Székesfehérvár és Vidéke, 1878 (6. évfolyam, 1-112. szám)

1878-10-19 / 84. szám

VI-ik évfolyam. 84. szám, 1878. október 19-én. Megjelenne: hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerk­essz­­tőség és kiadóhivatal. Belv., lakatos­ utcza 2. sz., emelet. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszó­lamlások, hirdetések stb. ide intézendők. , Egyes példányok ugyanitt kaphatók. , Társadalmi, közmű­velődési és szépirodalmi Szerkesztői és értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig, Előfizetési árak: Egész évre...................8 frt. — kr Fél évre........................4 frt. — kr Negyed évre...................2 frt. — kr Egy hónapra . . . .-------70 kr Egyes szám­ára . . .-------10 kr Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak: Kubik Lőrinc könyvkereskedésé­ben. Goldberger A, papnövelde-utca. Rajnai Vilmos, molnárutca Budapest. Bécs Táborstrasse, Hasenstein és Vogelnél. Hirdetések jutányosan számíttatnak. p. Z 10­­4-IKI ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁS HIVATALOS KÖZLÖNYE. KÖZLÖNY. Közgyűlési viszhang. A nyilvános tárgyalás, az elhangzó szavak alatt egy uj élet, egy más világot látnak annak szemei, ki ezen lepel alá tekint. A f. hó 14-ei közgyűlés folyamának történeti alakiságáról már szóltak e lapok, mi a városi gyűlés hátlapjára fenntartott eseményeit óhajtjuk visszhangozni. Nem egyszer vita tárgya ama kérdés: van-e az embernek szabad akarata ? . . . A közgyűlés jogosult tagjainál, a város sorsát elhatározó egyé­neinél ezen kérdéses szabad akaratot nemcsak megengedni, de követelni is kell. Pedig csaknem rámutatni lehetne az egyesekre, kiknél ezen aka­rat önállósága ismeretlen tényező, kik élő eszkö­zökké sülyedtek, elhatározás helyett néma szolgá­latkészség vezeti őket feltétlenül. Pályájuk szol­gaság. Lesik a befolyás kegyét. Végkép elszoknak eszményi czélokat ismerni, vagy pláne keresni, csakis egy vágyuk van, az uralkodó befolyás sze­szélyeivel felszínen maradni. A nemesebb lelki­ismeret embereinek szemében már nem félnek a meg­szégyenüléstől, és ösztönszerűleg teljesítik a „meghagyást.“ Szabad akarat nélkül a közügy ér­­ügy embereivel folytonos harczban álla­nak a személyes érdekek, óhajok miatt. Ezeknél szabad akaratot nem keresünk, de rettegünk, mi­­dőn a szavazásra kerül a sor. A gyűlés termén kívül ezekkel eszméket cserélni, a gyűlés termé­ben érvekkel tanácskozni meddő dolog, de élni kell tudni velük a békelábon, nem a nemes irá­nyú törekvés pártjához megnyerhetni őket, hanem lehetőleg a műveltség tartozásainak tiszteletére lekötelezhetni. A városi közgyűlés ilyen öntetű tagjainak száma épen nem lehangoló, ha a szabad akaratot kifejteni képesek pontosan megjelennek, és szót emelnek. Általában nagy annak a zöld asztalnak néma közönsége, sőt fele részének még hangját sem hallottuk, fújt legyen a tanácskozás szele felülről vagy alulról. Csupán a gyűlés után, midőn mindenki megokosul eredmény nélkül, akkor meg­ered a terem ajtajától a lakásig a kritikai szemle. A közgyűlési kereten kívül itt mi is követjük ezen szemlézést, fájdalom, talán mi is eredmény­telenül. A napirend sorozatában fő figyelmet keltett a somogy megyei körlevél, nem annyira annak tar­talma, mint sötét árnyéka, a haza romlását elő­mozdító boszniai politika miatt. Azt mondta egy német nagy író: „egészen rész nincs.