Székely Nép, 1915 (33. évfolyam, 1-144. szám)
1915-01-05 / 1. szám
XXXIII. évfolyam Kedd, 1915. január 5. 1. szám. Sepsiszentgyörgy. Előfizetéseket és hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. .. HIRDETMÉNYEK DÍJA: 1 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 20 fillér. Nyilttér sora 60 Silér KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön Csiki utca 8. sf ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .......... 16 korona. Fél évre.................. 8 korona. Negyed évre .......... 4 korona. Egy hóra _ 11 kor. 50 fii Egyes szám 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Csiki utca 8. szám. Szerkesztőségi telefonszám: 47. Megjelenik: kedden, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatali telefonszám: 23. Az új esztendő. Tizenhárom esztendeje annak, hogy a karácsony és újév hangulatát zavaróan befolyásolja a politika. Az évenként megújuló parlamenti obstrukciót valamelyes treuga-féle rendszerint enyhítette ugyan karácsony és újév felé, de elég gyakran a néhány napos közeledés sem volt őszinte megnyilatkozása a testvérharcban elvadult telkeknek. És sok helyen talán még a szimbólikus karácsonyfa sem emlékeztette az embereket az Ige megtestesülésének, a Megváltó születésnapjának magasztos jelentőségére. Az utolsó két esztendő karácsonyát azonkívül még a külpolitikai események is hátrányosan befolyásolták. A Balkán-háború okozta feszültség és az a bizonytalanság, mely a nagy nehezen létrehozott békét követte, nyomasztólag hatott hazánk gazdasági és pénzügyi életére s békéba szorítva a kereskedelmet, ipart és vállalkozást, a most előttünk lezajló világhistóriai eseményeknek is már előre vetette az árnyékát. Az 1914. évi szent karácsonyt pedig olyan viszonyok közt ünnepelte nemzetünk, amelyekhez hasonlókat a Megváltó születése óta nem jegyzett fel a história s a milyen volt a karácsonyunk, olyan gondteli az új esztendőnk is. Három világrész legműveltebb népeinek 15 milliónyi hadai állig fölfegyverkezve, a modern haditechnika leggyilkosabb eszközeivel fölszerelve vívnak már hónapok óta élet-halál harcot egymás ellen. Hangozhatott-e hát ajkainkról a máskori, megszokott értelemben a „boldog ujesztendőt!“ kívánság? Bizony, nem. Szomorú, véres ujesztendő ez, a legszomorubb ujesztendők egyike tán, amit az emberiség valaha megért s amint búcsút mondtunk az öreg Szilveszter háborús borzalmak szántotta redős arcának, rendületlen hittel és bizodalommal nézünk az új, 1915-iki, döntést hozandó, fegyvereink győzelmét igérő világtörténelmi nagy ujesztendő felé, amely annyi köny és vér árán, de kell, hogy igazi boldog, dicsőséges, szent ujesztendeje legyen létfentartásáért viaskodó nemzetünknek. Ez lesz a mi igazi év ujhodásunk ... a szebb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek nyakán ! TÁRCA Tréfálnak a sebesültek. Irta: Ádám Éva. Csak úgy termelik a lapok ezeket a katonatörténeteket. Melyik vidám, melyik szomorú, de jellemző mind. Az egyénre, a tömegre, a viszonyokra, az időkre. Kár lenne veszendőbe hagyni csak egyet is. Valamikor nagy értékük lesz, mikor szívfájdalom nélkül, az idők távolán nézhetjük az epizódokat. Sokat nézem ezeket a katona arcokat. Olyan kifejezés van mindeniken, amely eddig nem volt rajta. Valami merevség, olykor bambaság, révedezés a szemekben. Azok a szemek látták már maguk mellett a halált s valahogy ez a furcsa tekintet mintha ráfényképeződött volna a szemekre. Lehet, hogy csak én látom így- Érdekel a katona a tömegében, az exaitációban, érdekel mint egyén a maga külön átélt lelkiérzéseivel. Sajnálom, hogy több időt nem áldozhattam nekik ! Szívvel-lélekkel tenném. 