestre visszatérve, a Magyar Sajtónak volt a főmunkatársa, 1869-ben a Pesti Naplónak lett vezérczikkirója. „B. Zs.-­­vel jegyzett czikkei nagy kedveltségnek örvendtek. Egy ideig a Pester Lloydot is szerkesztette. 1872 ben miniszteri titkári állást vállalt a belügyminisztérium­ban ; egy év múlva megvált az állami szolgálatból és megvette a Neues Pester Journalt, melynek főszer­kesztője is lett. Számos költeményen kívül, melyeket testvérei pár évvel ezelőtt összegyűjtöttek, két kötet német Jókai-fordítása jelent meg nyomtatásban. Szü­letésének ötvenedik évfordulója alkalmából majdnem 100.000 forintnyi alapítványokat tett, köztük az Aka­démia számára 20.000 forintnyit, melynek kamatai minden harmadik évben egy kiváló magyar public­ista jutalmazására fordítandók, továbbá 20.000 forintot a hirlapírói nyugdíjintézetnek stb. Ezüstmenyegzője al­kalmából újra tett nagyobb alapítványokat, köztük egy 100.000 frtnyit, mint vállalata személyzetének nyugdíj­alapját. Végül hat évvel ezelőtt elhalt nejének emlé­kein körülbelül negyedmilliónyi összeget szánt a „Bródy Adél-gyermekkórház alapítására. A publiczisztika és közügy, s különösen a jótékonyság terén szerzett ér­demei elismeréséül a király 1896. évi szeptember ha­vában a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki. A Fővárosi Hírlapkiadóhivatali Tisztviselők Segítőegyesülete — melynek az elhunyt örökös alapító tagja volt—külön gyászjelentést adott ki. — Tűz. Papolczon folyó hó­t-ikére virradólag éjfél után 5 óra tájt a község felső részében az idős Bagoly Mózes istállója eddig még ismeretlen okból meggyűlt és elégett. Szerencsére a gyulást a szomszédok korán észrevették s lármát ütve, az oda sietett emberek a szomszéd épületeket a gyulás ellen megvé­­delmezhették. Az épület nem volt biztosítva. — Tánczmulatság. Kökösben, január hó 19-én (Vizkereszt napján) a gör. kel. egy­háztanács saját templomalapja gyarapítására a községháza táncztermében az uzoni első zenekar közreműködése mellett műkedvelői szinielőadással egybekötött tánczvigalmat ren­dez. Színre kerül a Gyimesi vadvirág népszinmű­. Belépti dij : személyjegy 1 kor., családjegy 3 személyig 2 kor. 40 iil. — Anarchisták Magyarországon. A bel­ügyminisztériumból sürgős megkeresés ment a vármegyék alispánjaihoz, a mely értesíti az alispánokat, hogy 17 anarchista, a kiket Né­metországból kitiltottak, Magyarországba jött. Megjegyezi a leirat, hogy ha fölismernek egyet is, jelentsék ezt azonnal a belügyminisztérium­nak A kereséshez csatolták a tizenhét ül­dözött nevét is. Többnyire spanyolok, legtöbb része intelligens ember, lapszerkesztő, tanár, orvos, tanító. — Halálozás. Szerdán temették el Ko­­vásznán nagy részvét mellett Butyka Róza verespataki állami óvónőt. Az elhunytban, Butyka Vilmos nagyborosnyói igazgató­­tanító nővérét gyászolja. Nyugodjék csendesen a korán sirba hullott ifjú, szép leány, ki mig élt, ne­héz állását szorgalommal és munkássággal hiven betöltötte. Emlékét kegyelettel őrzik meg. Kristóffy miniszter községi adója. A makói városi adóhivatal felhívására a fővárosi VI. kerületi elöljáróság végrehajtást foganato­sított Kristóffy József belügyminiszternél, annak Andrássy-úti lakásán. A makói adóhiva­tal 646 korona 30 fillér hátralék behajtását követeli. Szombaton délelőtt 10 órakor S­c­h­e­s­­ter János adóvégrehajtó és Oroszlán István adóbiztos jelent meg Kristóffy József bel­ügyminiszter lakásán, hogy a 616 korona 30 fillér adóhátralékot végrehajt­sák. Kristóffy azonban kijelentette az adó­biztosnak, hogy a követelést nyomban kifizeti. Egy ezer koronás bankóval akart fizetni, de a végrehajtó nem tudott visszaadni. A belügy­­minszter felváltotta az ezer koronást és k­i­­fizette tartozását. — Baleset. Schramm Pál a gyulafalvi telep gőzfürészek egyik munkása oly ügyet­lenül vezette a mult napokban a gőzfürész alá az anyagot, hogy balkeze a fűrész köze­lébe jutott s annak gyűrűs és nagyujját re­szelte. A kézdivásárhelyi kórházba szállították, hol gyógykezelés alá vétetett. — Elpusztult város. Rettenetes esemény hírét jelenti egy londoni távirat. Nikaragua köztársaságnak egy egész kerületét elpusz­tította a Momotomba tűzokádóhegy félelmetes kitörése. A vulkán már a múlt héten kezdett el működni és ötven mértföldnyire valóságos lángtengert ontott. Masaya várost, mely az egész államban egyike a legszebbeknek és leggazdagabbaknak, a pusztulás teljes katasz­trófája érte. Masayanak 22.000 lakója van, egész modern és villamos világítása van. A vulkán tüzes lávafolyama minden életet és növényzetet elpusztított. Attól félnek, hogy az állam másik nagyobb városát, Granadát is hasonló sors éri. A beomlott házak és az izzó láva sok ezer embert pusztítottak el. 8. szám.

Next