Állami főreáliskola, Székelyudvarhely, 1893

RIDLEY ISTVÁN 1845-1894. Az 1893/94. évi értesítőnek első lapját a fájdalom s őszinte részvét kifejezésének kell szentelni. A meleg barátság s kölcsönös tisz­telet kifejezése mellett, a jövő biztató reményével vettünk egymástól búcsút a húsvéti szünidő kezdetével, senki se gondolt arra, hogy a közel­jövő­ben örökre eltávoznék valaki körünk­ből. A szünidő után újból találkoz­tunk, de Ridley István kartársunk megtört egészséggel, csak a túl buzgó s lelkiismeretes kötelesség teljesítés­től sarkalva jelenhetett meg. Az erős akaraton erőt vett szervezetének gyors hanyatlása s az alig megkezdett mun­ka után, néhány napi szenvedésre, rohamos agybántalom következtében örökre lezárta szemeit. Akkor szűnt meg élni, mikor a természet ifjedni, festeni kezdett, fel­tárva szépségét, melyben a szép iránt lelkesedni tudó szerény férfi annyi élvezetet s b­ámulni valót tudott ta­lálni Mindnyájunkat megdöbbentett, le­­sulytott a nem várt szomorú hir, hogy a jó kortárs, buzgó­­s tanít­ványai által tisztelt, — a maga egy­szerűségében, de ritka és önzetlen jelleme miatt nem csak kartársaitól, hanem mindazoktól, a­kikkel társa­dalmi úton érintkezett, nagyrabecsült tanár megszűnt élni ! Nagy volt a mi veszteségünk és fájdalmunk ! De milyen lehetett a 80 éves agg édes anyáé, a távolban élő testvéreké ! Bizony legnagyobb az övéké s kívánóképpen az édes anyáé, a­ki szeretett fiát, támaszát, istápolóját siratta keservesen az elhunytban . . Városunk református temetőkertje egy sírral gazdagabb, mely örök nyu­galmat ad csendes lakójának, kit sorsa eléggé megpróbált. Idegen föl­dön élt sokáig, a­hol jó dolga is volt, de az a valami, a mit honvágynak neveznek, hazahozta. Itthon igyeke­zett nyelvészeti ismereteit érvényesí­teni s most itthon az édes anyaföld­ben aluszsza örök álmát­­.. Pihenése régijén csendes és emlék­e áldott !

Next