Székely Nép, 1910 (28. évfolyam, 1-142. szám)

1910-01-04 / 1. szám

Kedd XXVIII. évfolyam. 1. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR : vidékre postán, v. helyben házhoz hordva : Kéy évre ... 16 K. | Egy negyed évre . 4 K’ Egy fél évre . . 8 K. | Egy hónapra 1 K 50 I. Egyes szájp­ára 10 fillér szerkesztőség bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék írni. Telefon­száma 23. A FÜGGETLEN VÁRMEGYEI PÁRT HIVATALOS LAPJA. Megjelenik hetenként háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton. VviUZ£-'Jlv­ie79-'•^«^^^^^epsiszentgyörgy, 1910. január 4. Előfizetési árakat, hirdetéseket és nyüttérbe faló közleményére a kiadóhivatal részén fel. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 4 hasábos petit sorért, vagy annak helyéért . 12 f. Nyílttér sora.................................................... 30 f. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. sí­­____________ SZERKESZTŐSÉG: Sepsiszentgyörgyön, Csiki-utca 10. Felelős szerkesztő: DE­ DAMOKOS ÖDÖN. KIADÓHIVATAL:­­ Sepsiszentgyörgyön, Csiki-utca 10. TOLLHEGYEN. Keressük a logikát, de — Isten bizony — nem merjük, ők nem akarták a bankot. Lukács sem akarja, ők akartak nemzeti és gazdasági vívmányokat, Lu­kács is akarja. És csodálatos, a saját program­ju­kat nem akceptálják Lukácstól, azt a programmot, melyet a legfelsőbb bölcsességként ők maguk kíván­tak mindenkire ráoktrojálni. Hogy miért nem jó, ha Lukács hozza, mit ők hoztak volna, vagy hogy miért lett volna ez jó, ha történetesen ők hozzák ugyanezt. Ez a nagy logikátlanság üli meg most a helyzetet, ez a logikátlanság, mely mögül kik­kolt a magyarázat is, hogy tudniillik nem tűrhetnek meg mást a saját helyükön még a saját programmjuk alapján sem !* Justh Gyula hát a nemzet vezére s ebben a minőségben ugyan­csak odamondogatott az osztrák császárnak magas Bécs városában. Ettől hangos most a vízbe esett miniszter és államtitkárjelöltek klubja. Justh­erék 130 kerületet képviselnek 41- ből, tehát az ország egyharmadát sem. Megmaradna-e ez a 139 kerületük, ha véletlenül megszavaztatják az or­szágot. —s alig hisszük. Ám a vezéri botot még sem irigyeljük tőle. Ám legyen ő a vezér. Csak aztán a nemzet ne jusson a bölcs vezetés után oda, a hová az az ember jutott, ki ama bizonyos közmondásbeli bogár után indult. * A hazafiakat emésztő kinok gyötrik. Sem itt, sem ott nem kínálkozik itt az érvényesülésre. A hatalom után való meggondolatlan nelvindulásban előbb elrúgták maguktól a tényleges hatalmat, úgy hivén, hogy egyenes a bársony­székekbe röpülnek. Ám a hazafias nekilendülés tal­an is keserű tanul­ságokat termett s most se itt, se ott nem ragyog rájuk a hatalom sugara. Ez szomorú lehet. Annyi bizonyos. Ám a jól nevelt hazafi feltalálja magát. Elveszítették a remélt hatalmat ? Megtalálták a hazafiságot, mely ime már is szépen szól. És ne­kik igazuk van. ők már nem veszíthetnek semmit. A hatalmat úgy is elveszítették, hát azért a pénzért hazafiak lesznek ! talán értékesek lehetnek egy eljövendő idő részére, de szívesen elengedtük volna őket. Nemzeti élet aspirációkat támasztó illúziók nélkül nem képzelhető. Hiszen maga a nemzeti öntudat és szé­pen összenőtt illúzió, a­mely