Székelység, 1902. április-június (5. évfolyam, 76-144. szám)

1902-04-03 / 76. szám

2-ik oldal, ének- és zeneszámok gyönyörködtették a hallgatóságot, úgy, hogy a sokszor fárasz­tóan tudományos színezetű felolvasások után kellemes felfrissülést nyújtottak ezek a legtöbbször művészi be­ c,'‘vel bíró prog­­rammpontok. E rövid kis ismertetés befejezte alkal­mával meg kell emlékeznünk a felolvasá­sok megkezdőjének s azóta állandó rende­zőjének , Tóthfalusi József lelkésznek érde­meiről. Az ő lelkes buzgósága oly elevenen tartja s annyi vonzerővel ruházza fel a ref. felolvasó estélyeket, hogy közönségünk csak hálával lehet iránta a kapott szellemi élvezetekért. Ez évben már tevékeny részt vett az új ref. lelkész, Biró András is a munkában. Meg kell emlékeznünk Tóthfa­lusi József egyik legfontosabb munkatár­sáról, Nagy László ref. énekvezértanítóról is, kinek zenei tudása és finom ízlése annyi gyönyörködtető ének- és zeneszámot hozott létre. Hogy e fontos felolvasó estélyekre tár­sadalmi életünknek szüksége volt, az bizo­nyos, de hogy szüksége lesz még a jövő­ben is, az sem képezheti vita tárgyát. Ér­deklődés ébresztése a valláserkölcsi kérdé­sek iránt, szemlélődés a tudomány fáklyá­jának világánál Isten csodás világában: volt eddigi feladata e felolvasásoknak a lesz ezután is. Olyan czél ez, mely csak nemesíteni fogja a mai m­egtépászott tár­sadalmi életet. Ezért kell várnunk a közelebbi viszont­látásig a jövő cziklus ref. felolvasó esté­lyeit. I kök is szívesen látnának a trónon, mint­hogy egyedül tőle remélik a reform-terveik keresztülvitelét. Ahmed Kemal Eddin sza­badelvű gondolkodása miatt igen nagy ro­­konszenvnek örvend és már régóta komoly riválisa volt Resad herczegnek. A török trónörökös halála. — Megmérgezett királyfi. — Konstantinápolyból jön a hír, hogy Mo­hamed Resad herczeg, a szultán testvér­­öcscse, a török trón örököse, akinek rej­télyes megbetegedését egy háremhölgy mé­­regpohara okozta, szombaton meghalt. Mohamed Resad 1844. nov. 3-án született Konstantinápolyban. 1876. aug. 31-én, mikor V. Murad szultánt megfosztották trónjától és a mostani szultán Abdul Hamid lett a törökök padisája, ő lett a prezumtiv trón­örökös. Betegségéről furcsábbnál furcsább hírek szálltak világgá és a halálhír annyi­val inkább meglepő, minthogy a Jildsz­­kivszkban mostanában igen titokzatos dol­gok történnek. A szultán ugyanis bete­ges idegességében mindenkiben összeeskü­vőt lát és Resad efendi halála bizonyára összefüggésben van a kulisszák mögötti rejtélyekkel. A trónörököst különben nem igen kedvelték a Jildiz-palotában, sőt mond­hatni, gyűlölték. Nyers, brutális és deszpo­­tikus hajlamú férfiú volt. Ősi szokás szerint a legidősebb herczeg egyúttal a trón örököse is. Ahmed Kemal Ediin herczeg van soron, akit az ifjú török Székely­ség. Föllázadt község. — Hét ember életét oltották ki a csendőrök golyói. — Véres zavargás történt Delniczén. A községnek régóta húzódó birtokpere volt egy legelő miatt. Ezt a pert nemrégi­ben befejezték, amikor is a községet el­marasztalták a birtok átadására. ■ A jogos tulajdonos birtokbahelyezésé­­t már az ősszel megkísérelték, de a lakosság­­ ellenszegült s akkor az uj birtokos kivánsá­­­­gára abbahagyták az eljárást. Most azon- I ban a hatóság emberei két csendőrrel és a I birtokossal megjelentek a községben, hogy I a birtokbahelyezést foganatosítsák.