Székely Nép, 1940 (58. évfolyam, 1-112. szám)

1940-01-07 / 1. szám

1. szám — Dr. Beder Sándor volt ko­vásznai birtokos mint világjáró. A Mikó-kollégiumban tett hábo­rús érettségit több mint húsz éve Beder Sándor, ki aztán az iroda­lom és művészet szolgálatába szegődött. Volt ujságíró, szer­kesztő, zeneszerző, kalendáriuma­­t csináló. Néhány éve azonban el­vált román feleségétől és Buda­pestre költözött, hol egészen a zene­művészetre adta magát és nem sikertelenül, mert több ope­rettjét játszottak a pesti színpa­dokon és a rádión. Most aztán Konstantinápolyból egy levelező­lapon adott étetjelt magáról, ami­ből kiderül, hogy a szófiai és ez isztambuli sikeres rádió-szereplés után görbcsap­­ot szervezett s mint annak karmestere és zon­gorakisérője iródult világkörüli ut­jára, sőt — mint hogy­ közben ki sütötte, hogy persa eredetű — legközelebb Teheránba indul, hon­nan Afganisztánba is ellátogat. — LEGIDEÁLISABB HAS­HAJTÓ, vértisztító, elő­hajtó a dr. Földes féle „Solvo“ pirula. Székrekedés, bélrenyhe­ség, rossz emésztés, gyomorrontás, fel­fuvódás, gyomor és bélfájdalmaknál teljes gyógyulást nyújt. Egy doboz ára 20.— Lei. Minden városi és vidéki gyógyszertárban és drogériában kapható vénytelenü­l, mert annak meg­változtatását kifejezetten nem említi. Megsemmisítéséhez a biz­tosító értesítése is szükséges lett volna s minthogy ez sem történt meg, a legfőbb bíróság a törvé­nyes örökösök igényét jogosult­nak állapította meg. — Döntő érv a dohányzás hasznáról. Szegény dohányzók­ról gyakorta leszedik a szentelt vizet és különösen nyájas ottho­nukban a felsőbb hatalmak nem hagynak rajtuk egy krajcár áru­becsületet. Most aztán végre a tudomány fényes elégtételt szol­gáltatott az ártatlanul üldözöttek­nek. Az Új-Hebridsk szigeteiről tért ugyanis haza nemrégiben egy francia tudós, ki ott éveken át tanulmányozta az emberevő bennszülöttek szokásait. Különö­sen szak­oskönyvüket vette tü­zetes vizsgálat alá és belőle két­ségtelenül meg­állapította, hogy a kanibálok a dohányzó ember húsát teljesen élvezhetetlennek találják és étlapjukról fellebbez­­hetlenül kiküszöbölték. E vigasz­taló tényből tisztára kiviláglik, hogy a nikotin védőoltásul szol­gál a kannibalizmus ellen és mi csak azért füstölünk olyan szor­galmasan, hogy az Új Hebridá­­kon megmeneküljünk a felavatás dicstelen haláiétól A Bonyodalom egy életbiz­tosítás körül H. R. kolozsvári lajcos végrendeletében törvényes örököseit kizárta az örökségből és összes ingó-, valamint ingat­lan vagyonát özv. D. B.-náre hagyta. A végrendelkező 1934 február 15 én meghalván, özv. D. B.-né ügyvédje útján követelte a néhai 1925 ben kötött életbiztosí­tási kötvényének kifizetését is. A biztosító azonban a másfélmilliós összeg kifizetését megtagadta. A lefolytatott per rendjén azonban D. B. nót keresetével mindhárom ítélő fórum elutasította, legfelső fokon a Semmitőszék íté­letét a múlt héten azzal indo­kolta, hogy a kötvény kedvez­ményezettekül a törvényes örö­kösöket jelöli meg. A végrende­letben az általános hagyakozás a kötvény e kikötését nem ér- Elveszett az°k,kiveli egy katona-ládsi és benne 4 méter hosszú és 3 méter széles, kékpántos vízmentes­ ponyva, aki nyomravezet 1000 Lei jutalmat kap. Cím a kiadó­­hivatalba, vagy Klein Gyula kádár, Kézdivásárhely. — A háború orvfegyverei. A nyugati nagyhatalmak és Német­ország közt folyó élet-halálharc nem éri be a pusztító háborúnak a levegőben, vizen és szárazon, valamint a propaganda utján az emberi lelkekben végzett, szörnyű kártevéseivel, hanem ezenkívül Az ember ebben a rongy és félelmetes őszben inkább azt várná, hogy egy rémítő alak, amolyan csontlovag-féle löki be az ajtót. Az illetőt fekete, pené­szes bőgallér borítaná, széles ka­­rmájú tollas kalapja be lenne nyomva szemgödrön­g, egyik vál­lán önműködő kaszát tartana, a másikon — természetesen — gázmaszk fityegne. Ezt várná az ember. S ehelyett a ködből és a zi­mankóból egy idősebb, de fiata­los mozgású, móléti, feketeruhás úr lép be. Viszont határozottan megnyugtatóbb jelenség. — Pocsék idő van — jelenti ki, mintha csak ezelőtt öt perc­cel távozott volna, hogy megál­lapítsa az időjárási viszonyokat. — Pocsék idő van — mondja még egyszer, undorral és dühvel. E­zel szemben soha életemben nem láttam az illetőt. Esetleg — gondolom — a meteorológiai in­tézet embere, aki egy legutóbbi elképzelés szerint házról-házra járva adja le az időjárásjelentést