Székely Szó, 1942. október-december (2. évfolyam, 222-295. szám)
1942-10-01 / 222. szám
1942 október . Családvédelem Nagy egységek zavartalan fejlődését és boldogulásét el sem lehet képzelni ralaként csak ugy, ha a nagy körön belül lévő kisebb körök erőszineretének zavartalanságét biztosítani tudjuk. Ez a tátel különösen ill a családra, mint nemzetfeörösségi életünk legbiztosabb alappillérére. Az utóbbi esztendőkben nemcsak divat volt a családvédelemről beszélni, hanem ezen a téren a gyakorlati és törvényhozási megoldások egész tömege látott napvilágot, hangosan hirdetve azt, hogy a magyar élet felelős vezetői megértették: mit jelent a család s mit várhat tőle a nemzet. Még mielőtt a családvédelemmel kapcsolatos közös kinövésekre rámutatnánk, állapítsuk meg, hogy a törvényhozás hatalmas léptekkel igyekezett behozni ez évtizedes mulasztásokat és bárha még mindig áll előttünk megteendő út, családvédelmünk, ami a törvényhozást illeti kezd korszerűvé válni. Természetes is, hiszen a mai kor szelleme valósággal megköveteli, hogy a nemzeti társadalmak legjelentősebb tényezői kellő támogatásban részesüljenek és ne következzék be a nemzeties sorvadása pusztán csak azért, mert a társadalmat alkotó egyedek képtelenek magukra fagyatva megküzdeni a mai szövevényes élettek A családvédelem fogyatékosságairól írni tehét nem volna időszerű, ha a törvények szelleme maradéktalanul érvényesülne a gyakorlatban. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy ebből a szempontból oly távol állunk a tökéletességtől, mint Makó Jeruzsálemtől. A legelső hiba, ami a családvédelmi rendelkezések gyakorlati megnyilatkozásánál a szemünkbe illik az, hogy nálunk még nincs kifejlődve a mai korák megfelelő szellemű tisztviselőréteg. Ez nem akar sem vád, sem szemrehányás lenni, annál is inkább nem, mert nagyon jól tudjuk, hogy közigazgatásunk ügymeneti rendszere annyira bonyolult, hogy tisztviselőink éjt-napot együttvéve kénytelenek dolgozni, ha munkájukat legalább a hivatalos ellenőrzés kívánalmainak megfelelően akarják elvégezni. Hivatali bürokráciánkról írni már nagyon közhelyizű és unalmas. Hasztalanul igyekeznek a felettes hatóságok gördülékennyé tenni a hivatalos eljárások menetét és éppen az általános kívánalmak hatására egyszerűbbé tenni a közigazgatást. Még mindig sokkal inkább ragaszkodunk a törvényes rendelkezések betűjéhez, mint szelleméhez és ez az oka annak, hogy a családvédelemmel kapcsoktos sokrétű és kényes kérdsek megnyugtató elintézése nemkövetkezik be. Éppen a család az a terrénum, amely tagjainak érzelmi különbözősége szempontjából leginkább szorul erreről esetre való alapos tanulmányozásra. A wőjeljegű intézkedéseket nem lehet osztályozni és mereven rögzíteni. Persze nagyon jól tudjuk azt is, hogy a hivatalok ma a legminimálisabb tisztviselő létszámmal működnek és ezért nagyon nehéz beható részletességgel meghallgatni minden egyes család panaszait. Pedig enélkül vajmi keveset érnek a jó törvények és vajmi keveset lendül előre családvédelmünk. Sokszor tapasztalhattuk már, hogy a zaklatott embert pusztán az a tény is megnyugtatja, ha kibeszélheti magát. Lelkiismeretes, hazafias érzülettől áthatolt tisztviselők maguk mondják el, hogy gyakran, ekkor egy-egy hozzájuk forduló polgár elkezdi mondanivalóit, az az érzésük, hogy olyan kérdésben fordulnak hozzájuk, amilyenben ők semmitsem tehetnek. Hosszas magyarázgatás után azonban kiderül, hogy másként áll a helyzet. El kellene jönnie annak az időnek, amikor nem a zaklatott család unszolására következik be a törvénnyel biztosított családtámogatás, hanem a hivatalos szervek kezdeményezése és utánajárása folytán érvényesülne a családvédelmi törvények szelleme. Tudunk számos olyan esetet, hogy a családapa kénytelen több száz kilométeres távolságban élni kisgyermekeitől, mert a hivatal főnököknek nincs idejük behatóan foglalkozni áthelyezési kérdésükkel. Sok jogosult csak azért nem kap családi segélyt, mert a bonyolult kiutalási eljárás hínárjában valahol elakad. Sok szoptatós anya azért nem jut tejhez, mert nem ellenőrzik, hogy az érdekeknek az elosztók ki is