Székesfehérvár és Vidéke, 1878 (6. évfolyam, 1-112. szám)

1878-04-20 / 32. szám

telt írója és épen nem valót állít a közönség elé; mert bár két évig gyakorolta ugyan a község (nem) e jogot; de attól alispánt után letiltatott — az 1836-iki t.-cz. 2. §-a értelmében, melynek ide vo­natkozó része igy szól: „Ha a községnek saját szálló hegye van, Szt.-Mihály napjától fogva Szt.­­György napig bort mérhet; de a bormérés mindig csak a községben — s nem azon kívül, vagy sátor alatt engedtetik meg. — Mindazonáltal azon köz­ségek, melyek az úrbéri korcsmáltatás ideje alatt tartott kiváltságos országos vásárok alkalmával a bormérést a helységen kívül fekvő gyepen is gya­korolták (1836-ig) ezen haszonélvezetben jövendőre is meghagyatnak. Ugyanezen törvény lett idézve azon alispáni határozaton is, mellyel ezen gyakorlatunktól letiltattunk. Hogy pedig a községi korcsmáltatási jog haszonbérbe adását tárgyazó szerződésben erre nézve bérlőnek semmi engedély nem adatott, mutatja az erre vonatkozó­d­ik pont: „Bérlő a bormérést any­­ayi helyen gyakorolhatja, a­hány helyen azt a köz­­birtokossági nagy vendéglő bérlője gyakorolja, de csakis Szt.-Mihály naptól Szt.-György napig stb., de itt semmi szó nincs arról, hogy abból a vásári bormérhezés kimagyarázható lenne, s nem is tekint­hető azon közlemény egyébnek, mint olyannak, mely által a község elöljárósága, csupa gyermelyes meggondolatlanságból sértegettetik. A község elöl­járói nincsenek azon helyzet szerencséjében, hogy ők jogokat osztogatni és elvenni tudhatnának, sőt felelősségük fel és le olyan természetű, mely ilyen feltevéseket egyenesen kizár. A modort, melyet az apróságok czikkírója használ nem követve, egysze­rűen csak a tényállást akartuk egész világításba he­lyezni, nehogy hallgatásunk által igazat adjunk amaz vádaknak. Végül pedig tanácsul adjuk az apróságok írójának, hogy ha valamit állítani, és a nyilvános­ság elé tálalni akar, előbb azt jól megfontolva tegye, és győzze meg magát tényekkel állítása bebi­­zonyíthatósága felől, nehogy egy erkölcsi testületet csak holmi légből kapott szavak után támadjon meg. Jelen válaszunknak becses lapjábani felvéte­lét kérve maradunk a tekintetetes szerkesztő urnak kész szolgái a velenczei elöljáróság. — Martonv­ás­ári lev­ele­z­őnk írja, hogy Lits Gyula szolgabiró ur nemcsak szóval, hanem jótékony cselekedetekkel is buzdítja az isko­lás gyermekeket a szorgalomra. A martonvásári iskola főtanítójának Lits Gyula szolgabiró úr a napokban 5 db egy forintos ezüst pénzt küldött a végből, hogy az adassék ki az első félév végén a legszorgalmasabb és jó viseletű tanulónak. — Beküldetett szerkesztőségünk­höz egy előfizetési felhívás „Érsekújvári lapok“ czim alatt Érsekujvárott megjelenő társadalmi hetilapra. A lap megjelenik május 5-én. Előfizetési ára negyedévre t­art. — Alapos volt azon felsz­ólalá­­sunk, hogy a püspökkert melletti tért kár volt befásítani addig, mig a csizmadiák ott sátoroznak. Gyönyörűen nőtt 5—6 éves fákkal beültették a tért, s ezek a fák most mind elszáradnak, mert össze-vissza vagdalta az éretlenség és részlelküség valamennyit Igazán vétek az ily cselekedet, s az ember vére foly az ily baromiságok szemléletekor. — Belg­ár­di levelezőnk írja, hogy ápril 16-ra virradóra az ottani közgyámot K.