Székely Nép, 1911 (29. évfolyam, 1-142. szám)
1911-01-03 / 1. szám
XXIX. évfolyam. 1. szám. Kedd ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán, v. helyben házhoz hordva : Egy évre . . . 16 K. | Egy negyed évre . 4 KEgy fél évre . . 8 K. | Egy hónapra 1 K 50 f. Egyes szám ára 10 fillér A szerkesztőség bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék írni. Telefonszáma 23. SZERKESZTŐSÉG: Sepsiszentgyörgyön, Csiki utca 8. Sepsiszentgyörgy, 1911. január 3. Előfizetési árakat, hirdetéseiket a tyűltérbe való közlemény, Ha kiadóhivatal venjon fel. HIRDETMÉNYEK DÍJA: 4 hasábos petit sorért, vagy annak helyéért . 12 Nyilttér sora ...................................................... 30 A hirdetmények s nyiltterek díja élén fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik hetenként háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton. KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Csiki utca 8. TOLLHEGYEN. Mit mondott Khiuennak a trónörökös ? Ezt Kimen és a trónörökös tudják. Hogy mit akart mondani, azt százan is akarják tudni százféle formában. Amit hivatalosan mondanak, mindenesetre fedi a lényeget. Ebből megállapíthatjuk, hogy a trón örököse az ország „nagyhatalmi“ presztízse érdekében kívánatosnak mondotta a létszámemelést, illetve a véderőreformot, hogy ezen miért ütközik meg az ellenzéki nagyképűsködés, azt talán Juszk úr se tudná. Elvégre is a trónörökös véleménye tiszteletreméltó magánvélemény, amelynek politikai súlya annyira sincs, mint, tegyük fel, a Ráth Endréének. Azt azonban eltiltani mégsem lehet a trónörökösnek, hogy ne gondolkozzék s igy véleményt ne alkosson a dolgokról. De azt sem lehet ám kívánni, hogy véleményét úgy szabályozza, mint némely politikus és jót mondjon a koalícióról, amikor a szíve mélyéig meg van győződve ennek a formációnak bűneiről. És miért tegye ezt,a mikor vele együtt gondolkozik az ország is ? * Végre újabb csevegési anyag! Kiáltják ellenzéki oldalon és valóságos örömmámor fogadja a trónörökös sokat per traktált nyilatkozatát. Mintha hallanék az interpellációk áradatát ! Szóvá fogják tenni mindenféle formában s minden, lehető alkalommal. Az egészügy ugyanis az ő szempontjukból nem jelent egyebet, mint egy témát, amely körül legalább két ülésre valót lehet elfedtegni. Ezért a nagy öröm. Elvégre a mai ötletnélküli világban meg kell becsülni az ilyen ügyet, amely a gondolatszegény ellenzéknek is ad beszédanyagot. És mert a dolog így áll, a trónörökös, amikor — ha igaz — lenyilatkozta őket, voltakép szívességet tett nekik. * Meg van hát a bank-ex lex a Justliék nagyobb dicsőségére. Meg van, de ki tud róla? Veszi-e észre valaki, hogy a közös bank jegyei már nem bírnak kényszerárfolyammal, hogy a fizetés eszköze most voltakép ezüst és arany a törvény szerint. Ugye nem! A közönség a régi bizalom nyugodtságával fogadja a bankjegyeket, a közös bank éppen úgy lebonyolítja üzleteit, mintha Justh Gyula egyáltalán nem volna ellensége. S ha Justh Gyula nem volna annyira rövidlátó a mennybe az, nem is akasztotta volna meg a bankprovizóriumot. Most mire volt jó a nagy siker ? Bebizonyosodott, hogy szabadalom nélkül is jó az osztrák-magyar bank a közönségnek s a siker igy inkább kudarcnak fest, mert hát Justh úr jóvoltából megtanulhatja egy esetleg 1917-ben jövő alkotmányellenes kormány, a mennyire nem kell tartania