8. városban, egyik kórházban csoportba verődnek a sebesültek. Német, olasz, román, lengyel, magyar. Bajtársak mind, emberek mind. Hazagondol valahány, szülőre, komára, szomszédra, testvérre, feleségre, gyermekre. Panaszkodik az egyik. Jó volna egy pár krajcár. Mindenki kap, csak ő nem. Nap nap után várja a postát. Talán nincs is tényleg olyan nagy szüksége arra a pénzre, — de hát Istenem, olyan jó volna kapni valamit a postán. Pénzt, azt duplán jó volna. Vár, vár és a nagy várakozás szinte komikus. A furcsa nézésű, fáradt bajtársak már viccelődnek is. Hol komolyra, hol tréfára veszik a siót, hogy hát meg sem járja, hogy a szegény viha-vert pajtásnak semmiféle atyafia se küld pént. Busul a magyar! Bátorság, elszántság, erő és vasakarat, a rendíthetetlen bizalom és bizonyára mindenkit magával ragadó nemzeti érzés szól hozzánk Tisza István gróf újévi beszédéből. Rokonszenvesebben és melegebb elismeréssel nem lehet beszélni politikai ellenfelekről, mint ahogy a miniszterelnök méltatja az ellenzéki pártok hazafias magatartását. Világosabban, igazságosabban s pártatlanabb ítélettel nem lehet megállapítani a háború okait, valamint a magunk s ellenségeink öthónapos hadviselésének eredményeit, mint ahogy ezt csodásan tömör foglalatban és mégis kimerítő módon Tisza gróf teszi. Biztatóbban és megnyugtatóbban nem lehet megvilágítani német szövetségesünkhöz való viszonyunkat, mint a milyen megvilágítást az újévi beszédben kapunk. Csupa őszinteség az egész beszéd és minden részében fényes megnyilatkozása Tisza István gróf magas kvalitásainak, melyek őt ma már nemcsak hazája és a kettős Monarchia népeinek tiszteletében, de az egész világ szemében a jelenkor legnagyobb államférfiai sorába emelik. Rendkívül érdekes a kormányelnök beszédének az a része, melyben levonta az eddigi háború tanulságait. Mindenekelőtt is bebizonyult ellenségeink nagy ámulatára, hogy az az állítólagos gyenge, szertehulló Monarchia életerős, egységes és áldozatkész. Nagy csalódása volt az agitált ellenségeinknek, de szokott őszinteségével rámutatott arra is, hogy bennünket is ért csalódás. Ellenségeink már ott a kórházi ágyon üldögélnek a német fiúk. Valahonnan Tirolból. Nem is igen tudnak értekezni a székelylyel, de tudja Isten, mégis jól megértik egymás örömét, baját. Főleg a jajszót s a tréfát. Annak nemzetközi nyelve van. — Na, végre! — teremről-teremre fut a székely s magasan lobogtatja a pénzes utalványt. Igen, ott van az utalvány az asztalon, az ágya mellett. Tiz egész koronát küld neki a régi gazdája, kiről olyan sokat mesélt már igy esténként a kórházban. Tudja Isten, ezek az urak mindent tudnak ! Biztosan benne volt az újságban, hogy a régi, hű szolga itt és itt fekszik a kórházban. No, de azért mégse hitte volna! Hívja ezt is, azt is, főleg a jó német komákat invitálja egy baráti pohárra, úgy is olyan pénz ez, amit nem remélt. Itt minden van a kórházban, finom étel, szivar, így úgy az sincs mire elkölteni ezt a tíz koronát. A németek mosolyognak erre arra, ők a Good Templer tagjai, ők itt is hívek maradnak az eszméhez. Végül is az egyik barna képű román legény elfogadja a meghívást. Kimenőt kérnek az irodán. Meg is kapják, boldogan mennek a postára. A bajtársak összenéznek, csak úgy fojtogatja a nevetés őket. Várják a hatást, hogy a tréfa-utalvánnyal hogy fogják őket kitessékelni ! Egy-kettő utána is leselkedik a dolognak s szemük-szájuk tátva marad a meglepetéstől. Annak rendje-módja szerint kifizették az utalványt. Ezer a dolog a postán, a forgalom tízszeres. Eszébe sem jut, ideje sincs a kifizetőnek, hogy minden betűt megvizsgáljon. Nézi az összeget s fizet! A