Székely Nép, 1906 (1. évfolyam, 1-111. szám)
1906-06-06 / 1. Mutatványszám
Mutatványszám Az én előszavam. Irta: Kelemen Lajos. Sepsiszentgyörgy, június 6. Életem legszebb emléke s halálomban is enyhülésem leend, hogy élő szemeimmel magam előtt láttam Kossuth Lajost, akiben megdicsőült a magyar függetlenség, szabadság és hazaszeretet. Az a néhány útitársam, kikkel együtt e város díszpolgári oklevellét elvittük volt Turinba az akkor még élő száműzötthöz, tanúim lehetnek, hogy minő hatást gyakorolt az előtte való megjelenés reám és mindnyájunkra. Lelkemet átfutotta az a tudat, hogy most már nyugodtan halok meg, mert láttam múltúnk és jövőnk élő apostolát! Azóta el is temettük porladó testét, de a mi benne örök volt és nekünk örökségünk maradt: a magyar függetlenség eszméje, feltámadott a közelmúlt nemzeti ellenállás harcában. A nemzet az ő nevének és eszméinek varázserejétől fellelkesülve, egy 30 évet meghaladó korhadt rendszert rázott le magáról s hála a magyarok gondviselő istenének, a fegyveres harc vérrózsái helyett a hazafias békés munkálkodás tulipánja virult ki széles e hazában ! És mintegy varázsütésre új rendszer, uj kormány és uj vezető emberek váltották fel a régit, s az uj lobogók alá napról-napra gyülekezik a független Magyarországért küzdeni kész magyarság. Háromszéken is, hol legelőször ragadtak 1848-ban fegyvert a szabadságért s legutoljára tették le: az új ég és uj föld jelei mutatkoznak . . . Mindenki meggyőződhetett arról, hogy a lezajlott ellenállási küzdelemben a Kossuth-eszméket terjesztő sajtóé elsősorban az érdem, hogy most már nyíltabban és szabadabban merészelünk és akarunk függetlenségi eszméket hirdetni. Most még csak egy nyugvó pontig érkeztünk. Az emelkedés egyik alapkövét helyezők le a visszaállított parlamentális korány által s midőn e fundamentumra támaszkodva uj erőt gyűjtöttünk, folytatjuk tftb.-'í’^digi sikertől nyert kitartással a **■— tovább, mindaddig, a mig fela Kossuth által inaugurált tien Magyarországot. Tudnivaló, hogy a szabad eszmék sugárzó fokása elsősorban a szabadsajtó! Ezt az orgánumot akarjuk megyénk székhelyén, a központban is szervezni. A Székely Nép, amelynek mutatványszámát küldjük, ez intencióknak a szülöttje, a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt eszméinek és politikájának a hirdetője. Midőn engem felkértek barátaim a felelős szerkesztő nehéz tisztének elvállalására, vonakodásommal szemben elég volt annak az egyetlen argumentumnak a felhozása, hogy a Székely Nép célja és feladata leend a Kossuth Lajos eszméinek a nemzet vérébe és lelkébe való átültetése, így én, ki egész életemben a Kossuth-kultuszért rajongtam, hogyan tagadhattam volna meg a közreműködést egy ilyen, a mi székely népünket üdvözítő munkától ? ! Megragadtam a zászlót s e számban is látják olvasóim, hogy milyen előkelő, s nagy és lelkes gárda vette körül a Székely Nép zászlóját s akar szolgálni szellemi munkásságával a dicső eszmék megvalósítására. Megyénk szellemi életének vezetői sorakoztak e zászló alá s hiszem, hogy rövid idő alatt az egész megye lelkes -székely népe itt lesz velünk és melés lettünk, mert a Kossuth lobogóján a szabadság, testvériség és egyenlőség új földet teremtő szent igéi vannak felírva ! Úgy érzem, hogy e lobogó alatt megkezdette hazánk a második honalapítást, és ki nem akarna e szent munkában részt venni ? ! Az annyi megpróbáltatás után is ifjú erővel felbuzdult nemzet e lobogó alatt visszanyerte testi és lelki rugékonyságát s most már talán nem lesz kiáltó szó a pusztában a költő ébresztője: „Kis a nemzet mint egy férfi álljon, Erő-karokkal győzni a viszályon !