Unitárius gimnázium, Székelykeresztúr, 1912
I. APRÓSÁGOK A MÚLT ÉS JELEN KÖZÉPISKOLÁJÁBÓL. (Pap Mózestől.) Következetes akarok maradni eddigi eljárásomhoz. Értesítőnkben a lefolyt iskolai év végén is főképpen kedves tanítványaimnak s a kedves szülőknek és más érdeklődőknek egy kis elmefuttatással szolgálok. Életem javarésze már a múlté, csak természetes tehát, hogyha a múltat és a jelent összekötöm, a múltban és a jelenben szerzett tapasztalataimat fejtegetéseimben érvényesítem. A múltat visszasírni nem akarom, de annak tisztes tradícióit megbecsülöm, azokhoz ragaszkodom, azokat szeretem magammal vinni életem egész folyamán. Egészségesebb dolognak tartom a jelent a múlthoz kötni, a jövőt a múlton és a jelenen építeni föl. Csak javunkra vállik, hogyha a múlt időkben jóknak, beválóknak bizonyult elveket, igazságokat, szokásokat oktatásban, nevelésben, viselkedésben, életmódunkban, életrendükben folyton fönntartjuk, azokat követjük, gyakoroljuk, érvényre juttatjuk. A lassú és a folytonos haladás mindig, mindenben célravezetőbb, mint a múlttal teljes szakítás, annak eldobása, azzal való teljes leszámolás és mindenben új eszméknek, az új irányzatoknak, a túlmodernizmusnak feltétlen, meggondolás nélkül való behódolás. A könnyelműségnek a netovábbja, amikor csak egy könnyű vérű, röpke, talán éppen feltűnési vágyból ide-oda kapkodó fantáziájú ember előránt egy eszmét, egy szokást és ő azon lovagol, azt űzi és mi azon csak úgy könnyedén felülünk, magával ragad, majmoljuk őt és legtöbbször éppen egy valaki hóbortjáért egyegy örök igazságot, egy-egy szép tulajdonságunkat, köztudatban, általános gyakorlatban levő szép szokásainkat áldozzuk föl, így váltottuk föl a múlt sok, jónak, értékesnek bizonyult eljárását. 1*