Székesfehérvár és Vidéke, 1876 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1876-02-19 / 15. szám

Ti ott azon a hegyes vidéken, — az igaz, hogy a szől­­lőhegyet kivéve, egy mérföldnyire, — (pardon ma már ki­lométerben beszélünk), — tehát 7­­5 kilométernyire nincs is hegyetek, — de hát itt nálunk a dombok is feltűnők, igy bátran nevezhetjük a tieteket hegyes vidéknek, — mondom a ti hegyes vidéketeken még csak el sem tudjátok gondolni milyen lehet ez az Alföld, daczára annak, hogy naponként halljátok talán emlegetni, vagy búzája, vagy marhája, vagy sertései következtében. Hogy azonban még tudományos mozgalom is volna itten, azt már bajosan akarjátok elhinni. No de ne aggódjál kedves olvasóm, tudom, hogy minden, mi a tudomány körébe vág, száraz, s untató, ezért nem foglak ilyesmikkel ijeszgetni. Hanem most már talán ki is fogytál a türelemből. Csak beszélek, csak beszélek, a­nélkül, hogy még valamit mondtam volna. Ne aggódjál a felett, azért van a szerkesz­tőnek ollója, hogy kivágja azt, a­mi neki, vagy neked — ő már jól ismer téged — nem tetszik, s igy eléd csak olyasmi jó a mi mulattat. — Ne is türelmetlenkedjél kérlek nagyon, mert ez csak beköszöntőm; most legelőször is bemutatom magam s ha azt veszem észre, hogy nem idegenkedel so­raimtól, részeltetlek azokban máskor is. Egyenesen belevágnék bizony tulajdonképeni tár­gyamba, de szükséges még előbb magával az Alföldnek e jelentékeny városával, a magyarság főfészkével megismer­kedned, hogy a­mit később mondok ne legyen érthetetlen előtted. Ha egyszer átléptél a Tiszán, beláthatlan síkság terül el előtted, csak néha néha látod ezt fákkal megszaggatva. Persze felteszem, hogy vasúton utazol, mely mindenütt egyformán szokott lenni, s egyforma magasságban halad; de épen szerfeletti gyorsasága okoza, hogy minden kép el­mosódik, s végre is megunván a folytonos egyhangúságot, elalszol a coupéban, s azon veszed magad észre, hog De­­breczenhez közel jársz. Feltűnik előtted e sokat emlegetett város alacsony házai közül magasan kiemelkedő tornyaival. A­mi legelőször feltűnővé válik előtted, mindenesetre az, hogy m­íg Sz.-Fehérvárt a szőllőhe­gyről szemlélve, tor­nyot torony hátán látsz, addig itt — pedig hát nagyobb, mint kétszer véve Sz.-Fehérvár, — csak 6 tornyot látsz kiemelkedni, ezek is meglehetős távolban egymástól, s hozzá még a nagy templomnak s a rom. kath. templomnak kettős tornya van, így e roppant városban mindöszsze 4 keresztes templomot látsz. Ha már most beléptél Debreczen utczáiba, rögtön meglep az, hogy mily gondal vannak főutjai kikövezve, pedig a régi leírások szerint azt várnád, hogy nyakig fogsz sülyedni a sárban. Ez bizony nem volna valami nagyon ke­csegtető, de szerencsédre, nem is következik be. Hogy azért mégis van sár, ha eső esik, az nagyon természetes. Külön nem látsz semmi újat, vagy feltűnőt, ház mellett ház van itt is, csakhogy nem kell éjjen dombról le és fel­menned mint a fehérvári székesegyház környékén, vagy a püspöki palota háta mögött. Legóriásibb épülete minden­esetre a városnak a ref. főiskola. Négyszegletes alakban építve, mindegyik oldala 100—110 lépés, e mellett két­emeletes, mindegyik emelet magasan tartva. Itt azonban kellemes sétány terül el az épület főrésze előtt, úgy hogy nyáron is a legnagyobb élvezettel lép az ember a tan­termekbe, a kinlevő rekkenő meleget odabenn hús leve­gővel váltja fel.