akár a szabadalom megtagadásától se ! TÁRCA. Emlékezzünk régiekről. Kelemen Lajosné könyve. Zentai Leó dr. A napokban testes kötet hagyta el a sajtót. Kelemen Lajosné Zathureczky Berta nevét viseli ez a kötet. Az Erdélyi Irodalmi Társaságnak csak most megválasztott tagjának a neve kitűnő ajánló levél s ez a könyv kétségtelenül méltó helyre kerül minden irodalombarát asztalán. Mindjárt a cím előlapja, mely egy művészi, ízléses, allegorikus képet ábrázol, felkelti a figyelmet. Mikát, a tündérszép leányzót ábrázolja ez a kép, amint Csaba királyfi megfogyatkozott seregét vezeti. Talán keresve se lehetett volna stilfszerűbb címlapot találni ehez a könyvhöz. Rég elmúlt idők zománca ragyogja be. Avatag históriák, a nép meseszövő képzeletének egy-egy gyémántszeme és ősi írások nyomán ránk maradt történetek váltogatják egymást. És amikor a régmúlt egy-egy darabja lép elénk ragyogóan, színesen megírott elbeszélésekben, vájjon lehet-e alkalmasabb formában megrögzíteni egy cinaképben a mű tartalmát, mint Csaba királyfi legendás alakjával ? Kelemen Lajosné maga mondja művének bevezetőjéül, hogy letűnt idők legendáit, a székely gondolatvilág alkotta színpompás meséit hozza életre könyveiben. Eredetiséget nem szabad tehát keresnünk műveiben. De csak a mese nem az övé. A feldolgozás ahar az ő ízlésére mutat. Színes és fordulatos, gyönyörű magyarságra való stílusa, határozott egyénisége szinte átvarázsolja a régi meséket. A csillogó köntös, amelyben ezek a történetek a Zathureczky Berta tollán keresztül elénk kerülnek, mindenki részére lebilincselően érdekes olvasmányt ad e könyvben. Említettük már, hogy csupa ősi írás ifjúkodik meg a Kelemen Lajosné könyvében. Egy-egy hagyomány, melynek eredete a legendák ködébe vész, a mely azonban apáról fiúra szállva, ime most újból feltámad, így kerül elő a regék világából a csodaszép Rabsonné. Élt-e, vagy csak a nopfantázia fikciója tekinti élő embernek? Ki tudná megmondani?. Ám a mi érdekeset, ami szépen/ koszorúba font róla egy nép naiv meseszövő álma, azt mind megtaláljuk a Kelemen Lajosné könyvében. Elénk lépik az egyik rabonban is és szó esik Mikáról is a szépséges leányzóról, a székely mythos egyik legragyogóbb színekkel megrajzolt nőalakjáról, aki a legenda szerint a zivatarral és viharral teljes hunpusztulás után a székelyek földjére vezette Csaba királyfit. A mythos legendás alakjai mellett régelmúlt eleink életéből biztos kézzel kikapott történetek élénkítik ezt a könyvet. Biró Gáboré, kit remekbe font haja vesztett el, vagy a Biró Sáráé, ki esztendők keserves epekedéseivel érdemlé ki Ugrón András szerelmét, avagy a hét országra szólóan szépséges Forgács Zsuzsánnáé, a kiről az ország nagyurai még törvényt is hoztak. Öreg írások által fenntartott kisfalok és a székely meseszövő fantázia vagy t/gy. patinájával bevont legendák rögzítődnek meg ajvelemen Lajosné könyvében s igy annak irodalmi becse óriásit nő az által, mert e nép kortörténeti megítéléshez is alapot nyújt, de, mert e nép életének első idejére olyannyira jellemző adatokat gyűjtött össze. Tévedés volna azonban azt hinni, mintha a műnek magának is nem volna irodalmi becse. Az anyag összeválasztása s annak feldolgozása nehéz feladat volt, amelyet Kelemen Lajosné bravúros erővel oldott meg. Az a lebilincselő modor, amiben ő avatag meséit előadja, az a színpompás stilus, a mely sajátja s a mely meséit modern köntösbe öltözteti, — magában is elegendő érdemet jelentene. Mert ez a könyv nem száraz feldolgozása forrásainak. Egy csil!