Székely Nép, 1914 (32. évfolyam, 1-145. szám)

1914-01-03 / 1. szám

1. szám. Sepsiszentgyörgy. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egétz évre ........... 16 korona. Fél évre .................. 8 korona. Negyed évre .......... 4 korona. Egy hóra ... ... 1 kor. 50 fii. Egyes szánt 10 filler. SZERKESZTŐSÉG : Csíki-utca 17. szám. XXXII, évfolyam. ^ Szombat, 1914. január 3. Előfizetéseket é* hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. :: HIRDETMÉNYEK DÍJA: 1 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 20 fillér. Nyilttér sora 60 fillér KIADÖHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Csiki-utca 8. sz. Szerkesztőségi telefonszám: 47. Megjelenik: kedden, csütörtökön és szombaton. TOLLHEGYEN. A munkapárt a mult évben alig remélt fokára emelkedett a népszerűségnek a király és a nemzet bizalmának, az egész világ becsülésének. Mert a leg­súlyosabb helyzetben is, az ellenfél támadásai köz­ben is rendületlen hűséggel teljesítette kötelességeit, megvédte a parlamentárizmust, ős jól megfontolt re­formokkal gazdagította, fejlesztette a magyar köz­életet. Megalkotta az uj választási törvényt, a de­mokratikus elvnek és a nemzeti szempontnak igen szerencsés összhangjában. Az igazságügyi újítások hosszú sorát az általános polgári törvénykönyv tör­vényjavaslatával zárta be. Reformálta az esküdtszéki eljárást, tárgyalás alá vette az uj sajtótörvényt. Meg­tette az első lépéseket a közigazgatás nagy reformja felé. Helyreállította a horvát alkotmányosságot. Meg­annyi korszakos alkotás ez, ha a kisebbeket nem is emlitjük. Főműve azonban a kormánynak és a több­ségnek az, hogy olyan állapotokat teremtett, a me­lyekben immár nincs akadálya a nemzet javáért, boldogulásáért két kézzel való munkálkodásnak. — Nem is csoda, ha ennyi siker, ennyi pozitiv alkotás láttára elfogja az ellenzéket az irigység és aggódva gondol a jövőre, a mely nem Ígér neki sem'mit * A magyar ellenzék, ha egyébért nem is, de azért az egyért bizonyos, hogy vágyakozva és irigy­kedve nézett a Lajtán túlra, hogy az osztrák parla­mentben kiütött az obstrukció. A nemzetiségek ki- sebb-nagyobb pártjai összefogtak, hogy mint valami vasgyürüben összeroppantsák gróf Stürkgh minisz­terelnököt, a kinek megbocsáthatatlan bűne, hogy — miniszterelnök. Ámde, a dicsőség nem tartott sokáig, legalább is nem tartott évekig, mint annak idején a magyar parlamentben. Stürkgh elővette azt h va­rázsvesszőt, a Nothparagraph néven ismert 14. §-t s kimondta, hogy vagy lesz rend és munka, vagy pe­dig rólatok és nélkületek úgyis törvény lesz egy csomó javaslat. Erre az obstrukció viharmadarai gondolkozóba estek s belátták, hogy a miniszter- elnöknek igaza van. És váratlanul beütött a rend és munka. Bár az obstrukció méregfoga ki van huzva nálunk, azért mégis kérdés, hogy eszélyességet, par­lamentáris bölcsességet tanulni nem mehetne-e Bécsbe a magyar ellenzék ? A passzivitásuktól rá­érnének s legalább meglátogathatnák Bécset, a hol oly szívesen forgolódnak. A fellengzős gusztus tehát megtörtént. A mult év alkonyán szervezkedett a vármegyei ellenzék. Tartott egy nagy gyűlést, végigöl/ezelt egy ízletes ban­kettet, hozott nagyhangú határozatokat s ezzel nyu godtan oszlott szét: a haza megvan mentve, min­den rendben van. A pártértekezlet pedig miután ki­mondta megmásíthatatlan akaratát, szentül hiszi, hogy annak érvényesülni is kell. Mi nem keressük, ott volt-e minden megyebizottsági tag, a ki a párt­hoz tartozik s előre levoksolt-e, csak azon ütődünk meg, hogy a 83-tól a 250 ig igen sok szavazat van, tehát a pártkeretben fogant, de a pártkereten felül­emelkedő határozat lesz-e valósággá, vagyis országos győzelemmé ? Mert szép, üdvös és lélekemelő lehet egy szervezkedő gyűlés, megható lehet a fő- ügy­vezető és alelnökségek, vezér-, fő- és a többi titkár­ságok s egyéb