Székelyhon, 2022. március (4. évfolyam, 40-62. szám)
2022-03-09 / 46. szám
strali #jégkorong 2022 . március 9 ., szerda sport & 9 Jubileumra készülnek a ralisok Április végén rendezik a Hargita Ralit Hamarosan elkezdődik az országos ralibajnokság, az idei kiírás második versenye lesz a Hargita Rali. Dupla jubileumra készülnek, hiszen negyven évvel ezelőtt rendezték az első ralit a megyében, míg az idei verseny zsinórban a tizedik lesz, amit a székelyudvarhelyi Maxx Racing szervez. ZATYI TIBOR Nem várt történések nehezítették Ferencz Csaba főszervező dolgát, elmondása szerint pár hónappal ezelőtt újra kellett kezdenie az idei rali szervezését. „Dupla jubileumra készülünk, hiszen a Hargita Rali idén negyvenéves és mi tizedik alkalommal szervezzük, ezért szeretnénk egy nagyon szép sporteseményt összehozni e jeles alkalomra. Sajnos eddig nem tapasztalt nehézségekbe ütköztünk, emiatt mindenféle téren teljesen a nullából kellett felépíteni a versenyt, tíz év után elölről kellett kezdjünk mindent. Az eddigi megszokott és bejáratott forgatókönyv teljesen borult, így más alapokra kellett helyezzük a versenyt. Lehet, eljött az idő, hogy nyissunk másfelé is a megyében, az elmúlt években sokszor volt szó arról, hogy más városokat is bevonunk” - vázolta a jelenlegi helyzetet Ferencz Csaba. A főszervező szerint komoly változások várhatók, marad aszfalton a verseny, a hagyományos szakaszok, mint a bucsini, libáni és lövétei gyorsasági etapok megmaradnak, de tervezik új szakaszok bevezetését is az idei raliba. „A koronavírus-járvány a végéhez közeledik, valószínűleg idén ismét meg tudjuk rendezni a nagy népszerűségnek örvendő városi gyorsaságit, azaz a szuperspeciálist. Továbbá idén sem marad el az élő közvetítés az interneten és a tévében a gyorsasági szakaszokról” - folytatta. Mivel a Hargita Rali nagy népszerűségnek örvend a mezőnyben, továbbá idény eleji verseny lesz, ezért népes részvételre, hetven-nyolcvan párosra számít Ferencz Csaba. Az országos bajnokság egy hónap múlva, április elején a Máramaros Ralival kezdődik, majd április 29-30. között következik a Hargita Rali, összesen kilenc verseny lesz idén, a pontvadászat október végén a Brassó Ralival ér véget. Az országos bajnokság másodosztályának részeként pedig idén is megrendezik a hegyi gyorsasági versenyt Hargitafürdőn: a Hargita Hill Climb Challenge-re június 25-én kerül sor. A Maxx Racing versenyzői idén is részt vesznek a ralikon és hegyi gyorsasági versenyeken, Jakab Attila egy Citroennel meg szeretné nyerni a másodosztályt, míg Gál István egy Suzukival minél több tapasztalatot gyűjtene. A romániai ralibajnokság versenynaptára: 2022 április 2-3.: Máramaros Rali április 29-30.: Hargita Rali május 20-21.: Arges Rali június 17-18.: Bukovina Rali július 15-16.: Szeben Rali augusztus 5-6.: Moldva Rali szeptember 2-3.: Jászvásár Rali október 7-8.: Kolozsvár Rali október 28-29. Brassó Rali RÖVIDEN Kupameccsekre készülnek az Ágyúsok Jégkorong Román Kupa-mérkőzésekre készül a Háromszéki Ágyúsok együttese, a csapat közösségi oldalán ismertette, hogy pénteken, március u-én este fél 7-kor a Bukaresti Steauát fogadják a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. A háromszékiek közlése szerint a Kézdivásárhelyen zajló A jelű csoportban még a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub harcol a döntőbe jutásért. A forrás szerint a B csoport küzdelmeit a Csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán rendezik, ahol a házigazda Csíkszeredai Sportklub, a Galaci CSM, a Sapientia U23 és Bukaresti Sportul Studentesc lép majd jégre. A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK jelenleg az Erste Ligában érdekelt, a közös magyar-román bajnokság rájátszására koncentrálnak, a Sapientia U23 csapata pedig ezekben a napokban az Európai Egyetemi Ligában (EUHL) játszik mérkőzéseket külföldön. Nagy Attila, a Sapientia U23 csapatának vezetője, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója úgy tudja, hogy bizonyos bajnoki mérkőzések beszámítanak a kupasorozatba. Bonyolult tehát az ügy... Összeverekedtek a bemelegítésen A Brassói Corona-Gyergyói HK Erste Liga-negyeddöntőn a hazaiak botrányhőse, Garet Hunt még a keddi találkozó előtti bemelegítés során összeverekedett Devin di Diometével, ezért őt kettő, a gyergyóit egy mérkőzésre szóló eltiltással büntették. Budapesten folytatódik az Erste Liga rájátszása Ma este a magyar fővárosban folytatódik a jégkorong Erste Liga rájátszása. A Tüskecsarnokban a Ferencváros a Miskolci DVTK Jegesmedvék együttesét fogadja, az újpesti jégcsarnokban pedig UTEDebrecen találkozót rendeznek, mindkét összecsapás 19.30 órakor kezdődik. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban a Ferencváros és a Debrecen is összesítésben 3:1-re vezet. A székelyföldi csapatok hétfőn és tegnap este idegenben léptek jégre. Hétfőn este a Sportklub háromgólos vereséget szenvedett a MAC otthonában, a Gyergyói HK pedig idegenben is legyőzte a Brassót. Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzések: MAC HKB Újbuda-Csíkszeredai Sportklub 5-2 (1-1,1-1, 3-0), gólszerzők Keegan Dansereau 3, Ki rils Galoha és Mirko Djumic, illetve Rokaly Norbert és Részegh Tamás. Brassói Corona-Gyergyói HK 1-5 (0-3, 1-1, 0-1), gólszerzők Radim Valdar, illetve Chris Bode 2, Vincze Péter, Szigeti Ákos és Brance Orbán. Három összecsapás után a Gyergyói HK összesítésben 3 0 m vezetett, a Sportklub pedig 2:1-re. A tegnap esti mérkőzések lapzárta után fejeződtek be. Mestermérleg A hétfő esti mérkőzések után a vezetőedzők nyilatkoztak. Dave MacQueen, Brassói Corona: „Mindhárom mérkőzésen pocsékul rajtoltunk - úgy gondoltam, ezúttal készen állunk, de az első két lövésből két gólt kaptunk. Egy kapus elsődleges dolga, hogy védje a lövéseket, a mi kapusunk viszont nem tette meg.” Szilassy Zoltán, Gyergyói HK: „Kemény meccs volt, amelyen az érzelmek a tetőfokukra hágtak. Jól kezdtünk, és kiválóan védtük meg a hálónkat hatvan percen keresztül, amely előtt Rasmus Rinne ismét fenomenálisat alakított.” Kangyal Balázs, MAC: „Minden tapasztalatot, amit az előző két mérkőzésen összegyűjtöttünk, használtunk, és jó iramú, jó mecsesen nyertünk. A siker óriási plusz egy ilyen fiatal csapatnak, hitet tud adni, bárki ellen nyerhetünk. Nagy kérdés, hogy meg tudjuk-e ismételni még háromszor.” Enrico Rossi, Csíkszeredai Sportklub: „Az első kettőhöz hasonlóan nehéz mérkőzés volt, a harmadik harmad előtt ikszre álltunk, bármelyik csapat nyerhetett. Az emberelőnyös helyzeteinket nem használtuk ki, a MAC viszont megtette, amit kellett, akkor talált be, amikor szüksége volt a gólra.” Dobos László