Székelyföld, 2019 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2019-04-01 / 4. szám
Szépirodalom Olykor fölkeltem az asztal mellől, elballagtam a kemencéhez, és benyomtam egy, két vagy három tüsköt, amennyi éppen belefért. A tüzelőnyílás ajta már olyan forró volt, hogy csak a piszkaiéval lehetett kinyitni. Karácsony volt, egész évben ilyenkor a legrövidebbek a nappalok. A lencsealakú ezüst felhők lassan elszürkültek, a nap is kezdett eltünedezni a téli párásság mögött. A szirtek közé a téli szürkület homálya ereszkedett. Közben a kemence füstje is lassan eltakarta az eget. Vártuk Helgát a podlenkával, de úgy, hogy azért még késsen, az se baj, ha eltéved, csak késsen, késsen minél többet. A kemence kupoláját lestük, mikor kezdenek rajta a kövek vörösen derengeni. Bulbuk mondta egyszer, hogy olyankor már ezer fok van odabenn. Ennyi kell a kőnek, amikor égetni kezdjük. Zuhanyozó disznó