“ Igen, álljunk mindegy sorba, hagyjuk el az ádáz politikai viszályok lármás helyett s lépjünk az egymást támogató munkálkodás terére ! Megyénk kereskedelmi, ipari, gazdasági és közgazdasági viszonyainakjavításán, fejlesztésén dolgozva, törekedni fogunk arra, hogy székely népünk megszerezhesse itt a megélhetés létfeltételeit s ne legyen kénytelen kivándorlás által gyöngíteni nemzetiségek által veszélyeztetett nemzeti erőnket. A Székely Nép helyet ad a vélemények szabad nyilvánításának, pártolja a meggyőződés szülte felvilágosítást, de üldözni fogja a függetlenségi eszmék ellen támadókat és leálcázza az önhaszonleső politikusok munkáját minden téren. Társadalmi téren üdvözölni és buzdítani fogjuk a köz javára irányuló munkát, de üldözni fogjuk az osztálygyűlöletet szító aknamunkásokat. Ezek a Székely Népben lefektetendő elveim s akik ezen elvekért való küzdelmünkben mellénk akarnak állani, jöjjenek erkölcsi és anyagi támogatásunkra. Egy székely intézmény. — június 6. Már negyedszázada is elmúlt, hogy a múlt évben elhunyt igazi székely nagyasszony, özv. Cserey Jánosné által alapított Székely Nemzeti Múzeum az ország legkeletibb végvárán megkezdette fontos kulturális működését. Az utolsó 15 esztendő alatt a múzeumra nézve legfontosabb kérdés, az állandó múzeumépület építésének ügye szakadatlanul napirenden volt. A túltömöttség már akkor beállott s annak önálló épülettel való elhárítása kellett hogy foglalkoztassa a múzeum vezetőségét. Általános tapasztalat, hogy a múzeumok csak addig felelhetnek meg hivatásuknak, amíg gyűjtemény anyaguk kellő módon van elhelyezve. Mihelyt annyira felgyűlt az anyag, hogy raktárszerűen kell öszszeszorítani a tárgyakat, megszűnik nevelő, ismeretterjesztő határra és beáll az az állapot, hogy sem a nézőközönséget nem gyönyörködteti, sem az adakozókat nem buzdítja. Szóval előáll a pangás, a stagnálás, mely semmiféle intézményt előbbre nem vihet. Terv terv után merült fel, hogy a múzeum önálló elhelyezése megtörténhessék. A székely társadalom filléreiből az építés költségeire jókora összeg gyűlt össze, a budapesti Székely Közművelődési Egylet s Háromszék vármegye törvényhatósága is alapítvánnyal sietett az ügy támogatására. De elegendő anyagi erő hiányában a kérdést megoldani nem lehetett. Csak a legutóbbi időben, hogy a múzeumépület elhelyezésére alkalmas telek vásároltatott s az állam is kilátásba helyezte az építés költségeihez való hozzájárulást, lett biztosítva ezen fontos kérdésnek végleges elintézése. Az eddigi s a mostani állapot legfenneb csak a székely nép jelenlegi szegénységéhez találó, de nem méltó sem történelmi hagyományaihoz, emlékeihez, sem pedig jövendőbeli hivatásához. A székelység kulturális törekvéseinek gyámolítása a nemzeti közművelődési politika elodázhatatlan feladatai közé tartozik s ebből kifolyólag a Székely Nemzeti Múzeum, a székelység egyetlennemű intézménye, melynek gyűjteményeiben a székely társadalom áldozatkészsége nagy feladatokra hivatott kultúrintézmény anyagát hozta össze, jogosan tart igényt az állam támogatására. A múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének, amint sikerült ennek igazságáról a magyar közoktatásügy vezetőit meggyőzni, a múzeum gyűjteményeinek elhelyezése is biztosítva lett. Az 1905., 1906. évi állami költségvetésben az állami hozzájárulás felvétetett, s ha a törvényhozás útján is elintézést nyer, hozzá lehet fogni az építéshez. Hosszú idők álma, vágyódása, reménysége sok-sok csalódás után tehát megvalósul. A Székely Nemzeti Múzeum hivatásához méltó fényes otthonát elfoglalhatja. Itt a keleti véghatáron a magyar nemzeti kultúrának fényesen világitó tornya állani fog sziklaszilárdan s hódolatra fogja kényszeríteni még a szomszéd nemzetiségeket is. Az uj muzeum-épület felépítésével kapcsolatban megoldásra várnak még más kérdések is. Rendezni kell a többi székely vármegyékkel való viszonyt. Háromszék vármegye a székely nemzet egyetemes tulajdonát képező kulturális intézet támogatásában is alüljárt. Kezdettől fogva egyedül hordozta a fentartás költségeit. Csik- és Udvarhely vármegye sokkal csekélyebb hozzájárulását csak az első években fizette. A három vármegye együttes közreműködésére ma is szükség van. Legyen legalább egyetlen intézmény, mely az