nélkül azonban öntudatos, célirányos politikát se lehetne csinálni. Nekünk sok volt az illúziónk. Talán túlságosan sok is. És ma a magyar nemzet kifosztott kol­dusként, illúzióvesztetten indul neki az 1910 esztendő bizonytalanságának. Jól láttuk és kezdet óta hirdettük, hogy a korona és a parlament harcai­ban legalább is a parlament részéről nincs meg a komolyság. Azt is jól lát­tuk, hogy ez a komolyság nélkül való, inkább parodizált háborúság oktalan erőpasarlás, mert a siker legcsekélyebb jele nélkül folyt. Justh Gyula híres húsz perces audienciája után most már azoknak is tudniok kell azt, kik a si­kert szinte be akarták fanatizálni a közvéleménybe. És most ime, elérkezett a harc odáig, hol a népszuverenitást, a legfelsőbb alkotmányos tényezőt állítják a királyi szuverenitással szemben. Nem mi mondjuk, Justh Gyula hirdeti. Kegyetlen játék ez. Oktalan szélmalom harc. A történtek után Justh Gyula is tudja, hogy politikája megbukott. Meg­bukott, pedig nem a technikai akadá­lyokon, nem az idő rövidségén, hanem a király tilalmán, a király vétóján. Míg időbeli s más törvény­hozási faktoroktól független ok miatt kellett a bankpolitikát lehetetlennek mondani, megmaradt volna legalább az alkotmányosság illúziója. Most azonban, hogy a nemzeti akaratot állítja Justh Gyula oktalan vak mérése szembe a királyi akarattal és pedig a bukás biztos tudatában, könyörtelenül tépi szét az illúzió gyenge leplét, mit 40 esztendő jóakaratú politikája szőtt közviszonyaink felé. Már­pedig, ha szegényes közéletünk­ből az alkotmányosság egyetlen alapját — mely sajnos, még csak a kialakulás állapotában jutott a koalíció kezébe — a népakarat érvényesülését is kihúzzuk, ugyan mi marad meg nekünk ? Hát mi­ért érdemes akkor az alkotmányosdit játszani ? Hogy néhány éretlen stréber és még kevesebb malomalatti politikus nagyképű játékait szemléljük a fórumon? A Lukács-féle kibontakozás alapja egy kegyes csalás volt. Lukács László — mint maga is mondja — tisztában volt, hogy a király ellentállásán meg­törik a bankkérdés Justhéknak kedvező elintézése, de tisztában volt azzal is, hogy a bank 1911 -re nem valósítható meg. Nem járhatott tehát komolyabb rizikóval, ha a kormány az önálló bank álláspontjára helyezkedik, a­mikor a bank 1911. január­­­ére úgy sem állít­ható fel. A bankkérdés tehát technikai okokon akadt volna meg s nem állot­tunk volna a korona és nemzet kiéle­zett konfliktusa előtt. Justh Gyula rövidlátása és hozzá nem értése ezt a tervet megbuktatta. A kialeált pártok részéről Lukácsot személyes u­tv­o­k­ Ertait utasítják el. A jövő tehát sötét, sőt túlságosan sötét. Nem kívánunk kombinációkba bocsát­kozni. Pusztán tényeket konstatálunk. Tényeket, miket mi előre láttunk. Azok azonban, kiknek józan megfontolással a béke útjain kellett volna járniok—saj­nos — ma sem látják a vészes alaku­lás következményeit. A mi illúziónk megmaradt, a koalíciós idők önkéntelen fonákságai után egyre jobban foszlanak szerte. Az 1909 év szomorú meddősége is az oktalan harcokban keresendő. Ki­látásaink — sajnos — az 1910 eszten­dőre sem kedvezőbbek. A megértés ideje tehát még messze van. Pedig egy a viszonyokkal számolni tudó, okosan és hazafiasan mérsékelt