Székely Nép, 1934 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-14 / 2. szám
2 szám nem a kormány előterjesztésére az államfők osztogatják, vagyis az erényt és tehetséget az állam állapítja meg. Sőt a nacionalisták az állam és haza fogalmának azonosítására igyekeznek. Sokszor hangoztatott állítás, hogy az államrezon, államészszerűség a jognak felette áll és a háborúk idején a haditörvényszékek ítéletei e tételt szemmel láthatóan bizonyítják. Az igazságtalanul elítéltek, vagy tévesen főbelőttek példái az ilyen, vádlottaknak a jövő háború jában sem fognak felebezési jogot, vagy haladékot biztosítani, ha kivégzésük hasznosnak látszik. Az állam az isteni jogoknak hovatovább teljesebb birtokává válik és a hatalomnak egyre nagyobb mérvével rendelkezik. Másfelől azonban az állam kétes, sőt elítélendő tétitekre is kényszerül, miket az egyes embernél görbe, gyáva, sőt ravasz fondorlatú cselekedeteknek mondanánk. Mindenki tudja, hogy az állam az adók egy részét olyan szolgálatok jutalmazására fordítja, miket szégyenlősen ellenkémkedésnek nevezünk, de a minek részleteit nemigen' bizgetjük. De nem kétséges, hogy itt más leveleinek tit- ikon elolvasásáról, bizonyos e záraknak álkulcscsal való, e kinyitásáról, gyönge jellemű b .•: embereknek, beszáradt lelkiismereteknek megvásárlásásról van szó. Már a fenti, a francia példából is világos, hogy milyen a rendőrség, sőt milyen volt mindig és . S milyennek kell szükségképpen lennie. És még hány példát lehetne idézni, ami-kor a hivatalosok közérdekéből nem az egyenes utat járják. Mindez bizony nem igen öregbíti az állam becsületét. is Azonban nem áll külömb-ben a dolog az államférfiak erényeivel sem. Köztük is sokkal gyakoribb ésragadó■ sabb annak a külügyminiszternek az életbölcsessége, kit midőn a köztársasági elnöknek bepanaszoltak, hogy túlságosan gyakorolja a „kaparj kurta, neked is lesz* "elvét, az államfő azzal szerelte le a válától elmartaknak éhét, hogy a kapzsi külügyérnek akkora érdeme van az országnak megala- pítása körül, hogy még ha két annyit szedett volna is össze magának, akkor sem lenne megfizetve. Viszont, fehér holló Poincare Ray-tmond esete, ki a köztársasági elnökséget, többszöri kormányvezetést úgy végezte, hogy a francia parlamentnek külön törvénynyel kell biztosítania, hogy félre alkonyáról, a „pajzsos embert“ , a szegénységet elhessegessék. Ami magát a szigetet illeti, az körülbelül négy és fél mérföld hosszú. A Csendes Óceán keleti részében van a 300 mérföldnyire Costa Reálélól 500 mérföldnyire a Panama csatornától. A szigetnek két öble van, a Chatham és Water Bay. A hullámverés olyan erős, hogy csak ezen a két öblön keresztül lehet a partraszállást megkísérelni. Minden valószínűség szerint a Chatham öblöt használták kikötőhelyül miután magától értetődően legelső gondjuk az volt, hogy a hajójuk biztonságban legyen. Azonfelül gondolniuk kellett arra is, hogy nagyobb veszedelem nélkül el tudják majd szállítani az elásott kincseket. Azt sem tartom valószínűnek, hogy a kincseket mélyen a sziget belsejében ásták el. Erre nem is volt szükségük : a szigetet abban az időben kevesen ismerték és nem lett volna értelme annak, hogy mesterségesen megnehezítsék saját arany kincsük későbbi elszállítását. A szigeten számos barlang van és nincs kizárva, hogy egyikbenmásikban rá fogunk bukkanni az elásott kincsekre. A Kókusz szigeten