a következő huszonnégy órára. Ezt az új intézkedést nagyon fi­gyelmesnek tartom és bizonyos gyakorlati értékét senki sem vi­tathatja el, legfennebb az a gon­dolat busit, hogy hol fog pénzbe kerülni. A bemutatkozásnál azonban kiderül, hogy az illető úgyszól­ván csak amatőr időbejelentő, egyébként táncmester. — Táncmester, oh — röppen el ajkamról bensőséggel és a rá­­emlékezés mosolyával, mert sze­mélye és foglalkozása olyan esz­méket táralt, mint rózsaszínű len­­geség, kipirult boldog arcok, édes keringő, fehér női vállak és karcsú lábak ugyanabból az anyagból, táncrend, suttogás, pil­lantások — táncm­ester, oh — mondom és megkínálom hellyel. Szívesen leül. — Vannak gyerekek ? — kérdi azonnal és egy kis visszafojtott aszthmával. Kérdése kissé meglep, azért válaszomat óvatosan fogalmazom meg. Emigy: — Ha uraságod úgy általá­nosságban érdeklődik gyerekek felől, gyerek alatt bizonyos meg­nyilatkozások summáját értve, úgy két három évtizede kialaku­l vélemény szerint „ma már nin­csenek gyerekek.* De ha kegyed gyerek alatt a fejlődés bizonyos szakaiban levő ember-egyedeket ért, akkor készséggel és köny­­nyedén sorolok fel kegyednek két-háromszáz darabot. — úgy értem a dolgot — fejezte ki erre szabatosabban — hogy vannak a házban gye­rekek ? — Kérem — válaszoltam, — talán első pillanatra különös és érthetetlen, de, hogy így fejez­zem ki magam: e házban én vagyok a leggyermekebb. Ez ter­mészetesen inkább egy családi állapot megjelölése, mint korál­­lapoti meghatározás. — Szóval — merengett el — ön e házban az egyetlen gyerek . — A fenti értelemben két­ségtelenül az — feleltem. — Hát akkor bocsánat — állott fel, — kegyed biztosan ki­járta már a tánciskolát. Erre korszerű stílusban a kö­vetkező vallomást tettem: — Kegyed nevetni fog, én soha életemben nem jártam tánc­­iskolába. — Biztosan — mondta — ön magánórákat vett. — Én semilyen órákat nem vettem. Én soha nem tanultam táncolni. — És nem is tud ? — ragadta meg kabátom hajtókáját. — Tudja — feleltem kissé szégyenkezve, — ha revolvert fognának rám, hát még a „bosz­­tont* megpróbálnám. Nem tudom, „sa*-szel írják, vagy csak egy­szerű „s“ betű ... — Az mindegy — vágott közbe, — igy megy , — és bosz­­tonozni kezdett a szobában. — I»?y, igy — bolongattam. — És mást nem ? ! — ült le hirtelen. — Na, még a „csárdás*, de azt nem kell tanulni, az születik az emberrel... — És slussz ? — csillogtak a szemei. — S U3SZ — tettem egy ha­tározott mozdulatot. Erre úgy bámu­l rám, mint egy kétfejű borjúra. De meghök­­kenése csak egy pillanatig tartott. Szinte átizzott, amint kijelentette­­ — Uram, én önt megtanítom a legmodernebb táncokra. — Na, nem ... — Uram — állott fel, — ön karcsú és határozott tánctehet­­ségnek látszik. És ritmust nézek ki önből és taktusérzéket, i és tudja, hogy tánctudás nélkül nem lehetne például diplomata és ál­talában : a társaság táncolni kezd és csak ön ül mint egy hülye, lenézve és kiröhögve ... — Nana .. . — Bocsánat, de el vagyok ragadtatva és fel vagyok durva és mindössze öt óra az egész ott ön felszabadulva és gátlás nélkül repülhet le parketten. — Késő — sütöttem le sze* meimet. — Ugyan! — csattant fel. — Késő — mondtam határo* zottan, — amennyit tudok, att már magánhasználatra tökélete* Ben elég. — Hát legalább azt frissíts* — unszolt. fel — Rendben van — szóltam, — mennyibe kerül egy kétperces tanfolyam ? Megmondta. Erre kibosszonoztam vele . ■aobából. Egy molett úr különös dolgokra próbál rábeszélni... Irta: Tomcsa Sándor. SZÉKELY NÉP 1940. január 7. ÚJ JÁTÉKTERV * Minden hónap 15. és 18-án húzás! *14 SORSJEGY 200.­Havonként 1 drb 8,000.000.­és 21 drb 1,000.000.­Főnyeremény. Nyeremények végösszege 1 havonként 81,000.000.-1 hát megül, a sötétben is igyekszik tisztességtelen fegyverekkel hát­ráltatni az ellenfél sikerét, így az Egyesült Államokban most öt­százas sorozatokban tárgyalják azoknak a németeknek, vagy né­­metbérenceknek pőreit, akik a nyugati nagyhatalmaknak szállító hadiszerfrvérükben gépromboláso­kat, gyújtogatásokat idéztek elő titkos hadi szabadalmakat lop­at el, sőt politikai gyilkosságoktól sem riadtak vissza. E pörökkel szerve­sen összefüggőnek látszik az a tűzvész, mely a múlt héten egyik newyorki hadiszergyárban, min­den valószínűség szerint, gyújto­gatás következtében pusztított és a 15 millió dollárt kitevő káro­sodás között több legmodernebb torpedó-szabadalom modelljeit is megsemmisítette.

Next