politika ezt a sze­­ ­llúziók nélkül. Ismét tovasuhant egy év! Senki sem sajnálja. Senki sem bánja A med­dőségben kimúlt 1909 év újabb keserű tanulságok ideje volt. A tanulságok A SZÉKELY NÉP EREDETI TÁRCÁJA. Az én utam. Egy csomó zsongó, bongó rim, egy jó­kora darab élet, eleven, pezsdülő, lüktető élet. Ez a Balogh Pista könyve. Sok ragyogó öt­let aranyozza be és józan felfogás derűje fogja át. Balogh Pista kedves nekünk. A Székely Nép hasábjain bontott szárnyat. Itt szőtte színes álmait értékes lelkének. Most, a­mikor színes, illatos csokorban összegyűjtve áll előttünk az a sok szép vers, a­melyek hosszú idők folyása alatt e hasábokon megjelentek. A­mikor kritizálnunk kellene Balogh Pistát, bevalljuk, — bizonyos elfogódottság nélkül nem tehetjük. Hiszen a mi poétánk ő. — Megkritizáltuk már akkor, a­mikor pennájá­nak gyöngyeit sorozatosan leközöltük. A­mit akkor jónak találtunk, — az most is jó lehet nekünk csak. És mégis ezzel az első kötettel, mintha nőtt volna, mintha nagyobb lenne. Egy csoportban összegyűjtve költeményei, mintha közvetlenebbek, megkapóbbak volnának. Szelíd lírája mintha jobban a szívünkhöz szólana. Balogh Pista határozott egyéniség. Nem viharokat támasztó, szenvedélyeket kor­bácsló egyéniség, hanem szelíd, közvetlenül meleg líla felé hajló. És ennek az egyéniség­nek bélyegét rányomja minden alkotására. Bensőségteljes őszinteséggel ragad magával például a „Vasárnap reggelén“ című versével, hol anyját énekeli meg meleg szere­tettel. Idézzük a vers záró sorait: A­mikor megkondul a templom harangja, Kicsi szobájában, hol senki sem hallja . Az én édes­anyám imádkozik értem, Áldja meg az Isten ! Apró érzelmek intim, meleg hangú énekese Balogh Pista, de intim­us melegsége meg is kap. De ép oly készséggel dalol, ha filozofikus elmélyedéssel szól oktatóan, mint az „Egy életunthoz“ címzett költeményében teszi. Az elbeszélő költeménnyel is sikeresen kísérletezett Balogh Pista. „Az örökség“ című verse gyöngye akármilyen elbeszélő költe­ményeket tartalmazó kötetnek. Könnyed, fordu­latos és mégis balladikus erővel teljes, a­mint az ősi földhöz szive vérével ragaszkodó szé­kely paraszt szomorú drámáját megénekeli. „A v­é­n p 0 ó t­a“ is ez a genre. Csak hogy mélyebb járású és keserű iróniájával más búrokat penget. A versirói készség, a kitűnő formaérzék párosul a „Mikes“ című költeményben, mely allegorikus erővel sírja, zokogja Mikes Kelemen buját, a­ki szegény, bizony egyedül maradt a bujdosók közül a Márványtenger partjain, hogy a fejedelem — ha halóporában is — hazajött. Zokog pedig ekként: úgy zokog a lelkem, Hogy most el kell válnom. Hiába vár Néném, Reed is hiába ! Most lettem igazán Jaj! most lettem árva ! Akár leközölnék a 100 oldalas kötet min­den versét — újra! A mi poétánk, hűséges lantosunk jóban, rosszban egyforma szépen dalol végig. Minden verse csupa érzés, csupa gondolat verslábakba szedve s frappáns forma­érzékkel alakba öntve. Semmi keresettség, semmi nehézkesség sehol bennük. Ez az, a­miért azt hisszük, hogy a Balogh Pista ér­tékes irodalmi munkássága ezzel a kötettel nem zárult le s hogy a nemsokára megjelenő második kötet még ennél is kellemesebb meg­lepetésül szolgál azoknak, kik