Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)

1920-10-20 / 52. szám

52. szám. Sepsiszentgyörgy, XXXVIII. évfolyam. Szerda, 1920. október 20. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatal vesz fel. Kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgyön Csiki utca I. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... 80 Leu Félévre.......... 40 Leu Segyed évre 20 Leu Egy hóra _ 8 Leu Egyes szám 1 Leu. Szerkesztőség : Csiki utca 8. szám. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Megjelenik hetenkint kétszer: SZERDÁN és SZOMBATON. MINDEN MAGYAR EMBER iratkozzék be az EMKÉ-be! A régi kapcsolati kiszakított magyarság közélete rombadőlt. Csak egyes pillérek és az ősi fundamentum maradtak használható állapotban. Ezek felhasználásával kell újraépíteni, szervezni az egészet. Addig, míg a politikai szervezés erkölcsi alapot kap a békekötés ratifikálásának formaságai bevégzésével, magyarságunk közélete a közgazdasági és a szorosabb értelemben vett kulturmunkásság terére van szorítva. A sokfelé elágazó kulturmunkának legfontosabb életnyilvánulásai természetesen visszatértek az ősforráshoz, a vallásos élet lényegében autonóm szociális szervezetéhez , az egyházakhoz. Csak itt lüktet meg a magyarság kulturális életének öntudatos és önálló munkája, bár itt is igen sok természetes és mesterséges akadály bénítja. Aki tehát a magyarság kulturális életét előmozdítani akarja, annak tudnia kell, hogy ennek útja az intenzivitás irányában is, az extenzivitás irányában is az egyházakon keresztül vezet. Főleg azon egyházakon, amelyek minden külső befolyástól menten, kizárólag itt élő híveik akarata által irányíttatnak s működésük főiránya az etnikai síkba esik , a kor irányzatának megfelelően a szociális etnikaiba is. A ki a magyarság kulturális életét most más irányítás alatt szolgálni vállalkozik , lényegében elárulja az öncélú magyar kultúra ügyét, mert a magyarság által vezetett kulturmunkából magát kikapcsolja úgy, hogy azzal nemsokára, észrevétlenül szemben találja magát. Az egyházakra utalt magyar kultúra munkája természetesen meggazdagítja az egyházi élet tartalmát, de ép oly természetesen ki is bővíti az egyházi élet körét s annak kormányzatában úgy az egészet, mint a részeket illetőleg a modern idők követelményeinek megfelelő változásokat kell előidéznie. Nemcsak a maga autonómiáját kell szélesebb alapokra fektetnie, de megfelelő autonómiához kell juttatnia a kebelén belül érvényesülő különböző kultúrmunkássági ágazatokat is, érdekelt munkásaival és tagjaival egyetemben. Az egyháznak ez a szocializálódása jótékony mintául fog szolgálni az állami élet szükségszerű szocializálására is, mely a mai betegesen túltengő központi hatalom természetes decentralizálására s autonóm életkörök szerinti tagozódásra kell, hogy vezessen, oda, hol a különböző munkakörök érdekelt munkásai saját maguk kormányzóivá válnak. Azonban van a kultúrának egy egész sereg oly elágazása, amelynek organizálását az egyházak sem külön-külön, sem együttesen nem vállalhatják. Ezek számára kell a magyar társadalmat egyesületi alapon organizálni. A gróf Mikó Imre nagy koncepciójú alkotása , az „Erdélyi Múzeum Egyesület“ és az EMKE ily célra alakultak. Az utóbbi évek részint megbénították, részint új feladatok elébe állították az ilyen egyesületeket. Újra munkába kell hát állítani őket, hogy minden állami politikától mentesen, a magyar kultúra különleges feladatai szolgálatára organizálják a magyarságot s segítsenek odanevelni a magyar társadalmat, hogy saját szükségeit felismerje, szolgálatába önként beálljon, áldozatait tudatos készséggel meghozza s fegyelmezettségével megteremtse a maga nemzeti autonómiáját. A régi munkások szívesen várják az újakat, azok tapasztalatait egészítse ki ezeknek lelkesedése s az egészet foglalja össze az a hit, hogy a fajok kultúrájának sokféleségében az emberiség kultúrájának egysége jut diadalra. III. Míg a minisztertanács felhívása meg nem jelent s a tisztviselői