­­sz Istvánt kirabolták. A tettes az ablak vasak lefeszí­­tése és az ablak bezuzása után a szobába hatolt, s ott a szekrényt feltörve, okból 1 db 100 forintost, egy darab 50 forintost, 23 db 10 forintost, 10 db ezüst két forintost és 25 db ezüst húszast elrabolt. A gyanú a házban szállásolva volt közkatonára van. A vizsgálat folyik. — Beküldetett: „Az ördög fia és a há­rom vörös ember“ czímü regény 26. és 27-dik füzete. A regény igen csinos kiállításban jelenik meg füzetenkint Mehner Vilmos budapesti könyv­árus kiadásában. Ára egy füzetnek 25 kr. A meg­rendelések folyton eszközölhetők, ív­ü­l­ö­n félék.­ ­ A nem választók kongressusa Budapesten a Hungáriában 1. hó 21 és 22-én lesz reggeli 9 órától esti 6 óráig megtartva. A kongressus megtartása elé gördí­tett akadályok elhárítva lettek. — A csatatérről tovább fejlődhető ragályos beteg­ségek megakadályozásának módozatai iránt már Bécs­ben tanácskozások tartottak. — IX. Pius szabadkőművességéről. Évek óta fen­­tartotta magát az a hir, hogy az elhalt pápa egykor szabadkőmives lett volna, habár az annyiszor el is ne­m árt­amaz erélyes tiltakozás folytán, melyeket egyházi részről támasztottak. Hogy tehát a dologgal tisztába jöjjön, az olaszországi Oriens pontos kutatásokat léte­tett a rend különféle levéltáraiban, melyek csakugyan kétségtelen eredményre vezettek. IX. Pius ifjú korában szabadkőmives volt. Fölvétele 1813-ban történt s pedig egy úgynevezett „tábori páholyba“, milyeneket háború idejében szoktak volt alakítani. A fiatal Mastai azon időben szoros barátságban élt egy Déforges nevű fran­­cziával, ki a szabadkőmivesség lelkes hive volt. Défor­ges később a párisi „Union“ biztositó társulat főfel­ügyelője lett s a polgári körökben nagy szerepet játszott, ő vezette be Mastai barátját a rendbe s ő szerepelt annak szertartásos felvételénél, mint „ke­resztapa“ vagy kezes. Persze, akkor a fiatal katona­tiszt nem is álmodott, róla, hogy egykor sz. Péter székére ültetik, honnan aztán ugyancsak szórta az átkot egykori „testvérei“ ellen. — Két véres katasztrófa. Felső-Szegdből (Tolna­megyében) írják a Pester Lloydnak: „Kevéssel ezelőtt halt meg Kropf helybeli lakos felesége. Neje kívánsága szerint a férj, annak nővérét Gubicza Júliát házába vette, hogy házasságra lépjen vele. Julia azonban vad házasságban élt Takács Sándor, budapesti kertészszel, kit tehát sógora meghívására elhagyott. Takács követte a leányt Izegdre és több ízben felszólította, hogy tér­jen vissza vele Budapestre. E hó 11-én heves vitára került a dolog a kettő közt s Takács földühödve revol­vert rántott elő, melyből 3 golyót röpített Julia felé. Az egyik golyó jobb oldalbordáját a másik jobb váll­­csontját érte, de a harmadik elől szerencsésen kimene­kült Julia­s az ajtó előtt ájultan összerogyott. A lövé­sekre nagy néptömeg csődült össze, de mielőtt még a házba hatólhatott volna, Takács magára zárva az ajtót, két golyót lőtt szívébe, melyek rögtöni halált idézték elő. Több apróságon kívül végrendeletet is találtak a gyilkosnál, melyet még Budapesten állított ki, s mely­ben tisztességes eltemetést kér kedvese oldalára, kit bosszúból ölt meg. Áldozata még él ugyan, de állapotá­hoz kevés reményt fűznek. Ugyanaz­nap hasonló kata­­strófa színhelye volt