Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)

1920-10-27 / 54. szám

54. szám SZÉKELY NÉP 1920. október 27. Majdnem minden állam pénz­­rendszere leromlott. Szerepe azon­ban abnormisan fokozódott. Ez úgy a legyőzött, mint a győző államokra áll, így állott elő a páratlan drágaság, a­melyet a termelés megakadása még nö­­­velni fog. A pénz elértéktelene­dése és minden értékállandóság teljes hiánya illuzóriussá tesznek bármely gazdasági számítást. A gazdasági élet valóban szerencse­­játékká lett. Brüsszelben ezeken a bajo­kon akartak segíteni. Bizonyos, hogy távolról sem oldhatta meg a problémát, annyira megvadul­tak a viszonyok, annyira külön­bözők az érdekek és haragosak még a lelkek egymás iránt. Azért mégsem szabad a brüsszeli kon­ferencia jelentőségét lebecsülni. Ez az első lépés a valutapro­­bléma nemzetközi tisztázásához. Annyi ugyanis bizonyos, hogy ez a pro­bléma kiterjed az egész világra és csak nemzetközi úton lehet megoldani. A­mi különösen Magyarországot illeti, az összes elszegényedett államok között ez lett a legszegényebb. A béke­­szerződés abszurditásai aláásták életerejét. Egész gazdasági szer­vezete megrendült. Évszázadok öröke semmisült meg. Háború és forradalom, fosztogatások milliár­­dokat semmisítettek meg és mind­ezeket még tetőzi a szörnyű drágaság, a­melyet az állam kétszeresen érez meg, mint fo­gyasztó és mint adóbehajtó. A magyar pénzügyi kormány komolyan dolgozik az állam ere­jének megerősítésén. A probléma azonban gigászi. Az adó nem elég. Új eszközöket kell találni. A sikeres adópolitikának gazda­sági feltételei sincsenek meg. A termelés csak lassan akar a ren­des kerékvágásba visszazökkenni. A pénzügyi probléma végle­ges megoldását nemcsak Magyar­­ország, hanem a többi állam szempontjából is abban látja, hogy az államok közvetlenül * * részesedjenek a nemzeti vagyon­ban és ne maradjanak a magán­­gazdaságok parazitái. Az állam­nak nagyobb gazdasági tevé­kenységet kell kifejtenie. A vég­sőkig megfeszített adóprés mel­lett is lehetetlen ugyanis, hogy az állam minden megnöveke­dett szükségletét fedezhesse. Gyöke­resen kell az eljárást módosítani. Ez a módosítás pedig csakis nemzetközi úton történhetik meg. Magyarország annyival is több igényt támaszthat a nemzetközi segély igénybevételére, minthogy ama kevés államok közé tarto­zik, a­melyek hitelezőiket soha sem rövidítették meg. Magyar­­ország ma is szilárdan el van tökélve arra, hogy összes nem­zetközi kötelezettségeinek eleget tesz. A nemzetközi segély pedig annál inkább indokolt, mert Ma­gyarország szomorú helyzetében vigasztaló körülmények is van­nak. Az európai élelmiszerdeficit közepette Magyarország abban a helyzetben van, hogy népét élel­mezheti. Mindehhez azonban első­sorban az árak csökkenése szük­séges. Erre kell a nemeztközi intézkedés. A mai élelmiszerárak és munkabérek mellett, a nagy­­értékű szellemi munka mai nyo­morult sorsa mellett, nem lehet normális viszonyokat teremteni. Manapság az államnak és társa­dalomnak mindenek fölött egyet­len kötelessége, hogy intenzíven és helyesen gazdálkodjék. A poli­tizáló állam legalább is egy időre — Engels szavaival élve — a múzeumba való. A kandalló parázsa nagy lán­got vetett. Elégett, semmivé lett egy nagy titok minden bizonyí­téka. Az a két élő lény, a­kié ez a nagy titok, nem fogja azt kivallani soha. Az egyik, úgy lát­szik, már rég el is feledte. * Évek múltak. János bácsi halálos betegen feküdt. Ágya mel­lett fizetett ápolónő virrasztóit. Péter eljött néha megnézni a beteget. Beszélt neki az ő kis fiáról, a­ki elhalt atyja nevét vi­seli. Gyönyörű fiúcska. Már­is öregapjára emlékeztet. János bácsi ajka szomorú mosolyra vonult. Ella is boldog mama már. Neki kis leánya van, ezért nem adhatta gyermekének szintén apja nevét. Ilonka és Katinka jól vannak. Gyermekeikkel együtt csókoltatják János bácsi.