méltóságok lelkes kiosztása, de mit ér mindez, ha kevés a voks ? Már pedig az kétség­telen, hogy ez időszerűit 83 szavazat a pozitiv ered­ményhez kevés, nagyon kevés. Nehéz gondok. Egy gondolatra van szüksége a nemzetnek, a melyet évtizedek óta oly könnyelműen dobott el magától, tudni­illik, hogy sorsa semmiben jobbra nem fordul, ha önmaga nem munkálkodik annak javításán. Ha azt mondják, majd megváltozik a mai súlyos anyagi hely­zet : ne higyjük a biztatást, nem válto­zik meg semmi, ha Önmagunk nem tesszük meg az arra szükséges lépé­seket. Tétlenség és várakozás soha sem vitte még egy nemzet ügyét előre. Csak ai önbizalom, a munka és a meg feszitett akaraterő. Ugyan mire is bizza a nemzet magát másra ? Talán a vaksorsra, vagy valami felettünk álló erőre ? Hiszen minden földi erő, a mely sorsunkra befolyást gyakorol, csak ellenünk és érdekeink ellen működik. Észszerü-e tehát a nem­zetnek másban bizni és sorsának javu­lását mástól várni, mint önmagától ? Lehet-e jobb barátja és jobb akarója a nemzetnek, mint önmaga. Az „európai helyzet“ majd megjavul, mondják s akkor a mi gazdasági nyomorúságunk is jobbra fordul. Hiszen kérem, körülöttünk gazdag, hatalmas nemzetek laknak. Ott, ha a kamatláb fölébb vagy lejebb megy, a pénz egy kissé megszükül, vagy az ipari vállal­kozás más irányokat vesz, a gazdasági termelés egy vagy más ágában a nem­zeti gazdaságnak megnehezedik: ez csak természetes fluktuálása a közgaz­dasági életnek. Itt virágzóbb, ott ke vésbbé, de a nemzeti vagyonosság nagy mérve, a nemzeti termelés óriási gaz­dagsága nem szenved változást. Hatal­mas, tőkegazdag, pénzt kölcsönző nem­zetek azok. Nálunk a gazdasági fluktuá- lás csak olyan, mint a nyári nap hő­foka : lejebb is megy, följebb is, de a melegség termékenyítő ősereje nem szűnik meg az alacsonyabb foknál sem Megharmatozza az a föld kalászos téréit, behatol az ipar műhelyeibe, a gyárak zakatoló gépei közé, a kereskedelem virágzó üzleteibe és életet teremt mindenfelé. De nálunk a tél fagyasztó dermedt­sége uralkodik. Szegénység, meddőség, terméketlenség látható mindenfelé. Ezen a földön most egy mindenéből kifosz­tott, kizsarolt nép él, a mely csak más nemzetek fölösleg-hulladékaiból táplál­kozik. Szomorú, hogy milyen lesve várjuk, hogy más nemzetek pénzbősége emelkedjen, hogy „teljen nekünk is“. Fagyoskodunk és éhezünk, mert meg­vonták tőlünk a kölcsönt. Kopogtatunk tehát ajtajukon, hogy nyújtsanak még valami hitelt, mert munka nélkül csa- vp-gó ezreinknek kenyeret nem bírunk adni. Igen, mi nem a magunk ember­ségéből élünk, hanem más tőkegazdag nemzetek munkájának félretett fölös­legéből, a kiknek ezáltal kamatot fizető szerencsétlen jobbágyai lettünk. Várjuk-e hát, mig sorsunk önmagá­tól jobbra fordul ? Mig a bölcsek tanácsa szerint az „európai helyzet“ javul és újabb kölcsönökhöz juthatunk ? Dobjuk el tehát ezt a gondolatot és szilárdítsuk meg a nemzet önbizalmát. Az elmúlt év sanyarusága terméke­nyítse meg az újnak méhét, hogy semmi Kiadóhivatali telefonszám: 23. se szülessék meg benne, csak egy: a nemzetnek akaratereje. Ebből kiindulva, orvoslásra talál nálunk minden baj, mert a nemzet által minden seb be- heggeszthető, de a nemzet ellenére semmi. És a mi más nemzetek örök kincse, legyen tulajdonává a bekövetkezendő időben a magyar nemzetnek is: a nem­zeti erők egysége. Kifelé, idegen érde­kekkel szemben, mint szétbonthatatlan hatalom álljon együtt az egész nemzet. Tegyük félre társadalmi súrlódásainkat, kicsinyes érdekellentéteinket és a nem­zet a maga egészében vívja meg a reánk váró nehéz küzdelmet a nemzet jogainak védelmében. Ennek a nemzeti erőnek kell meg­nyilatkozni nálunk is. Ennek kell a mai széthúzás helyett áthatni egész társa­dalmunkat, hogy elvégre a boldogság és megelégedés korszaka következzék be erre a sokat szenvedett népre és országra. Á