adják a kiutalt adagot. Számos szülő csak azért nem akar gyermeket, mert a szülési díjak magasak és a babakelengyék beszerzésének ügykezelése nehézkes, néha asiste reménytelen. Az pedig számtalanszor megtörténik, hogy a gyermekszületést a lakáshiány gátolja meg, márpedig a családvédelmi törvény szelleméből azt lehetne kiolvasni, hogy a gyermektelenek rovására is biztosítani kellene a lakást a fiatal pároknak. Holt betűkkel nem lehet eőssé tenni ezt a nemzetek A holt betűt átvilágító együttérződésekre van szükség, ha azt akarjuk, hogy a nemzet hivatásának megfelelő számarányt érjünk el a Kárpátok medencéjében. A családvédelem fontosságát immár, hálistennek, szükségtesen kihangsúlyozni. Csak arra van szükség, hogy megtegyük azt a sok döntőn nagy lépést, amely a szabály és a gyakorlati kivitel között van. Jakab Antal -8-SZÉKELY SZÓ Tankönyv írószer olcsó beszerzési helye a HELIKON könyvesbolt közismert iskolai szaküzlet Széchenyi-tér A Vöröskereszt Marosvásárhely áldozatos magyar szivéhez fordul Máriaffi Lajos, a Vöröskereszt elnökének felhívása . Szombaton és vasárnap mindenki adakozzék a harctéren küzdő honvédeinket gondozó Vöröskeresztnek Marosvásárhely, szép 5. 30. Ismét esteil egy munkában és áldozatokban gazdag esztendő. A Vöröskereszt újból kérő szóval fordul Marosvásárhely lelkes és áldozattól soha vissza nem riadó közönségéhez s biztos benne, hogy egyetlen polgára sincs e városnak, aki ne érezné át a Vöröskereszt neunkájának jelentőségét , ne igyekeznék hozzájárulni annak a munkának a megkönnyítéséhez. Szegényhez és gazdaghoz szól az alábbi felhívás: A nemes és szent célra bőgött áldozat nem ismer osztálykülönbséget. A szegény ember kevés fillérje épp olyan kedves, mint a tehetős és gazdag száz, vagy ezer pengője. Az a fontos, ki milyen szívvel adja, társadalmi kényszerből vagy magyar testvéri együttérzéssel. Egy bizonyos: a Vöröskeresztnek szánt minden fillér honvédetek küzdelmét segíti, hozzájárul ahhoz, hogy a Vöröskereszt a beteg és sebesült honvédek ápolása, megmentése terén zavartalanul teljesíthesse önzetlenül vállalt és pótolhatatlan értékű feladatát. Mériafsi Lajos a következő felhívással fordul a magyar szivekhez: MAGYAR TESTVÉREIM! A Magyar Vöröskereszt Egylet, mint tudjátok, szombaton és vasárnap tartja meg országos gyűjtőnépjeit. A Ti áldozatos magyar sziveitekhez fordul ismét, mint tavaly ilyenkor, hogy siessetek támogatására ezekben a súlyos, sorsdöntő történelmi időkben, hogy eleget tudjon tenni annak a szent hivatásnak, amelyet sebesült és beteg honvéd testvéreink ápolása, gondozása, megmentése érdekében kifejt. Nem kell bővebben magyarázzam, milyen munkát végez a Magyar Vöröskereszt ezen a téren, hiszen mindnyájan ismeritek azt saját tapasztalatból, vagy hozzátartozóitok elbeszéléséből, tudjátok mit jelent a Vöröskereszt nemes, emberbaráti tevékenysége háború idején, mennyi könnyet szárni fal, mennyi fájdalmat csillapít, mennyi szenvedést rövidít meg és mennyi drága magyar életet ment meg a jövőnek. Éppen ezért meg vagyok győződve, hogy milden áldozatot meg fogtok hozni ennek a szent ügynek érdekében és újra be fogjátok bizonyítani, mint tavaly ilyenkor, hogy a székely főváros a magyar nemzeti szolidaritás egyik alappillére és semmi áldozattól sem riad vissza, ha dicső honvéd hadsebünkről van szó. Mikor a Vöröskereszt, urnái elé járultok, hogy adományaitokat behelyezzétek, godoljatok azokra a hős honvéd testvéreinkre, akik a távoli orosz harc mezőkön önfeláldozó hazaszeretettel harcolnék, ontják vérüket és áldozzák fel drága megyar életüket, hogy megvédjenek bennünket, családiinkat, otthonainkat, templomainka', egyszóval drága megyar hazánkat a legszörnyűbb puszttából, amely valaha is fenyegette és amelyből, ha bekövetkezne, nem volna többé TELEF91 Jegyelflvételét f IssyTendelettofS*3 h&ssmk Október 1-én, csütörtökön. Előadások kezdete: 2 ’/»4, V,6, */»8 órakor FRANK CAPRA vilásfilmje Béli Hold OillqttE RONALD COLUIAN. YANE WYATT, minden képzeetet felülmúló temáris Jegyelévétel és jegyrendelő • telefonon is 60-as mm. egész napon él a ‘SISSI Szent Péter Esernyőié.7®1