­­ — Mi közöm hozzájuk, — gondolá magában mogorván a beteg agglegény.­ — Igaz, — fejezé be Péter, — a mama is üdvözli s jobbu­­lást kíván. Péter eltávozott. János bácsi érezte, hogy egy más látogató jön helyette ágya mellé. Egy lát­hatatlan hatalmas valaki, a­ki megállítja a szív verését és meg­dermeszti a testet. Barátja, a tanácsos halála órája jutott eszébe. Annak nya­kát átkarolta az asszony, annak kezét csókkal bob­ta el a kis Ella, annak arcához gyöngéden lehajolt Péter. Ha itt volnának, mennyivel édesebb lenne a halál! Ha az asszony keblére borulhatna feje, ha a két gyönyörű fiatal lény fe­jét simogathatná s elsusoghatná : „fiam! leányom !“ Ki csalta meg a másikat, a barátját ? Egyszer, régen ő — ez igaz ! De azután, ő volt a keser­vesen megcsalt s az ma is! Az őt illető szeretet, az őt illető könnyek a tanácsos utolsó óráját tették enyhébbé. A derék fiúra a tanácsos volt büszke, a kedves leányka gyermeki szeretetét a tanácsos élvezte. És a kedves asszony annak a szemeit fogta be, a kihez az eskü köté­s nem azét, a kihez a szerelem. E gyötrő gondolatok közt vívta utolsó harcát János bácsi. Az ápolónő tanult szakértelemmel ügyeskedett körülötte. És János bácsi ősz feje végre is arra a kebelre hanyatlott, a melyen már százak hörögtek utolsót, illő díjért szerezvén rá jogot. * János bácsi sírkövén csak a saját neve van felírva s az ara­nyos betűk mitsem beszélnek asszonyról és gyermekekről, a kik őt siratnák. (Erdélyi Szemle) Néhány szó a nyugdíja­sok érdekében Az utóbbi években, mióta a megélhetési viszonyok oly na­gyon megnehezültek, hogy a tár­sadalomnak egy tekintélyes része — a szó teljes értelmében — küzd a mindennapi kenyérért, sok szó esett a tisztviselők nél­külözéséről, nyomoráról, sajná- latraméltó súlyos állapotáról. Számtalan cikk jelent meg egyes hírlapokban arról, hogy azoknak a szellemi munkásoknak állapota a legsúlyosabb, a­kik minden magán­vagyon és üzérkedési fog­lalkozás hiányában csakis fix fizetéseikből kell hogy megélje­nek, gyermekeiket neveltessék, élelemmel és ruházattal ellássák, egy szóval családjukról gondos­kodjanak.­­ Konkrét esetekkel, minden kétséget kizáró számada­tokkal lett bebizonyítva, hogy a társadalomnak fix fizetésből élő tagjai nemcsak nélkülöznek, de éheznek is. Mert — jóllehet a munkaadó állam vagy magán­társulat emelte is alkalmazottjai­nak a fizetését, az a fizetéseme­lés sokszorosan alul marad a megélhetéshez szükséges nélkü­­lözhetlen cikkek áránál. — Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ha a tisztviselői kar vagy annak egyes osztálya feljajdul, küldöttségekkel, memorandumok­kal fordul a munkaadóhoz, kéré­sekkel ostromolja, a­minek kis­mérvűen ugyan, de többé-k­e­­vésbé mégis szokott lenni némi eredménye, mert egy vagy m­ás címen a segélyezéstől nem zár­kóznak el a munkaadók. A tényleges szolgálatban álló tisztviselők és alkalmazottak hely­zete tehát mégis csak elviselhető. De mit tegyenek a nyugdíjas tisztviselők, elhalt­­ tisztviselők özvegyei és árvái ? Ők hiába nyit­ják fel panaszra ajkaikat, hiába kérnek, könyörögnek. Kiáltó szavuk elhangzik minden ered­mény nélkül, panaszuk süket fülekre, zárt ajtókra talál, még csak biztató szót sem