Székely Nép, 1934 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-07 / 1. szám

1. szám, SZÉKELY NÉP 1934 január 7. tudománya teljesen csütörtököt mondott, mert e tömegragály el­len nem, hogy másokon, de ma­gán sem tud segíteni. Másutt nem lehet hát menedékünk, mint az én orákulumomnál — és itt minden viszontagság közt meg­őrzött bibliájára ütött, — amelyik azt mondja, hogy önmagunkban, környezetünkben hasztalan kap­kodunk mentőkötél után, mert nekünk csak a magasságokban lehet megtartásunk. Csak ha — akár a földmives, a bányász, a tengerész éltük parancsszavára — mi is megtanulunk bízni a Min­denhatóban, nyerhet értelmet a mi vívódásunk. — Rendü­letlen az a hitem, hogy a jó Isten minket nem ve­tett, szigetelt volna ide, e fogoly­táborba, ha benne nem rejlené­nek számunkra felséges, lélek­támasztó lehetőségek. Valahogy úgy érzem, az a célja velünk, hogy olyanokká tegyen bennün­ket, mint a barázdába vetett búzaszemet, melynek meg kell rothadnia, hogy a kalász az éhe­zőnek szárba szökkenhessék. Azért emészt, azért rothaszt minket is a fogság tenger nyo­morúsága, hogy kicsiráztassa belőlünk otthonunk jövendőjének kalászát. És csak e jövendősar­­jasztás adhat megelevenítő tar­talmat életünknek. — De e küldetés vállalásával Isten munkatársaivá leszünk, ki jelen és jövendő nyomorúságain­kat növekvésünk eszközeivé avatja és valamig ez építést véghez nem visszük, a világnak semmiféle hatalmassága nem árthat nekünk. — Nem tudom — fejezte be a lelki fürösztést — milyen lábon álltok Istenetekkel, de az volt­bizonyos, hogy nekünk csak kettő között lehet választásunk : vagy odaadjuk teljes valónkat a mieink számára való útkeresésre, vagy egy szálig és menthetetlenül bele­őrülünk az egyre súlyosbodó gyötrelmekbe. Beszédéből oly ellenállhatlan­ erő áradt ki, mely az értelem pehelysúlyú ellenmondását sem­mivé fújta és a lelkevesztett tár­saságot — tavaszi áradatként — magával ragadta. Mikor pedig elhallgatott, az arcokról bennső erőfeszítés rítt le, mintha lelkében mindenik a nyomorúságban oly tehetetlen ész által épített homok­­hegyeket hordaná el, melyek oly régóta eltakarták előlük az eget. Erőfeszítés, hogy visszataláljanak az elveszített paradicsomba és az évtizedeken át felhalmozott tudás lim-lom alján föllelhessék az édesanyjuk k­ajakéról ellesett gyermekimét. És a pillákra köny­­csepp gyülemlett, melynek len­cséjén keresztül csodálatos látá­sok tárultak elibük. Úgy érezték, mintha az utált barakszoba tá­madó élet bölcsőjévé cserélődött volna. Fülükbe a fogolytábor esti morajából távoli kis falusok haza­térő nyájkolompja csendült ki, és a templom pásztorkodása alatt meghúzódó hajlékokban látták a tűzhely köré sereglő édes övei­ket, amint várva, kérdőn tekin­tenek feléjük. Szerdán és csütörtökön José Mojikának, a világhírű tenoristának nagy filmje, ,A csábító.“ Csodaszép ének- és zeneszámokkal. Jön Ramon Novarro legújabb filmje, „A nap gyermekei.“ A terhes móka csendben leg­­előbb Tamás, az orvos kapott észbe, adott hangot az értelén fegyverletételének: — Igazad van Qida, — taka­­rózott a józan ész álruhájába — gyógyulásunk kulcsát magam­ig egyedül abban látom, ha — orvo­­silag szólva — az önsorsunkon való tépelődést sikerül valahogy A mozgó színház műsora. Szombaton 2 előadásban, pár 6 és fél 9 órai kezdettel, vasárnap szintén a megszokott 2 előadásban kerül bemutatásra korunk legnagyobb filmje „Dübörög a föld“ (Isten veled háború.) Hemingway no­vellája nyomán megalkotta Frank Borzage. A főszerepben Garry Cooper, Helen Hayes. Pótműsor Micky Maus és Journal. Felelős szerkesztő: RÁKOSI JÓZSEF. A „Székely Nép" elő- Szeleihez / Kérjük mindazon