leselkedő legények hazasomfordálnak s jelentik a dolgot az értelmi szerzőknek. Csitt, csendesen, a tréfa visszafelé sült el. Meg ne tudja a furfangos székely legény. Lenne mit hallania a német sógornak. Jön az este. Vacsoráznak, elpihennek a sebesültek. A két mulatós komának se hite. Az újévi beszéd. Tisza István nyilatkozatai kezdetben nagyobb erővel léptek fel, mint azt gondoltuk, de ez is csak azt mutatja, hogy ők már rég lestek a háború alkalmára. A hallgatóságnak lelkes tapsai közt utalt Tisza a gyönyörű megnyilatkozásra, mely minden magyar ember lelkét büszkeséggel tölti el. Végül megállapította, hogy északon a harc biztató jelenségek mellett folyik, egyelőre azonban még döntés nélkül hullámzik. Hű maradt a miniszterelnök az ő egyenes, szókimondó természetéhez, amikor egyáltalában nem igyekezett elsiklani a bennünket Szerbiában ért kudarc fölött. — Fáj az én lelkemnek — úgymond — hogy az a hősiesen küzdő hadsereg hónapok munkájának dicsőségét elveszítette csak azért, mert emberfölöttit kívántak tőle. Ez az egyetlen, ami a történtekben joggal okoz keserűséget, mert a katonai csorbát rövid időn belül helyrehozhatjuk. A kormányelnök végső megállapítása az volt, hogy katonáink impozánsan teljesítik kötelességüket és ha a társadalom ugyanezt cselekszi, akkor bennünket baj nem érhet. Nagy jelentőségű volt a beszédnek az a része, amelyben a miniszterelnök a német szövetségesünkhöz való viszonyukra tért ki. Ezt a viszonyt úgy állapította meg, hogy köztünk és a németek között teljes katonai és politikai harmónia áll fenn. Ezt a kormányelnök közvetlenül tapasztalta a német főhadiszálláson tett látogatása alkalmával, melyről érdekes közléseket tett. Kijelentete, hogy ezt az utat nem valamely felmerült kellemetlen incidens, sem pedig valamely konkrét kérdés tette szükségessé. Végig beszélték a háborúnak ás a háború utáni időnek kérdéseit és kiderült, hogy úgy a momentán, mint a későbbi kérdések megoldása tekintetében a két szövetséges között teljes a harmónia. Ezek a kijelentések mély benyomást tettek a hallgatóságra és bizonyára ,egész Európában nem fogják eltéveszteni hatásukat. Volt a kormányelnök beszédének egy passzusa, amely éljenzésre ragadta a hallgatóságot és fogja ragadni az egész országot, mert Tisza itt ismét egyszer, mint már oly gyakran, az egész nemzet lelkéből beszélt Rámutatott arra, hogy ha voltak eddig a Monarchia másik államában elszigetelt törekvése helye. No, ebből baj lesz. Majd elintézik holnap ezek a vöröskeresztes-nagyságok, vagy az úi nagy úr. Erősen szól a telefon úgy este 10 óra felé. A postahivatal beszél. Valami hamis utalványról, amit ma egy katonának tévedésből kifizettek. A ,nénet megindul szobáról-szobára. Aki kapta a tíz koronát , a társa még nem jöttek haza. Ott mulatnak valamelyik kiskorcsmában, már otthon érzik magukat, mint valamikor a saját falujuk korcsmájában. Az alkohol is megteszi a maga hatását. Nincs már, aki kötelességre gondoljon. Hiába, aki civil életében szereti a korcsmát, az katona korában is csak oda vonzódik. Ott benn a kórházban mozgolódás van. A két becsületes, jámbor német elképpedve néz erre-arra. — Mi ? Mi az ? Hamis utalvány ? Hamisítvány ? ! Dehogy! Ez tréfa ! — és arcuk lángbaborul, hogy valaki is meggyanúsíthatja őket, a becsületes, korrekt németeket. Hiszen ők fel sem tételezték, hogy már a fiú nem ismeri a tréfát, annál jobban elképpedtek, hogy a posta se vette észre, csak most az esti zárlatnál. Nem, nem, a németek nem hibásak, azok nem akarták megcsalni a postát. — Igen ám, de hol van a 10 korona ? Azt a postának azonnal vissza kell fizetnie valakinek. De hát hol van már az a