“ A felszó­lalók között tehát nem látunk egészen rosz embert, de botránkozni való alkalom volt elég. Az így leginkább kiemelkedő volt egy télen-nyáron fekete ruhás férfiú, kinek minden szava gyorsirászat nélkül is felejthetlenül jegyezte fel magát emléke­zetünkben. Ezen hatás talán azért volt annyira idegesítő, mert annak arcza, mely máskor elég sima és a jóságot tüntetni alkalmas, ezúttal az e­ Ibizakodás, hogy ne mon­djuk az aramjarö­hög által, mint ezelőtt soha­­ volt eltorzítva. Perezre a mérséklet látszott birkózni ott a szenvedéllyel és személyeskedéssel, de hiába. Ezen egyházi férfiú a legnagyobb Pálfordulását ez alkalommal ünnepelte. Ha egy világi állású polgár, egy család­apa ezen a téren elsülyed, a családi, apai gond miatt elesik, attól a becsülést egészen megtagadni nem lehet; mert ... mi legalább nem dobjuk reá az erkölcsileg halálos követ; de ha egy lelkipász­tor a meggyőződésnek feltűnő ismétlésével takarja politikai szánandóságát; ha nevezhetlen czélokért eszét is megtagadja, akkor a bocsánat érzése ki­hal szívünkből. Mentségére ezen férfiúnak csak azt hozhatjuk fel, hogy életfő feladata a kis-közép és a nagy katekizmust tudni és tanítani, és mivel ezen pályáján ellenmondásra találnia nem szokás, tehát a világi hatalomnál nagyobbnak megbízott­jául ismeri magát, még a közgyűlésben is a gyer­­mek-lelküek látás-káprázatában szenvedhetett.­­ A felszólalókat egyenként „egy-egy újságlap végigolvasására vélte képesnek“, no meg talán valamely életpálya kontárának elismerni azonfölül; de az ő eszét felérni képesnek nem; sőt a „magyar nemzetet rövidlátónak“ nevezte ezen visiójában, mert státusférfiait mind lejárja (azt nem mondotta, hogy hetenkint jártak le Bécsből); hogy a sajtó a magyar állam férfiait sárral dobálja.“ Nézetünk sze­rint a magyar állam polgárai talán nagyon is ellenkezően cselekszenek azokkal a rizsmákra menő üdvözlő, bizalmi feliratokkal. — És úgy tudjuk, hogy a magyar államnak nyújtott nagyobb szolgálatokért a nemzet nem késik elismerés­sel viseltetni. — Legújabb példa Deák Ferencz (ki csak egyszer volt Bécsben). — Ezen nem­zeti elismerést csak a katholikus magyar sajtó fejezte ki megvetéssel az utolsó, 1874-ki júniusi beszédje után. Ennek mementoja majdnem bot­rányt okozott eltemetkezése alkalmával A főtisz­telendő ur talán sárral szeretné magát dobáltatni, mint 1847-ben Pesten egy kormánykortes, ki ablakait bedobáltatta a fővárosi közvélemény sze­rint, és valóban nemsokára a nagyváradi kápta­lannál lépcsőzött stallumot kapott. „Sárdobálással“ vádolta szónok a sajtót. Ugyan mivel dobálódzik a hatalom most azokra, kik a sajtóban és azon kívül a magyar nemzet állami életét kimenteni törekesznek azon örvényből, hová azt a hatalom beledobta? ... a koldusbotot, a hadi adókat, a háborúcsinálás átkait és hasonló sárgöröngyöket a felsővárosi plébániai palota ura persze még juta­lomnak fogja keresztelni. — Háromszor mondta beszédjében: „hogy a bosniai külügy nem örven­detes“, talán megérjük még, hogy „örvendetes“­­nek fogja találni, ezen botrányos nyilatkozat meg­­jutalmazása napján. A magyar nemzet kétségbe­ejtő veszedelme tetőjén mentő eszköz után felkiált és ezt a helyzetet a szónok nem véli örvendetes­nek! — Megérdemli a piros nyakravalót. — A plébános úr, az iskolai, a népnevelés köteles kö­zege a közgyűlésben hirdette, hogy „a hat millió­nyi magyar“ mit akar? Tehát hat millióra rúg a magyar népség? — A hivatalosan kimutatott szám csak egy pár millióval nagyobb, de előttünk mégis egygyel kisebb, t. i. K. Márton ur azon milliókból levonandó. — Az egyházat mikor ruhájával kép­viseli, bizony szégyent hoz arra, melynek tagjai vajmi másképen védelmezték egykor— máskép ta­nították szeretni e hazát, véreket ontották, vagyo­nukat áldozták, elsők voltak a nagyok között, azok nem káromolták a polgárerényt, nem,csúfol­ták a „magyar szív dobbanásait,” mint ő a köz­gyűlésben, hirdetvén, hogy a különleges „magyar érzést tanácsos a némettel elnémítani,“ mert a német ha fojtogat, de a másik szomszéd meg is fojt, már t. i. ha lehet.­­ • Az egyház ezen kiváló szellemű tagja azt hangoztatta, hogy nem józan eljárás „a legjobbat akarni“ (p. a haza érdekeiért lelkesedni). A lelke­sedés szerinte szép dolog lehet, de „siralmas leszen az eredménye.