Székelyföld, 2003 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

Scripta Mundi napi vers), Máté Imre (Nagy Imre), Kalász Márton (A síroknál), Tollas Tibor (Túlélők) versei, szövegei. És akkor hol maradt Szepesi Attila Malétere, Kiss Dénes Suhanó balladája, Mezey Katalin Októbere és Csurka István Modern szüreti imája? És hol a hosszú évtizedek hallgatását megtörő Nagy Gáspárnak a gyilkos megnevezésére szólító modern balladája? Az ő bátorsága nélkül nincsen - legalábbis folyamatában nincsen - 1956-os magyar irodalom! Mikor Tollas Tibor Münchenben, 1986 októberében a forradalom és szabadságharc 30. évfordulójára emlékezve megírta a Túlélők­et - „Múltunkat elrabolták, / a sivár jelen hallgat” -, nem nagyon tudta, hogy Nagy Gáspár már három évvel azelőtt papírra vetette a csönd páncélját határozottan föltörő, s az irodalomban és a politikában nagy port kavart, Öröknyár: elmúltam 9 éves című versét. (Az 1983-ban született költemény egy évvel később az Új Forrás októberi számában jelent meg.) Tehát a jelen ugyan sivár volt, de nem hallgatott. S a verset befejező három sor infinitívusza­­ „egyszer majd el kell temetni / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezni” - az idők folyamán normális névvé vált, hiszen Nagy Imre (később megannyi vers ihletője) a dolgok rendje szerint a forradalom egyik jelképe lett. S a hűséges krónikást, Nagy Gáspárt 1956 szelleme mindmáig fogva tartja. Aki az erkölcsöt adó, gerincet egyenesítő ölelésből nem is akar szabadulni. Lírájának jelentékeny része ebből a témakörből származik. Kell-e erre hatható­sabb bizonyíték, mint legfrissebb kötete? Aligha, hiszen a Nem szabad feledni - Versek 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára (Püski, 2002) csaknem nyolcvan, a forradalom eseményeihez kapcso­lódó, illetve annak szellemében készült verset tartalmaz. Az elején pedzettem már, 1956 esztétikummá való átlényegülésében csupán a líra játszik ilyen fontos szerepet. A széppróza - mert nincs meg az ábrázoláshoz szükséges távlat? - még nem rukkolt elő a nagy művel. Pedig könyvek kezdettől fogva születtek. És itt nem Berkesi András októberi viharjára, Moldova György Sötét angyalára, Karinthy Ferenc Budapesti őszére gondolok. Sokkal inkább azokra a tisztességes, a hazugságot és a maszatolást egyként elvető művekre, amelyeknek írói megpróbáltak - ha nem is a korábban már említett Déry-novella szintjén - hősöket és jellemeket formálva, 1956 igazságait ütköztetve stb. szólni a forradalom világtörténeti helyéről, az emberre gyakorolt

Next