meglehetősen gyakoriak a földomlások. Ilyen körümények között elfecsérelt időveszteségnek kell tekinteni előző expedíciónknak azt a módszerét, hogy találomra a sziget egyes pontjain elkezdtek ásni. Komoly, tudományos alapon indulunk el és modern eszközökkel igyekszünk megtalálni a kalózvilág elásott arany kincseit. És vájjon nálunk melyik típus ritkább: az a volt miniszter, kinek gazdasszonya másfél év alatt több, mint egy milliót halmozott fel észrevétlenül a szalmazsákjában és csak azon vesztett rajta, hogy tévedésből valami setét pénzből növelte megtakarítását, vagy néhai Duca miniszterelnök, kinél meggyilkolásakor nyolcvan lett leltek a zsebében ? És mégis úgy tetszik nekünk, hogy az az államférfiú tölt tiszta bort a pohárba, aki a Jókai zsidajával azt vallja, hogy „legjobb üzlet a becsületesség.“ És a történelem sem fogja jövőre sem megcáfolni a költő aranymondását: .„Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed “ — A limai aranyszobrokon kívül számos olyan kincsről tudunk, amit különböző kalózkapitányok a Kókusz szigeten elástak. Tudjuk például, hogy Davis kapitány, koránnk egyik leghirhedtebb kalóza időről-időre visszatért a Kókusz szigetre, amelyet operációinak bázisán használt. Ugyancsak itt ásta el kincseit Benett Grahame, aki Benito Bonito néven írta be nevét a kalózkodás történetébe. A Benito-féle elásott kincseket az angol külügyi hivatal kézikönyve 11 millió dollárra teszi. A limai aranyszobrok értékét Charles Briscol 60 millió dollárra teszi. A Divis-féle elásott kincsek egykorú feij°gyzések szerint 150 tonna ezüstből, 733 darab aranyrűdből és hét hatalmas láda aranypénzből álltak. Hogy ezek a számok egyáltalában nem fantasztikusak, arra vonatkozólag hivatkoznom kell arra, hogy két évvel ezelőtt Mexikóban elásott aranykincset találtak, amelynek értéke 12 millió dollár volt. — Az expedíció nem dolgozik olyan romantikus eszközökkel, mint a kalandor regények kincskeresői. Nem viszünk magunkkal elsárgult pergamentre rajzolt térképeket, nem indulnk el titkos írások nyomán. A feladat, amely előttünk áll, mérnöki probléma. Mérnökeink elektromagnetikus készülékekkel kutatják majd át az egész szigetet. Az expedíciót felszereljük mindazokkal a tudományos készülékekkel, amelyek csalhatatlanul megmutatják, hol van érc a föld alatt. Lóránt Mihály. SZÉKELY NÉP 1934 január 14 Arról a bizonyos „turáni álomról.’’ írta Roediger Lajos. A Brassói Lpok karácsonyi számában — a szerkesztőség minősítése szerint — „az erdélyi katholikus főpapság egyik, nemcsak hierarchikus vonatkozásban, hanem egyéni súlyban is magasrangú* tagja „Hitlerizmus és a kereszténység* címen cikket írt, mely „gyönyörű szép írásnak* egyik kiszólása engem fájdalmasan érint és szólásra késztet. A cikk a németek visszamutató, de vissza nem térő Wodankultuszáról szólva így folytatja : „A Wodan-mozgalom hatása alatt Magyarországon is született egy hóbort, a turáni álom, ahogy azt maró szatírával Hegedűs Lóránt jellemezte. A Caikszép vízről kiszakadt Balázs Béla volt e mozgalom-csökevénynek legbátrabb szócsöve, ki azt hitte, hogy egy folyóirattal és egy regénnyel megcsinálja a magyarok, törökök, finnek, észtek, japánok, kínaiak, turániak népszövetségét és új kerékvágásba zökkenti Magyarország javára a történelem szekerét.