Székely Nép, 1942. január-március (60. évfolyam, 1-73. szám)

1942-01-01 / 1. szám

2! Átüt© siker® van Nagy Imre kolozsvári kiállításának Kolozsvár, dec. 31. Jelentettük, h­o­gy Budapest után Kolozsváron is megrendezte gyűjteményes, átfogó képkiállítását Nagy Imre festőmű­vész. A kolozsvári kiállításra most nyílt meg az alkalom és a művész­hez illő ünnepélyes külsőségek kö­zött, a vármegyeház üvegtermében. A megnyitáson Keledy Tibor dr. polgármesterrel az élen számos közéleti és művészi előkelőség je­lent meg, de képviseltette magát a társadalom minden rétege. Nagy Imre művészetében az egész ma­gyar életet ábrázolja úgy, ahogy van. Minden vonala és ecsetvo­nása valóságos tájat és igazi életet rög­zít. Rajzain, rézkarcain, linóleum­ és fametszetein épúgy, mint ,víz-, vagy olajfestményein a nehéz,­­ de sohasem kétségbeejtő, legnagyobb bajban is derűt kereső székely éle­tet rögzíti. Képei előtt, a budapesti nagy siker után szeretettel áll Ko­lozsvár műértő közönsége.­­ Fővárosi lapok és folyóiratok után most Kolozsvár napilapjai álla­­pítják meg, hogy a „Zsögeli reme­te”, ez a rendkívüli érdekes és ér­tékes művészi egyéniség legnagyobb kincse az új magyar képzőművé­szetnek. — A nagyvonalú erkölcsi siker mel­lett nyomban az anyagiak is jelent­keztek. Kolozsvár városa közvetlen a megnyitás után több mint 2000 pengő értékű képet vásárolt Nagy Imrétől. Liverpooli hivatalnok, mint betörővezér Liverpool nemes városában Tho­mas Barness, a nemes város daliás­ főtisztviselője különös módon talál­ta meg a maga kisded mellékes ke­resetét. Az állandóan, tartó légi­riadók láttára ugyanis a nemes an­gol gentlemann rablóbandát szer­vezett meg, amely rablóbanda a lé­giriadók alatt az elhagyott londoni és liverpooli lakások kirablását foly­tatta le a legnagyobb szakszerűség­gel. Hosszas időn át folyt a kisded társaság működése, végre azonban az angol rendőrség tettein érte a rab­lóikat, amikor éppen az egyik liver­pooli kerületi kapitányság közvetlen szomszédságából költöztették át egy üzlet árukészletét tehergépkocsijuk­ba. A tetteiért betörők fölött most ítélkezett a liverpooli törvényszék és súlyosabb fegyház­büntetést sza­bott ki a rablókra. Érdekes azonban, hogy magát a főbűnöst aránylag enyhén büntették meg, mert csak három évi fegyházbüntetést kapott. Az ítélet indokolása szerint Barness­­nnél a bíróság nyomatékos enyhítő körülménynek számította be azt, hogy Harness, mint az állam hiva­talnoka több ízben tett nagyobb szolgálatot az angol államnak ... Furcsa és érdekes mentalitás húzó­dik meg az ítélet mögött s legjob­ban jellemzi azt a rends­zert, amely­nek most már igazán el kell tűnnie a népek életéből. K®wm® hmrook Kolofon ó® Émzmk~ Afrikákon Az újév hajnalán feltartóztathatatla­nul­ folyik a háború, a kisemmizett né­pek élet-halálharca a kisemmizők el­len. Ma más a helyzet, mint előzőleg, a világháború alatt, volt. Akkor a Köz­ponti Hatalmak csekély tömb voltak az angol gyűrű halálos ölelésében és az angol birodalom minden támaszpontja a Központi Hatalmak számára megkö­zelíthetetlen volt. Akkor, Szingapúr, Szuez és Gibraltár megtámadhatatlanul óvta az angol világuralom fennmaradá­­át, a Központi Hatalmaknak szükség­­terűen el kellett veszteniük a háborút. Ma lényegesen, 'más 'a helyzet. Ma nem fekszenek a megközelíthetetlenség távolában sem Szingapúr, sem Gibral­tár, sem pedig Szuez. A tengelycsapa­tok számára mind a három mér elér­hető, megközelíthető és megtámadható, s et a tény különös hullámokat vet meg a közeljövő alakulásánál. S a mai idők több vonatkozásban kí­sértetiesen emlékeztetnek azokra az időkre, amidőn a római