Székely Nép, 1942. július-szeptember (60. évfolyam, 146-221. szám)

1942-09-24 / 216. szám

.1 OSBBKU. U A partraszállás Az amerikai­ mozik legutóbb inváziós filmet mutattak be. Az inváziós film nem hadgyakorlatról, vagy „életből ellesett partraszállási kísérletről” szóló felvétele­ket tartalmazott, hanem négy szmokingos irat mutatott be. A filmen Ingersoll nagy newyorki lapkiadó, Linton­­Wells ismert rádióelőadó, White Williams külpolitikai tikkíró és Georges Fielding Elliot kato­­nai szakértő feketekávé mellett vitatkoz­nak egy angliai partraszállás lehetőségei­ől. Williams, a külpolitikus őszintén rámu­­tatott Anglia veszélyére német partra­szállás esetén és kifejtette a német had­­sereg tökéletes felkészültségének elő­nyeit. Elliot katonai szakértő szerint Angliát erődítménnyé alakították át és partra­szállás esetén minden négyzetméternyi területért véres harc folyik. A filmet a m­últ év végén készítették és ekkor még rem gondoltak arra, hogy a partraszállás nehézségeit ecsetelő propaganda-vita a szövetségesek elleni hangulatot szíthat a dieppei partraszállási kísérlet kudarca következtében. Nyilván ennek tulajdonít­ható, hogy a film az utóbbi napokban le­került a mozik műsoráról. A katonai szakértők azonban változat­lan érdeklődéssel tanulmányozzák a part­­r­aszállás stratégiai kérdését. Sok szakér­­tő szerint a korszerű háború félelmetes fegyverei és erődítményei ellenére is a partraszállások ma könnyebben hajthatók végre, mint régebben. Az első világháború csupán egy példát a­dott a nagyarányú partraszállási kísér­etből. Ez a kísérlet a Dardanellák elfog­yására irányuló angol-francia gallipoli-i akció volt. A Gallipoli-félszigeten az an­­tant csapatok partra tudtak szállni, de a félsziget belseje felé nem tudtak elő­­nyomulni és ez a balsikerű partraszállás óriási emberáldozatukba került. A­ mostani háború partraszállásában a japánok vezetnek. A japánok szárazföldi hadműveletei eddig sorozatos partraszál­lási akciókból fejlődtek ki. A Maláji-félszigeten ahelyett, hogy az őserdőn át nyomultak volna Szingapúr felé, több helyen partraszálltak a szö­vetséges csapatok háta mögött, elvágták összeköttetéseiket és gyors visszavonu­lásra kényszerítették őket. A Maláji-fél­szigeten ez a stratégia egyszer sem val­lott kudarcot. Egy amerikai haditudósító,­­Cecil Brown, két hónappal ezelőtt — mint a Stept Jours írja — húszoldalas fü­zetet adott ki ezzel a címmel: „Hogyan folytatja Japán a háborút”. Ebben a fü­zetben a japán partraszállás taktikájáról ezeket írja: „A partraszállásban résztvevő hajók kilenc fitmet képviselnek, amelyeket nagy és kis csoportba osztanak. A legnagyobb típusú hajó fémlapokból készült és 60—100 felszerelt embert szállít. Ez a hajó 6—9 csomós sebesség­gel haladhat. A kisebb típusú inváziós ha­jók gépfegyvereket és 50—60 felfegy­verzett embert szállíthatnak 8—10 cso­mós óránkénti sebességgel. A hajók első része lecsapható és a partraszálló kato­náknak hajóhídul szolgál. A partraszállásra készülő nagy hadse­regeknek számos kis páncélos hajóra és laposfenekű motoros uszályhajókra van szükségük a tankok szállítására. Ezek a fehérhajók nem lassan, hanem óránként 30—40 kilométrer sebességgel közelítik meg a partot. Nem kell keresniük kikötőt, rakpartot, és darukat, hanem felfuthatnak a lapos partra. Az uszály mellső pereme lecsapódik és harminc másodperccel később a nehéz tank már a szárazföldön gurul, rohamra indulva a gyalogság, a drótsövény és a gépfegyverfészkek ellen­ Este 11 óráig minden vendéglőnek, kávéház­nak, korcsmának be kell zárnia A mozi- és színháztermeket