Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)
1920-10-27 / 54. szám
54. szám SZÉKELY NÉP 1920. október 27. Majdnem minden állam pénzrendszere leromlott. Szerepe azonban abnormisan fokozódott. Ez úgy a legyőzött, mint a győző államokra áll, így állott elő a páratlan drágaság, amelyet a termelés megakadása még növelni fog. A pénz elértéktelenedése és minden értékállandóság teljes hiánya illuzóriussá tesznek bármely gazdasági számítást. A gazdasági élet valóban szerencsejátékká lett. Brüsszelben ezeken a bajokon akartak segíteni. Bizonyos, hogy távolról sem oldhatta meg a problémát, annyira megvadultak a viszonyok, annyira különbözők az érdekek és haragosak még a lelkek egymás iránt. Azért mégsem szabad a brüsszeli konferencia jelentőségét lebecsülni. Ez az első lépés a valutaprobléma nemzetközi tisztázásához. Annyi ugyanis bizonyos, hogy ez a probléma kiterjed az egész világra és csak nemzetközi úton lehet megoldani. Ami különösen Magyarországot illeti, az összes elszegényedett államok között ez lett a legszegényebb. A békeszerződés abszurditásai aláásták életerejét. Egész gazdasági szervezete megrendült. Évszázadok öröke semmisült meg. Háború és forradalom, fosztogatások milliárdokat semmisítettek meg és mindezeket még tetőzi a szörnyű drágaság, amelyet az állam kétszeresen érez meg, mint fogyasztó és mint adóbehajtó. A magyar pénzügyi kormány komolyan dolgozik az állam erejének megerősítésén. A probléma azonban gigászi. Az adó nem elég. Új eszközöket kell találni. A sikeres adópolitikának gazdasági feltételei sincsenek meg. A termelés csak lassan akar a rendes kerékvágásba visszazökkenni. A pénzügyi probléma végleges megoldását nemcsak Magyarország, hanem a többi állam szempontjából is abban látja, hogy az államok közvetlenül * * részesedjenek a nemzeti vagyonban és ne maradjanak a magángazdaságok parazitái. Az államnak nagyobb gazdasági tevékenységet kell kifejtenie. A végsőkig megfeszített adóprés mellett is lehetetlen ugyanis, hogy az állam minden megnövekedett szükségletét fedezhesse. Gyökeresen kell az eljárást módosítani. Ez a módosítás pedig csakis nemzetközi úton történhetik meg. Magyarország annyival is több igényt támaszthat a nemzetközi segély igénybevételére, minthogy ama kevés államok közé tartozik, amelyek hitelezőiket soha sem rövidítették meg. Magyarország ma is szilárdan el van tökélve arra, hogy összes nemzetközi kötelezettségeinek eleget tesz. A nemzetközi segély pedig annál inkább indokolt, mert Magyarország szomorú helyzetében vigasztaló körülmények is vannak. Az európai élelmiszerdeficit közepette Magyarország abban a helyzetben van, hogy népét élelmezheti. Mindehhez azonban elsősorban az árak csökkenése szükséges. Erre kell a nemeztközi intézkedés. A mai élelmiszerárak és munkabérek mellett, a nagyértékű szellemi munka mai nyomorult sorsa mellett, nem lehet normális viszonyokat teremteni. Manapság az államnak és társadalomnak mindenek fölött egyetlen kötelessége, hogy intenzíven és helyesen gazdálkodjék. A politizáló állam legalább is egy időre — Engels szavaival élve — a múzeumba való. A kandalló parázsa nagy lángot vetett. Elégett, semmivé lett egy nagy titok minden bizonyítéka. Az a két élő lény, akié ez a nagy titok, nem fogja azt kivallani soha. Az egyik, úgy látszik, már rég el is feledte. * Évek múltak. János bácsi halálos betegen feküdt. Ágya mellett fizetett ápolónő virrasztóit. Péter eljött néha megnézni a beteget. Beszélt neki az