légiók voltak kénytelenek feladni az a­kkori méretek szerinti világbirodalmat .Az ok ak­kor is, mint ma, az elnyomott népek élet­­akarata. Ez vetette szét annak idején a rosszul kormányzott császárságot, ez veti szét a mai időkben az angol világ­birodalmat is. Feltörő, szabadságié te­tő népek támadtak fel az angol zsar­nokság ellen, ez a feltörő harc az el­nyomott népek életéért ma már az egész világon folyik. A római biroda­lom hatalma is ak­kor kezdett bomlani, amikor a különböző népek szabadság­­vágya itt is, ott is lecsípett egy-egy da­rabkát a római birodalom testéből, ön­magukban sokszor jelentéktelenek vol­tak ezek a kis területek, de a római bi­rodalom védelmi rendszere ezeknek a kis területeknek az összeségére volt fel­építve, mihelyt ennek csak egy kis ré­sze esett ki a légiók birtokából, azon­nal réltámadt a védelmi rendszeren és következett a vég. Hongkong elvesztése önmagában nem jelent semmi különöset a brit Világbi­rodalom számára. Sem népességének száma, sem pedig termőértéke nem pó­tolhatatlan, de pótolhatatlan, mert a birodalmat összetartó védelmi rend­szernek egy sarkalatos pontja volt, amely mindig hűségesen őrködött az angol világbirodalom távolkeleti keres­kedelmi és gazdasági kapcsolatai fölött. Szingapúr előtt ott állanak már a ro­kon Japán nemzet harcos fiai, Szuez is, Gibraltár is a tengely­repülők és hadi­tengerészet könnyű hatástávolába­l várják a mo­nd­uló támadásokat, ha Szingapúrt, Szuezt, Gibraltárt eltetíti Anglia, akkor megszűnik gazdasági vi­lághatalma, ha a három közül csak egyet is elveszít, megszűnik katonai vi­lághatalom lenni, mert Védelmi rend­szere ennek a három földrajzi pontnak zavartalan birtoklására van építve. Szingapúr elvesztése nemcsak az angol haderő és védelmi rendszer felbomlásá­nak kezdetét jelentené, hanem az angol tengeri és katonai világhatalomnak is a végét. Azt jelentené, amit a régi rómaiak­nak jelentett Palesztina és Babilon el­vesztése, ahonnan egyenes út volt a császárság bukásáig. Akkor a róm­ai bi­rodalom haldoklása hosszú ideig tartott, ma a világháborúk korszakában roha­mosan sűrűsödnek az események Ang­lia feje fölött. Felújultak a harcok Szebasztopolnál Berlin, dec. 31. (MTI) A védető főparancsnokság jelesü­l: December 27-ike óta a szövetséges csapatok­nak Szebasztopol erűdjei ellen inté­zett támadása eredménnyel járt. Kifoglaltunk több erősen páncélo­­zott erődöt és mélyen benyomultunk az elsehséges állások közé. A Szov­jet tehermentesítő támadásait vis­szavettük. A bolsevisták ugyanis a Krími-félszigeten nagyobb erőket tettek partra, amelyeket a kemény hidegben hóhullás közben küzdöt­tünk le. Az elhárító harcok tovább . Maiak. A ném­et tüzérség Lenin­grad katonai célpontjait lőtte. A kö­zépső arcvonalon­ a német légierő hatékonyan közreműködött a szá­razföldi csapatok hadműveleteiben. Bombázták az ellenséges vonalak mögött a támadásra kész gyalogos lovas csapatösszevonásokat Észak-Afrikában Agedábia környé­kén üzemanyagraktárakat és sátor­táborokat bombáztak a német repül Bárdossy miniszterelnök cikke nemzetiségeinkről Budapest, dec. 31. Bárdossy László dr. miniszterelnök és külügy­miniszter a „Láthatár” című kisebb­­ségpolitikai szemlében „Magyarsá­gunk és a nemzetiségek” címen cik­ket­­irt. A miniszterelnök írásának elejéig kifejti, hogy a magyarság mai gon­dolkodása azokban a távoli időkben alakult ki, amikor még harcos és lovasnép volt és amikor több mint ezer évvel ezelőtt a Dunamedencé­­be költözött. A magyarság a körébe kerülő idegen népekkel mint vendé­gekkel bánt. Az idegen élvezte a vendégjogot és védelmet adott neki a vendégjog. A magyarság