Székely Nép, 1912 (30. évfolyam, 1-144. szám)

1912-01-04 / 1. szám

1. szám. Sepsiszentgyörgy. XXX. évfolyam. Csütörtök, 1912. január előfizetési Arak : Egész évre ... Fél évre .......... Negyed évre,... Egy hóra 16 korona. 6 korona. 4 korona. I kor. 50 fii. Egyes szám 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Csíki-utca 17. szám. SZÉKELY MEGJELENIK : kedden, csütörtökön és szombaton. Előfizetéseket és hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. :: HIRDETMÉNYEK DÍJA: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 30 fillér. Nyilttér sora 60 fillér KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Csiki-utca 8. sz. Szerkesztőségi telefonszám: 47. Főszerkesztő : BODOR TIVADAR dr. Kiadóhivatali telefonszám: 23. TOLLHEGYEN. Még a gyakorlott fülű miniszterelnökkel is meg­esett, hogy az egyik Justh-párti delegátus szavaiból azt hallotta ki, hogy Justliék Auffenberg lovagnál kerestek protektort a törekvéseiknek. Utóbb azután kiderült, hogy a beszédnek nem az volt az értelme. A szónokot félreértette a miniszterelnök. Félreértette az egész delegáció. Bizonyosan félreértenők mi is. Inkább bele se fogunk az interpretálásába. Azt azon­ban nem hallgatjuk el, hógy meggyőződésünk sze­rint a Justh-párt soha helytelenebb taktikát nem követelt, mint a jelen pillanatban. A mi nagy szó, ha taktikai hibáik hosszú láncolatára visszaemlé­kezünk. * Vegyes érzésekkel fogadta a Justh-párt a mi­niszterelnök delegációs beszédét, melyben a választó­jogról emlékezett meg. A miniszterelnök azt mon­dotta, hogy ha a magyar képviselőház elintézte a véd­erőjavaslatokat, a választójogi reform is hamar elébe kerül. A véderőreform obstrukciója tehát a választó- jogi reformot késlelteti. Nem uj dolog ez, de szük­séges újra és újra igen nyomatékosan leszögezni mert a Justh-párt azzal az ürügy gyei obstruálja a véderőjavaslatot, hogy a választójogi reformot akarja siettetni és kierőszakolni. Holott valójában az ellen­kezőjét csinálja. Késlelteti a reformot. * Jellemző, hogy a békés külpolitika ellen a magyar delegációban kizárólag a Justh-párt, az osztrák bizottságban pedig csupán a keresztény szociálisták foglaltak állást. Alig hihető, hogy a Justh-párti függetlenségi választóknak túlságosan tetszenék az a társaság, mellyel a képviselőik mos­tanáig összekerültek. Auffenberg hadügyminiszterrel szemben a nemzeti munkapárt delegátusai igen nyo­matékosan kifejtették a magyar álláspontot. Csodá­latosképpen azonban a magyar ellenzék részéről semmiféle támogatásra nem találtak, mert a mig kíméletlenül erős támadásban volt része a külügy­miniszternek a Justh-pártiak részéről, addig a több követelések eshetőségét hangoztató hadügyminisz­terrel szemben a hasonlóan éles beszédektől ugyan­csak óvakodtak. Ismét nyilvánvalóvá lett az a gya nus taktikázás, a melyet Justhék ezidőszerint az egész magyar közvélemény osztatlan ellenszenvének közepette folytatnak. Jegyzetek a delegáció tárgyalásaihoz. Khuen-Héderváry Károly gróf két­ségkívül igen jelentékeny vezérlő talen­tum. Okos, higgadt és fegyelmezett. A szituációk megítélésében biztos a judi- ciuma. A fejét egykönnyen el nem ve­szíti. És végezetül valami szerencsés intuícióval mindig eltalálja, hogy mit keli mondania. A magyar politikában voltak egyéniségek, a kiknek az volt a fátuma, hogy még ha békités szán­dékával szóltak is, a szavukkal olajat öntöttek a tűzre. Ilyen volt például a szelíd lelkű és szédületes tudásu Pulszky Ágoston. Héderváry gróf merő ellentéte az államférfiak e kategóriájának. Az ő