pénz! ? Lassan, cihelődve, ez is, az is megmozdul az ágyában. A rongyos, véres katonazsebekben, szürkés, furcsa zsebkendőkben keresni kezdenek s halkan, jószántából, önként mindenki leteszi a maga pénzecskéjét. Erre kötelezi a bajtársi érzés. Alig-alig telik ki a nagy közadakozásból az a tíz korona. Aztán befelé fordulnak, aludni próbálnak a révedező, furcsa szemek. A két német a becsületet emlegeti s mivel már az is rendben van, elnyomja az álom, sek, melyek Magyarországnak az eddigiekbefektetett közjogi önállóságát szívesen vissz csinálták volna, úgy ezeknek most már öröktel kell némulniok. Megmutattuk — mondott a miniszterelnök emelt hangon , hogy milyen erőt képvisel a függetlenségét visszanyer magyar nemzet, ellenben a Monarchiában igazán közveszélyes örült volna az, aki ezen a struktúrán a mi hátrányunkra akarna változtatni. . A végén a kormányelnök kifejezést adott annak a reménynek, hogy még ebben az évben élvezhetjük a béke áldásait, egy olyan békéét, mely jobb és hatalmasabb helyzetbe hozza a nemzetet. Tisza István újesztendei beszéde egy nagy szellemnek hatalmas megnyilatkozása volt, mely alkalmas arra, hogy az egész nemzet lelkében az önbizalmat megerősítse és a tetterőt fokozza. Felhívás a magyar társadalomhoz! A reánk, Monarchiánkra és hű német szövetségesünkre erőszakolt titáni harcban eddigelé csupán egy nemzet sietett igaz ügyünk támogatására. Egyedül a török császárság volt az, amely híven évtizedes kipróbált barátságához, részt kért magának a küzdelemből s fegyvert fogott oldalunkon a közös ellenség ellen. A török nép igy megosztja velünk Európa nyugalmáért és szabadságáért vívott tusánk veszélyeit és fáradalmait. Törökország bajtársunk, s mi vele egyek, testvérek vagyunk a nagy háború minden dicsőséges erőfeszítésében. Hisz egy célért és egy ellenség ellen harcolunk egy lélekkel; a mi győzelmünk az ő győzelmük, az ő dicsőségük és szenvedésük a miénk s kiontott vérük is testvérien a mienkkel egyesül a nagy küzdelem e hősi napjaiban. Becsület, tisztelet és szeretet az igaz ügyért helytálló vitéz török nemzetnek ! Ám e rokonszenv és bajtársi együttérzés részünkről ne csak szavakban nyilvánuljon, a velük való egység tettekkel domborodjék ki a háború minden vonatkozásaiban. A sebesült török bajtársaink gondozására alakult Vörös Félhold Egyesület testvéri szózattal fordult hozzánk, magyarokhoz. Nemes ... A hajnali vonat pedig egy román és egy magyar vitézt viszen Brassó felé, a kaszárnya-fogságba . . . Beszélgetés. „ . . . S mondd anyám, mi lesz, ha múlik S lecsendesül a durva harci zaj ? Az idő Vagy már örökké sírva imádkozunk S minden szavunkban benne lesz a jaj ?“ »Nem, kicsi fiam !... Mondják: van egy Isten, Büszke fajunknak hatalmas őre. Mindig ő védett, ha felénk nyúlt orvul, Gálád népeknek vérszennyes tőre. Most is ő van velünk, küzdő véreinkkel, Igaz diadalra ő viszi ügyünket. Ah, édes kis fiam, lesz akkor egy ország, Mely könnyek s virágok özönével tüntet. Riadó iljennel várjuk a hősöket, Lobogós, virágos katonavonatot, Harci nóták szálló, gyújtó danájában, Szorongó lélekkel figyelünk egy hangot. S kik egymásra lelnek együtt ujjonganak, Kicsi fiam talán majd meg sem is látják, Hogy köztük szomorú alakok állongnak, A kik a vonatot mindhiába várják. Halovány asszonyok ... szótlan kis gyermekek ... Könnyűjük zápora örömzajban is hull . . . Hej, ott messze, messze, vérpárás mezőkön, Fakeresztes halmok nagy sora domborul. Elmerengve állnak . . . Nem hallják az „éljen“-t, Ajkukra a szellő bucsucsókokat hoz . . .“ „Jaj, anyám, vájjon mi ezek között leszünk ? ...Nem tudom... kis fiam borulj le s imádkozz!...* Landtné Ady Mariska.