&• 1 - fordulatosan csoportosított n az seie se., _ -osné nemesen egyszerű, minák.^n az mmybA cse őseredetien magyar-Qf diofajtakat is, ni ' A mii.. % ,biz..os tfLtött elbeszélések már megjelentek u'v , |)zol, szóban, sőt jórészben a Székely JffJfAin is- Ui' egy kötetben csak mcJ® jel‘[az illusztris iróné. A könyvet Gámár'ja. ,1IU ^ pköse könyvnyomdája állította ki izléTM?azs.a silozsvárt. Kár azonban, hogy az a regoinek került teljesen. - ■. t 2. t tép nyomása nem si JWxorryaL Szegény, hanyatló ifjúságom, Tehozzád minden hitelen, A mi csak édes a világon : Tavasz, dal, hírnév, szerelem. Mint a fény a virágos réttől, Búcsúzom ábrándomtól én, Csókolom szivem sugarával. Mielőtt az éj int felém. Emlékszem: gyönyörű leány volt, Csupa derű és csupa ész, A ki egyetlen mosolyával, Egész életre megigéz. Selymes hajának omló habja Csókolta szűzi homlokát — Rágondolok és a szivemet Uj, ifjú láz lobogja át. A troubadour feledve régen, A király leány feledte rég, Emlékét hiven megőriztem, Mint édes, szomorú regét. Olyan hűtlen minden ! A dicsőség ? Még nem is szórta sugarát, Alkonyodó napomnak többé. Meleget, uj fényt már nem ád. A lila búrjáról lesiklik Fáradtan reszkető kezem, Oh Múzsám, tudod-e, mit tettél, Mikor itt hagytál betegen ? Már nő az árny, leszáll az alkony, Csak szenvedek, csak sorvadok ! Oh mire várjak, mit reméljek, Ha cserbehagytak a dalok ? Herczeg János 1 nemzetiségi mérséklet. (7) Nem nagy ideje — talán egy éve — a magyar sajtó visszhangzik a mérsékelt nemzetiségi irányzat felől írott cikkektől. A nemzetiségi béke értékes kincs és némi áldozatra is érdemes. Ez tény, de e mellett mégis különösnek tűnik fel, hogy mindenféle nemzetiség mérsékelt elemeinek politikai szervezéséről esik szó. Ennek az országnak, ezt eddig úgy tudtuk, sőt most is fanatikus hittel valljuk, létalapja a politikailag egységes nemzet. A Kárpátok hegyláncán, a Dráván, a Lajtán, a Dunán s az Alpesek keleti nyúlványain belül mi csak egységes magyar nemzetet ismerünk, amely célszerűségi és méltányossági szempontokból az igazgatás és bíráskodás terén tett némi engedményeket a nem magyar anyanyelvű honpolgároknak. Ám ez szerintünk a végső pont ameddig mehetünk. Mélységes, megütközést hozhat tehát, amikor szinte 24 óráról 24 órára megjelenik egy-egy újsághír az oláhok, most meg legújabban a szerbek mérsékelt elemeinek politikai szervezéséről. Mert mit jelent egy ilyen szervezkedés? Ugye azt, hogy bizonyos oláh vagy szerb urak a maguk külön nemzetiségük tudatában nemzetiségi alapon folytassanak politikát. A kérdésnek ilyen beállítása azt jelenti hát, hogy Magyarországon nemzetiségi alapon folytassanak politikát akkor, amidőn a kormány a választásokon döntő csapást mért a nemzetiségi urakra. De jelenteni azt is, hogy a mérsékeltek ilyen irányú szervezkedésének elismerésével elismerjük a túlzók nemzetiségi alapon való szervezésének jogosultságát is. Mert, ha a mérsékelt szerb lehet nemzetiségi politikai szervezetben, miért ne lehessen a túlzó is? Mi úgy látjuk, hogy a dolog a szervezés formájában van elhibázva. Mert ez a nemzeti egység féltve őrzött elvének feladását eredményezné. Egy pillanatig sem akarjuk azt mondani, hogy nemzetiségi