­­ Vagyis röviden, itt azt akarják, hogy iskola, még­pedig a kor és műveltség színvonalán álló és azon igényeknek meg is felelő iskola legyen. Azt sem mondom el, hogy itt is vannak sétányok, illetőleg fákkal és virágokkal beültetett terek, mint nálatok Csupa irigységből. Végtelenül beszontott bennünket az, hogy mi, míg hónapokig sóhajtoztunk, s ijesztgettük a szegény holdat, ő minden sóhajtást, minden verejtékszülte vers nélkül megy, lát, és győz. Isten tudja, miben rejlett az ő tudománya. Eleget firtattam a dolgot, hogy vallja meg jó pénzért, de csak nem engedett. Egyszer mégis jó kedvében találtam, s szörnyű komoly képpel magyarázta titkait. „Tudod, mint kell lányokat hódítani? No, jer, majd elmondom. Ne szólj hozzájuk semmit (Ezt én is értem.) de annál többet beszéljen a szemed (Ezt meg a szemem nem érti.) Nézz rájuk erősen, ez őket elbűvöli, elkábítja, mámorossá teszi. S a csók, mit e pillanatban lehelsz aj­kára, lesz szerelmének a puskaporos hordóba dobott ka­­nócza. Értetted? Menj, s kövesd tanácsomat“ Hogy az isten verje meg tanácsával együtt ! Én biz’ megtettem. Nem szóltam egy szót sem imá­­dottam előtt, hanem Sanyiként ránéztem kegyetlenül. Volt is hatása. A kis­lány nem állhatta ki a nézést, szemérme­sen sütötte le szemeit. Itt a perez ! — gondolom, s égő ajkam érzé lánykám forró lehelletét. Milliomadiát. Volt is itt aztán puskapor fellobbantó! De nem szívből tört elő, hanem azokból a pic­i kis kacsák­ból. Olyan hatalmas viszonválaszt kaptam ajkaimra, hogy szinte sajgott belé —nem annyira a szívem, mint a fogam. Ekkor pláne kész ellensége lettem Sanyinak, elát­koztam úgy, mint még római pápa nem átkozott el soha egy eretneket sem. Szegény Sanyi, talán ép az én átkomnak jön szomorú áldozatává. Egy volt, mit Sanyi természete sehogy sem tudott bevenni. Pedig ez minden hónapban előfordult. Ez volt a szállásbér. Nem volt fösvény, marokkal szórta pénzét, ha volt, a Vörösmarty-tér, mert hiszen akkor is ismeretes dolgot írnék le. Hanem az már egészen elütő a ti városotoktól, hogy itt a várost köröskörül szőlőskert veszi körül. Minden debreczeninek főtörekvése az, hogy egy ilyen kertre tegyen szert, hogy így legyen olyan helye a szerencsétlen házas­nak, hol napi kínjait elfelejti; legyen olyan helye a politi­kusnak, hol eszméit napfényre hozhatja, s legyen olyan helye a magyarnak, hol búsulva vigadhasson. — Ezen homokkertekben terem a hires debreczeni vinkó, melyhez hasonlót, (csak az a kérdés, hogy mi tekintetben) széles Magyarországon sem találhatsz. — Ez a politikai mozgal­mak szülője, s ha most csodálkozva veszed észre, hogy oly közönyös itt mindenki akár a a politika, akár a vallás, akár a társadalom iránt, annak okát abban keresd, hogy nagy bőségben termett a vinkó. — Ha sok a bor, akkor el­­tompítja az észt, ha pedig épenséggel nincs, akkor meg nincs mi mellett felejthetné el az ember baját. — Így van az itt legalább, nem tudom, arra tifelétek máskép áll-e a dolog? De most kérlek kedves olvasóm bocsáss meg ha be­zárom soraimat, de csakis a jelen alkalomra, később majd egyébb nevezetes társadalmi mozzanatokról is foglak tudósítani. Álkor. Különfélék. — A „palota külvárosi olvasó­kör“ választmánya a kör könyvtára javára február 20-án Kostyelik Ferencz vendéglőjében sors­olással egybekötött tánczvigalmat ren­dez, melynek pártolására a közönség tisztelettel felhivatik. Belépti díj 50 kr. kezdete 7 órakor. — Ujdondászi tisztünknél fogva említjük fel, hogy a követválasztási bevádolások megítélésére delegált buda­pesti törvényszék a következő ítéletet hozta: „Az összes bepanaszolt visszaélések felett a további eljárás az 1874 évi 33. t. ez. VI. fejezetében tiltott cselekmények tényálladéká­­nak hiányából, illetőleg ennek meg nem állapíthatása miatt megszüntettetik." Ehhez szükségtelen magyarázatot írni, és csak azért nyomatjuk ki, hogy a város közönsége illő jellemzést találjon azon nagy hangú egyénekről, kik a város választó­polgárait koholt, részlelkű hazugságok nyo­mán beszennyezni akarták. — No de legyen bocsánat a tévedőknek! — Megyei ujjonczozási hírek. Fejérmegye vaáli sorozó járásának 1876. évi ujjonczfőállitási eredménye. Az ujj­on­czj­utal­ék javára ki­vettetett 114, állíttatott 114, pót­­tartaléki jutalékul kivettetetett 15, állitatott 15, a honvéd­­séghez besoroztatott 77. A 1876. évi fősorozásról távol maradtak I-fő korosztályból 22, II-ik korosztályból 9, III. korosztályból 12, összesen 43. A csákvári sorozó járásé. Az ujjonczjutalék javára kivettetett 168 , állitatott 168, póttartaléki jutalékul 45, póttartaléki jutalékul beosztatott 28; a honvédséghez egy sem soroztatok; távol maradtak I-ső korosztályból 32, II-ik korosztályból 29, III-ik kor­osztályból 54, összesen 115, felülvizsgálatra rendeltetett 70. — Adófelem­elés. Oly rész a szivar és dohány Magyar­­országon, hogy becsületes ember nem is szívhatja, kiáltott fel a képviselőházban közelebb egy agg képviselő, nem ellenzéki, hanem tagja a szabadelvű­ pártnak s támogatója a kormánynak. Igaza van. A szivar ára folyton nagyobb, minősége pedig egyre rosszabb lesz. S mit csinál ily körül­mények közt a pénzügyminiszter? Hát mit csinálna: rá akarja szoktatni a szegény embert, hogy sziljon rosz szivart s fizesse meg jó drágán. — Erre pedig igen alkalmas esz­köz a magán termelt dohányért fizetendő illetéket felemelni oly magasra, hogy elmegy mindenkinek a kedve dohányt termeszteni. íme ezt tette az országgyűlés. 30,000 fo­rinttal emelte fel az adót, vagyis oly magasra csigázta fel a magányhasználatra termelt dohányért fizetendő illetéket, hogy ebből az eddigi összegen túl még 30,000 frt. folyik évente a szegény ember üres zsebéből az állampénztár lyu­kas zsákjába. 151 képviselő szavazott ezen újabb adóeme­lés mellett, 122 pedig ellene, távol volt 166, akik úgy látszik nagyon keveset törődnek a 30,000 frtnyi adóemeléssel.­­ Az idő csütörtökre meglágyult, s úszunk a locs­pocsbán, mint a hét sváb a hajdinába. Azonban teljes elis­meréssel említjük föl, hogy a városi hatóság ritka tevé­­kenységet fejtett ki, hogy az olvadás veszélyességét elhárítsa. — Színészet. Nehezünkre esik, de ki kell mondanunk, hogy színtársulatunk hanyatlik, s napról-napra szaporod­nak a neheztelő nyilatkozatok. Az előadások vontatottak, lazák, telvék szerep nem tudásokkal és nyelvbotlásokkal. Hol a hiba nem tudjuk, hanem figyelmeztetjük az erélyes intézkedésre az igazgatót. Fájdalom, az is igaz, hogy a közönség részvétlensége a bukás örvénye felé sodorja az áldozatkész igazgatót, ki hosszú évek során, verejték árán megtakarított tőkéjét, a közönség fagyos közönye miatt a színi becsületért áldozza föl. De a közönséget jeles és új darabokkal, valamint szabatos előadással lehet vissza­hó­dítani, s nem silány, régi darabokkal s gyenge előadással. Pedig dehogy ragyogott, esett a hó! — Igazán nem tréfál? — rebegő félpityergőn a kis tündér. „Téged, téged megtréfálni te angyal? Nem, soha ! Jer, borulj keblemre, mondd, hogy szeretsz." A kisasszony még többet is tett. Olyan csókot szup­­pantott Sanyi arczácskáira, hogy a hideg verejték mind­járt gyöngyözni kezdett utána. Sanyi mindezzel meg nem elégedett, ő mindjárt a paphoz akart szaladni. Egész bolond volt, nem is lehetett vele beszélni, s ki is vitte, hogy egy hét múlva házikisasz­­szonyát megszabadította kisasszony czímétől. Sanyi egész boldog volt. Esküvő után ölébe vonta kis feleségét, s suttogó hangon mondá neki: „Angyalom, add elő csak a rescontót!“ A menyecske bámulva néz reá. — Mi­féle rescontót, édes férjem? Sanyi kezd izzadni. „Hát mit a múltkor a lutriból hoztam!