szava mindig csillapít, mindig békit, mindig kiegyenlít. És ezt a hatást nem szónoki fegyverekkel éri el, hanem az előadása érdemi tartalmának van ez a jótékony hatása. Szerencsés adomány ez egy magyar kormányelnökre nézve, a kinek vajmi gyakran kell lecsendesi- tenie fergetegszerü hirtelenséggel kelet­kező zivatarokat. Közvetlen szemlélői és hallgatói vol­tunk a bécsi magyar palota termében lejátszódott eseményeknek. Hallottuk az uj hadügyminiszter előadását és figyel­tük a nyomában keletkezett szituációt: a többségi bizottsági tagok mozgolódá­sát, Justhék delegátusainak kétes visel­kedését. Hallottuk a technikai obstruk- ció matadorainak éles állásfoglalását a béke politikáját hirdeti) külügymi­niszter ellen. Bonyolulttá és nehezen át­tekinthetővé fejlődött a helyzet és iga­zán nem látszott könnyűnek, éppen a magyar miniszterelnök számára a nyi­latkozás. Másrészt azonban a felszólalás elől ki sem térhetett. Irányt kellett adnia a tanácskozásnak. Félreértéseket kellett eloszlatnia, nehogy a helyzet el­mérgesedjék. Be kellett kissé viágitania a Justhék siralmas taktikájának szöve­vényeibe is. És itt ismét megnyilvánult Héder­váry gróf politikai egyéniségének ki­magasló erénye : a képesség arra, hogy a félreértéseket áthidalja, hogy a kontro­verz problémákat közmegnyugvást keltő modorban megvilágítsa s a végén a vi­tát egy nyugodt és éppen az általa óhajtott mederbe átterelje ; röviden az a képesség, a mit egy államférfiu ve­zérlő talentuma kell, hogy magában foglaljon. Auffenberg lovagnak az a vágyako­zása, hogy bőségesebb eszközöket óhaj­tana fordítani a haderő tökéletesítésére, a kormányelnök interpretációjában min­den élét elveszítette. Több miniszterviselt férfiú ült a kormányelnök hallgatóságában. Egy se volt, a ki igazat ne adott volna neki, a mikor bizonyos melankolikus derűvel kérdezte : láttak már az urak minisztert a ki nem akart volna bőségesebb do­tációt a tárcája részére ? A ki ne maga tárcája szükségleteit tartotta volna legelsőknek és a legfontosabbaknak ? Talán nem is volna jó, ha nem igy volna! Apponyi Albert gróf is ott ült a középpadsorban, ü is megjárta már a miniszterség hadi-iskoláját. Tudja, meny­nyire igaza van Hédervárynak és hogy a pénzügyminiszter ceruzája milyen nagy pusztítást végez egy-egy reszortminisz­ter előirányzatában. Kérni könnyű, kapni nehéz. Még inkább megnyugtatott Khuen- Héderváry grófnak az a felvilágosítása, hogy a hadügyminiszter semmi esetre sem a véderőreformmal kapcsolatosan gondol újabb kiadásra. Ennek a reform­nak preliminált költségeiben előrelát­hatólag nem lesz túllépés. Auffenberg lovag erődítések, felszerelések és ha­sonló tökéletesítések körében mozog a vágyakozásával. így azután a dolog egészen más­képen fest. A különbség a parlamenti politikus és a katona előadásának kü- lömbségében rejlik. Ismét alkalmunk nyílt megállapítani azt is, hogy régen volt magyar minisz­terelnök, a ki aunyira otthonosan és biztosan mozgott volna a külügyek birodalmában, mint a jelenlegi prémiér. Nem akarunk aláhúzni semmit abból, a mit előadott, de a gyakorlott szem nem egy igen érdekes és jelentős fordulatot fog találni a Héderváry gróf fejtegető seiben. A rövid delegációs ülésszaknak nem éppen jelentőség nélkül való bonyodal­mai ismét megmutatták a magyar mi­niszterelnök politikai erejét és vezérlő talentumát. A miniszterelnök szereplése erővel teljes volt, a hol kellett, ele­venre tapintó, és mégis általános rokon­érzést keltett. = Az állami tisztviselők segítése. Illeté­kes helyről nyert értesítés