Székely Nép, 1942. október-december (60. évfolyam, 222-295. szám)

1942-10-01 / 222. szám

1942 OKTÓBER 1 Tiborszállás, szept. 30. A krasznaparti nyíresek árnyéka jólesik a delelő pásztor­­gyereknek. Kint az országúton még füs­töl a por a vénasszonyok nyara forrósá­­gában. Avulonos por. Nem fehér vagy szür­ke, hanem fekete. A Nagykároly felé ro­bogó gyors kis motorosvonat ablakában az utas csodálkozik, honnan kerül a le­­törölhetetlen korom az arcára- Ha leszáll­­na és belenyúlna a termőföldnek látszó talajba, azonnal rájönne a titok nyitjára: féket, omló anyag tapadna ujjaihoz. Sö­tét, mint a szénpor és könnyű, mint a vatta. Akkor rájönne, hogy a lápon­ jár. Igen, az ecsedi láp kezdődik itt Tiborszállás­­nál. Mindaz a talaj, ami puhán, ruganyo­san dühben a lábunk alatt, nem föld, ha­nem tőzegpor, évezredek sás és nádtermésének víz­ben megérett korhadéka. Ezelőtt negyven évvel ez a vidék még a békák és a bujdosók korlátlan birodalma volt. Nádasok ringottak itt és gémek gur­­gulázták szerelmes éneküket. Most három méteres kender terem itt és száznegyven mázsa krumpli holdanként. Uradalom a süppedő talajon Tiborszállás Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnök birtokához tartozik. Maga az uradalom még a láp partján épült, szé­­rűskertjei még jó búzatermő földön álla­nak, de a birtok legnagyobb része már az egykori láp területén fekszik, ravasz, fagyra esőre nagyon érzékeny talajon. Alj szomszéd Károlyi tanya, Halmos mái­g egészen benne fekszik a lápi vidékben. Vitéz Kiss Lajos jószágigazgató gazdál­kodik itt már negyven éve. Az ő mun­kássága kezdetén indult meg az a hatal­mas munka, amely rengeteg makacs küz­delem után végre meghozta eredményét: az ember meghódította a lápot magának, termőfölddé tette, felszántotta és gazdál­kodik rajta. — A negyven esztendő — mondja vi­téz Kiss Lajos — állandóan megismétlődő küzdelemben telt el. Minden nagyobb eső vagy nedves tavasz, minden árvíz újra a lápot tette úrrá ezen a vidéken. Úgy kellett tőle visszahódítani a föl­det ezen a tavaszon is, ki tudja, há­nyadszor már. * — Hogyan történt ez az elhódítás? — Előszr is a szomszédokat kellett „harcképtelenné tenni”. Amikor nagyne­­hezen elegyengettük, akkor rámentünk boronákkal, ekékkel és rettenetes kínló­dással beszántottuk. Ekkor még a növé­nyi réteg két méterrel haladta meg a föld rendes felszínét. Tíz évbe is került, amíg a folytonos művelés, szántás és taposás után végre félméteresre tapostuk ezt a szivacos réteget. Lovakkal nem dolgoz­hattunk, mert reszketnek az idegességtől, ha lesüpped a lábuk. Az ökrök okkel hi­s Titkos repülőtereket találtak Mexi­kóban. A mexikói hatóságok állítólag Chiapas államban hat titkos repülőteret találtak s ezek — mint hangoztatják, — csupán hat repülőórányira vannak a Pa­nama csatornától. A hatóságok utasítást ad­tak a repülőterek használhatatlanná tételé­re. Ezen­ kívül lefoglaltak több farmot an­nak megakadályozására, hogy azok repü­lőtérnek felhasználhatók legyenek. degyérűbbek, nem bánják, ha térdre jár­nak a bizonytalan talajom Velük dolgo­zunk lassan, de biztosan. — Igen, — szól bele a halmost intéző. Megtudjuk, hogy a „truppapár” föld­alatti üreg, amelynek ha tetejére lép az ember, nyakig esik a gyenge nádtörmelék közé. Tovább nem érdeklődhettünk, mert hirtelen füst ragadja meg figyelmünket, sűrű, nehéz füst, széles pásztákban a magas eperfák lombján túl a fél látha­tárt befogóan, a tűzvészek baljós színé­ben. — Tűz van! — ugrunk fel izgatottan. A lápi emberek egykedvűen felelik: — Igen- Tűz van. Már három napja ég. Kiderül, hogy a szomszéd falu, Bör­vely határában ég a láp. A föld ég, a termőföld, vagy legalább is, ami annak látszik. Már húsz holdra terjedt a tűz és ezen a terü­leten most már nincs hatalom, ami meg­állítja. Gyorsan befogatunk és kikocsi­­zunk a helyszínre. Útközben egy kanyarodónál leszál­­lunk, hogy megnézzük ezt a különös föl­aki szintén hallgatja beszélgetésünket. Tegnap szántás közben az egyik ló szü­­gyig süllyedt egy huppanásba, úgy kellett kötelekkel kihúzni. det, amely feketén porzik a kocsikerekek