szeretet­tel fogadta az idegeneket, kenyerét megosztotta velük. Egymástól kü­lönböző személyiségű népelemeket egységbe összefogni nagyon nehéz volt. A magyarság megi­ntétte és megtanulta, hogy mit jelent a ki­sebbségi sors. Az elmúlt 22 év megtanította erre. A magyarság mindig úgy bánt a nemzetiségekkel, mint egyenrangú féllel és ezen az úton halad­ to­vábbra is. * 1 1942 JANUÁR 1 még olcsóbb! Tarkatol­ 70 fill., jobb 1.28, sz. vérré« fosz­tott 1.48, Jobb afc.asö, mégjobb 210„ Fehér fosztott Kibaton­ 4ii90, jobb 5.20* márjobb 6.20, kimondott JömbndaAga T— Peh* lyest 8.— pengőtől szállit s kilós papirssik csomi tolásban bérmonty* utánvéttel. 'nusstt­vi«»«»* löknek 3®/» kedvesményt nyújtok. Varga Antal ágytollvállalata, Kiskunfélegyháza. lök. A támadások nyomán nagy tü­zek keletkeztek. Málta­ szigetén a népiét repülő­gép támadás katonai re­pülőterek ellen irányult. Róma, dec. 31. (Stefani) Az olasz főhadiszállás 577. számú közlemé­nye járőrtevékenységről számol be Agedábia környékén. Bardia és Sol­ium vidékén élénk tüzérségi tűz dúlt. Agedábiától délre egy olasz felde­rítő repülőgép 11 brit vadászgéppel folytatott küzdelme során három brit vadászgépet lelőtt, míg maga is lezuhant. A két pilóta ejtőernyő segítségével földet ért. A német lé­gierő újból bombázta Málta-sziget katonai berendezéseit. Egy angol tengeralattjárót, egy kereskedelmi gőzöst eltaláltak, egy nagy segéd­­motoros vitorláshajóit pedig bomba­­találatokkal elsüllyesztettek. A szi­get katonai épületeinek nagy részét felgyújtották. Légiharcok során 3 Hurricane-gépet lőttek le. Bwicsa, igaz . . . hogy a mérges 'kígyók évente 'többször is elhullatják és újra nö­vesztik méregfogaikat? A keresztes vipera például körülbelül hat heten­­kint cseréli ki méregfogait. ... hogy a rovarok különleges szerkezetű szemei az ultraviola su­garak iránt is érzékenyek? . . . hogy az esőcsepp legfeljebb 7 milliméter átmérőjű és két listed gram súlyú lehet csak? Az ennél na­gyobb esőcseppek a levegő ellen­­állása miatt már esés közben kisebb cseppekre bomlanak. . . .hogy egyes trópusi virágok, csupán elmúlásuk pillanatában il­latoznak? A vanalia-bab szintén csak learatása pillanatában kapja jellegzetes illatát. . . . hogy Közép-Európában csak 42 szabadon élő madárfaj tölti itt az egész esztendőt? A többi madár­faj csak átköltözőben tartózkodik néhány hónapig nálunk. . . . hogy a borostyánban eddig mintegy 2000 különböző rovarfajta maradványait találták meg? Na­gyobb részük még most sem halt ki, sőt többé-kevésbbé alakját is meg­őrizte.­­ ... hogy eredetileg esnie 3 olyan emlős állat van, mely télen-nyáron fehér bundát visel?, A jegesmedve, a sarki róka és az északamerikai­ Sziklás Hegységben élő harnsz kecs­ke. A fehér macskát az ember te­nyésztette ki és a természetben nem fordul elő. . . . hogy az emberi csontváz 29­ különböző csontból áll? Ezek közül 31 darabjával a gerincoszlop áll a legtöbb részből, a felsőkar és a comb­csont két-két darabjával a legkeve­sebből.­­ . . hogy az ember hajszálainak száma a bőr színe szerint különböző. A szőke embernek 140 ezer, a hat­nának löd ezer, a feketének 102 ezer,­ a vöröshajúnak pedig csaté *8 ezer 'hajszála van. " . . . . hogy az ember a belélegzés­­kor OS, a kiélepzéskor 147 kg. erő­nek megfelelő izommunkát fejt ki A lélegzésben szerepet játszó izmok napi teljesítménye 25 ezer méter­­kilogram, azaz ez a munka elég vol­na 25 ezer tonna súlynak egy méter magasságba való emeléséhez. . . . hogy az emberi test növeke­dése tulajdonképpen SS éves korban sem fejeződik be, mert t), fej terje­delmének növekedése még mk étel­ben is ik­ább tart

Next