szerint az utóbbi napokban napvilágot látott mindama híreszte­lések, mintha a kormány az állami alkalma­zottak helyzetének javítása érdekében a jelen­leg uralkodó drágaságra való tekintettel terve­zett intézkedésekre vonatkozó álláspontját megváltoztatta volna s hogy ennek folytán a kérdésnek más alapon való megoldására nézve számitási munkálatok lennének folyamatban, nem felelnek meg a valóságnak. A kormány, úgy, mint eddig, most is következetesen azon az állásponton van, hogy az állami alkalma­zottak helyzetének javítására rendelkezésre bocsátható összeget nem használhatja fel igaz­ságosabban és helyesebben, mintha eredeti tervéhez képest azt azoknak az alkalmazottak­nak juttatja, a kik illetményeikből nemcsak magukat és esetleg feleségeiket, hanem gyer­mekeiket vagy más családtagokat is kénytele­nek eltartani, a kik tehát a mai drágaságot a leg­jobban érzik. Az. e kérdés tekintetében az utóbbi időben elhangzott sok felszólalás csak megerősítette a kormányt eredeti állásfoglalá­sában s abban a nézetében, hogy ha az e célra szánt évi huszonöt-harminc millió koro­nát kitevő jelentékeny összegnél nagyobb ösz- szeget fordíthatna is az állami alkalmazottak helyzetének javítására, — a mi, sajnos, az államháztartás egyensúlyának megzavarása nélkül lehetetlen lenne — még akkor is he­lyesebb és igazságosabb lenne, ha a többlet a kormány által tervezett családi pótlék tételei­nek felemelésére fordittatnék s nem amaz al­kalmazottak illetményeinek javítására, a kik a drágaságot sokkal kevésbbé érzik, mert nem hárul reájuk gyermekek vagy családtagok el­tartásának kötelezettsége. Több oldalról két­ségbe vonták, hogy a kormány által tervezett családi pótlék szükséglete nem fogja a kor­mány számításai szerint mutatkozó 25—30 millió koronát elérni. Az e tekintetben fel­merülő eltéréseknek nyilvánvalóig az az ere­dete, hogy a kormány terveinek bírálói csak a gyermekkel biró alkalmazottakat veszik számí­tásba, holott a kormány kezdettől fogva azt az álláspontot foglalta el, hogy a családi pót­lékban nemcsak a gyermekkel biró alkalma­zottak, hanem mindazok az alkalmazottak is részesitendök lesznek, a kikre hasonló sulylyal nehezednek mis hozzátartozóik eltartásának kötelezettségei. TÁRCA. JloKorrságom. Én, az éj és az utca, Rokonok vagyunk, mi hárman, Egy az életünk útja : Bízunk a hajnalodásban. Néha gyűlölve, sírva, Lázongunk, mint a pogány ok. Érzem, soká nem birja Lelkem ezt a rokonságot. Viaszsárga az arcom, Az éj szívja ki a vérem És az utca : e fantom, Ölelve összetör, érzem. En, az éj és az utca, Ha százszor elválunk, százszor Összefut velünk újra Az utált, vaksötét sikátor. ' * És egyszer: tudom, tudom, Föl se tűnik tán — ki tudja — Ha a mikor fölbukom : Az éj megcsókol és sirat az utca. ^Peterdi Andor. Két levél. Irta: Zászlós Géza. Kopogtattak. Vári hadnagy ijedten emelte tekintetét az ajtóra s alig hallhatóan ejtette ki: — Tessék I A kadét jött be, Szilas. Csendesen kö szönt s nem várva kinálást, leült szemben a hadnagy gyal. — Te vagy? — kérdezte halkan Vári. — Én — volt a válasz. Aztán csönd lett. Nyomasztó csönd. A hadnagy a földet nézte, a kadét barátja arcát vizsgálta. Dúlt volt. Fájdalom s önvád tükröződött vissza rajta. A földre tapadt szemekből egy könycsepp csor­dult ki. A kadét megszólalt; — Annyira fáj neked a dolog ? — Olyan ijesztő hangon kérdezte, pedig kiérzett belőle a részvét barátja iránt. — Fáj, nagyon fáj. — Felelt a hadnagy s aztán újra csönd lett. Bejött a tisztiszolga. Az is csendesen. Szótlanul rakosgatta helyére a