“ A menyecske nevetett. — Oh, édes férjem, elejét vettem a bajnak, megsaj­náltam a kidobott pénzt, még másnap eladtam a rescentót egy jó bolondnak 2 írtért. Nézd ezt a szép papucsot, a te számodra vettem belőle. Hogy Sanyi mit érzett, nem tudom, de hogy a kis menyecske is érzett valamit, s ez a valami volt a papucs, mit Sanyi érintkezésbe hozott fejecskével, ez bizonyos. Valahányszor fizettem a lakpénzt, mindig rágondo­lok szegény Sanyira, ki most nem fizet, és isten bizony sokkal könyebben válok meg kedves forintjaimtól. — Lapunkból még néhány teljes szám­i pél­dánnyal, új év elejétől szolgálhatunk. Néptanítók lapunkat bármely időtől fogva fele áron rendel­hetik meg. A kinn levő előfizetési hátralékok és hirdetési díjak szíves beküldését kérjük. — A polgárok közadakozás útján a „Víziváros“ részben egy katholikus templomot szándékoznak építtetni. E tervvel mai vezérczikkünk bővebben foglalkozik, melyet ajánlunk a józanul gondolkozók figyelmébe! — A pozsonyi királyi akadémia tanárai, egy Pozsony­ban felállítandó „Deák Ferencz-egyetem tárgyában a vallás és közoktatási miniszterhez egy emlékiratot ter­jesztettek, melynek közlésére és a kérelem támogatására lapunk szerkesztője is felkéretett. Az emlékiratot jövő szmunkban közölni fogjuk. — A felsővárosi olvasó­kör saját s részben a városi árvaház javára február 26-án az „arany* sas “-hoz czímzett, vendéglőben tánczczal és tombolajátékkal egybekötött zene­estélyt rendez, melyre a közönség tisztelettel meghivatik a rendezőség által. A kör vigalmai a városi polgári vigalmak között úgy kedélyesség, mint látogatottságra az első helyet vívták ki, s így szükségtelen annak pártfogását bővebben a közönség figyelmébe ajánlani. Belépti dij 50 kr. kezdete 7 órakor. — Fontos kérdéssé vált, hogy a férjhez ment tanító­nők maradhatnak-e továbbra is alkalmazásban ? — e kér­dés országszerte nagy érdeklődés tárgyát képezi. Közelebb tárgyalás alá kerül e kérdés a fővárosi iskola­tanács előtt. A budapesti józsefvárosi első kerületi iskolaszék, két tanító­nőnek csaknem egyszerre történt lebetegedése alkalmából az ügyet szóba vevén, a kérdésre hosszas vita után „néni­mel felelt. Az ügy nagy fontosságánál fogva a további eredményt figyelemmel fogjuk kisérni. — Halálozás. T­a­u­s­z­i­g M­ó­r­n­é, született W­e­i­s­z Fanni I. hó 15-én, rövid betegeskedés után, élte 27-ik évében jobb létre költözött. Béke hamvaira, de a lakás árát mindig keserű panaszok közt fizette ki. Hogy mért, mért nem, nem tudta senki, még maga sem. „Vedd el a háziasszonyodat — tanácsoltam neki. „Brr, inkább a Duna partján húzom ki a telet! Nem tetszett neki, pedig nem volt olyan megvetendő. Hozzá még kisasszony volt. Igaz, hogy a 38-ki nagy árvíz már bölcsőben találta szegénykét, de hiszen hát megesik ez bajszos emberen is, nem csak leányon. Szó ide, szó oda, biz őt Sanyi ki nem állhatta, de nem úgy a kisasszony. Szivecskéjének tűzhelyén a boldo­gabb időkből maradt még egy kis parázs, mely elégséges egy férj boldogítására. Sanyi nem kért ebből a boldogságból. „Ha volna neki vagy tízezer forintja, isten neki fa­­köröszt, még csak rászánnám magamat" — mondogató néha Sanyi. Egyszer aztán meglett ez is. Januárius egyik ködös reggelén bekoczogtat Sanyi szobájába házikisasszonya. Felkérve őt egy igen nagy szí­vességre. Számokkal álmodott a kincsem, s Sanyira bízta meg a lutriba tevéssel, négy egész új forintokat szánt reá, mert bizton hitt a nyereményben. Sanyi savanyúan fogadta a megbízatást, de hát mit tegyen, kedvét csak nem szegheti. El is ment rögtön, haza is hozta a „reskontót“ az 5, 25, 50 számokkal. Harmadnap múlva útja ét a lutris bolt előtt vezette el, szemei megakadtak a bekerített számokon: 5, 25, 50. — El volt kábulva, meg volt bódulva, ész nélkül futott haza. „Kisasszony, én magát elveszem!“ — kiáltotta még a konyha­ajtóból. A kisasszony szemérmesen sütötte le szemecskéit. — De jó kedve van, ily korán megtréfálja az embert! „Semmi tréfa, édes kisasszony, esküszöm a kék égre, mely felettünk ragyog.“ Bujtár.

Next