elő­fizetőinket, kik előfizetési díjukkal hátrálékban van­nak, hogy hátrálékukat for­duló postával címünkre be­küldeni szíveskedjenek, ne­hogy a lap küldése fennaka­dást szenvedjen. Tisztelettel a „Székely Nép“ kiadóhivatala. Olvassuk­ az 51 éves „Székely Nép"-et! Hirdetések felvétetnek a KIADÓBAN. Kiadó lakás: Cuza Voda (Olt)­utca 39. szám alatt kiadó egy három szobás lakás előszobával, konyha, kamara és mel­lékhelyiséggel, istáló, garage és egy kis kerttel együtt. Értekezni lehet és bővebb felvilágosítás kapható : Szász István mérnök urnál. A közelebbi filmszenzáció! Ramon Rovarra legújabb filmje „A nap gyermekei” Mindenkinek érdeke, hogy használt pecsétes, szinehagyott ruháját majd­nem újjá készíttesse, melyet olcsó árak mellett végeztethet Sepsiszentgyörgyön, a Str. Plevnei 22. szám alatt, a Telicsák posztógyárral szemben lévő Bartos Gáspár ruhafestő, vegytisztító- és posztóványoló műhelyében. Elvállalja női és férfi ruhák festését, vegyileg való tisztítását és vasalását pontos időre. Fest gummikabátokat, bőrkabáto­kat, gyapjú-, kender és lenfonalat minden színben. Gublkro­­zást és pliszk­ozást készít különböző mintákban. Tisztit kiizabt női és férfi fozkalapokat anélkül, hogy formáju­kat elveszítenék. Inggallérokat, kézelőket tisztít a legszebb kivitelben. Háziszőtt posztókat ványol, présel és fest. Haláleset alkalmával 24 óra alatt festek feketére bármilyen színű ruhát. Egy próba mindenkit meggyőz a munka szépségéről és olcsóságáról. Szíves pártfogást kér Bartos Gáspár. Hagy György Utóda első temetkezési intézete­­Sepsiszentgyörgy Str. Stefan Cel Mare (Csíki­ utca) 6. A nagyérdemű közönség b. tudomására kívánom hozni, a hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok miatt a raktáromon­­ levő áruk értékét a lehető legolcsóbbra leszállítottam. Temetkezési intézetemben nagy választékot tartok szem- s födelekben, koszorú, koszorúszallagokban, fa- és arckoporsók­­ban, valamint e szakmába tartozó árukban, a legegyszerűbb­­­től a legfinomabbig. Tömeges bevásárlásomnál fogva mindenkit legjutányo­­osabban tudok kiszolgálni. Vidékre nyitott és helyben az egyszerű üveges gyász- s kocsi használatát djtasan bocsátom t. vevőim rendelkezésére. Minden igyekezetem oda irányul, hogy a vevő közön- s­ég igénye ki legyen elégítve s a 66 év óta fennálló Nagy I György cég jó hírneve továbbra is fennmaradjon. A nagyérdemű közönség további b. támogatását kéri tisztelettel Nagy György Utóda temető.­intézete. Az intézetnek több saját gyászkocsija és lova van. föld Korunk legnagyobb filmje Írja a londoni Daily Mail, a Paramount Public Corp. legjobb művére, melynek címe Dübörög a (Isten veled háború) E nagyszerű filmalkotás, mely a föld egész moziközönségét bámulatba ejtette, a világháború utolsó évében játszódik le a magyar-osztrák-olasz fronton. Témája az emberiség jelenjének sorsa. Sorsok, életek, tömegek dübörögve vonulnak fel előttünk. Egy fiatal hadnagy szerelmi története, melyet a világháború tragikus megpróbáltatásokkal gátol. Hemingway novellája nyomán megalkotta Frank Borzage. A főszerepben: Garry Cooper és Helen Hayes. Pótműsor: Micky Maus és Fox hiradó. Bemutatja a városi filmszínház Január 6 és 7-én úgy szombaton, mint vasárnap 2 előadás* ________________ban fél 6 és fél 9 órai kezdettel.________________________ Nyomatott Sft. Gheorghe (Sepsiszentgyörgy) a tulajdonos és kiadó Jókai-nyomda részvénytársulat könyvnyomdájában 1934. a tudat küszöbe alá sülyeszte­­nünk és valami észfölötti eszme, magasabb ideál alá rendeljük idegtépő életünket. De mondsza, hogyan képzeled ezt te nyomorú­ságos viszonyaink között? (Folytatása következik.)

Next