Nagy-Szokoly falu, mely egy ne­gyedórányi járásnyira van innét. Horváth Péter ottani lakost bankóhamisitás miatt egykor már elitélték 8 évre, büntetését ki is szenvedte és hazatérvén becsü­letes munkával kereste kenyerét. Egy évvel ezelőtt azonban újra a bankóhamisításra adta magát. Ennek következtében e hó 11-én két pandúr ment hozzá, hogy elfogják; ezek betörték az elzárt ajtót, de azonnal visszavonultak, mert Horváth lőtt reájuk, azonban nem talált; de most már ugyanis elveszettnek tartván ma­gát, meglőtte kedvesét, a ki vele lakott, azután pedig saját magát is. A pandúrok látván, hogy az asszony meghalt, Horvát pedig haldoklik, bezárták az ajtót és távoztak, hogy jelentést tegyenek. Horváth azonban magához jött, és kétségbeesésében, hogy nem tud meghalni, felakasztotta magát.“ — Kivégzés Aradon. Nagy István őrmestert még a múlt év aug. havában Uj-Aradon agyonlőtték. Nagy I. az említett hó 5-én éjjel mulatságról térvén haza, egy katonával találkozott, kitől mint föllebbvalója megkér­dezte, hogy hová megy. A kapott felvilágosítás nem elégítette ki Nagyot, ki fölszólította a katonát, hogy menjen vele. Minthogy ezt tenni a katona, ki mint később kiderült, szökevény volt, vonakodott. Nagy oldal­fegyveréhez kapott, de a másik megelőzte, mert egy golyót röpített felé, mely ugyan czélját tévesztő, de midőn az őrmester eközben kirántott kardjával ellen­felére rohant, ez egy második golyóval leterítette. A lármára odasiető őrjárat a tettest hosszas tusa után elfogta. Nagy őrmester még azon éjjel sebe következté­ben elhalt. A gyilkos Agócs Menyhértet a­ki 23 éves pestmegyei, nagy kátai születésű s mint közlegény szolgált a 14 ik huszárezredben, de azután megszökött, a múlt év október 31-én a haditörvényszék kötél által való halálra ítélte. Az ítéletet a legfelsőbb helyről megerő­sítették s az elítéltnek szombaton hozták tudomására. A kivégzés hétfőn megtörténik. — Botrányos temetés. Egy Nagyváradhoz közel fekvő román községben történt a napokban, hogy egy odavaló lakos meghatározván, a gör. kath. lelkész teljes egyházi ornátusban ment megadni a halottnak a vég­tisztességet. Mint a Bihar írja, teljes meghatottság uralgott a gyászkiséret keblében, mikor a temetőhöz értek. Itt azonban meg kellet állani a gyászmenetnek, mert a temető kapuja be volt zárva. Kint rekedtek a halottak birodalmából az élők az eltemetendővel együtt Roppant nagy volt a zavar. A tisztelendő ur­zeuszi haragjában demosthenesi szavakban dörgött hatalmas anathémákat a falu és lakosai, valamint minden hozzá­tartozóinak rendetlensége ellen, de a kapu csak nem nyílt ki. Egy román atyafi végre megsokalta a tisztelendő úr szörnyű átkait és dörgedelmes vádjait, úgy a pipa­szár csutorája mellől visszareplikázott, hogy hát a „parintye“ sem olyan rendes ember, hát a hívei hogyan lennének különbek ? Erre az egyházi ornátusba öltözött tisztelendő férfiút elragadta dühe, és az úr testét és vérét osztogató kezével olyan parolát mért a szentség­­telen, papkáromló hivő jámbor ábrázatára, hogy az menten feldagadt; csakhogy az úr szolgáját sem mente meg magas hivatása, s az arczul törölt hivő neki esett a szent férfiúnak, elverve őt kegyetlenül. Mint mondá, csak arczát ütötte, nehogy a ruhát érintse, mert az szent vola rajta. A