kapnak, hogy elviselhetetlen állapotuk enyhíttetni fog. Az a tisztviselői vagy özvegyi nyugdíj, mely a nyugdíjtörvény alapján állapítta­tott meg s 1919. január 1. óta néhány százalékkal emeltetett ugyan, de az ma igazán oly csekély, hogy egy személy szá­mára sem elegendő, nemhogy abból 8—6 tagból álló családot lehessen fentartani. Pedig ily nagy családdal bíró nyugdíjas tisztviselők is vannak. Hogy mily súlyos és kétségbe­ejtő a nyugdíjas tisztviselő ál­lapota, csak egy esetet említek fel. A múlt év végén, a­mikor még az élelmi és egyéb nélkü­lözhetetlen cikkek ára sokkal alacsonyabb volt, mint most,­­ találkoztam egy közbecsülésben és tiszteletben álló öreg nyug­díjas úrral, a­ki csaknem sírva panaszolta, hogy mily nyomorban, mily elviselhetetlen helyzetben él. Saját szavait idézve, ezt monda nekem : „Uram, tessék elhinni, hogy nincs a városon egy ember sem, kinek anyagi helyzete oly súlyos lenne, mint az enyém. Hónaponként kapok 300 és né­hány korona nyugdíjat. Ezért az összegért csakis ebédet és vacso­rát kapok, de azt is csak a ven­déglős nagylelkűségéből, mert jól tudja, hogy csak annyi nyug­dijat kapok s mivel már évek óta nála étkezem, igazán csak szánalomból nem kíván tőlem magasabb étkezési díjat. Egész nyugdijamat ebédért és vacsorá­ért fizetem s igy reggelire, ru­házatra, lakásra és tűzifára egy fillérem sem marad, öreg és bete­ges vagyok, semmi díjazással járó munkát nem vállalhatok. Az el­viselhetlen nélkülözések miatt el kell pusztulnom.“ Így is történt. A szegény nyugdíjas öreg úr súlyos beteg lett, testben és lélekben teljesen megtörve, a kórházba került, a­hol rövid pár hét alatt igazán jobblétre szenderült. Ez az elszomorító eset min­den bizonyíték nélkül igazolja, hogy a jelenlegi nyugdíj egy egyén számára sem elegendő, nemhogy abból több tagból álló család tarthatná fenn magát. Vajha a nyugdíjas tisztvise­lőknek és özvegyeknek elviselhe­tetlen helyzetét az intéző körök megszívlelnék, vajha belátnák, hogy nekik kötelességük segéd­kezet nyújtani, hogy gyermekei­ket neveltethessék, taníttathassák s az állam és a társadalom szá­mára tevékeny és munkás polgá­rokat neveljenek. Nemcsak munkaképtelen nyug­díjasok, özvegyek létfenntartása, de gyermekek neveltetése is, te­hát általános közérdek is kívánja, hogy az állam mielőbb segédke­zet nyújtson­ Nagy Gergely. Felhívás Háromszék megye közönségéhez A mai viszonyok közt ta­­­­nulóinknak tankönyvvel való el-­s látása a legnagyobb nehézsé­gekbe ütközik. Nemcsak, hogy új tankönyveket igen nagy költ­séggel lehet beszerezni, hanem a legtöbb esetben a beszerzés lehetetlen is, mert utánpótlás egyelőre nincsen, így különösen a szegényebb sorsú tanulók ér­zik leginkább a tankönyvek hiá­nyát. Majdnem minden olyan ház­ban, ahonnan tanulók kerültek ki, van egynéhány tankönyv, melynek most már az illetők semmi hasznát nem veszik. Az­zal a kérelemmel fordulunk tehát mindazokhoz, kik régi, vagy új tankönyvekkel rendelkeznek, ajándékozzák ezeket a helybeli református kollégium szegény­­sorsú tanulói könyvtárának. Mindazoktól pedig, a­kik tehe­tik, pénzbeli adományokat is el­fogadunk a fenti nemes célra s nyilvánosan nyugtázni fogjuk. A könyveket és pénzbeli ado­mányokat kérjük lapunk szer­kesztőségébe (Csiki­ utca) bekül­deni, ahonnan mi illetőségi he­lyére juttatjuk. A könyvek lehetnek gimná­ziumi, tanítóképzői, polgáriskolai, sőt elemi iskolai tankönyvek is. Hirdetés: 95. hold la szántó kiadó:­­3SK3 Közelebbi felvilágosítással szolgál Stanciu Vasul Kolozsvár, Unió­ utca 7.

Next