ősi együvétartozást, a testvéri együttérzést, a közös múltat és jelent hűen kifejezze. Miként egyek voltak őseink a harcz viharai közt, legyen egy a székelység a dicső mult emlékeit őrző egyetlen székely intézmény ügyeinek vezetésében és gyámolításában is. Az erők egyesítését lesz hivatva szolgálni a megalakítandó Múzeum-Egyesület is. Hogy aki szolgálhatja a múzeum ügyeit, legyen alkalma a múzeum további egészséges fejlődésére eszméjével, munkájával, erkölcsi és anyagi támogatásával befolyni. Csak ennek segítségével lehet a társadalom nagyobb részének aktív munkáját és érdeklődését a múzeum elhaladására állandóan ébrentartani. A Székely Mikó Kollégiummal 1890-ben kötött szerződés szükségszerű módosítása is bekövetkezik az új épület felemelésével. A mai viszonyok között az őrzés, gondozás kötelezettsége továbbra is a kollégiumi elöljáróság feladata lesz. A múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének megalakulásáig, a múzeum gyűjteményei legnagyobbrészt a közönség áldozatkészségéből gyarapodtak. Hét év óta az egyes gyűjtemény-osztályok gyarapítására államsegély áll rendelkezésre, melyből a főfelügyelőség által esetről-esetre jóváhagyott tervezet szerint a székelység múltjára vonatkozó emlékek gyűjtésén kívül lehetővé vált a gyűjtemények feldolgozásához szükséges szakkönyvek vásárlása s meg lehetett kezdeni a Székelyföld néprajzi és természetrajzi kincseinek rendszeres összegyűjtését is. Az időknek megváltozott szelleme, az anyagiakért vívott nehéz küzdelem, az ipar és közlekedés fejlődése a Székelyföldön is rohamosan pusztítja az ethnosra vonatkozó tárgyakat. Épen a néprajzi gyűjtemény adja meg igazán a múzeumi székely jellegét, mert mindannyi tárgy a székely néplélek alkotó erejének megnyilvánulása. A székely társadalom segítségén kívül a múzeum továbbra is számít az állam támogatására. Minden segítség, támogatás az állam részéről csupán csekély viszontszolgálat azért az államfentartó, őrködő nemzeti munkáért, melyet a székely nép a múltban teljesített. ----- (UF I arsarez -tnmisnca.-xmxar/ntxK&m A SZÉKELY NÉP EREDETI TÁRCÁJA. A föld. Szivemben ünnep, hogyha rátekintek. Hallom: beszélget énhozzám a föld. Lelkembe sugárt az ő lelke hinthet, Szavára vágyam ifjú szárnyat ölt: „Álmok szövője, mondd, megismerél-e ? Én, én vagyok! Az örök alkotás! Szerelmem, a teremtő, hívta létre Mind, mi csak itten nagy, remek, csodás! Én szültelek mind! Én a milliókat, Én a parányt s az óriás nagyot. Ez az arasznyi élet bármi jót ad, Áldásán mind az én lelkem ragyog. -"Lelkemből árad a bűvös melegség, Mi lángra lobban az anyák szivén S hogy a jövőt boldogan szövögessék, Dalt ajkaikra én varázslok, én ! Virágpalástját én adám a rétnek, A szűz rónának és termőerőt; Merész törekvést én a messzi bércnek, Mely büszke fővel az egekre nőtt. És céltalan nincs, nincs egy alkotásom ! E hangtalan bérc hangosan tanít: A küzdő ember a magasba lásson S fényben fürössze lelke szárnyait! Sötét barázdám dús kalászt ha érlel, Szépen terített asztal a mező; Betelni vágyva fentartó kenyérrel Hozzám siet mind, mind az éhező. Megáldom én a hulló verítéket, A barna rögből oltárt emelek; Aranyhullámon ring a hálaének S Istent magasztal a világ felett ! S láttál-e már eszméket kelni harcra? — Az én világom nem csak holt anyag — Tűzben lobog a küzdő ember arca, Véréből árad ádáz forgatag! A gyáva szívbe izzó lángot oltok, Félénk erőtlent hőssé avatok; Az élő sír: ki érttem hal, mi boldog ! És fáj, hogy ő is meg nem halhatott ! Ha becsvágy tör az égre férfilelken, S szivén dicsőség szomjúsága ég, Merész, nagy álmot rája én leheltem, Én ihletem meg alkotó kezét. A mi nagy és szent itt az ég alatt van, Erő meg érzés, vágy és gondolat, Lelkemnek örök tüze lángol abban S e tűz szivednek új világot ad !