Székely Tanügy, 1905 (6. évfolyam, 1-17. szám)

1905-01-01 / 1. szám

2-ik oldal. Ő képzettségétől, buzgalmától, s az egész munkájától függ, nem­csak a szorosan vett tanítás sikere, hanem az egész iskolának az életre, s a jövendő nemzedékre való haladása is. S ez valóban reális igazság, a­melyet fényesen dokumentál a magyar néptanítói kar erkölcsi és szellemi működése, úgy az iskolai élet keretén belül, mint a társadalom széleskörű me­zején. De mentől jobban igyeke­zett a néptanítói kar hivatásának megfelelni, fájdalom, annál inkább­­idegenebbnek fogadta a nemzet az az ő nemzeti életének fenntartó elemét a tanítót s várjon miért? Talán, mert az a munka, me­lyet az oki. magyar néptanító kultivál, nem ér többet a fogház­­őr, a vasúti bakter, az aktamá­­soló munkájánál ? Talán, mert a tanítói kar az állam politikai életébe, mint segéd­eszköze a kormánynak , nem tud befolyni ? . . . Ilyen és ezek­hez hasonló kérdések járják át a XX-ik század legelhagyatottabb munkásainak, a néptanítóknak agyát, s m­íg e kérdésekkel fog­lalkozik éjjel és nappal, munkában és munkán kivü­l, addig fájdalma­san éhesen sóhajt fel a hitves, kenyeret kér a gyermek és átkot mormol az özvegy ... Ha igaz az, hogy a tanító munkájától függ a tanítás sikere, hogy ez a munka kozom én erről az úgynevezett tan­­felügyelői intézményről. Bocsánatot kérek tehát, ha közbe m­egreszkírozok egy igénytelen véle­ményt. Előre bocsájtom, hogy nézetemnek nem tulajdonítok csalhatatlanságot. Ezek sok évi szolgálatomban szerzett tapasztalataimból leszűrt nézeteim. Hogy senki, a­ki segíteni hivatva lenne meg nem fogja hallgatni, azzal is tisztába vagyok. De azért mégis elmondom, mert hiszen­­ a gyertya sem magáért ég. Még egyet! Ez a dolog nem új. Elmondottam már, alkalomszerűleg egy más helyén; de ma sincs okom, hogy egyetlen betűt is hozzá tegyek, vagy elvegyek, álljon hát itt a maga erjedelmében. irányítója a jövendő nemzedék erkölcsi és szellemi életének akkor sokat kell várjon a nemzetnek az ő mostoháitól, a tanítóktól is. De várjon mit várhat az az anya mostohájától, kivel szemben min­den cselekedete az igazságtalan­ságon, a méltatlanságon alapul ? Nemde hűtlen lesz hozzá és mun­káján , melylyel tartozik neki meg látszik az indolentia bélyege ? Pedig jaj annak a nemzetnek, mely nép­nevelő munkásaival az igazságta­lanságnak nonplusultráját is el­követi, mert azok kezében van a jövendő nemzedék erkölcsi és szel­lemi életének kulcsa, mely ha el­pusztul, elvész , olyan csorbát üt a nemzet testén, mely évszázadok múlva is meglátszhatik. Néptanító ! Te szereted hazádat, mert leghí­vebb napszámosa vagy s bár veled éreztetik az igazságtalansá­got, aki hirdeted az igazságot, ne légy hűtlen önmagadhoz, mert Te is nemzetednek egy tagja vagy, s ha boszut állsz, magadnak ártasz vele. Az elégedetlenség, a panasz, keserv, mint forrongó vulkán kava­rog már-már a megkínzott tanítói keblekben, mely ha még tovább is tart, kitörhet egyszerre és akkor..., akkor . . , akkor mutassa meg a néptanító, hogy ő valóban édes gyermeke a nemzetnek, a­ki őt mostohájául fogadta. . . Úgy hallom, hogy a minisztérium­ból az az elhatározás szivárgott volna ki, hogy ezentúl tanfelügyelővé elemi tanítói oklevéllel senkit sem nevez­nek ki. Igaz-e ? nem tudom, de már az a körülmény maga, hogy ilyen hír indulhatott, bizonyára megérdemli, hogy ez a kérdés ismételten szóvá­­ legyen téve, hogy a tanítók elmond­­j­­ák véleményeiket. Nézzük hát, hogy vagyunk ezzel a kérdéssel. Mi, a­kik vagy megjubiláltuk, vagy megjubilálhattuk volna a 25—30 éves szolgálatainkat, emlékezhetünk még I arra a jelszóra : „Onnan veszek tan-­­ felügyelőt, a­hol kapok.“ Csodálatos I képen esett azonban mégis, hogy soha egyetlen tanító sem bújt el, de I sőt nagyon sokan állottak elő, mond­j­­án : Itt vagyok! Kapjatok meg! S azokat még­sem kapták meg. A tanfelügyelői állásokra különféle életpályákon dolgozó emberek jutot­tak. Áldott szerencse volt, ha itt-ott megláttak egy képezdei igazgatót vagy tanárt, a­kik fenntartották a tan- s felügyelői intézmény iránt a társada-­l lom becsülését. Hogy a felfedezett tehetségek kö­zött akadtak hivatásuknak élő lelkes apostolok is, azt a legnagyobb tisz­telet hangján el kell ismernünk. Sokáig tartott, a­míg rájöttek, hogy a népoktatatás is egy olyan ügy, a­hová szakembert kell állítani. Ennek aztán az volt az eredménye, hogy az utolsó tiz év óta neveztek ki elemi oklevéllel is néhány tanítót segéd­tanfelügyelővé és később tanfelügye­lővé. (Folyt. köv.) Székely Tanügy Maros-Vásárhelyt, 1905. január 1. Nem hiszem, hogy a felelős kor­mány, jogos, és annál megérdem­­letebb követeléseink elől kitérne, hisz elvégre is be kell látnia, hogy mentől feszesebb a húr, annál ma­gasabb hangot ad, s ha to­vább feszíti azt könnyen el­szakadhat, ami megint csak kár lenne. .. Egy tanító ünneplése, (Bartha Gyula ákosfalvai ev. ref. tanító 30 éves jubileumán felolvasta: Makkai Samu közp. kori elnök.) (Folytatás.) Ha nézem egyszerűen nemes alak­ját, felismerem benne az evangéliumi tanítót. Egyszerűen öltözködik, arca mozdulatai nyugodtak; szemében biztató fény, szájában biztató, bátoritó szó, azok számára, kik azt keresik.­­ Mintha látnám, a midőn egyszerű kathedráján ül, osztogatja az életnek vizét a szomjazó kis seregnek, avagy apai szigorral megcsillanó szeme ke­resi a dudvát, hogy kitépje azok szívéből, kik hozzájöttek életbölcse­­séget tanulni. Látom, a­mint kertész módjára kíméletesen vágja le a vad­hajtást, hogy az oltott galy növe­kedjék s nemes gyümölcsöt hozzon. Mintha hallanám, a mint tanítja az örökkévaló Isten nagyságát, hatal­mát, bölcseségét, kegyelemmel gaz­dagságát, minden gyermekéhez való kifogyhatatlan jóságát s prédikálja a Krisztust, kinek élete, tanítása és út­mutatása egyedül vezérlő fény az örök­­ üdvösségre. Avagy szól az édes haza,­­ halmai és völgyeiről, drágaságairól

Next