Székely Nép, 1943. január-március (61. évfolyam, 1-72. szám)

1943-01-01 / 1. szám

­­ LXI. évfolyam, 1. szám ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egy hónapra _ — — 3.20 pengő Negyed évre — ~ — 9.20 pengő Kél évre — — — — 18.40 pengő Egész é­vre — — — — 36.80 pengő H !P FÜGGETLEN POLI­TI­KAI NAPILAP KIABOTUUUI20N0SI UICKAI KYCMDA R£S2VENYTARSASAa Szerkesztőség és kiadóhivatal: SEPSISZENTGYÖRGY, GRÓF TELEKI PÁL­X UTCA­I SZÁM­­Szerkesztőségi távbeszélő­ 59. Kiad­óhivatal távbeszélő 189. r szivét is mozgósítani tudták a boldo­gabb Magyarországért. A vassa­i magyar társadalom ezt az alkalmát az ujesztendő és a nemzeti Áldozok* készség legmagasatosabb ünnepivé. KÉRŐSZÓ ÚJÉV KÜSZÖBÉN Az újév küszöbén Főméltóságu Asszonyunk kérőszóval fordult az országhoz. A Kormányzó Ur hitvese augusztusban is felhívással fordult a magyar társadalomhoz s kérte, ad­junk tehetségünkhöz mérten téliből-­ mikat az orosz tél borzalmai között harcoló honvédelnének. És Joi ne adott volna érmelegítőt, kucsmát, bundát, prémgallért, meleg alsóru­­hát, télikeztyűt és harisnyát idegen­ben harcoló honvédőinknek? Azóta napról-napra diadalmas hur­cok hírét hozzák a rádió­jelentések és újságok. Egyszer a mieink kiverték állásaikból a bolsevista, pokol sátáni »' ■!..?. .irituná bolsevistákat árkaikon túlra vetet­ték. E pársoros híradások megött mennyi hősi elszánás, mennyi izom­erő és idegtépődés húzódik. De mennyivel fokozta honvédeink hősi elszántságát és ellenállóképességét az a sok-sok téliholmi, amit még koraősszel a honvédarcvonalra jut­tattunk. A melegholmi is melegíti őket, de a tudat is, hogy mögöttük áldozatkész ország gondossága és szeretete áll. Főméltósága Asszonyunk új eszten­­dő küszöbén ismét hozzánk fordul kérő szavával. Az áldozat és köteles­ség jogán hiv minden igaz magyart újabb áldozatokra. Harcoló honvé­deink itthoni hozzátartozói részére pénzadományokat kér, azokat a leg­megfelelőbb helyre kívánja juttatni, hogy ne legyen honvédharcosaink hozzátartozója között szükséget szen­vedő. Alkalmasabb időben kérni és szebben kérni, mint Főméltóságú Asszonyunk teszi: nem lehet, hiszen honvédharcosaink itthoni hozzátar­tozóinak jósorsa nemcsak a nemzeti összefogás, de a nemzeti becsület kérdése is. Az új háborús esztendő diadalmas végigharcolásához nem­csak az adakozó jószándék alkalom­­szerű fellángolása, de összedobbanó elszánt szív és elhatározott akarat is kell s a téli ruhán túl kell a honvéd szívébe az a bizonyosság is, hogy amíg ő Oroszországban harcol, hozzátartozói odahaza nem fáznak és nem éheznek. Katonáink fegyve­­reit megacélozza, bátorságát és kész­ségét fokozza is tudat, hogy itthon egy ország szerető gondossága s az örökéletű Hungária karja öleli át övéit. Vegyük te hát a gondot azok vállairól, akiknek férfihozzátartozói biztonságunkért és életünkért har­­­­colnak­, s adjunk azért a szebb és nagyobb Magyarországért, amelynek eljöveteléért áhitatosan imádko­zunk. S pillanatra se feledjük, hogy Magyarország Nagyasszonya kéri te­hetségünkhöz méri áldozatunkat, az­ a Nagyasszony, aki a magyar hazáért a maga legeslegnagyobb áldozatát meghozta. Legyünk méltóak mi is Főméltóságú Asszonyunkhoz és a magyar nemzethez s az egyéni köte­lezettség parancsán felül is adjunk, hogy az elkövetkezendő nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik nemcsak a nemzet legkiválóbb fiait, hanem a nemzet szeretetét és jól Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz Az áldozat és a kötelesség jogán hívok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás ellenére is a nemzet örökkévalóságá­ban hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szemlélhetnünk, immár a mi életünkben is­­viharzik, kérlelhetetle­nül szedi­­áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, mi­lyen súlyos az a kereset, amelyet hordozunk; meglátogatott bennünket a Mindenható s mi jmml­­nyájan egyek vagyunk a fáj'’\’orV.\ mi érezzük leírt«Mvj»p. £ •. mag'. ;vi*s»;s terna. I i '»f.rri' tan ske, hogy m­eggyógwtsu­k a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeret­nénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kér­dést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhít­etted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkere­sőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és éle­tünkért?“ Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsülete és lelki­ismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán, cselekedetekkel. Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon min­denki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjaik­nak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottainak.­­ Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rende­zünk a harctéren levők itthonmaradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősek­től ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink ha­táráig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer csa­ládja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmara­dottairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk, majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk eb­ben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldozók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és mele­­gebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942. december hó 31. napján. HORTHY MIKLÓSNÉ Ara 12 .Hét

Next