­­ Ki is mentek a helyszínére, hogy a ha- I tárt kijelöljék, de a lakosság dorongokkal,­­ baltákkal és vasvillákkal fölfegyverkezve, ellentállott a fölmérésnek. A csendőrök fölszólították a tömeget a szétosztásra, de ehelyett néhány izgató biz­tatására megrohanták a hivatalból m­egje­­­­lent mérnököt. A birtokost is agyon akar- t ták verni. A csendőrök ekkor a tömeg közé lőttek, mire Verusics Antal nevű ember a lövéstől találva, összeesett. A tömeg erre a csendőröket akarta megrohanni, de azok ismét lőttek, mire a tömeg széjjel fu­tott. Hét férfi és két asszony maradt ott, akik a lövésektől találva összeestek és meg­haltak. A helyszínre hívott orvos a sebe­sülteket ápolás alá vette és beszállították a községbe. A vizsgálatot megindították. Élőképekkel egybekötött tánczestély. A szó magasabb értelmében művészies estélynek voltunk élvezői április 1-én. A marosvásárhelyi székely leány-árvaház igazgató választmánya ez este tartotta meg­­ a „Transsylvánia“ szálló emeleti termeiben élőképekkel egybekötött tánczestélyét, mely­nek tiszta jövedelme az árvaház és a helyi jótékony nőegylet javára szolgál. Az estélyről általánosságban előzően la­punkban már megemlékeztünk. Most annak sikeréről kívánunk beszámolni. Az egész műsor igen ügyes, ötletes és változatos volt. Saját szerzeményű prologját adta elő dr. ifj. Ugron Gábor. Először volt alkalmunk látni a nyilvános szereplés terén s örö­münkre szolgál konstatálni, hogy teljes si­­­­kerrel oldotta meg. Prologja nem sablonos, hanem teljesen ez alkalomhoz volt szabva, mely külsőleg is eltért a szokásos p­rolo­­goktól, a­melyet szerzője nagy tehetségre valló felfogással és rutinnal adott elő. A Nero császár égő fáklyái nem voltak látha­tók, hanem azok helyett csupán egy sötét háttér. A prologus ügyesen fejtette ki, hogy a programaiban az csupán a kiváncsi kö­zönség felültetéséül van bevéve, lévén áp­rilis elseje. A közönség többszörös tapsa volt a pro­logus jutalma. Ezután jöttek az élőképek, mint a tavasz bevonulása, a táncz óra. Cupido szentélye előtt, czigány hazája széles e világ, me­lyekben részt vett társadalmunk szine-java s a melyek mind igen kitünően sikerültek. Az élőképek között dalok, tánczok, és tilinkó hangverseny gyönyörködtette az egy­más hátán szorongott közönséget. Dr. Joksmann Ödön saját művészies hegedű kísérletével remek magyar dalokat adott elő. Az est egyik legművészibb pontja pedig Uzoni Benő Bálint tilinkó hangversenye volt, aki alig egy arasznyi­s oldalán hat lyukkal ellátott tilinkóján a zene­művé­szetnek oly remekeit mutatta be, hogy a nagy világon bárhol dicsősséget szerezhetne általa magának s a magyar zenének. A müszléssel biró közönség nem tudott eléggé betelni a gyönyörrel. Csak saját polgártár­sait hagyta hidegen, akik benne nem a művészt, hanem az iparost tekintették. A művészet iránt fogékonysággal biró közön­ség tapsokkal jutalmazta Benőt. Molnár Piroska és Carbone Carlo, két csöpp gyerek mutatott be egy orosz tán­­czot, olyan precisitással és graciositással, amit valóság gyönyörr­el töltötte el a kö­zönséget. Többszörös tapsvihar volt jutal­muk s azon fölül a kis Molnár Piroskának egy gyönyörű csokor. A táncz óra élőkép után következett a Gavotte a ,Piros czipős hallétből vett fran­­czia salon táncz. Carbone Giovanni váro­sunkban előnyösen ismert m. kir. operaházi ballet és tánczmester tanította be. Kedves és a szemlélőt gyönyörködtető táncz, a­melyet városunk mindkét nembeli ifjúságá­nak virágai adtak bájjal és sikerülteti elő. Úgy a szereplőket, mint a tanító mes­tert méltán illette a közönség elismerése, a­mihez mi is csatlakozunk. Nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy ezen bár bajos, de annyira kokett táncz helyett szívesebben láttuk volna a körma­gyart, palotást, magyar keringőt, sormagyart, vagy más magyar tánczot lejteni. Közelebb állanak azok a mi szivünkhöz s épp ilyen estélyek kiválóan alkalmasok volnának a magyar érzés ápolására. A térd nadrágos, strrmilis, pántlikás, csip­kés, csokros, bodros, stuárt galléros, a pu­haságot előtüntető exotikus tánczosok helyett pedig, mily gyönyör lett volna szemlélni Marosvásárhely, 1902. április 3. csütörtök. A Marosvásárhelyi Ipari Hitelszövetkezet , mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja Bőripari szakcsoportjánál. — raktáron tartatnak a cssizmakészítők és czipész tagok részére a legjobb szükségleti czikkek, valamint a közönség részére kész lábbelik. ■ Ugyanit rendelése­k is elfogadtatnak, mindenféle lábbelikre nézve. ---------

Next