fél 10-ig ki kell üríteni BUDAPEST, szeptember 23. (MTI) A hivatalos lap csütörtöki száma közli a kormány rendeletét a nyil­vános étkező és szórakozó helysé­gek zárórájának újabb szabályozásá­ról. A rendelet szerint a vendéglőket, kávéházakat, korcsmákat, italnézé­­seket és más hasonló üzleteket, cukrászdákat, kifőzdéket, kávéméré­seket, espresszókat, stb., továbbá az egyesületek, szövetségek, klubok, kaszinók, társaskörök, stb. helyisé­geit, végül az éjjeli mulatókat leg­feljebb este 11 óráig szabad nyitva­­tartani. A nagyobb szórakozó­helyek színház, kabaré, mozi, hangverseny­­terem, stb. az előadást este féltíz óráig olyan időpontban kell befe­jezni, hogy az illető helyiség este féltíz órakor kiürítve, be legyen zárva. A második bekezdésben felsorolt helyiségek reggel 6 óra előtt nem nyithatók ki. A pályaudvari ven­déglők záróráját és nyitását az ér­kező és induló vonatok figyelembe­vételével az elsőfokú rendőrható­ságok állapítják meg. A rendelet kihirdetése napján, azaz csütörtökön lép hatályba. Glattfelder Gyula ünneplése Szegeden Szeged, szept. 23. (MTI) Glattfelder Gyulai pápai trónál­ónak kalocsai ér­sekké történt kinevezését Szeged ka­tolikus társadalma szeretetteljes büsz­keséggel és nem titkolt fájdalommal fo­gadta. Kinevezése alkalmából szerdán délelőtt a város közéleti előkelőségei egymásután keresték fel Glattfelder Gyulát, az új kalocsai érseket. Sztálin még nem fogadta Wilikiet állapították Stockholm, szept. 23. (MTI) Sztálin egy fontos harci szakasz védelmét irányítja és ezért nem fogadhatta Wilkiet. Illetékes helyen lehetségesnek tartják, hogy­­Will­­kie az arcvonalon meglátogatja Sztálint. (MTI) Róma, szeptember 23. (Stefani.) Willkie már több n­ap óta Moszkvában tartózko­dik, de Sztálin eddig még nem fogadta. A brit hírszolgálat szerint a kihallgatás időpontját eddig még nem meg. Ugyancsak a brit hírszolgálat szerint Londonban és Washingtonban azt remé­lik, hogy­ Willkienek a szovjet vezetőkkel folytatandó tanácskozásaival sikerül majd megszüntetni azokat a félreértéseket, amelyeket a Churchill-Sztálin találkozó­val nem sikerült teljes mértékben meg­szüntetni. (MTI.) Angol kísérlet a japán—szovjet viszony befolyásolására Tokió, szeptember 23. (MTI.) A japán haderő szóvivője egy sajtóértekezleten élesen elítélte azt az angol kísérletet, hogy törést idézzen elő Japán és a Szov­jetunió viszonyában azzal az állítással, hogy a japán és a Szovjetunió összecsa­pása küszöbön áll. (MTI.) „A második arcvonal nem napok és hetek, hanem hónapok kérdése“ Róma, szeptember 23. (MTI.) Az olasz lapok felhívják a figyelmet a New York Timesnek a vezércikkére, amely erélye­sen felszólítja Sztálint, hogy „Maradjon nyugodtan, mert a második arcvonal nem napok és nem hetek, hanem hónapok kér­dése“. A lapok emlékeztetik a vörös dik­tátort, hogy 21 hónapra volt szükség, hogy hadiba tudjon lépni Németország el­len, minthogy előkészületei nem voltak befejezve. (MTI.) Berlin, szept. 23. (MTI) Az Iránban ál­lomásozó amerikai haderők tisztjei sze­rint a második arcvonal felállítása lehe­tetlen, mert nincsen hozzá kellő mennyi­ségű hadianyag és hajótér. (MTI) Megkezdődött a három nemzet közötti ökölvívóverseny Budapest, szeptember 23. (MTI.) Szer­dán délután 6 órakor kezdődött a magyar­­német-olasz nemzetek közötti ökölvívó mérkőzés. __..»