nyomán. Kimegyünk a földre, amelyen három méter magasan termett a kender és a friss szántásra lépünk. Ráneheze­­dünk a barázdára, besüpped, mint a rugó. Lelépünk róla, felemelkedik, mint az el­engedett vatta. Mondjuk néhány méter vastagon ilyen, csak azután következik alatta a homok. Ha ez a sok méter vastag gyúlékony anyag egyszer izzásba kezd, csaknem lehetetlen eloltani. Hamuvá om­lik össze az egész réteg, helyén mélység és tüzesség marad, vadvizek tanyája, ter­méketlen hamu. Sajnos, az emberek, a börvelyi kisgazdák azt hiszik, hogy a tűz használ a földnek és még örül - e­nek is neki. Úgy gondolják, hogy ha a tőzeg elég a termőföld felett, az felszínre kerül és mindjárt búzát vethetnek belé. Holott ép­pen a televény ég el, az, ami a föld ter­mékenységét biztosítaná. ---------------------------­Ahol a ditrői és remetei székelyek új élet kezdtek...­­ szatmármegíjei Boncig hajózárában unsz holdas terülleten is az enghori Icsedl láp Örökös harc a háromméteres kendert termő földdel, amely alatt titkos tüzek parázslanak Ég a termőföld a Az ember olykor elcsodál­kozik, hogy milyen ólomlába­kon jár erre mifelénk az idő. ____ Csakugyan, itt még ma is olyan kérdések kísértenek, amelyek nagyapáinkat is kísértették. Az ember, ahogy, eltöpreng, nem tudja megállapítani, hogy bennünk van-e a hiba, vagy a levegőben. Vagy csakugyan átok-e, ahogy a néphit tartja, vagy ... Ki tudna minderre felelni? Ott van például a filmek ügye. Ahogy végig­nézzük a Székelyföld egyes mozijai­nak falragaszait, megdöbbenve álla­pítjuk meg, hogy a képekről a már ré­gen száműzött habos hülye vigyor­gása néz reánk s még egy csomó olyan jellegzetesen zsidó arc, akiknek a ne­vét már régen elfeledtük. Emlékük azonban, hogy úgy mondjuk, eleve­nen él közöttünk. Ami még rosszabb: az egyik mozis beszéli, hogy ezek a filmek mennek a legjobban. Kik a hi­­básak? Legelsősorban a filmkölcsönző vállalatok, amelyek ahelyett, hogy megsemmisítették volna ezeket a fil­meket, ma is nagy pénzeket zsebelnek be érettük. Miért akkor a ponyva el­leni harc? Van valami ponyvább, mint ezek a filmek, a lipótvárosi viccekkel, tőlünk annyira idegen erkölcsökkel? Hogy szereti a közönség — nem csoda. A ponyvát is szereti, de ma már senki sem vitatja erkölcstelen hatását. Különben árjásították a színházi és filmlapokat is, de mihaszna, ha a szel­lem maradt. Ahogy egy pesti folyóirat nemrég rámutatott, Intim Pista, ha más néven, de ma is él, sőt virágzik. Olyan förtelmes a pletykarovat most is, mint azelőtt s mintha a magyarság­nak semnai gondja sem volna, mintha nem folynék a világ legborzalmasabb háborúja. Senki sem gondol ezekre, senki sem próbálja meg kiirtani őket? Szeretnők, ha mégis akadna legény a gáton s ha kijelöltünk magunknak egy utat, tudjunk is menni rajta. A székelység mindenkor a­­ legnagyobb lelkesedéssel vett I részt a honvédség által rende-I I zett előadásokon, ünnepségeken,­­ amelyek az igaz testvériség és együttérzés jegyében folytak le. A most készülő sepsiszentgyörgyi kétnapos sportünnepség különösen kimagasló esemény lesz. Őszinte örömmel és büsz­keséggel tölt el, hogy a honvédség tiszt­jei megfogták a székely ifjúság kezét és időt, munkát, fáradtságot nem kímélve nevelik rá őket a lelket-testet üdítő ne­mes sportágakra, amelyek nemcsak fi­zikai erejüket acélozzák meg, hanem szellemileg, lelkileg is kiemelik a tunya semmitevés tompultságából, közömbös­ségéből. Ha valamikor, ma alkalmunk van látni, hogy az ifjúság egészséges testi nevelésén keresztül milyen erkölcsi csúcsteljesítményeket érnek el a külön­böző népek. Az „ép testben ép lélek“ jelmondat nagyon is komoly jelentő­ségű, mert a fizikai erőfeszítésektől, a puha kényelemből való kizökkenéstől ir­tózó fiatalság — amint a letűnt szabad­elvű évtizedek szomorú példája igazolja —­­idegileg is ernyedt és elgyöngült lesz. Az ilyen ifjúság, bármilyen m­eny­­nyiségű és minőségű kultúrával is tölte­­kezik és bármilyen szép elhatározások, eszmék fogainak lelkében, sohasem tud­ja kitermelni magából azt az erős aka­ratot, amely a gondolattól a tettig ve­zető hidat