Állami főreáliskola, Székelyudvarhely, 1893
RIDLEY ISTVÁN 1845-1894. Az 1893/94. évi értesítőnek első lapját a fájdalom s őszinte részvét kifejezésének kell szentelni. A meleg barátság s kölcsönös tisztelet kifejezése mellett, a jövő biztató reményével vettünk egymástól búcsút a húsvéti szünidő kezdetével, senki se gondolt arra, hogy a közeljövőben örökre eltávoznék valaki körünkből. A szünidő után újból találkoztunk, de Ridley István kartársunk megtört egészséggel, csak a túl buzgó s lelkiismeretes kötelesség teljesítéstől sarkalva jelenhetett meg. Az erős akaraton erőt vett szervezetének gyors hanyatlása s az alig megkezdett munka után, néhány napi szenvedésre, rohamos agybántalom következtében örökre lezárta szemeit. Akkor szűnt meg élni, mikor a természet ifjedni, festeni kezdett, feltárva szépségét, melyben a szép iránt lelkesedni tudó szerény férfi annyi élvezetet s bámulni valót tudott találni Mindnyájunkat megdöbbentett, lesulytott a nem várt szomorú hir, hogy a jó kortárs, buzgós tanítványai által tisztelt, — a maga egyszerűségében, de ritka és önzetlen jelleme miatt nem csak kartársaitól, hanem mindazoktól, akikkel társadalmi úton érintkezett, nagyrabecsült tanár megszűnt élni ! Nagy volt a mi veszteségünk és fájdalmunk ! De milyen lehetett a 80 éves agg édes anyáé, a távolban élő testvéreké ! Bizony legnagyobb az övéké s kívánóképpen az édes anyáé, aki szeretett fiát, támaszát, istápolóját siratta keservesen az elhunytban . . Városunk református temetőkertje egy sírral gazdagabb, mely örök nyugalmat ad csendes lakójának, kit sorsa eléggé megpróbált. Idegen földön élt sokáig, ahol jó dolga is volt, de az a valami, a mit honvágynak neveznek, hazahozta. Itthon igyekezett nyelvészeti ismereteit érvényesíteni s most itthon az édes anyaföldben aluszsza örök álmát.. Pihenése régijén csendes és emléke áldott !