“ „Jó földanyám ! — szólok a szóra vissza A mit beszéltél, mind megértem én ; Egy kis rögöd, mely könnyünket felissza, Áldást fakaszt az ember életén. Útunkra — úgy van — tüzlelked világit, Dús kebleden, hajh, annyi drága kincs ! Miért, hogy szivünk mégis többre vágyik S boldogtalan, ha többé vágya nincs ? Miért, hogy az, kinek mindent megadtál, Unottan érzi kincse terheit. S egy gondtalan, egy édes pillanattal Föl is cserélné minden kincseid ? Oh, föld szerelmed éltet s áldva gyógyít - Beteg szív mégis, mégis annyi van ! Mért alkotod az ember millióit, Ha oly sok köztük a boldogtalan ? !“ Felelt a föld : „Mig tart e földi élet, Harc lesz az ember örök sorsa itt; Egy vágya meghal, újabb vágya éled, Örök vágy szítja lelke lángjait, így, önnön őstüzétől űzve, hajtva Száll szellemével a világ felett, Hogy megmaradjon Isten képe rajta, Ki a teremtés koronája lett. Nincs senki boldog? Eljő majd az óra, Hogy lágyan ringó ágyam megvetem , Hű dajkaszóval hívlak nyugovóra: „Jer és pihenj meg anyakeblemen ! Nyugalmad itt csöndes göröngyöm óvja, De más nyugalmat, mondom, ne keress ! Légy végre boldog, álmok álmodója, A boldogság csak itt tökéletes !“ Szabó Jenő: SZÉKELY NÉP A kék plajbász. (Kérelem a szerkesztőhöz). — írja: Dr. Schirum Imre. — Szerkesztő uram, ki az üzeneteket kezeli, önhöz járulok e szép, versekre indító tavaszon kegyelemért a magam és szenvedő poéta társaim nevében ! Én itt ülök a sóhajok papírkosara mellett s midőn egyenkint elmennek a redakcióból, odahozom székem e szellemi kitörések temetője mellé s kegyeletes munkához látok. Végigolvasom azokat a gondosan teleirt lapokat, melyeket én uram kegyetlen kézzel keresztül kékceruzázott. Csupa gyönyörűség ezeket átolvasni, már csak az írás végett is. Egytől-egyig finom papírra vannak irva, egyenletesen dűlő, szép kerek betűkkel, jó fekete tintával. Egy tekintetre egész sorokat futok végig s megelevenülnek olvasásukra a még pár év előtti napok kinteljes emlékei. Mennyi szépen teleírt miniszterpapírom részesült ilyen szerkesztői bánásmódban ! Emlékezik-e valamelyikre instálom ? ! Ezért vagyok én részvéttel teljes kegyelettel ezek iránt Szerkesztő uram ! A közös szerencsétlenség még a papírkosárból származólag is összehozza a szíveket ! Mikor olvasom ezen eltemetett irodalmi termékeket, végig szenvedem a nyilvánosságtól megfosztott hősök minden gyötrelmeit, melyeket a szerkesztői üzenet megjöttéig átszenvednek. Itt van ez a velinpapírra írott novella ! Kár volt ezt több figyelemben nem részesíteni Szerkesztő uram ! Kajári Zoltán átérezte novellájának mindenik sorát. Hősei. Kiérzik a históriából, hogy a Zsuzsika és közte a nyári faluzás csendes estéin rohamosan kifejlődött szerelmet juttatta volna érvényre s egész az oltárig vitte volna a dolgot, ha ön e rideg kék plajbászával át nem húzta volna az utolsó reményszálat is. Ez által leugratta őt önalkotta légvárának legmagasabb csúcsából. Kegyetlen munka ez Uram ! Ha Zsuzsika e novellából megtudta volna, hogy a levelei nem Zoltán által önkényt küldettek vissza, hanem egy konkurrens jó barát által (ki szintén epidemikus szerelemmel ostromolja Zsuzsikát) lopattak el: — nem verte volna el a jég ez ideális viszonyt. Mig most ? . . . Mint ő végzi a novellát: „Két csalnak van kibocsátva ellenkő irányban a nagy, háborgó tengerre !“ . . . Szerkesztő úr! Ebből baj lehet. Könyörüljön jövőre az ilyen első szerelemben vergődő sziveken, különben én félek ! . . . Önnek könnyű uram, mert első szerelme is ki tudja hányadik volt már ? 1* Ez a vers sem érdemelte meg sorsát Szerkesztő uram ! Lüktet ebben a poétás véna s az igaz szerelem emésztő hatása alatt született. Hidje el tel. Szerk. ur, a benne nyilvánuló pokoli kin sem üres affekció. Ez az ember szenved ! Én látom a széltől himbált rendetlen fürtéit, fogyó holddal versenyző halványságát, szemeinek kétes lángolását, keblének dúlt vonásait s érzem lelkének viharzó szenvedélyét ! Ennek az embernek e sorokban közzéteendő szerelmét rendkívülinek merném állítani. Olvassa e strófát : „Ha meghalok én szerelmesem, Ne hidd, hogy én nyugszom csendesen. 3. június 6.