ő kis fiáról, aki elhalt atyja nevét viseli. Gyönyörű fiúcska. Máris öregapjára emlékeztet. János bácsi ajka szomorú mosolyra vonult. Ella is boldog mama már. Neki kis leánya van, ezért nem adhatta gyermekének szintén apja nevét. Ilonka és Katinka jól vannak. Gyermekeikkel együtt csókoltatják János bácsi. — Mi közöm hozzájuk, — gondolá magában mogorván a beteg agglegény. — Igaz, — fejezé be Péter, — a mama is üdvözli s jobbulást kíván. Péter eltávozott. János bácsi érezte, hogy egy más látogató jön helyette ágya mellé. Egy láthatatlan hatalmas valaki, aki megállítja a szív verését és megdermeszti a testet. Barátja, a tanácsos halála órája jutott eszébe. Annak nyakát átkarolta az asszony, annak kezét csókkal bobta el a kis Ella, annak arcához gyöngéden lehajolt Péter. Ha itt volnának, mennyivel édesebb lenne a halál! Ha az asszony keblére borulhatna feje, ha a két gyönyörű fiatal lény fejét simogathatná s elsusoghatná : „fiam! leányom !“ Ki csalta meg a másikat, a barátját ? Egyszer, régen ő — ez igaz ! De azután, ő volt a keservesen megcsalt s az ma is! Az őt illető szeretet, az őt illető könnyek a tanácsos utolsó óráját tették enyhébbé. A derék fiúra a tanácsos volt büszke, a kedves leányka gyermeki szeretetét a tanácsos élvezte. És a kedves asszony annak a szemeit fogta be, a kihez az eskü kötés nem azét, a kihez a szerelem. E gyötrő gondolatok közt vívta utolsó harcát János bácsi. Az ápolónő tanult szakértelemmel ügyeskedett körülötte. És János bácsi ősz feje végre is arra a kebelre hanyatlott, a melyen már százak hörögtek utolsót, illő díjért szerezvén rá jogot. * János bácsi sírkövén csak a saját neve van felírva s az aranyos betűk mitsem beszélnek asszonyról és gyermekekről, a kik őt siratnák. (Erdélyi Szemle) Néhány szó a nyugdíjasok érdekében Az utóbbi években, mióta a megélhetési viszonyok oly nagyon megnehezültek, hogy a társadalomnak egy tekintélyes része — a szó teljes értelmében — küzd a mindennapi kenyérért, sok szó esett a tisztviselők nélkülözéséről, nyomoráról, sajná- latraméltó súlyos állapotáról. Számtalan cikk jelent meg egyes hírlapokban arról, hogy azoknak a szellemi munkásoknak állapota a legsúlyosabb, akik minden magánvagyon és üzérkedési foglalkozás hiányában csakis fix fizetéseikből kell hogy megéljenek, gyermekeiket neveltessék, élelemmel és ruházattal ellássák, egy szóval családjukról gondoskodjanak. Konkrét esetekkel, minden kétséget kizáró számadatokkal lett bebizonyítva, hogy a társadalomnak fix fizetésből élő tagjai nemcsak nélkülöznek, de éheznek is. Mert — jóllehet a munkaadó állam vagy magántársulat emelte is alkalmazottjainak a fizetését, az a fizetésemelés sokszorosan alul marad a megélhetéshez szükséges nélkülözhetlen cikkek áránál. — Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ha a tisztviselői kar vagy annak egyes osztálya feljajdul, küldöttségekkel, memorandumokkal fordul a munkaadóhoz, kérésekkel ostromolja, aminek kismérvűen ugyan, de többé-kevésbé mégis szokott lenni némi eredménye, mert egy vagy más címen a segélyezéstől nem zárkóznak el a munkaadók. A tényleges szolgálatban álló tisztviselők és alkalmazottak helyzete tehát mégis csak elviselhető. De mit tegyenek a nyugdíjas tisztviselők, elhalt tisztviselők özvegyei és árvái ? Ők hiába nyitják fel panaszra ajkaikat, hiába kérnek, könyörögnek. Kiáltó szavuk elhangzik minden eredmény nélkül, panaszuk süket fülekre, zárt ajtókra talál, még csak biztató szót sem kapnak, hogy