széthányt holmi kát s fölcsavarta a villanyt. — Oltsd el! — förmedt rá a hadnagy. A szolga ijedten csavarta le a fényt s halkan, szinte nesztelenül kilopózott. A két jó barát egyedül maradt a szür­kület homályában. Az óra lassú, egyhangú ketyegése kísértetiesen zavarta meg a szokat­lan, ijesztő csöndességet. — A hadnagy a kadétra emelte szemeit; tekintetük találkozott. Az egyik mintha mondani akart volDa valamit, a másiknak mintha kérdezni valója lett volna, de nem szólt egyik se semmit. Sokáig ültek igy. Majd fölállt a hadnagy s az asztalról két levelet nyújtott a kadét­nak. Az egyik fehér borítékos, igénytelen le­vél volt, a másik gyászkeretes, finom parfüm- illatot árasztó. — Olvasd el — dörmögte. Fölcsavarta a villanyt. Lassan az ablakhoz ment s kibámult a zajos, gázfényben úszó fővárosi utcára. „Vári! — kezdődött a fehér borítékos igénytel'u levél, ţ- Megöltél! A golyó okozta seb kisebb azonban, mint az, melyet felesé­gemmel! viszonyod lelkemen ütött. Barátom voltál, szinleg a legjobb barátok egyike, de valóban ellenségeim legaljasabbika. Elloptad tőlem legdrágább kincsemet: imádott Ellám hűségét s beszennyezted a becsületét. Mondd, mivel véded magad, ha egyálta­lán tudsz védekezni? Mi mossa le rólad a legaládabb bűnök egyikét: a házasságtörést ? A szerelmet hiába hozod fel mentségül, mert te Ellát nem szeretted soha. Csak tet­szett neked _ s kihasználtad hirtelen lobbané­konyságát- O szeretett téged, imádott. Megtes­tesült ideálját látta benned. Szeret most is, halálom után. Nem tudja senki, Ella se, hogy miért let­tem öngyilkos. Csak te. De te tudod azt is, hogy te öltél meg. Halálomért felelni fogsz. De nem most az emberek előtt, hanem majd Isten előtt. Ha majd koporsóm mellett álltok Ellával s ő könnyei között is rád mosolyog, az a mosoly fölidézi arcom s te nem fogsz vissza­mosolyogni .... Ha hajfürtjeivel fogsz játszani, én jutok eszedbe ; ha kezét simogatod, az én hideg, élet­telen kezemre fogsz gondolni .... S ha karjai átfonják nyakad s ajka ajkadat keresi, bűnös ajkaitokon megfagy a csók, mert vádló, kisértő árnyékként lopózom közétek .. . S minderről csak te fogsz tudni. Te egye­dül. Ez a te büntetésed itt, ezen a földön. — Bodó István.“ „Édesem! — szólott a gyászkeretes, pár- fümös levélke. — Pista szivén lőtte magát, meghalt- Tettének nem ismeri senki az okát. Készülünk a temetésre. Nem is hiszi mennyi gonddal jár. Mamáék csak holnap ér­keznek. — Estefelé jöjjön el; félek Pistától, nem tudnék egyedül maradni. Ugy-e eljön a maga Ellájához? — Csókolja: Kicsikéje.“ A kadét összehajtotta a két levelet s az asztalra tette. — Nem méssz el? — kérdezte halkan. — Nem! felelte a hadnagy határozottan s újra csönd lett, siri, nyomasztó csönd .... vén zászlós. Győzelmi zászlóját e honnak, Emeld magasra: — lobogtasd. Rongyokban csüngő foszlányait Nekem, óh csak ezt mutogasd. A szebb idők e nagy tanúja, Rongy lett . . . egészen elszakadt. De múltja, fénye és emléke Tisztán, fehéren megmaradt. A nagy csaták zajában hányszor Zudult rád a sok bősz ellen, A mikor már szinte elveszénk: Zászlónk megmented véreden. És mikor félve húzódtunk meg Drága . . . szakadt . . . zászlónk alatt: Eltűnni látszó reményeink Szivünkbe vissza te adtad. Lengesd tovább is hát e zászlót Ismét csak úgy, mint egykoron, Nagy, szép és dicsó tetteidért Csodáljanak századokon. S ha nem lesz szív, mely lelkesülve Imába fogja nevedet: Kérj átkot, mely a földig sújtson Egyszerre sok százezreket! Kádár Feróit? L

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék