Székelyhon, 2022. július (4. évfolyam, 122-142. szám)
2022-07-25 / 138. szám
2-------------------------------------------------------------------------------------------------arasin helyőrség A SZÉKELY BÓK Szerusz, Erzsi! Jól nézel ki! - Szerusz, Rózsi! Te se panaszkodhatsz, jól meg vagy asszonyosodva. - Nemes kell helyettem kivigye más a nagy szőnyeget, mint nálatok. - Menj el, menj el, te elül deszka, hátul léc! Hogy vagytok, no? Megvagyunk. - Errefele se dugjátok az arrotokot, amióta minden ünnepkor Németbe jártok a leányotokhoz. El vagytok becsülve, hallod-e. - S a fiunkhoz és Magyarba a feredőbe. Nem érünk reá. - Látom, a házat es felújítottátok, s bekötték a gázt! Pedig erősen drága. Mondták a tévébe, hogy úgy megdrágicsák, hogy belenyekkennek az emberek. Meglátod, nem vezet jóra ez a nagyzolás. Meglesz a böjtje. - Ne se törődj, a fiam kad pénzt reá, ha megszorulunk. De mit mind annyit valagászódol te is, most szerelték be nálatok az új központi fűtést, az is olyan, mintha gáz vóna benn. - Nem éppen, mert meg kell rakni a kazánt, ahogy nem rakod meg, a meleg ki van menve. A havat reggel a szín elől el kell hánni, másképp be se jutsz. A kezem örökké le van gémberedve. - Mé nem kűdöd az uradat? Nem fehérnépnek való munka. - Mét, mét?! Há csak. - Azzét biztos, mét este a bodegába jól megrészegedik, s reggel az se tudja, fiú-e vagy bán, nemhogy még felkeljen s tüzet rakjon. - A te uradat se kell dicsérni, hadd el. Múltkor es láttam, hogy a komámasszonodtól este későn kanyarodott ki, s iszkili haza a kertek alatt, hogy míg te a gyárból hazajössz, legyen ő es otthon. - Ejsze teleszkóp van a szemed helyibe, hogy te ellátsz a komámasszony? Két uccával feljebb lakik. - Nekem nincs, de Teri kománém ott lakik vele szemközt, s ő mondta tegnap a botba. Más is látta, nem csak ő. - Csak menjek fel kenyérért, de a derekát eltöröm! A fosküpűje! - Nem hibás ő semmiért. Jól tudod, hogy Amáli kománéd erősen kajtárölű. Örökké viszket neki a valaga. Az anyja és ilyen vót, hogy a rossz seb egye meg a fajtájukat! Varga Melinda Jó na, jó! Ne herrgeld fel magadat úgy, még a végin megüt a gutta, mint a felszegbe Jozéfát. - A házat látom, a nyáron küjjel lefestettétek. - Le. De nem olyan hitvány zödre, mint tü. Az egész ucca ezen kacag. - Menj el, menj el! Hát nem es olyan cikóri a virágsárga, mint a tü házatok. ■ A beánka hogy van? Rég nem láttam. - Tanul örökké, nincs hogy lássad. Elmegy az oskolába, s onnan haza, s azzal napszentületig tanul. - Ejszen papnak készül. - Hanem egyeb. VIZSGÁZTATOK, TEHÁT VAGYOK Szakács István Péter Közeledik a tanév vége. Múlt héten jelentkezhettünk az érettségiztető bizottságba. Volt, aki kapásból visszautasította, volt, aki hamleti letargiába süllyedve napokig tökölődött a problémán. Én azon nyomban beírtam az IGEN-t. Számomra az érettségiztetés létkérdés, tanári hivatásom krédója, még akkor is, ha ezek a mostani vizsgák már vizet sem vihetnek a hajdani megmérettetéseknek. Ó, azok a régi szép idők! Ha csak rájuk gondolok, a tonnányi teszt, felmérő és dolgozat javításától romlásnak indult hajdan éles szemem bepárásodik a nosztalgiától. Már szeptemberben elkezdtem a visszaszámlálást. Májustól aztán a tükör elé állva lelkiismeretesen gyakoroltam a szigorú arckifejezést, a méltóságteljes testtartást. A legapróbb részletekre is odafigyeltem. Szemöldököm drámai összevonására éppúgy, mint tekintetem emésztő villámlására, vagy sátáni kacajomra, melyet slusszpoénként a vizsgázók szánalmas kínlódásának végére tartogattam. A szóbeli vizsga napján már hajnalban bementem a kijelölt osztályterembe, hogy felderítsem a terepet. Nemcsak a padokra firkantott ábrákat, feliratokat ellenőriztem, de négykézlábra ereszkedve Sherlock Holmes márkájú, kiváló minőségű kínai nagyítómmal a padlót is tüzetesen átvizsgáltam. Ha pedig a pajzán irkafirkák között a vizsgaanyaggal kapcsolatos információkra bukkantam, akciós zakóm turkálós díszzsebkendője mellől előkaptam a smirglipapírt, és lecsiszoltam a kriminális felületeket. Igaz, utána kereszthuzatot kellett csinálni, hogy a sűrű porfelhő kiszálljon a teremből, de ezt a múló kellemetlenséget bőven kárpótolta a sikeres megelőzési akció nyomán érzett felhőtlen örömöm. Ezt követően a végre-valahára bevánszorgó vizsgáztató kollegámmal az asztalra terítettük a tételeket. Mindig gondom volt arra, hogy a nehezebbek kerüljenek alulra, mert tudtam, hogy a vizsgázók holmi atavisztikus babonától vezérelve onnan szoktak húzni. A java azonban a diákok megjelenésével kezdődött. Istenem, mennyire mások voltak, mint tanév közben! Odalett a cifra járásuk, a büszke fejtartásuk, a fennhéjázó modoruk. A fal mellett osonva, leszegett fővel érkeztek. Altestük körkörös izmát úgy összehúzva, hogy légkalapáccsal sem lehetett volna azt a bizonyos zabszemet a közismert szólásban megjelölt intim zónába feljuttatni. Hölgyeim és uraim, csak bátran, csak bátran, invitáltam őket a terembe, mélyen a szemükbe nézve. A mintát A dzsungel könyvéből vettem: Rá, az óriáskígyó mustrálta így a megszeppent majmokat. Bent aztán profi motozásnak vetettem alá őket. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a zoknikba, alsógatyákba, harisnyanadrágokba és melltartókba rejtett puskákból az évek során tekintélyes méretű gyűjteményre tettem szert.) Na, látják, nem is olyan nehéz, mosolyogtam rájuk álnokul, amikor a tételhúzást követően sápadtan meredtek a sorsukat megpecsételő feladatokra. A csúcsot kétségkívül a szóbelijük jelentette. Már ha szóbelinek lehet nevezni azt a tétova makogást, mely remegő ajkukat elhagyta. Akadtak persze olyan diákok is, akik megpróbáltak folyékonyan beszélni. Őket azonban jó előre kifundált, ravasz keresztkérdésekkel zavartam össze. Legemlékezetesebb szóbeliztetésem során huszonkilenc diákot sikerült megbuktatnom. Ilyen rendkívüli teljesítmény méltó arra, hogy a Guiness Rekordok Könyvébe kerüljön, ünnepeltem magam önfeledten. Csakhogy valaki közben értesítette az igazgatót az iskoláját sújtó apokaliptikus katasztrófáról. Nosza, több sem kellett neki! Pár perc múlva feldúltan rohant be eufórikus hangulatomat megzavarva. Egy tanügyi intézmény vezetőjétől joggal várja el az ember, hogy felelős funkciójának megfelelően kulturáltan viselkedjék. Ő azonban originál székely bicskájával a hasam alatt hadonászva a férfiasságomtól való azonnali megfosztásomat helyezte kilátásba, ha nem javítom átmenőre a vizsgajegyeket. Szorult helyzetemben az iroda sarkában álló fémszekrénybe menekültem. Abból a horpadtra döngetett bútordarabból szabadított ki éjszaka az iskola környékén cirkáló rendőrjárőr. Pályafutásom során az írásbeli vizsgáztatások alkalmával is igyekeztem becsülettel helytállni. Piros tintával mindig kellőképpen feltankolva láttam hozzá a dolgozatok javításához. Állhatatosan dolgoztam, mint mániákus szó a fában, s csak azért emeltem föl néha a tekintetem, hogy megvető pillantást vessek azon kollegákra, kik idejük java részét pletykálással töltötték körülöttem. Becsülettel végzett, aprólékos munkámnak meg is lett mindig az eredménye: bármennyire is hisztiztek a diákok és a szüleik, az áthúzásaim, a kérdőjeleim és az eredeti szövegre írt számonkérő megjegyzéseim miatt olvashatatlanná vált dolgozatokat képtelenség volt újrajavítani. Ennek a régi szép világnak azonban egyszerre csak vége szakadt. A tanügyet irányító okostojások betiltották a jegyadást a szóbeli vizsgákon. Hiszen az érettségire jelentkező diákok már tudnak beszélni, érveltek sunyin, ennélfogva hivatalból jár nekik az átmenést biztosító minősítés. E felettébb felelőtlen intézkedés következtében a tanárt a szóbeli vizsgán melegebb égtájra küldő diák is simán megkaphatja a legmagasabb minősítést, feltéve, ha helyesen fogalmazza meg turisztikai célzatú mondandóját. Ezek a sötét okostojások az írásbeli vizsgáztatásba is belekontárkodtak. Az új szabályzat előírása szerint szigorúan tilos belejavítani a dolgozatokba. Nem vagyunk a sötét középkorban, hogy aláhúzásokkal, kérdőjelekkel, kioktató kommentárokkal alázzuk meg a diákokat, figyelmeztettek a felkészítőkön. Így vált a dolgozatjavítás szakrális eszközéből, a tanárembert kellő méltósággal felruházó, piros tintás toklból tiltott tárgy, mely manapság már csak múzeumokban látható. Én csak egy átlagos középiskolai tanár vagyok, nem a jövő titkaiba bepillantást nyerő látnok, de ha ebben az ütemben folyik az érettségi átalakítása, bizton állíthatom, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a diákok fognak minket, tanárokat vizsgáztatni. Mégpedig hagyományos módon. Kőkemény szigorral. Addig is azonban, amíg ez a csúfság megesik velünk, igyekszem kihasználni a maradék lehetőséget. Mert buktatni úgy is lehet, hogy nem javít bele a dolgozatokba az ember. Sőt, el sem olvassa azokat! De ez, kedves kollegák, maradjon köztünk! kUUALMI KULI URALIS MILLIKLI