politikai uj év. A miniszterelnök beszéde. — Saját tudósítónk távirati jelentése. — Afí a nagyszabású beszéd, a melyet gróf Tisza Istváu miniszterelnök az uj évi Ud- vözlőbeszédre válaszul elmondott, — élénken foglalkoztatja nemcsak a politikai közéletet, hanem a sajtót is. Természetesen, kiki a temperamentuma és pártállása szerint kommentálja ezt az iga­zán klasszikus kormányelnöki beszédet. Az egyik felfogás szerint harcias, a másik szerint békés programmot jelentett be a kormányelnök, holott az objektiv tény az, hogy gróf Tisza István teljesen azon az állásponton maradt, a melyet a parlamenti rend érdekében felvett küzdelem folyamán állandóan vallott. A minisz­terelnök, mint eddig, úgy ezután is hajlandó minden békére, a mely a küzdelem nagy ered­ményét és a siker lényegét nem érinti. Ha azonban az ellenzék eddigi magatar­tását nem változtatja meg, úgy a miniszterel­TÁRCA A boszn. Irta: Dóra. — Csak azért hivtarn be Szigeti ur, hogy megmondjam önnek, nem reflektálhatok to­vább az ön szolgálataira. Utóbbi időben olyan hanyagul végzi a teendőit, hogy ezt tovább nem tűrhetem. Tegnap pedig szó nélkül el­maradt az irodából. Ne higyje kérem, hogy kaligraflkus írása folytán nélkülözhetetlen. — Bocsánatot kérek főnök ur, de tegnap... — Kérem, ne fárassza magát, ugy-e teg­nap beteg volt ? Elcsépelt kifogások ; lát­ták önt jókedvű társasággal a kávéházban, kártyajátékkal igyekezett elűzni a betegségét. Ez felment engem a törvényesen megszabott felmondási határidő betartásától. Ön holnap kilép alkalmazottaim sorából. Szigeti nagyon le volt törve. Brutalitás­nak minősítette apró kihágásainak e szigorú megtorlását. Leverten cammogott az Íróaszta­lához és rágta a tollat. Belső izgalma lassacs­kán mértéktelen dühösséggó fajult, a melyet azonban ügyesen eltitkolt; jól tudta, hogy annak legcsekélyebb nyilvánulása rögtön ki- tessékelésót eredményezné. Ez a hónap harmincadik napján történt, Szigeti szivét sötét bosszú tervei töltötték be. Hirtelenül előtte állott újból, a kit a perc­ben hidegvérrel legyilkolt volna, ha tudniillik az elvei nem irtóztak volna a gyilkolás gon­dolatától. El. volt merülve sötét gondolataiba és a neszfogó szőnyeg elnyelte a főnök, a gazdag gyáros lépéseit. A mikor meglátta fő­nökét, a remény sugara Ibpódzott leikébe. Bizonyára megbánta igazságtalan felmondását és visszavonja azt, néhány intő szó kíséreté­ben. De hogyan is tételezhetett fel irgalmas­ságot ilyen elcsontosodott szivü tőkéstől I A főnök egy kis csomag elegáns meghívót nyúj­tott át Szigetinek és egy teleirt papírlapot és száraz hangon rendelkezett: — Kérem, Szigeti ur, a papírlapon fel­jegyzett címeket Írja a meghívókra és ha el­végezte, hozza be a szobámba. Miközben gyönyörűen megcímezte a meg­hívókat Szigeti, igy vélekedett: — Nyomorult kiaknázója a munkásaidnak, ugy-e ilyen célokra jó a Szigeti szép Írása !? ! Az előkelő Ízlésű, elegáns meghívók egy művészi előadással egybekötött estélyre szól­tak és a papírlapon a fővárosi társaság leg­előkelőbb nevei szerepeltek. Szigeti még soha életében oly gyönyörűen nem irt. Ez volt hattyúdala, de talán vissza­nyerheti általa a kőszívű iparbáró elvesztett kegyét. A főnök közömbösen vette át a meghívó­kat, pillantásra sem méltatva Szigetit, a ki leverten elsompolygott. Emlékül egy ilyen ele­gáns meghívót vitt el magával, gondosan a tárcájába tette. A mikor este & pénztáros kifizette neki járandóságának csekély maradékát, egyszeribe elfogta szomorú helyzetének keserűsége. Ezen­túl már nem járhat gondtalanul ki-be e meg­szokott, eléggé tűrhető helyiségekben. — Mi lesz most volem ? — töprengett magában és a megélhetés gondja fenyegetően toppant eléje. Olyan levert volt, hogy kollegája és leg­jobb barátja Kondor, résztvevő hangon kér­dezte, mi a baja. Szigeti elkeseredetten mon­dotta el a rajta ejtett sérelmet. — Oh, ha