Székelyhon, 2019. május (1. évfolyam, 81-101. szám)

2019-05-21 / 94. szám

magyart is beszélem. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy akkor nem sikerült megvalósítani a célkitűzést, a másodosztályba való feljutást. - Hogyan kerültél a Duna menti Turnu Mágurelére? Sikerült beil­leszkedned? Milyen csapat a Tur­ns, és mik a céljai? - Két Csíkszeredában töltött év után esélyt kaptam arra, hogy a Temes­vári Polival végezzem a felkészülést. A csapatnak akkor Ionei Ganea volt az edzője, aki a Rapidnél is edzőm volt. Egy jó felkészülési időszak után azonban nem sikerült dűlőre jutnom a klub vezetőségével, mert komoly anyagi gondjaik voltak, így le kel­lett mondanom erről a lehetőségről. Úgy tűnik, jó döntést hoztam, mert Temesvárnak minden szempontból nehézkes volt az idénye, ami a csa­pat jelenlegi gyenge helyezéséhez is hozzájárult. A temesvári tapasztalat után, egy ismerősöm révén Turiu Mugureléről kaptam ajánlatot egy 3. ligás csapattól, amelynek a kez­detektől világos célja volt: feljutni a 2. Ligába. Beültem az autóba, és 500 kilométert utaztam a bolgár határ menti városig. Kissé sokkolt az ottho­nomtól, a családomtól való hatalmas távolság, amit azért kellett vállalnom, hogy újraindítsam a karrieremet, és reménykedhessek abban, hogy a játé­komban valaki örömét lelheti. El kell ismernem, bölcs döntés volt, mert itt a jó teljesítményt nagyban elősegítő körülmények fogadtak: esti világí­tással felszerelt új stadion 2500 férő­hellyel, külön edzőpályával, minden játékosnak szállodai ellátás és napi három étkezés. Egy olyan stábot ta­láltam itt, amelynek tagja Linkár Erik és Borbély Csaba - maradásom egyik legfőbb oka az volt, hogy Linkárral már dolgoztam korábban. Nem mel­lesleg a játékosok között is többeknek van 1. ligás meccstapasztalata: Liviu Bajenarunak, Marian Constantines­­cunak, Bogdan Mátéinak vagy Clau­­diu Dragunak. - A csapat minden meccsén ját­szottál? Hogy van a bal lábad, nem volt újabb sérülésed? - Jó szezon volt, sikerült feljutnunk a 2. Ligába egy olyan csoportból, amelyben a Brassói FC vagy az Adri­an Mititelu által támogatott U Craiova 1948 is játszott. Ezekben a csapatok­ban is játszanak 1. Ligát megjárt játé­kosok. Anyagi gondok miatt a brassói együttes nem tarthatta a lépést, így a bajnokság a craiovaiak elleni pár­harcunkról szólt. Személy szerint elé­gedett vagyok azzal, hogy a szezon összes meccsén a kezdőben kaptam helyet, középhátvédként és védekező középpályásként egyaránt. Elmondhatom, hogy jó és nagyon jó közötti teljesítményt nyújtottam, amit a stáb és a klub vezetősége is értékelt. Felajánlották, hogy a követ­kező idényben, a 2. Ligában is ma­radjak a csapat tagja, így egy évvel meghosszabbítottam a szerződése­met, ami fizetésemeléssel is járt, át tartó veretlenségi sorozatukat. Az egyik felem örült, a másik nem. A mérkőzés emlékeztetett arra az idő­re, amikor ott játszottam, és amikor a meccsek után együtt énekeltünk az ország legjobb szurkolótáborával. * Remélem, egy nap majd visszatérhetek ahhoz a csapathoz, és újból a meggypiros mezben játszhatok.­­ Kedvenc csapatod, a bukares­ti Rapid a Turris ellenfele volt a Román Kupában. Különleges volt számodra a giulesti-i meccs? - Nagy örömmel láttam, hogy a Ra­pid háza táján javultak a dolgok. Ők is feljutottak a 2. Ligába, ellenfelek leszünk a következő idényben. Eb­ben a szezonban is volt alkalmunk megmérkőzni a Román Kupában, mi nyertünk 2-0-ra, és ezzel megszakí­tottuk a több mint negyven meccsen Tehát igen, egy különleges találkozó volt számomra. Remélem, egy nap majd visszatérhetek ahhoz a csapat­hoz, és újból a meggypiros mezben játszhatok.­­ Mi a véleményed volt csapataid­ról, az SZFC-ről és az FK Csíksze­redáról? Hát a Sepsi OSK-ról? Nagy öröm azt látni, hogy az or­szág más részein is beszélnek a számomra kedves székelyföldi csa­patokról, az SZFC-ről, az FK Csík­szeredáról és a Sepsi OSK-ról. Úgy gondolom, a Sepsinek jó szezonja volt még akkor is, ha a rájátszás nem hozta a szurkolók által áhított eredményt, de a felsőházi rájátszás­ba jutás - csupán két évvel az első ligába kerülés után - mindenkép­pen figyelemre méltó eredmény. Örömmel látom, hogy az FK Csík­szereda is elérte szombaton a hőn áhított feljutást. Tudom, hogy a csa­pat rengeteg munkát fektetett ebbe, megérdemelte a feljutást. Szeretnék gratulálni az otthoni csapatnak, az SZFC-nek is, mert megvalósították a szezonra kitűzött céljukat. Tartom velük a kapcsolatot, és tudom, hogy szívüket-lelküket beleadják. Meg­győződésem, hogy a közeljövőben még sokkal nagyobb célokat tűzhet­nek ki, és infrastruktúra, valamint teljesítmény tekintetében megköze­líthetik az FK Csíkszereda csapatát. Játékosként álmodozol az 1. Li­gáról? - Türelmetlenül várom a következő szezonokat, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a lehető legjob­ban játsszak. Én bízom abban, hogy visszakerülhetek akár egy első ligás csapathoz is. 2015 elején a Kolozsvári CFR-nél csak edzett, odaszerződnie már nem sikerült 2019. MÁJUS 21., KEDD SPORT : VII asztalukat, hogy minőségi kiszolgálásban részesüljenek! Jó é­tv­á­g­y­a­t k­ív­á­n­u­n­k ! !'i­tt.!M­i Kérjük, foglalják le időben é­rd­e­k­lő­d­n­i lehet: 0756~093 920, 0756, 093 926 HIRDETÉS Újból élvezheti az 1900-as évek híres ferenczy-féle bárányflekkenét © a Petőfi Panzió éttermében, a Petőfi Sándor utca 2. szám alatt.

Next