Székely Tanügy, 1904 (5. évfolyam, 1-19. szám)
1904-01-01 / 1. szám
V. évfolyam. Előfizetés Egész évre 6 korona,fc Félévre 3 korona. Szerkesztőség Bethlen Gábor utcza 9. hová a lap szellem részét illető közlemények küldendők. Megjelenik FiaVLorlKont kétszer?z ífci adóhivatal főtér 7. sz. 8#fc/#0|^^v^^z^lőfizetési és hirdetési dijak küildedők. ■ti hirdetmények ára soronként 10 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. W.Tém NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI LAP. A M.-TORDAMEGYEI ÁLTALÁNOSAI LE I HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF . Maros-Vásárhely, 1904. január 1. A mi csalódásunk. Fájdalmas érzések keserítik meg lelkünket az újév kezdetén. Azok is, akik eleve állami iskolához jutván a fizetésrendezés lehető kedvezményeiben teljes mértékben részesülnek, mert a 4 osztályú, nem ritkán svindli bizonyítványnyal kezdő diurnisták mögé kerültek; azok is, akik felekezetnél vagy községi intézménynél ették meg kenyerük javát s úgy kerültek állami iskolához , mert a fizetés javítás mértéke rájuk nem igazságos, előbbi szolgálataikat nem respektálják s igy egy osztályba kerülnek a 35 éves tanítók az 5 éves tanítókkal; azok is, akik felekezeti iskolánál kezdték és folytatják működésüket , mivel azok számára e teljes mértékű elégületlenséget keltő skála nyomán is későn jár el a segítés komoly gondolata, mindmind zúgolódnak. A tanítóság csalódott, meg van vetve, le van nézve, ki van taszítva, a rangsorosok osztályából. Mióta küzd! Mióta tűr!? És meddig kell még küzdeni, tűrnie!? Nehéz megmondani. S ezért elsősorban önmagának tegyen szemrehányást, mert sohasem értett egyet! Ám a tisztviselők! Erejük egyetértésük súlyával elsöpörtek minden akadályt aránylag rövid idő alatt. Nos, mi mit csináljunk? Tömörüljünk! Emeljük fel szavunkat! Nyilvánosságra vele. E lap helyet ad neki, kilép bátran a sikra jogainkért. Hogy mennyire igaz a mi elkeseredésünk, bizonyítják az alábbi levelek: 1. „A sok méltánytalanság, mi különösen az idősebb tanítókkal történik, elvette, legalább egy időre munkakedvemet s komorrá tette kedélyhangulatomat. Én 35 éve, hogy tanító vagyok s ha fizetés javításról van szó csak 6-ot számit be az állam. Én, aki a 300 forintos korszakban is tudtam lelkesülni, dolgozni, munkálkodni, most, amikor látom, hogy az 5 évet szolgált fiatal kartársak abban a fizetésben vannak, amelyet nekem adnak, elvesztettem a kedvemet. Lehet, hogy csak egyideig, lehet, hogy egész életemre ... Nem tudom . . .“ II. A második levél így szól : „Elszomorítónak kell mondanom azon körülményt, hogy reánk, szegény koldus újonc állami tanítókra nem gondolnak, senkinek nem jut eszébe mellőztetésünk miatt szavát felemelni. Huszonöt év emléke. Irta: Csutak Lajos. II. Képezdei évek. Hasonlóan kedves tanárunk volt Fazakas József. Él ma is nyugdíjban. Rám kétszer érdekes : ő volt az önképzőkör elnöke, azt pedig a maga sok tudásával, világos szép eszével helyes érzékével és a pedántságig pontos modorával olyan haszonnal vezette, hogy mi, akik a 4—5 középosztályból csak hiányos nyelvtani ismeretet hozhattunk, voltaképp itt nőttük ki magunkat oda, ahol egy intelligens néptanítónak állani kell. A helyes írást, fogalmazást, gondolatainknak csínnal, ízléssel való elrendezését itt sajátítottuk el. Hogy én annyi bolondságot írtam össze azóta, az, ha érdem, az ő érdeme, ha bűn, akkor az én bűnöm. Itt szerettem meg az írást. Már 1877. őszén tehát ahogy a képzőből kiléptem, mindjárt nem bírtam magammal s az első hírlapi czikkem azon őszön látott napvilágot a S.Sz.-György megjelenő Nemere c. lapban. Sajnálom, hogy a lappéldányom nincs meg, a címe azonban az volt: „Mégis csak haladunk“, melyre impulzust adott az épen akkor Szentgyörgyön tartott tanítói közgyűlés. Ezekben az úgyszólván magamnak döngicsélő kis emlékekben nincs helye sem annak, hogy én személyi kultuszt űzzek, hogy valakinek dicsérő himnuszokat zengjek, de annak igenis van, hogy visszatekintve 26 évi pályámra megvizsgáljam gondosan, vájjon kiknek tartozom hálával ezért, hogy ekkora útra engem elláttak újral valóval? Kik tettek képessé és mi által tettek képessé megállani nehéz tövises pályámon a posztot ? És ha e vizsgálódásaim közben kénytelen vagyok legnagyobb hálám mellett nevekre hivatkozni, azt mindenki csak természetesnek kell, hogy találja. Ilyen név a Fazakas József tanár neve, ki iránt hasonló pietással, hasonló szeretettel és hasonló hálával kell viseltetnem épen mint Pál Ferencz iránt. És ilyen név a Boér Gergely neve. Boér tanárral szembe ugyan egy kissé máskép áll a dolog. De ez a máskép nem a tanár úr személyét , sem tárgyának fontosságát nem érin-