Székelység, 1903. július-szeptember (6. évfolyam, 148-223. szám)
1903-07-01 / 148. szám
Maros-Vásárhely, 1903. julius 1. szereda. Székelység 3-ik oldal. Partnereiül méltón sorakoztak Lévay B., Hídvégi és kardos, kik nyilt színen is több tapsot arattak. , Angyal Ilka művészi alakításával s Komlóssy Ilonka kedves megjelenésével szintén emelték az est sikerét. A némaképletek ügyes csoportosításával a rendező méltán érdemelte ki a felhangzó lelkes éljenzést és tapsokat. „Doktor úr.“ Hétfőn a társulat jeles fiatal tagjának, Sajó Gézának volt jutalomjátéka, ki a „Doktor úr“-ban Csató szerepét játszotta. Közönségünk Sajó iránt érzett rokonszenvének méltó kifejezést adott s nagy számban töltötte meg a nézőteret. S hogy nem méltatlan egyént tüntetett ki, azt Sajó tegnap újólag is bebizonyította, gondosan játszva meg minden jelenését, remek alakításba mutatta be a hódítani akaró „lord bricseszt.“ Az est sikerében Sajó mellett nagy része van Angyal Ilkának, Nádasynak, Hídvéginek, Hatvaninak és Nagy Vilmának, kik mindnyájan dicséretes buzgalommal működtek közre. Jieleily Boriska, a társulat kedves soubrettéje, mint örömmel értesülünk, teljesen jobban van , pár napig azonban még nem fog föllépni. Sziklay Kornél vendégszereplése. A legkitűnőbb magyar operette komikust lesz szerencsénk pár estén át színpadunkon láthatni. A művész szerdán este érkezik városunkba és csütörtökön lép fel először az ő általa megteremtett népszerű operettében „Postás fiú és húgában“. Második fellépte pénteken lesz a „Noemanczipáczió“ban. Mindkét darabra már a mai naptól kezdve lehet jegyeket váltani, mérsékelten felemelt árak mellett. HÍREK. Maros-Vásárhely, 1903. jan. 0. — Eljegyzés: Horák Adolf a császári és királyi 64. gyalogezred kapitánya a tegnapi napon tartotta eljegyzését Izmáél Amália úrhölgygyel, Izmáéi Károly közszeretetben álló polgártársunk kedves leányával. Szívből gratulálunk. A budapesti ref. gymnázium tanulói kirándulásában résztvevők fogadtatásának a programmja a következő: Június 3- án délután fél 6 órakor fogadtatás az alsóvasúti állomáson. (László Gyula székelytársasági alelnök.) Elszállásolás. Este fél 8 órakor vacsora a László György éttermében, étlap szerint. Július elsején reggel 9 órakor gyülekezés az ev. ref. kollégiumban. A kollégiumi és Teleky-könyvtár megtekintése. A Vártemplom megtekintése. (Ismertetést tart Tóthfalusi József ref. lelkész.) A vértanuk oszlopának megtekintése. Ebéd délben 1 órakor a ref. koll. konviktusában. Délután a muzeum és az „Erzsébet liget“ megtekintése. Elutazás délután 5 óra 37 perczkor a felsővasuti állomástól. — Árvíz a Kisküküllő völgyében. Szováta környékén óriási esőzések voltak a napokban s a hirtelen jött zápor következtében a Kisküküllő kiöntött. Sóváradtól elkezdve egész Dicsőszentmártonig a Kisküküllő völgye viztenger alatt áll. A kiskisküllőmenti vasút üzeme a nagy rongálások miatt megakadt. A Segesvárra vezető országúton közlekedni nem lehet. TÁVIRATOK. — A „S z é k e ly s é g“ eredeti táviratai. — Képviselőház. Az uj kormány bemutatkozása. (Ujpest, 1903. jun. 30 d. u. 26. 55 p.) A képviselőházban gróf Apponyi elnökölt. Kormány — a jobb oldal hideg éljenzése és a baloldal óriási zsiózása mellett vonult be. Az első vihar. (Budapest, 1903. jun. 30. d. u. 26. 