gyászkiséret pedig e rémes tragoedia folyása alatt ott hagyta a koporsót, és szent áhítattal bámulta a tisztelendő ur veszedelmét, mígnem a tiszte­lendő ur a stójában és hajadon fővel el nem rohant a színhelyről a helység házához segítségért. — Egy ügynök elfogatása. Hatvanban az orszá­gos hitelszövetkezet egyik ügynökét Magda Lajost teg­napelőtt és azon pillanatban fogták el, midőn szeren­csésen bevégzett működése után Füzes-Abonyba volt elutazandó. E derék férfiú Hatvanban és környékén, azon biztatás mellett, hogy minden forint után tizet fog visszafizetni, sok ezer forintott csalt ki a föld népé­től. Azon csalétkek között, melyeket a könnyen hívők­nek feltalált, nem épen érdektelen abbeli ígérete, hogy „zsidókat a hitelszövetkezetbe nem fognak fölvenni“. Az ottani biró is 50 írtig „úszik“. A­meddig tehette, egy „második ügynök“ társaságában űzte szédelgéseit, de a­mint pár nap előtt az országos hitelszövetkezet gyanús minőségére vonatkozólag felvilágosító közle­mények jelentek meg, ingadozni érze a talajt lábai alatt, s odább akart állani. De két vasúti tisztviselő, kiket szintén sikerült befonnia, följelentette, s ez ala­pon elfogatott. — A jégkár elleni biztosításáról. A magyar gazda közönség érdeke teszi kötelességünkké, hogy az első magyar ált. biztosítási társaság azon intéz­kedésére, illetőleg a feleinek nyújtott azon kedvez­ményre irányozzuk az illetők figyelmét, minélfogva a május 25-ike előtt biztosított termésben (fagy vagy aszály folytán) előállható­ változás szerint szabá­­lyoztathatik a biztosítás és a társaság azon arányban téríti vissza a tiszta díjat, a­mely arányban keres­­bedett meg a biztosító fél meghatározása szerint az eredetileg bevallott termés. így, midőn a kedvező viszonyok folytán a bevallottnál nagyobb termés vár­ható, a fél ezután biztosítás útján, mint ez eddig is szo­kásban volt, szintén módosíthatja eredeti bevallását Azon előny mellett azonban, hogy a fél készpénzzel fizetett vagy váltóval fedezett díjat vagy teljesen, vagy részben visszakaphatja, figyelemre méltó azon előny is, hogy a május 25-ike előtt a biztosított termést érhető jégkár esetére is biztosítva van. De hogy ez időre is biztosítva legyen, szükséges, hogy a termesztők veté­seiket jó eleve, legkésőbben május 10-ig vallják be. A jó eleve biztosítással a biztosító fél semmit sem koc­káztat, mert habár várható termését a vetés elő­­haladottabb állapota előtt biztosította is, a biztosí­tási díj, tekintet nélkül a biztosítás tar­tamának kezdetére mindig egyenlő, és a biztosítás, mint fentebb említők, mindig szabályozható, s ha a vetést (egyedül a repcze kivételével) május 25-ig fagy, aszály vagy más,elemi csapás folytán oly baj érte, hogy az vagy végkép kiveszett vagy annyira megromlot, hogy ez utóbbi esetben oly termés, mely után fizettetett a díj, már nem várható, az első magyar ált. biztositó társaság a dijat vagy egészen, vagy arány­lag visszatéríti. Ezen intézkedésnek a biztositó közön­ségre való nagy előnye már a múlt években bebizonyult, midőn péld. az 1876-iki május 21. és 23-iki fagy nagy és érezhető károkat okozott országszerte s az addig kötött számos biztosítások nagy részénél tényleg igénybe vétetett a biztosítási összeg leszállítása, vagy teljes visszatérítése s az