elviselhetetlen állapotuk enyhíttetni fog. Az a tisztviselői vagy özvegyi nyugdíj, mely a nyugdíjtörvény alapján állapíttatott meg s 1919. január 1. óta néhány százalékkal emeltetett ugyan, de az ma igazán oly csekély, hogy egy személy számára sem elegendő, nemhogy abból 8—6 tagból álló családot lehessen fentartani. Pedig ily nagy családdal bíró nyugdíjas tisztviselők is vannak. Hogy mily súlyos és kétségbeejtő a nyugdíjas tisztviselő állapota, csak egy esetet említek fel. A múlt év végén, amikor még az élelmi és egyéb nélkülözhetetlen cikkek ára sokkal alacsonyabb volt, mint most, találkoztam egy közbecsülésben és tiszteletben álló öreg nyugdíjas úrral, aki csaknem sírva panaszolta, hogy mily nyomorban, mily elviselhetetlen helyzetben él. Saját szavait idézve, ezt monda nekem : „Uram, tessék elhinni, hogy nincs a városon egy ember sem, kinek anyagi helyzete oly súlyos lenne, mint az enyém. Hónaponként kapok 300 és néhány korona nyugdíjat. Ezért az összegért csakis ebédet és vacsorát kapok, de azt is csak a vendéglős nagylelkűségéből, mert jól tudja, hogy csak annyi nyugdijat kapok s mivel már évek óta nála étkezem, igazán csak szánalomból nem kíván tőlem magasabb étkezési díjat. Egész nyugdijamat ebédért és vacsoráért fizetem s igy reggelire, ruházatra, lakásra és tűzifára egy fillérem sem marad, öreg és beteges vagyok, semmi díjazással járó munkát nem vállalhatok. Az elviselhetlen nélkülözések miatt el kell pusztulnom.“ Így is történt. A szegény nyugdíjas öreg úr súlyos beteg lett, testben és lélekben teljesen megtörve, a kórházba került, ahol rövid pár hét alatt igazán jobblétre szenderült. Ez az elszomorító eset minden bizonyíték nélkül igazolja, hogy a jelenlegi nyugdíj egy egyén számára sem elegendő, nemhogy abból több tagból álló család tarthatná fenn magát. Vajha a nyugdíjas tisztviselőknek és özvegyeknek elviselhetetlen helyzetét az intéző körök megszívlelnék, vajha belátnák, hogy nekik kötelességük segédkezet nyújtani, hogy gyermekeiket neveltethessék, taníttathassák s az állam és a társadalom számára tevékeny és munkás polgárokat neveljenek. Nemcsak munkaképtelen nyugdíjasok, özvegyek létfenntartása, de gyermekek neveltetése is, tehát általános közérdek is kívánja, hogy az állam mielőbb segédkezet nyújtson Nagy Gergely. Felhívás Háromszék megye közönségéhez A mai viszonyok közt tanulóinknak tankönyvvel való el-s látása a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Nemcsak, hogy új tankönyveket igen nagy költséggel lehet beszerezni, hanem a legtöbb esetben a beszerzés lehetetlen is, mert utánpótlás egyelőre nincsen, így különösen a szegényebb sorsú tanulók érzik leginkább a tankönyvek hiányát. Majdnem minden olyan házban, ahonnan tanulók kerültek ki, van egynéhány tankönyv, melynek most már az illetők semmi hasznát nem veszik. Azzal a kérelemmel fordulunk tehát mindazokhoz, kik régi, vagy új tankönyvekkel rendelkeznek, ajándékozzák ezeket a helybeli református kollégium szegénysorsú tanulói könyvtárának. Mindazoktól pedig, akik tehetik, pénzbeli adományokat is elfogadunk a fenti nemes célra s nyilvánosan nyugtázni fogjuk. A könyveket és pénzbeli adományokat kérjük lapunk szerkesztőségébe (Csiki utca) beküldeni, ahonnan mi illetőségi helyére juttatjuk. A könyvek lehetnek gimnáziumi, tanítóképzői, polgáriskolai, sőt elemi iskolai tankönyvek is. Hirdetés: 95. hold la szántó kiadó:3SK3 Közelebbi felvilágosítással szolgál Stanciu Vasul Kolozsvár, Unió utca 7.