Székelyföld, 2003 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2003-09-01 / 9. szám

Szemle fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől”) című ironikus-keserű verset író Zs. Nagy Lajosig, a Könyörgést hallató („segíts / rajtunk /.../ egy irányba mozduljunk / föl / e medencemélyből arcunkat / minden népek arcával / egy magasságba emelni”) Gál Sándorig, a délvidéki Csuka Zoltántól, Gál Lászlótól, Fehér Ferenctől, Pap Józseftől, Ács Károlytól, Cs. Simon Istvántól, Jung Károlytól, Tolnai Ottótól, Brasnyó Istvántól, Podolszki Józseftől, Böndör Páltól, Sziveri Jánostól a nyelvfelbomlás paradigmatikus költeményét (Kormányeltérésben) megalkotó Domon­kos Istvántól Tari Istvánig, Bence Lajosig, a Vereckéről történelmi konfessziót író kárpátaljai Kovács Vilmostól, Sáfáry Lászlótól Balla Gyuláig, Fodor Gézáig, Vári Fábián Lászlóig, Füzesi Magdáig, s a Nyugatra emigráltak közül Máraitól (Halotti beszéd, Mennyből az an­gyal), Wass Alberttől (Üzenet haza, Hontalanság hitvallása) Fáy Feren­­cig, Faludy Györgyig, Határ Győzőig, Tűz Tamásig, Sulyok Vincéig, Kibédi Varga Áronig, Kemenes Géfin Lászlóig, Vitéz Györgyig, Horváth Elemérig, Makkai Ádámig, András Sándorig, Gömöri Györgyig, Máté Imréig, Tollas Tiborig, Kannás Alajosig vagy Zas Lórántig. S az elszakított területekről a már Magyarországra költözöttek közül Czegő Zoltánig, Csiki Lászlóig, Bartis Ferencig, Tóth Lászlóig, Varga Imréig, S. Benedek Andrásig vagy Finta Éváig. Modern Himnusz- és Szózat-variációknak tekinthetők ezek és a többi­ek: egyéni, közösségi és metafizikai jelentésrétegeket ötvöző poétikai összetettségük, komplexitásuk, meg etikai és esztétikai dimenzióik mélysége, ódai-rapszódiás szellemi-lelki magasztosságuk, komolyságuk­­komorságuk, sollemnitásuk okán is. (Velük A magyarokhoz-kötel „a komor pátosz könyve és a felemelő nemzeti ethosz kisugárzója” lesz - mondja Alexa Károly.) Ilyenek azok is, amelyek legkiválóbb „nyuga­­tos” költőink tollán születtek 1920 körül és után: a trianoni katasztrófa kiváltotta gyász- és sirató-poémák: Babitstól (Csonka Magyarország), Kosztolányitól (Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben) Tóth Árpádig (Szent nyomorék, h­adji), Juhász Gyuláig (Arad, Trianon) és tovább. A tehetetlenség és kétségbeesés Ady-féle „magyar Messiásokat” szólító intonációjától, a „szétszóródás előtti” helyzetet idéző kilátásta­­lanságtól hullámzik tovább a letargikus döbbenet­­ a szétszóródás utáni időkig. Fel-felvijjogtatva az elfogadhatatlanba való bele nem törődhetés, a bele nem nyughatás kínzó érzületét is - például József Attila Nem! Nem! Soha! vagy Gulyás Pál Óda Turulhoz című verséig. S majd

Next