első magyar ált. biztosító társaság sok ezerekre ment díjat térített vissza. Tudjuk, hogy a gazdaközönségünk nagy része rendesen akkor szokta vetését biztosítani, midőn a várható termés iránt magát tájékozhatja. Miután azonban magát az ily késedelmes biztosító annak teszi ki, hogy a bizto­sítás kezdete előtt bekövetkezhető jégkár esetében kártérítést nem nyer, e mellett pedig ha termését az első jégverés után biztosító csak, a már biztosított termésben szenvedett kárnál a biztosítatlan állapotban ért jégkár mennyisége le fogna számíttatni, ez okból figyelmeztetjük a gazdaközönséget a kora biztosítás fenn előadott előnyeire. Az első magyar ált. biztosító társaságnak e mellett egy más ténye felől is értesülünk, mely szintén megérdemli a figyelmet. A társaság tizen­egy év előtt életbeléptetése jog ellen biztosító feleinek a társaság jogüzlete nyereményéből való részesítését. E kedvezmény életbeléptetése óta több ízben része­sültek felei a jégüzlet nyereményében, és az idén is múlt évi jogüzletének kedvező eredménye folytán mind­azon jelen évi feleinek, kik a múlt évben terményeiket (a dohány és a szőllő kivételével) jég ellen a társa­ságnál biztosították és kártérítésben nem részesültek, a múlt évben fizetett tiszta díjaik után 6 százaléknyi nyereménybeni részesítést ad olyformán, hogy ezen 6% az idén eszközlendő hasonnemű jégbiztosításaik díjából a kötvényben levonásba hozatik. A nyeremény­beni részesítést a jégbiztosításnál az idénre is fentartja a társaság. A biztosítást helyben Pongrácz Gyula urnál lehet eszközölni. — Egy óriási pánczélos hajó. Angliában jelenleg oly nagy és erős pánczélos hajó készül, mint az egész föld kerekségén nincs. Az új hajó neve „Agamemnon“. Az ágyuk, melyekkel fölszerelve lesz, oly roppantak, hogy egyenként 6000 mázsát nyomnak. Csöveik 50 láb hosszúak. Hat láb magas és 30 mázsa nehéz kúpgólyó­­kat fognak kit­öpíteni egy német mértföld távolságra. Egy lövéshez 250 kilogrammnyi lőpor szükséges. Ezen ágyuknak megfelelnek a hajó colossális mérvei. Míg eddig elé­g pánczélos hajók bordáit vasból készítették, addig az „Agamemnon“ bordái aczélból készülnek s oly erősek, hogy semmiféle szírt, vagy torpedó nem árthat nekik. A hajó pánczélja 915 milliméter vastag­ságú vastömbökből áll. Tornyait pedig, melyek óriási súlyúk daczára, mesés könnyűséggel mozdíthatók 4 láb vastag vaslemezek védik. A hajó hossza 136 méter, azaz 408 láb, magassága pedig 21 méter, azaz 63 láb, mely megfelel egy négyemeletes ház magasságának.­­ A hajó pánczél összesen 136,800 mázsát, a gépek 48,000 mázsát, az ágyuk összesen 28,000 mázsát nyomnak. Horganyainak elkészítésére 1 mill. 250,000 font vas volt szükséges. A szénkészlet, melyet „Aga­memnon“ magával visz, 30.000 mázsa. Ezen óriási hajó 16.000 lóerejű gőzgépes segélyével mindazonáltal oly könnyen mozog, mint a leggyorsabb ágyunaszád s órán­ként négy mérdföldnél nagyobb utat tesz meg. A hajó tíz millió forintba kerül. — Megszeppent orosz. Az osztrák államvasút dunakeszi állomásán a napokban a Budapestről Bécsbe menő gyorsvonat egyik kocsijából egy utas — állítólag orosz — szállt ki, egy félre­eső helyre sietve, miután itt a feltartózkodási idő azonban csupán 1 perez, csak­hamar megadatott az indulási jel, melynek folytán az utas