kar nélkülözés és elszegényedés között várta sorsának elintézését, át kellett élje a megszerzett otthon, a családi tűzhely, a lerakott fészek elvételét is, az abban való megmaradhatás jogának megvonását, a legelkeserítőbb, a legfájdalmasabb belemarkolást az ember ősjogába: a kiutasítást. Szívet-lelket érő bántalom annak, akit ér, mert a legnagyobbat vesz el abból, amit életnek neveznek és a legkedvesebbtől fosztja meg, amihez jussa van a földön élő bármely emberi lénynek. Legfőképpen szörnyű tragédia annak a családnak, melynek eltartója végig csinálta a világháborút, megfáradta, verejtékezte és megvérezte a hihetetlenség mértékéig , aztán a megtört testet-lelket a munkájával megszerzett, életének s nyugalmának rendelt lakásából — a kiutasítás éri. Félezer évvel ezelőtt már a jobbágy is szabad költözködési jogot nyert, de a tisztviselők tömegei most kiutasíttattak még általuk felépített, féltve gondozott saját házaikból is. S az a magyar tisztviselő, kit a sors legnagyobb csapásai értek — a legsúlyosabban érő rendelkezések hatása alatt is némán fogadta azt, amit a végzet megkeserített életének szabott. Csernovitzban a napokban a hatóság két pincért utasított ki s a város egész munkássága félbehagyott minden munkát, lázongó sztrájkkal követelve a sérelem orvoslását s erre a miniszterelnök táviratilag intézkedett a rendelkezés visszavonása iránt. A magyar tisztviselő mélységes fájdalmát nem hallotta meg senki, mert a kormányhatalom számolt a munkásmozgalmak fenyegető terjedésével, de már ott, hol a védtelenség sztrájkot nem alkalmazhatott — az emberiesség követését nem tette kötelezővé azoknak, kik nevében rendelkeztek. Ezekért még a bukaresti sajtó néhány orgánuma is ünnepélyes tiltakozást tett közzé. De nemcsak a tisztviselők, hanem a magyar lakosság általán ki bármely kultúra fejlődését akadályozza : az eszményi emberiség — Isten országa — valósulásának ellensége ; a ki szolgálja — istenes munkát végez. Nagy Károly ref. püspök. (Csíki Lapok.) ban soha fel nem sorolható, soha össze nem foglalható szenvedéseket ért meg. A letartóztatások és internálások a legtermészetesebb szabadság elnyomása, a falu népének ingyenes munkára és szolgáltatásokra való kényszerítése, a csendőrség folytonos önkényei s legfőképpen a botozás vérig bántottak. Az Isten képmására teremtett ember lényének ezen legborzasztóbb meggyalázását e földön soha nem ismertük; évszázadok hagyományai sem emlékeztettek valamikor való alkalmaztatására. A szabad székely még jobbágy sem volt soha, akkor sem, mikor az egész Európa államrendszere a jobbágyrendszeren nyugodott. Az ezen sorssal járó terheket sem érezte, annál kevésbé a törvényes ítélet nélkül önkényesen kiszabott büntetéseket. Márpedig a botozás nemcsak megtorlásul, hanem vallató eszközül is alkalmaztatott úgy, hogy félfalu népe találta elviselhetetlennek az ordító szerencsétlen jajkiáltásait. Világháború rémségeit átélt, ötéves hadifogságból hazakerült férfiak s még nők is szenvedték el a legrettenetesebb fájdalmat. Ezen átlagosan felsorolt bántalmak láncolatából állt az az élet, melyet 1918. november hava óta eltöltöttünk. Vártuk, hogy megszűnik felettünk a rém, melyet bűn nélkül kellett elviselnünk. Elérkezett már az ideje annak, hogy véget vessenek a szenvedéseknek azok, kiknek a hatalom s a kormányzás feladata kézbe adatott. Gyógyítsák és ne mélyítsék a fájdalmakat. Az állami hatalom minden birtokosának és közegének tétessék meg nem tagadható kötelességévé a törvény és jog feltétlen tisztelete. Legyen békesség, munka és nyugalom már az új államhatárokba kebelezett földünkön, melyet románok és magyarok együtt laknak az idők végezetéig. Az államépítő helyes politika nem növeli, hanem enyészteti a múlt hibáit és a közigazgatást az összlakosság boldogulására szervezi és irányítja s meggátolja, megsemmisíti az önkényre és visszaélésre fötörekvő hivatali hatalmat. Az állampolgár személyes szabad A Romániához szakadt magyarság helyzete és jövője Ina: Dr. Pál Gábor.