55 p.) A kinevezési okiratok felolvasásánál a szélső balon per ezekig tartó Vilmos* keletkezett. — *bezug *fomasics! — Mit keres itt, menjen Zágrábba! ! — pivele, Jellasics- huszár! Ezek a felkiáltások röpködtek Tomasits felé a szélsőbalról, s Apponyi csak nagy nehezen tudja a rendet helyreállítani. A zaj lecsillapultával Khuen Héderváry miniszterelnök emelkedett szólásra, hogy elmondja programmját. A katonai javaslatokat, úgymond, többek közt, feltételeseit Visszavonja . . . — Szószegő! Le vele ! — Azt ígérte, hogy Végleg Visszavonja! — Nem hallgatjuk tovább! Ezek és ennél keményebb felkiáltások hangzottak mindununtalan a szélsőbalon. Csak hosszú idő után juthat szóhoz a miniszterelnök, ismerteti a tárgyalási sorrendet. Először kívánja tárgyaltatni az indemnytit, azután az újonczjavaslatot, költségvetést, a kiegyezést és legutoljára a tisztviselők fizetésrendezését. Beszéde végén kijelenti, hogy ragaszkodik a szabadelvűséghez. A jobboldal éljenez, a baloldal zsirozik és felháborodva követeli hogy tisztviselők fizetésrendezését a kiegyezés előtt terjessze elő. A pártok nyilatkozatai. (Bpest, 1903. jun. 30 d. u. 36.) Ezután Kossuth Ferencz szólott. Kijelenti, hogy a rendes ujonczlétszám megadását azért ígérték meg, hogy az országot az ex-lex-ből kivezessék — de többé azt sem adják meg s a rendesnél nagyobb ujonczlétszántot nem szavaznak meg- s pártja folytatja a küzdelmet nemzeti Vivmányokért. Házszabályvita és szünet után Ivánka a szabadelvű párt nevében üdvözli a miniszterelnököt (Ugyanő búcsúztatta el Széll Kálmánt is.) Zichy János a néppárt, Szederkényi az Ugron-párt nevében szólalnak fel. Barabás Béla kéri beszédének holnapra halasztását — jelezvén, hogy az elhangzott programmal pártja ama , esti értekezleten fog foglalkozni és határozni, hogy azzal szemben milyen álláspontot foglaljon el. Nem vág elébe a párthatározatnak. Házszabály vita után az ülést bezárják. A főrendiház ülése. (Bpest, 1903. jun. 30 d. u. 3 o.) A kormány délután 2 órakor átment a főrendiházba — bemutatkozni. Barabás nyilatkozata. (Bpest, 1903. jun. 30 d. u. 36.) A képviselőházi ülés után csakhamar hire futott a folyósón, hogy Barabás Béla a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt ma este értekezletén — tekintve a miniszterelnök színtelen, semmit sem ígérő programmját in- 1 állványozni fogja az obstrukczió folytatását. B Bizonyos, hogy ezen ipolit- i Vaoyt a párt többsége elfogadja. Szerbiai események. (Bpest, 1903. jun. 30. d. u. 30.) Belgrádból jelentik, hogy a kormány és I. Péter király között nézeteltérés van a Sándor vagyona felett. A kormány a Sándor vagyonát konfiskálni akarja, a király pedig vissza akarja adatni az örökösöknek. Az utóbbi fog határoztatni előreláthatólag. Felelős szerkesztő: Dr. Sárkány Miklós. Társszerkesztők: Dr. Hegyi Zsigmond, Dr. Szász Albert. Terményekben és főleg szénában megbefcsülhetetlen kár sújtotta az egész küküllő vidékét. — Pénzhamisítók városunkban. Csíki György és Szabó Lajos, a Wallerstein Bernát Kemény Zsigmond utczai gépházában alkalmazott tüzelők 20 fillérest próbáltak hamisítani. Több kísérletet tettek, melynek rendén hovatovább mind tökéletesebb alakban állították elő a 20 fillérest. Azonban nem alkothattak tökéletest, mert Szentkirályi Zsiga nevű czigány, —ki a pénzhamisításba be volt avatva — feljelen tette a két pénzvágyót a rendőrségen. A rendőrség nyomban letartóztatta a pénz- hamisítókat, amely alkalommal a kutatás rendén több hamis 20 fillérest is találtak a műhelyben. Az ügyet — mivel pénzhamisítás kísérete forog fenn - a rendőrség áttette a kir. ügyészséghez. — Elveszett egy duplafedelű kis aranyóra, melynek fedelén zöld zománcza négylevelü lóher van, egy gyöngyökkel diszitett rövid aranyláncz és egy aranykeretbe foglalt kristály medaillon, a melyben gyermekarczképek vannak. A becsületes megtaláló arra kéretik, hogy ezen tárgyakat 30 korona jutalom ellenében a sörgyári irodában adja át. — A hadastyán egylet — mint már említettük is — július hó 5-én (vasárnap) Nyárád-Szeredában az ottani tűzoltózenekar közreműködésével jótékonyczélű hangversenyt és tánczmulatságot rendez. A szép sikerűnek ígérkező mulatságot ajánljuk a közönség — különösen az arany ifjúság — szíves figyelmébe.