sietségében egy elzárt bőrtáskát melyben mint később kiderült 18.000 rubel volt bankjegyekben, elfe­ledve hátrahagyott, a nélkül ugorván fel a kocsiba. Egy leány, ki az indóházból szokta vinni a leveleket a pos­tára a táskát felvevé­s lakására vitte. Alig telt el egy óra midőn annak tulajdonosa, ki a legközelebbi állo­másról visszatért veszteségét az elöljáróságnál bejelen­tette, mi a faluban szokásos dobszó mellett azonnal ki is hirdettetett. Erre aztán jelentkezett a táskát megta­láló leány s át is adta azt a megszeppent, de most örömteljesen meglepetve lett tulajdonosnak, ki összes osztrák bankjegyekben nála levő pénzét 90 frtot aján­dékozott a leánynak igérve, hogy posta utján még nagyobb jutalomban is fogja őt részesíteni. — Egy ostoba ficzkó. Egy nem annyira a művé­szet, mint a művészet egy csábító szépségű képviselő­nő­jének áldozatáról a következőket írják Lipcséből: Ká­­vésnénikéknek — szakállal vagy anélkül — ugyancsak akadt egy hálás tárgy. — Egy fiatal ember, valóságos „gyermek“ titokban, de forrón szeretett egy operette­­énekesnőt. Virágcsokraival érdeket tudott kelteni a művésznőbe, ki végre elfogadta. De egyedül nem merte a művésznőt meglátogatni, kinek tekintete a színpad­ról is perzselte. Egy barátjával látogatta tehát meg az isteni művésznőt. A művésznő szívélyesen fogadta a barátokat, néha nagyon nagyokat kacsagott, de szere­­tetre méltónak nem mondhatnék magaviseletet, így tartott ez egy ideig minden lényeges változás nélkül. A szülőknek azonban feltűnt a „gyermek“ sápadtsága. Figyelemmel kezdték kisérni lépteit és ime a nyom az énekesnő lakására vezetett. E „szerencsétlenség meg­akadályozására“ rögtön készen volt a „haditerv.“ Egy nap azt mondták a szülők a szerelmes „gyermeknek“, hogy további kiképeztetés végett tanácsosnak tartják őt Bécsbe küldeni. A megijedt szerelmes lakonice azt mondá: „Nem megyek Bécsbe“ és ezzel nyugodtan a mellékszobába ment, honnan pár percz múlva egy lövés ijesztette meg a „gyermek“ szüleit. „Mit követtél el“ kiáltá aggodalmasan az anya. „Nem megyek Bécsbe„ volt az egyedüli válasz. A gyermeket ágyba vitték és az előhívott orvosok veszélytelen sebet konstatáltak a mell jobb oldalán. És most a félénk imádó Lipcsében fekszik betegen, míg az imádott művésznő, megbukván időközben a Carola-színház, melynek tagja volt, távol van Lipcsétől. Midőn az énekesnőnek hírül hozták az esetet, egyszerűen azt mondá: „Ostoba ficzkó!“ — Szerelmi tragédia. Velenczében egy kettős öngyilkosság történt és pedig Trenkler Adolf, 24 éves könyvvezető, február első napjaiban Szvoboda Hedvig, egy csinos 20 éves varrónő társaságában érkezett Triestbe s innen március elején Velenczébe mentek, hol egy szállodában vettek lakást. Más napon Trenk­ler eltávozott a szállodából, bezárván szobája ajtaját, s meghagyván a pinczérnek, hogy ne háborgassák úti­­társnőjét, kit nejének nevezett, mert az utazás fáradal­mait akarja kipihenni. Maga egy gondolába ült a canal granden, és alig indult az meg, beleugrott a vízbe. A gondolások azonban kihúzták s a kórházba szállították. Itt derült ki, hogy a fiatal­ember mellének jobb felében két mély szúrás van. Rögtön feltörték a szálloda szobá­ját, melyben Trenkler lakott, ott azonban Szvoboda Hedviget már halva találták. A