Székelyföld, 1937 (7. évfolyam, 1-47. szám)
1937-01-10 / 2. szám
Tirgul-Săcuesc (Kézdivásárhely ) ELŐFIZETÉSI ÁRAK: &S?A 8 lafist* Vil. (XXX) évfolyam, .2 szám Vasárnap, 1937. január 10. Politikai, közgazdasági és társadalmi hetilap. — 35 Lel FELELŐS SZERKESZTŐ: 70 . — 140 . FÖlDI ISTVÁN Kiadóhivatal: Szerkesztőségi Plata Regina Karta 23. Taróczi könyvkereskedés. Piaţa Regina Maria 27. Negyedévre — Félévre — Egész évre — Túl az Óceánon. Amerikában könyvet adtak ki az amerikanizmusról. A könyv elemisták, más szóval elemi iskolába járó gyermekek részére készíl és ezért egyszerűen és világosan közli az igazi amerikai szellem alapfogalmait. Többek között igenek vannak benne: „Minden embernek istenadta joga, hogy minden korlátozás nélkül mondhassa el véleményét. A szólásszabadság legerősebb vára a sajtószabadság. Szabad sajtó az, amelyik cemurs, korlátozó intézkedések és törvények nélkül a legteljesebb nyíltsággal irhát és véleményt mondhat.“ Ezt a tankönyvet, melyből az amerikai elemisták megtanulhatják a sajtószabadság alapfogalmait, nem valami radikális baloldali szervezet adta ki. Egyáltalában nem. A könyv kiadójaként az American Legion szerepel, a volt frontharcosok szövetsége, az ismert jobboldali szervezet, melyet igen sokan reakciósnak bélyegeznek és amely csakugyan elég konzervatív sok más amerikai szervezethez és párthoz viszonyítva. A fenni hitvallás a sajtó feltétlen szabadsága mellett tehát a konzervatívok hitvalása. Amerikában nyilván nem akad olyan „jobboldal,“ amely a gondolat és a gondolatközlés szabadságát „destrukciónak” minősítené. Ami körül nálunk dühös és terméketlen viták folynak, az náluk már régen megoldott kérdés, ők már tisztán látnak, legalább is elemi dolgokban. A jobb- és baloldal összeveszhetnek különböző elvi és gyakorlati kérdésekben, de bizonyos elemi dolgok fölött már rég nem vitatkoznak. Ilyen elemi alapelv náluk a gondolatszabadság elve. Hasznos volna, 1. nálunk is kiadnának ilyen tankönyvet a külnböző nemzedékekhez tartozó elemistákzámára hattól hatvanéves korig. dius hó 1-ig kell befejezni a választásokat. Márciusban a megyetanácsok választására kerül sor. Ez a rendelet még nem írja ki a választásokat a megyékre és a törvényhatósági jogú városokra vonatkozólag, mert ezeknek a kiírása nem tartozik a prefektusok hatáskörébe. A belügyminiszter rendelete szükséges ehhez és ez a rendelet még nem jelent meg. Remélni lehet, hogy tavasszal ezekre a választásokra is sor kerül, bár nem lehet tudni, hogy minden nagyváros megalakítja-e a választott tanácsot. Elrendelték a közigazgatási választások megtartását. Néhány nappal ezelőtt a liberális párt elnösége szükségesnek mondotta ki a régóta halogatott közigazgatási választások megtartását. A pártelnökség kívánságának a kormány úgy látszik, máris eleget tett, mert a belügyminisztérium körrendeletet küldött a prefektusokhoz s ebben elrendeli a megyei és községi választásoknak áprilisig való lebonyolítását. A rendelet szerint a falusi községekben februárig, a városi községekben már Az állampolgárságok csak a hamisítókat fenyegeti veszély. Ismeretes, hogy a belügyi kormány elrendelte az állampolgársági listák felülvizsgálását és kiigazítását. Ebből a célból a miniszter leiratot intézett az összes megyei prefektúrákhoz, hogy január 15-ig bezárólag terjesszék fel az erre vonatkozó jelentéseket. A kormány rendelkezésével kapcsolatban rémhírek terjedtek el országszerte és azt rebesgették, hogy az állampolgársági kimutatások kiigazítása során az állampolgárok sorából törölni fogják azokat, akik naturalizálás után nyerték el állampolgárságukat. A Bucureşti-i lapok erélyesen cáfolják ezeket a rémhíreket. felülvizsgálása. Szó sincs róla, hogy a naturalizált állampolgárok a kiigazítás során elvesztenék állampolgárságukat, csupán az akták felülvizsgálásáról van szó, amellyel annak idején kérvényezték az állampolgárságot. Amennyiben kiderül, hogy ezen iratok bármelyike hamis volt, vagy nem felelt meg a való tényállásnak, úgy az ilyen módon csalás útján megszerzett állampolgárságot semmisnek nyilvánítják, akár naturalizálás útján, akár automatikusan szerezte az illető az állampolgárságot. Ezeket az egyéneket idegen állampolgároknak deklarálják és csak úgy tűnik meg az országban, ha útlevéllel rendelkeznek és kellően indokolni tudják ittmaradásukat. Engedélyezték a kát. Otthon ismeretterjesztő előadásait. Annak idején megírtuk volt, hogy prefektusi rendelet folytán a helybeli rom. kát. Otthon népszerű ismeretterjesztő előadássorozatát betiltották. A betiltási rendelet nagy megrökönyödést okozott, mert az Otthon elnöksége az illetékes minisztériumtól engedélyt kapott az előadások tartására s a prefektusi rendelkezés igy tulajdonképpen, érthetetlenül, a miniszteri engedély semmibevevését jelentette. Az Otthon elnöksége ezért felterjesztéssel élt, a prefektura tudomására hozta a miniszteri engedély szövegét s jelentette azt is, hogy az előadás tárgysorozatától nem tud olyan értelemben eltérni, ahogy dr. Bidó Valér prefekt kívánta. Kellemes meglepetést keltett, hogy erre a még múlt év december közepén benyújtott felterjesztésre f. hó 7-én megérkezett az udvarias hangú prefektusi átirat, mely tudomására hozza az Otthon elnökségének, hogy az előadássorozat megtartását engedélyezik. Tehát a csütörtökhöz egy hét, vagyis január 21-én este fél 9 órakor az Otthon előadótermében újból megnyitják az ismeretterjesztő előadásokat, melyekre ezúton is meghívják az érdeklődő közönséget. Az ismeretlen katona életre kelt és megjelent London egyik templomában. London banknegyedében, a St. Edmundtemplom lelkésze, Vincet Howian páratlan eszközhöz folyamodott, hogy hívei lelkébe a háború borzalmait minél mélyebben bevésse. A templom félhomályában a gyülekezet türelmesen várta, hogy mikor jelenik meg a pap a szószéken. Ehelyett egész váratlan dolog történt: az oltár előtt megjelent egy sáros, piszkos, katonaruhás férfi, akinek az arcvonásait nem lehetett felismerni, annyira ellepte a vastag agyagos sár. Az ismeretlen katona fáradt, tántorgó lépésekkel megállt az oltár előtt és egyetlen lámpa homályos világosságában elmondta, hogy üzenetet hozott a világháború sok-sokmillió ismeretlen halottjától. A hivek elborzadva hallották megelevenedni a