építi meg. Különösen a két évtizeden át nagy n­értékben elhanya­golt erdélyi magyar fiatalságot kell rá­nevelni a nemes sportokra, hogy a hiá­nyokat és mulasztásokat behozva e te­kintetben is kifogástalanul megállja he­lyét mind a magyar, mind a külföldi sportoló ifjúság soraiban. A székely fia­talság, — mint minden téren, — bizo­nyára a sportolásban is csúcsteljesítmé­nyekkel hálálja meg majd nemzetének a reá fordított gondoskodást és fáradozást, amelyet a honvédség olyan igaz testvéri szeretettel áldoz rá. W T& M <& IB uiiiKiiiiiiiiiauiiiiiiiiiititiMiaisiiiitiiiiisiiiiiiitiiiitiiintfiiiiiiiiiiiM I patra Közeledünk a füsttengerhez. Útközben, még egy kalandunk akad: az úttól nem messze a földeken egész seres embert lá­tunk szorgoskodni vizes vödrökkel, ásók­­­kal, lapátokkal. Érdeklődésünkre meg­tudjuk, hogy — valószínűleg egy köny­­nyelműen eldobott cigarettacsutkától — itt is meggyulladt a föld. Az uradalom éber kerülői azonban észre­vették és most folyik az oltás munkája. Kétméteres földben felkapják az anya­­got, elkeverik vízzel, mély árkot húznak köré, abba is vizet töltenek és így talán fáradságos munkával napok hosszú során sikerül megfékezni a tüzet. Azonban így is egy hatalmas lyuk fog maradni a föld­ben az eldobott cigarettacsutka helyé... Áthaladunk a Nemzetséges Árkon , me­­­lyet azért hívnak így, mert a Károlyi n­­­vérek szomszédbirtokai között vala­miért ez volt a mesgye. Börvely már egész kö­zel van, ünneplőruhás székely telepesek néz­nek a kocsink pora után. Az égő láp szaga már elébünk jön: igen kellemetlen illat, olyan, mint a lovak égett körme, amikor a kovács rásüti a tüzes patkót, vagy mint a véletlenül meggyul­ladt fogkefenyéjé. Azt mondják, tavasszal és ősszel, mikor a láp felett nehéz ködök ültek, ez a szag megfekszi az emberek lelkét. Igen, a láp kísért még ebben a szagban is, amelyet miután a víztől el­hódított az ember, most a tűznek igyek­szik dobni magát martalékul. • Végre ideértünk, ahol végtelen hosszú­ságban kilométereken át kígyózó szisze­gő lángcsík eszi a földet. Gyerekek nézik és néhány felnőtt. — Ég a földjük, — vetjük oda nekik. — Hát aztán, — vonják a vállukat. — ember azt meg nem állíthatja, csak majd a vizes árok. Közelebb megyünk az ingadozva lebe­gő füstfüggönyhöz. A kora őszi szél néha meg-megerősödik és ilyenkor a lángok is felkorbácsolódnak. A füst megsötétedike, megvastagszik és magasabbra csap. Az­tán néhány szélcsendes pillanat jön a lángok felé, az emberek lassan lemara­doznak mögöttünk. Hívjuk őket, hogy ve­zessenek ők, akik ismerősök itt a lápon, hiszen még több mint száz méterre va­gyunk a tűz veszélyétől. Csóválják a fe­jüket és nem jönnek. Ajánlják, hogy mi se­­menjünk tovább. Amikor integetésükre visszamegyünk, megmagyarázzák, hogy miért. A kráterek fölött A láp ugyanis még égésében is nagyon ravasz. Az a réteg, amelyiknek a tetején mi hűvös földön járunk, alól már napok óta izzik. Egy-egy lazább helyen ez a parázslás egész krátereket váj ki magának. Aki em­berfia ilyen kráter fölé lép, belezuhan és menthetetlenül ott vész, mert nyakig esik az irtózatosan forró zsa­rátnokba , és mire kievickélne, ha el nem ájult a fáj­dalomtól, vagy amire a többiek kihúznák, ropogóssá sülne. Hitetlenkedő fejcsóválá­­sunknak vége szakadt, amikor nem m­esz­­sze tőlünk, a tűztől elég nagy távolságra megmutatnak egy ilyen magától beomló krátert. Valóban szürkéspiros izzás ját­szadozik benne a szél minden lebbenésére és igen veszélyesen mélynek látszik: öle­lése túl forró lehet. A láp tüze tehát alul is dolgozik. Nem csoda, ha öreg lápjáró emberei sem mer­nek elindulni a tetején. A látványtól megilletődötten megyünk vissza a tanyára, ahol egy régi fényképet bámulunk meg a trianoni határról. Arról lehet meglátni a képen, hogy hol a határ: ideát művelt földek, odaát pedig három méteres gaz díszük. * Fél óra múlva, a Nagykároly felé ro­bogó vonatról még látjuk a füstöt. Elfüg­gönyözi a fél látóhatárt és kellemetle­n il­latából valami kevés eddig is elér- A láp izzik ott. Még egyszer, utoljára fellázad az ember akarata ellen.

Next