lány szivén volt keresz­tül szúrva s az orvosok állítása szerint a halálnak a szúrás után rögtön be kellett állania. Trenkler kihall­gattatván, előadta, hogy Szvoboda Hedvig kicsapongó életre csábította őt s miatta vesztette el állását is. Ekkor elhatározták, hogy együtt meghalnak. E czélból Triestbe, azután Velenczében mentek. Midőn itt min­den pénzük elfogyott, méreggel akarták magukat kivé­gezni, de a méreg nem hatott. A lány ágya mellett csakugyan találtak is egy gyenge méreg­oldatot. Szvo­boda Hedvig ekkor arra kérte Trenklert, hogy szúrja őt agyon, mit Trenkler meg is tett. Önmagát nem volt képes életveszélyesen megsebesíteni s ezért kereste halálát a hullámokban. Trenkler ellen gyilkosság miatt megindították a bűnvádi keresetet. — Ismét egy eredeti tolvajlási mód. Morvaor­szágból írják, hogy ott két gazember eredeti módon sikkasztott el több vasúti állomás raktárából külön­féle tárgyakat. A tolvajok egyike egy szilárd tartóba záratta magát, s társa úgy adta őt fel, mint málhát a vasútra. A­mint a raktárt a déli pihenés óráiban bezár­ták a málha gyanánt feladott tolvaj kilépett rejtekhe­lyéből, azt megtöltötte különféle áruval, bezárta, ő maga pedig a belülről kinyitható raktárból elszökött. A tartót a lopott tárgyakkal, a tolvajtársa egyszerűen átvette azon az állomáson, a­hová czímezve volt. Sokáig nem tudtak az ily módon véghez vitt lopásnak nyomára jönni, és sok ártatlan állott e miatt gyanú alatt. Ez idő szerint azonban már biztos helyen vannak s körülmé­nyes vallomást tettek, melyből többek közt az is kide­rült, hogy egy ízben a málhának feladott tolvajt egy állomáson, daczára a ládára ráírt feliratnak „nicht stürzen“ a mérlegre megfordítva tették fel, s ott hagy­ták egy ideig, minek folytán a gazember majdnem egy félóráig volt kénytelen fején állani.­­ A gabnaüzlet helyzete az utolsó időben jobbra nem változott, mely leginkább a politikai események által nyer befolyást, a legújabb hírek a keleti kérdés békés megoldását kilátásba helyezik, s ennek következ­tében a hangulat ismét lanyha lett, minden vételkedv megszűnt, a forgalom igen korlátolt maradt, és csakis a napi szükséglet lett fedezve következő ár mellett búza 11 frt 20 — 11 frt 40 kr., rozs 7 frt 60 kr., árpa 7 frt 50 kr. — 8 forint, zab 6 frt 40 kr., tengeri 7 frt 50 kr., apró szemű 7 frt 70—80 krajczár minden száz kilogrammért. A vetések majdnem kivétel nélkül min­denütt igen szépen állnak. — „Quart Béla.“ Furcsa haláleset történt a napokban Komáromban. Mint levelezőnk írja, Márkus Ignácz ottani mészáros kedélyesen tarklizgatott egy kávéházban. „Terez!“ kiált a partner. „Nem ér semmit, az enyh­a disznóig van! vöröset!“ „Ütöm. No hát most mondom ki a terezet!“ „Lehet — bátran. Hívjon ki!“ „Tököt!“ „Micsoda, maga adottot ki? azért is beütöm !“ „No azt ugyan okosan tette, megkaptam a negyedik kilenczest. Négy kilencz!“ „Bújjék el vele. Négy felső, quart Béla! Rusz!