«in­ Légsulyban a német Oubermayer és az olasz Paesani küzdelme döntetlent hozott. Harmatsulyban a német Götzke, a ma­gyar Bogáccsal küzdött és a magyar Bo­gács pontozássl győzött a német verseny­ző ellen. Pehelysúlyban a magyar Szepes­­ne­k az olasz Bonetti volt az ellenfele. Az olasz pontozással győzött Szepes ellen. Könnyű­súlyban a német Nürnberg, az olasz Tibori felett pontozással győzött. Ugyancsak jelentős szerepe van a partraszállásban a légihaderőnek is. A légiflotta egyrészt hátráltatja a hadiha­jók akcióit, másrészt az ejtőernyősök csapatait dobja a partraszállásra kijelölt területre. A légifölény kivívása nélkül sikeres partraszállásra gondolni sem lehet. Andre Fournier francia katonai szak­értő egy francia folyóiratban írott cikké­ben a partraszállás rendkívüli könnyűsé­géről cikkezett. — Hogy milyen könnyű a partraszállás — írta — bizonyítja az, hogy eddig a legtöbb helyen sikerült ez a manőver. Si­került a partraszállás Norvégiában, Kré­ta szigetén, a Maláji-félszigeten, a Fülöp­szigeten, a Balti-tengeri szovjet szige­teken. A szárazföld nyugati partjai és az An­glia elleni partraszállás azonban nem ha­sonlítható össze egyetlen más partraszál­lással sem, mert Angliát és a szárazföld nyugati partvidékét korszerű erődövezet védi. Quentin Reynolds amerikai újságíró Londonból írott cikkében, amelyet a Col­lier’s című amerikai lap közölt, részlete­sen foglalkozott a nyugati partvidék né­met erődítéseinek ismertetésével, ame­lyek szerinte is félelmetes akadályát je­lentik egy partraszállási kísérletnek. •1942 SZEPTEMBER 24 Vittorio Mussolini a miniszterelnöknél Budapest, szept. 23. (MTI) Kállay Miklós miniszterelnök kedden villásreg­gelin látta vendégül Vittorio Mussoli­nt. Néhán­y sorban... Budapest. (MTI) A Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli a m. kir. miniszté­rium rendeletét, amely a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészeken lévő vasutakra vo­natkozó központi telekkönyvek és térképek pótlása iránt rendelkezik. * Budapest. (MTI) Varga József ipar- és ke­reskedelemügyi miniszter szerdán a déli órákban a minisztérium több magasrangú tisztviselőjével megtekintette a ferihegyi re­pülőtérre vezető gyorsforgalmi útvonal épí­tési munkálatait, valamint a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület repülőterén épülő kí­sérleti üzemet. * Budapest. (MTI) A kormány tagjai kedden este minisztertanácsot tartottak, amelyen folyó ügyeket tárgyaltak. * Budapest. (MTI) A földművelésügyi mi­niszter rendelete értelmében a direkt­ termő szőlőkből nyert bort és mustot csak ipari célokra szabad forgalomba hozni. Ez alól ki­vételt képez az ott elő­szölő fajtából készült bor.* Kolozsvár, szeptember 23. (MTI.) Ko­lozsvárott megalakult az Erdélyi Gazda­sági Állatértékesítő Szövetkezet, mint a „Szövetség“ szövetkezeti központ tagja. * Tokió. (MTI) A császári főhadiszállás szer­dán közölte, hogy egy amerikai cirkálót az Aleuta szigetek csoportjához tartozó Atka sziget vizein súlyosan megrongált egy japán tengeralattjáró. (MTI)* London. (MTI) A Daily M­ail a szovjet ha­jóhadának helyzetét reménytelennek tartja. (MTI) • T­i * Kairó. (MTI) Faruk király felépült beteg­ségéből. (MTI)* Ankara. (MTI) Menemendzsoglu török kül­ügyminiszteren újabb műtétet fognak végre­hajtani. (MTI)* London. (MTI) A Daily Mail azt követeli, hogy a szövetséges légierő bombázza Rómát. (MTI)* Vatikán. (MTI) A Szentatya Miron Taylor-­ ral, Roosevelt megbízottjával hosszabb ideig beszélgetett a háború céljairól,­­ Szaigon. (Stefani.) Mint Camberrábó­l jelentik, Ausztráliában április 9-e óta 151 bankot zártak be. (MTI.) tekeim független politikai napilap Szerkesztő: LÁSZLÓ ZOLTÁN Szerkesztésért felel: KORÉH FERENC Kiadásért felel: KOVÁSZNAI GÁBOR dr. Nyomatott a Jókai nyomda rt. kör­forgógépén — Felelős vezető: MAYER ANTAL igazgató

Next