a mélyen szántó irodalmi egyéniség alkotásait szívesen fogad­ják. Mert Balogh Pistában nem a kisváro­sok vicinális poétáját kell keresnünk. Több ő ennél. Kiforrott versíró, ki — hisszük — a fővárosi lapok kritikái után sem fog kisebbé válni. Zita. Jízsfeor a földön. Jöttem fekete világokon át, Kigyúlva a fekete éjben, Jöttem követül, jöttem csodahirnek, Öltözve sugárba kevélyen. Testvér vagyok én amaz égi tüzekkel, Kik fönnen a fényt s tüzet osztják, Csillagfejedelmek, örök fejedelmek, Miénk a dicséret, az ország ! S ti csak álltok előttem szótalanul Igaz­ok, már béna az ajkam, Oh megpörkölve szemem, csodaszárnyam,­­ S nincs fényruha, fényruha­­rajtam ! Idegen se vagyok, sem döbbenetes már ? Mert hozzám sár s iszap értek ? Mert szürke vagyok már s holtrahülő S csak hullani jöttem elétek ? Halálkikötőm kicsi népe : iszap, sár, jámbor televény ... lesz e népnek Haszontalan és lebukkott vagyok én csak. Vert koldusa, rongya az égnek. S én mégis azért lelkembe kevélyen Egy égi világ szenetjét hordom, Hordok csodahirt, idegent s döbbentőt, Bár béna a szó, ha kimondom. Én hordtam az ég tüzeit magamban. Én boldog, elégtem az ég közepében, Én buktam az égből —­olt üdv e gyalázat! Egy pillanatig örök életet éltem ! Testvér vagyok én amaz égi füzekkel, Kik fönnen a fényt s tüzet osztják, Csillagfejedelmek, örök fejedelmek, Miénk a dicséret, az ország! Bodor Aladár,­rencsétlen meddőséget a jövendő dúsan gyümölcsöző tőkéjévé varázsolhatná, ha a múltak szomorú tapasztalatain okulva építené fel békés terveit. Khuen, vagy Wekerle. Teljes bizonytalanság. — Saját tudósítónk jelentése. — Justh kihallgatásának és az arról szóló híreknek hatása alatt áll még most is az egész politikai világ. Megdöbbentő, a­mi e hírek­ből és az audencia nyomán támadt nyi­latkozat-sorozatból kiderül. Lukács László tagadja azt, a­mit Justh Gyula állít, Justh Gyula kíméletlen őszinteséggel elmond min­dent, a­mi a kihallgatáson történt. Valósággal párbeszédbe foglalva, naplószerűen közli a közte és a király­ között lefolyt beszélgetést. El kell ezt olvasni mindenkinek. Szomorú világosságot dérít ez a párbeszéd egyrészt a koronánál uralkodó alkotmányjogi fölfogásra, másrészt a kimúlt kibontakozási tervek titkos történetére. Kiderült — a király mondta Justh­­nak — hogy Lukács Lászlónak két kibonta­kozási terve volt. A kettő közül azonban Justh Gyula csak egyről tudott, ellenben párttársai — ugyancsak a király szavai sze­rint — a másikat is jól ismerték. Hogy e mögött mi rejlik, azt nem kell magyarázni. Ez a magában elegendő arra, hogy érthetővé tegye Justh Gyulának a ki­hallgatás után való indulatosságát. De még érthetőbbé teszi a Justh-pártban a vezér háta mögött folyó játékot Lukács Lászlónak ugyan­csak a P. Lloyd­ban tett másik nyilatkozata, a­melyben a többi közt mondja : — Justh Gyula szétrombolta azt az aranyhidat, a­melyet én közte és a király kö­zött megépítettem. Ő tudja, mit cselekedett. De majd meglátjuk, mit szólnak hozzá pártja tagjai. Gonosz célzás foglaltatik e szavakban, a­melyért Lukács Lászlónak nem fog köszö­nettel adózni némely Justh-párti képviselő. Mert e célzásnak csak egy értelme van : némelyek olyan megoldásról is beszéltek

Next