“ E pillanatban Márkus elhalaványul, a kártya kihull kezéből, s a következő pillanatban székéről a földre borul. Mire fölemelték, megvolt halva. Csakugyan „ausz“ volt. — A makkabeusok utódai. Athénben megjelenő lapok írják, hogy a thessaliai és macedoni felkelők között sok Görögországból és a görög szigetekről származó zsidó is van, kiknek vitézsége általános tiszteletet vívott ki magának. Csak nemrég három múlt ki közülök hősi halállal a Makrinitza melletti csatában. Mindhárman a csatatéren katonai pompával lettek eltemetve. A sírnál egy görög lelkész mondott imát „a makkabaeusok méltó utódainak lelki üdvös­ségéért. — A párisi rejtelmekből. Sajátszerű, hátborsóz­­tató följelentést tett Janson özvegy a rendőrségnél. Márcz. 20-án este megjelent szállójában két gyanús fiatal­ember. Szobát kértek. Hosszú, fekete volt az egyik, a másik szőke, de köpezös. Másnap hajnalban a köpezös szőke eltávozott s a hosszú fekete csak ké­sőbb követte. Uj vendég jött, kinek Janson asszony megnyitotta azt a szobát, melyben a két ifjuk lakott. Az uj vendég felhozatta málháját s nem késett bosszan­­­kodásának kifejezést adni, mikor észrevette, hogy vala­mely elődje ott hagyta a csomagját. Mindegy. Kiváncsi mi lehet a csomagban. Ki írja le rémületét, midőn abból egy fiatal nő — két lábaszára hullott ki? Semmi sincs még kiderítve. Az ifjak nevei föl vannak jegyezve, de eddigelé nem sikerült őket elfogni. A nő hulláját is megtalálták ugyanazon szállóban elrejtve s erélyesen foly a vizsgálat a tettesek ellen. Ország-világ. — Anglia két fontos lépést tett előre, ugyanis tudtára adta Oroszországnak, hogy a körjegyzékében ki­mondott elvektől el nem áll, így tehát ezen jegyzéket úgy lehet tekinteni, mint ultimátumot; a másik fontos lépés az, hogy az angolok Gallipolit megszálták, hol 20,000 török állt 40 ágyúval s egyesültek az angolokkal. A Márványtengerben 40 pánczélhajó áll. Muszkaországban fenyegető forradalmi körjelek mutatkoznak s a tüntetések és összeesküvések napi­renden vannak. Az orosz sereg állapota a Balkánnál nagyon nyomorúságos. A törökönek vagy 130 ezerre tehető, jól fegyve­rezett hadseregök van, melyet folyton erősbítenek. Az oláhok tiltakoztak­­az orosz-török békekötés ellen. A mi kormányunk és az orosz között ismét ba­rátságos a hangulat, mi azt bizonyítja, hogy hisznek a muszkának. — Romániában mind szomorúbb alakot kezd öl­teni a helyzet, 120 ezer orosz van kirendelve az ország megszállására, mint ezt a román kormánynyal már tudatták is Pétervárról. Napról napra új csapatok vo­nulnak be, s már a főváros közvetlen környékén sok falut szállottak meg, 20 ezer orosz pedig Bukaresztet környező magaslatokat tartja megszállva. A kozákok már a város kapui alatt száguldoznak.­­ Minden pilla­natban várják, hogy be fognak vonulni s kihirdetni az ostromállapotot Bukarestben. Az izgatottság óriási. S hozzá még az oroszok úgy járnak el, mintha ellenség földjén volnának, hatósági épületeket, iskolákat, sőt magánemberek lakásait, saját czéljaikra foglalják, mit sem törődve tiltakozzással, kérelemmel.­­ A román hadsereg már csaknem egészen Kis Oláhországba vo­nult. Romániában alig három e­zred áll szemben az óriási orosz haderővel, de nem is gondolnak az okku­­pálással szemben ellenszegülésre, csak­is lefegyverez­­tetésük kísérlete ellen fognának fegyverhez nyúlni, sőt szükség esetén magyar területre lépni át s itt rakni le fegyvereiket. — Bessarábiában, mint Bukarestből je­lentik, miután már az egész tartomány megszálva van, a román hivatalnokok oroszok által szoríttattak ki.­­ Bukarestbe a 35 ezer főnyi 13-ik orosz hadtest fog meni.

Next