megboszulhatnám magam 1 — fejezte be izgatott hangon. — Nehéz ügy — mondta Kondor -- na­gyon magasan fölötted áll az öreg. Oda te nem férkőzhetsz 1 Gyönyörű tavaszi este volt és kisétáltak a ligetbe. A látványos bódék, a körhinta kö­zelébe értek. A sok cóllövó sátor, körhinta, mozi, panoráma között szerényen meghúzódva állt egy szegényes bódé, a melynek tulajdo­nosa hiába igyekezett a járókelők kíváncsisá­gát a világ legszebb, legerősebb és legnehe­zebb hölgyének a megtekintésére felkelteni. Közben egy hosszú pálcával mutatott a vá­szonra festett, atlótakosztümös óriás nő kép­mására. — Adjunk ennek a szegény ördögnek egy pár vasat — mondta Szigeti, — aztán ki tudja, szerencsét is hozhat, a jótevés néha kamatozik is. Ott álltak csakhamar az olcsó abnormitás előtt, a ki orvosi látlelet szerint kétszáz- negyvenhat kiló súlyú, ezt a kiéhezett külsejű impresszárió mondta el nekik. Kondor nevetve mondta Szigetinek: — Micsoda ellentét volna ez a bájos nő a főnökünk bosszú, sovány, csontos felesége mellett 1 Ezeket egymás mellé kellene állítani, az volna a sláger 1 Szigeti hirtelenül megmarkolta a karját. — Pompás ötlet, elsőrangú ötlet I Ezután hosszú, titokzatos sugdosás követ­kezett a bódéban lévő négy személy között. A meglehetősen elbutult óriás hölgy erősen megerőltette apró agyvelőjót, hogy belevesse a reáparancsolt teendőket, az impresszárió arca sugárzott a boldogságtól, a mikor Szigeti egy ötkoronás pénzdarabot nyomott a kezébe fog­lalónak, a két fiatal ember csillogó szemmel tárgyalta a tervbevett vállalkozás sikerét. * A főnök ur művészi ízléssel berendezett' gyönyörű lakásának fényesen kivilágított ter­meiben előkelő vendégsereg gyűlt össze. Az estély pompásnak ígérkezett, a vendégek igen jól érezték magukat. A lukullusi vacsora, a kifogástalan italok általános megelégedést eredményeztek. Egy Bzép szőke hölgy éppen egy olasz dal éneklésébe kezdett, a mikor a haliból beszű­rődő zaj félbeszakította a válogatottén előkelő társaságnak ábitatos figyelmét és a közönséges kíváncsiság arra késztette őket, hogy a terem­ajtó felé forduljanak, a mely ugyan e pillanat­ban kivágódott és rajta berepült egy inas. Kesergő hangon jelentette: — Jablonszky grófnő Öméltósága. Utána méltóságteljesen lépkedett egy otromba, zöld-fehér-sárga arabs burnuszba takart alak, a mely behatóbb megtekintés után nőnek bizonyult és a mikor a burnuszt levetette, az óriás hölgynek igéző idomait láttatta, kezei­ben vassulyokkal, teljesen úgy neki vetkőzve, mint képmása, a látványos bódé vásznán. A meglepetés, a rémület és a titkolt kár­öröm moraja futott végig az előkelő társaság soraiban, a mikor egy pamlag felé tartott a jövevény és méltóságteljesen ereszkedett le rája. A házigazda nem tudta, hogy távolítsa el, botrány nélkül a félelmetes jövevényt. A ház asszonya a rémülettől kitágult szemekkel bá­mult hívatlan vendégére, hosszú sovány alakja valósággal megmerevedett, nem tudott szólni. A férje dühösen rontott az inasra, hogyan me­részkedett beereszteni egy ilyen lehetetlen nő­személyt. — Bocsánatot kérek, nagyságos ur — fe­lelte suttogva az inas — annak a nőnek meg­hívója volt, kérem ... tessék, ezzel átnyújtotta a meghívót, a melynek kaügrafikusan megirt címzése Szigetinek kezeirását mutatta. — Azért még sem akartam beengedni, mi­előtt nagyságos urat meg nem kértem, de tet­szett látni kérem, hogyan bánt el velem, szörnyű ereje van 1 — Menjen oda hozzá és mondja meg neki, hogy távozzék innen feltűnés nélkül és nyújtsa át neki ezt a tiz koronás aranyat. Az inas lassú léptekkel indult a veszé­lyes útra. Az óriás hölgy az inas közeledését félre­értette. Azt hitte, hogy művészetének bemu­tatására akarja felszólítani. A mikor az inas távozásra szólította fel, visszautasító kézmozdulata olyan volt, mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék