Székelyföld, 2011 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2011-03-01 / 3. szám

Pályám emlékezete Ezt a lehetőséget megszüntették. Márpedig a színházban sok mindent azzal védtem ki, hogy amikor akár a minisztérium, akár a helyi pártszervek lehetetlent követeltek, bejelentettem: visszavonulok az Igaz Szó­hoz. Néhány kiváló bukaresti román rendezővel dolgoztam együtt abban az időben, és ők arra figyelmeztettek, hogy a művelődésügyi minisztériumban megszorítások következnek. Én is azt tapasztaltam, hogy az ügyintézés egyre bürokratikusabb. Tehát nem a tartalmi, hanem az adminisztratív megszorításokkal kezdődött a nehezebb időszak. Állandóan a nyakunkon voltak az állami ellenőrök. Olyasmibe kötöttek bele, amiről nem is álmodtam, hogy kifogásolható. Elmondok erre is egy példát. Folyamatosan az orrom alá dugtak bizonyos kérdő­íveket, amelyekben a kifogásolt tételek szerepeltek. Például az egyik „keresztkérdés” így szólt: miként lehetséges az, hogy miközben a magyar tagozat két színésznője nem teljesítette a normáját, tehát nem kaptak annyi szerepet, hogy a fizetésükért kellőképpen megdolgozza­nak, én közben szerződtettem az egyik előadásra Kovács Györgyöt, aki nem a színház alkalmazottja. Köztudott, hogy igen nyugodt ember vagyok, általában civilizáltan szoktam vitatkozni, de akkor eljött az a pillanat, amikor felálltam, s azt mondtam az ellenőrnek: Mars ki! Szóval ilyen emberek ellenőrizték a színházakat, a művészeti intézményeket. Mindez nagyon zavart, ezért elhatároztam, hogy lemondok a színházigaz­gatói tisztségről. Nem beszélve arról, hogy az első bemutató, amit én tűztem műsorra, rögtön botránnyal járt. Örkény István Tóték című darabjáról van szó. Ragyogó előadás volt, hatalmas sikert aratott, több mint kétszázszor játszotta a társulat, Kovács György rendezte. Már a bemutatót követő reggelen bement a pártbizottságba egy jelentés arról, hogy mik vannak a darabban: 1956, ellenforradalom, miegymás... Még ki sem aludtam az előadás utáni beszélgetés fáradalmát, másnap reggel máris hívattak. Romulus Guga akkor még a román tagozat irodalmi titkára volt, őt már előttem behívatták. Vele lefordíttatták az úgymond kényes részeket. Már az is baj volt, hogy kiderült: úgy állítottuk színpadra a művet, hogy előzőleg nem fordíttattuk le az egészet románra. - Minden bemutató előtt le kellett fordítani azokat a színdarabokat, amelyeknek nem volt meg a román változata? - A minisztériumnak engedélyeznie kellett a darab színpadra állítá­sát. Én ezt abszurdumnak tartottam, s nem akartam életbe ültetni az ukázt. Másodsorban kihasználtam azt, hogy az írószövetségben, a

Next