* Hegedűs Lóránt a turáni álomból ilyenforma érveléssel ébresztgette Balázs Béláékat: Ha egy fajt egészen elszigetelünk, lesz belőle cigány, vagy amerikai importált néger, de nem lesz álomfenntartó elem, mert erre csak kevertvérű nemzetek képesek ; valamint a rokonok közti házasságból csenevész gyerekek születnek, úgy degenerálódnak a fajok, melyek nem keverednek. Távol esvén a kulturközpontoktól, a Csikszépvizről kiszakadt Balázs Bálának, lapjának, regényének — sajnos — mai napig hírét sem hallottam. Ellenben tudom azt, hogy Budapesten komoly, nagysúlyú tudósok „Turáni Társaság“ néven egyesületbe tömörültek, mely „Túrán“ címen folyóiratot indított, bár kiadványaihoz itt — fájdalom — nem juthatunk hozzá. Da feltétlenül szükségesnek látom, hogy helyreigazítsam Hegedűs Lorántnak azt az ugratásszerű kijelentését: „ha egy fajt egészen elszigetelünk, lesz belőle cigány, de nem államfenntartó elem.” Legyen szabad emlékezetbe idéznem, hogy a magyarokat, — ha ugyan a római keresztény krónikások: Anonymus, Kézai Simon, Marcus hitelt érdemlőik — megtelepedésük kezdetén nyugaton a pannonok, északon a szlávok és morvák, keleten a bulgárok csaknem minden oldalról teljesen elszigeteltek és ime államuk ma is áll, nyelvük is fennmaradt, dacára annak, hogy a honfoglalás befejeztével is állandóan idegenfaju népek fogták őket körül. Kimutathatok itt a bolgártörökökre, kik Kr. u. már a hatszázas években birodalmat alapítottak a Duna-delta környékén, de amelyet Krum khán a Dnyesztertől nyugatra a mai magyarországi Dunáig, délen a Mariésig, északon az erdélyi Meszes-hegységig terjesztett, majd Omurtág khán naggyá fejlesztett, amint a honfoglaló magyarság azt a dón alatt a Duna-Tisza közén. Marót khán, (de inkább zsupán) alatt Bharban, Glád alatt a Maros- Tisza-Duna szögén találta és amely népnek, ha nyelve a túlnyomóan szláv nagy területeken elveszett is, de birodalma ma is áll. Tehát e két, elszigetelt nép állama máig fennmaradt. Fennmaradt pedig azért, mert népe nem nomád, hanem földj mivelő és a környező népeknél magasabb kultúrájú volt. * * * És most nézzünk szemébe a turáni álomnak. Míg ifjúkorunkban — a fekete sárga átok alatt — a magyar történelem kutatói között alig-alig akadt egy két bátor lélek, kit a turáni álom a magyarság ősi házijának keresésére indított volna és a magyarság múltja felől csak az ellenséges indulatu bizánci és római keresztény krónikások csacska meséire voltunk utalva, addig most, hogy a világháború nyelvekkel, népekkel, meg azok krónikásainak följegyzéseivel és emellett ősrégészeti tanúságtételeikkel megismertetett, ime, csoda történt: szemeink felnyíltak! A turáni álmodozók alatt a magyarság történetének keleti, írott tudói seregeitől tárultak fel úgy, hogy a tudósok ma már elég biztossággal mutathatnak rá a magyarság őstörténetére. Hogy mást ne említsek, Németh Gyurinak „A honfoglaló magyarság kialakulása* c.. 1930-ban megjelent művének megírásakor 8 orosz-, 15 arab és persa-, 8 örmény-, 6 török , 2 kínai-, 16 régibb és újabb bizánci művet szolgáltak forrásul, hogy a magyar, német és francia írókról ne is beszéljünk. Vagy ott van gr. Zéhy István „A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig“ című, 1923-ban megjelent műve, mely finn, orosz, kínai és más nyelvű írók adatainak roppant halmazát dolgozta fel. E kutatások eredményeit itt nincs módunkban részleteznünk, de már a fentiekből is kitetszik, hogy a turáni álom nem olyan légből kapott hóbort, vagy csökö