kérdés nincsen. Sajnos — nagyon is van ! De a kérdésnek ma divatos megoldását perkorreszkáljuk. A népet ki kell szabadítanunk a túlzók karmai közül. Ez parancsoló szüksége az elfajult helyzetnek. Ebben a munkában éppen a mérsékelten gondolkozó nemzetiségi elemek támogatását kell keresnünk elsősorban. Ám ennek éppen politikai szervezetek létesítésében szabad a legkevésbé történnie. A túlzók politikai szervezetek útján dolgoznak. Ezeket a szervezeteket kell megszüntetni. És mikép képzelhető ez a megszüntetés, ha a mérsékelteknek ugyanazt megengedjük. Mi a türelem, a kölcsönös megértés politikájának vagyunk kivei. Szívesen fogadjuk hát a mérsékelt elemek mindenesetre hazafias törekvéseit. De az a jóindulat, melylyel a magyarság fáradozásaikat nézi, nem mehet odáig, hogy velük alkuba bocsátkozzék esetleges engedmények felől. Márpedig, amiként mi látjuk a helyzetet, a mérsékelt elemek szervezésének a célja az alku biztosítása. A mihelyt pedig idáig jutottunk, érdemi különbség a mérsékelt és túlzó irányok között nincsen. Azok is követelnek, ezek is. Csakhogy azok kevesebbet, ezek meg többet akarnak, de alkura ezek is kaphatók. Ez így nem megoldás! Ez az örökös megalkuvások végzetes lejtőjére juttatná a nemzetet, mert a mindenkori mérsékeltek kedvéért mindig több és több engedményt kellene tenni. Ennek az államnak erőssége, magyar nemzeti jellege. Ennek a biztosítása lehet csak a jövendő célja. Ennek a célnak elérésére azonban éppen az alkudozó politika mond ellent. A nemzetiségi kérdés szociális és elsősorban gazdasági kérdés. A túlzók nagy befolyása és politikai hatalma gazdasági erejükben és az alsóbb néposztályok vagyoni függésében leli magyarázatát. Amihelyt ez a gazdasági függés megszűnt, vagy nem a túlzók javára áll fenn, megszűnt jelentőséggel bírni a nemzetiségi kérdés. Statisztikai igazság, hogy éppen nemzetiségi vidékeken a legszegényebb az alsó néposztály és itt él a legkevésbé kultúrviszonyok között. Ez, amiért a túlzó urak pénzén élő nép mindenre kapható. Tessék ezt az állapotot megszüntetni. A népnek munkaalkalmat nyújtani, nyomorát megszüntetni, a kultúrához közelebb juttatni és nem lesz nemzetiségi kérdés. A magyar kultúra ereje, párosulva a magyar tőke hatalmával, az a két tényező, amelytől a viszonyok rendezése várható. Ha a mérsékelt urak velünk tartanak ezen az úton, úgy semmiféle politikai szerveződésre nincsen szükségük. Ha pedig nem tartanak velünk, ellenük is éppen úgy kell eljárnunk, akár a túlzókkal szemben. a bank exlex December 31-én éjjel tizenkét órakor, amikor a mulatozó emberek boldog új esztendőt kívántak egymásnak, megszűnt a/ G.-za'ák-Magyar ‘Dank szabadain...»a beáll a bank-exlex. A magyar és az osztrák kormány ugyan parlamenti felhatalmazás nélkül is megtett mindent arra, hogy a dolgok menetében változás vagy zavar ne álljon be és az eddigi status quo továbbra is fentartassék. Ezen megállapodás szerint a bank eddigi szabadalma 1911. február 15-ig, vagyis addig, ameddig a kormány a bankprovizóriumot kérte, változatlanul érvényben marad. E szerint úgy állana most a dolog, hogy bárki bocsájthat ki bankjegyeket, csak legyen meg rá a kellő fedezete , legyen , aki azokat elfogadja. Új szerb pártalakulás. Egy új, szerb pártalakulásról ad hírt a Vaterland utóbbi száma. Magyarországon — írja a lap — leg-közelebb új szerb párt fog alakulni. A párt-