“ Mi erre azt feleljük, hogy a becsületes, tisztalelkű, értelmes ember lelkese- TÁRCZA, Isten veled. (Musset Alfréd.) Isten veled! — én azt hiszem, Többé nem látlak sohasem . . . Ah, engem elfeledtek az egek. Most érzem csak, hogyan szerettelek! Nem sirok, nem panaszkodom, Tisztelni a sorsot tudom. — Itt a hajó, melyen elutazol, Mosolygva nézem, amint távozol. Elmégy reményekkel tele, S kevélyen szállsz itt újra le, S akik gyászolják távolléteted, Azokat akkor meg sem ismered. Isten veled, majd szépet álmodol, Vészes gyönyör megrészegít; A csillag, mely utad fölött honol, Még kápráztatja szemeid: Egyszer tán megtudod, mit ér A szív, mely bennünket megért, Mi boldogság, ha megtaláltuk azt, S hogy fáj , ha a sors tőle elszakaszt. Szalay László: Nézetek a házi­ mulatságokról. A vendégszeretetéről ismeretes Fehér megyében névnapok, mennyegzők, szüretek, búcsúk, ritkán sza­­lasztatnak el a­nélkül, hogy a jó barátok össze nem gyűlnének kedélyes társalgásra, tarokkra, ferblire tánczva stb. Tagadhatatlan azonban, hogy a házi­ mulatságok évről-évre, vagy legalább évtizedről évtizedre ritkábban és szűkebb körökben fognak megtartatni. A mulatság utáni vágy ez után sem leend keve­sebb ; mulatságra időt tölteni és pénzt költeni ez után sem fognak kevesebbet; reméljük, hogy a vendégszere­tet ős­magyar erénye sem fog kihalni; de a „nagy­szerű“ házi­ mulatságok kora lassanként le fog tűnni azért, mert ellene küzd a korszellem. Ma a világ inkább hajlandó hallgatni a szívre, mint az­ észre. Mindenben — még a mulatságokban is — az észszerűséget, a czélszerűséget szereti keresni. „ Még mulatni is akkép akarok, a mikép mulatnom leginkább észszerű, leginkább czélszerű.“ Ezen eszme fog lassanként a társadalomban ura­lomra jutni. Minő okoskodásokra fog vezetni ezen eszme?__ Ezen kérdésnek „némi“ megfejtésére szabadjon egy ál­momat elmondanom. Álmomban bizonyos társaságban valók. Ott volt egy „számolni szerető“ férfiú, egy phlegmaticus öreg úr, egy „kényelmes házigazda“, egy feszes férfiú, kinek minden második szava „ildom“ és valaki, kinek szava­­járása, „magam fejével szeretek gondolkodni.“ Volt a társaságban egy tudós is. A társaság unatkozott, ásítozott. Valaki, ismerve házigazdánknak azon „jó termé­szet“-ét, hogy ő bizalmas körben eltűri az ártatlan „vexálás“-t is, csak azt nem szereti, ha vendégei ásí­­toznak: egy „piquant“ indítványt tett. „Írjon mindenki — mondá — egy papiros darab­kára feleletet (legjobb meggyőződése szerint) ezen kér­désre : „melyik jobb ? a házi-mulatság e ? vagy a nyilvános?“ Az indítvány elfogadtatott. Elkezdtek írni. A „számolni szerető“ férfiú ezt írta: „Én soha sem tartok házi-mulatságot. Ha 40—50 vendégem volna, az legalább 120—150 forintba kerülne; 150 forintért pedig nem egyszer, hanem ötvenszer is jól mulathatok, ha nyilvános mulatságban veszek részt.“ A phlegmaticus öreg úr ezt írta: „Némelyek házi­bálokat csak leányaik miatt tartanak. Azt akarják, hogy megismerjék és férjhez vegyék őket. Ha azon 200 — 300 frtot, melyet „házi­bál“-okra költenek, nyilvános táncz­vigalmakra költenék, sokkal több tánczvigalomba vi­hetnék el leányaikat, s jobban megismernék és hama­rabb férjhez vennék őket.“ A „kényelmes házi­gazda“ papiros-szeletjén ez volt írva: „Ha én házi-mulatságot tartok, soha sem mulatok jól; mert, ha azt akarom, hogy rendes legyen a mulatság, a legjobb cselédség mellett is úgy kell lát­­nom-futnom, mintha inas volnék; nőmnek pedig sza­kácsnővé és szobaleánynyá kell lennie .... Azért költ­sék én annyit egy házi­ mulatság végett, hogy abban nekem inasi, nőmnek pedig szakácsnői és szobaleányi szerep jusson ? .. . Én soha sem tartok többé házi­mulatságot!..........Sem búcsú, sem névnap, sem szü­ret .........semmi sem lesz soha én nálam!“ Erre a társaság némely tagja nevetett. Nem a mi házi­gazdánk, hanem egymás, ismeretes „kényelmes házi­gazda“ írta ezt; azért mertek nevetni. Én nem nevettem, mert ezen jegyzet gyengéd­­telen volt sok figyelmes és gondos házi­asszonyra és házi­gazdára nézve. A ,,feszes“ férfiú, kinek minden második szava „ildom“, ezen „ildomtalanság”-ot írta levélkéjére: Ha 10—12 vendégem van, jól érzem magamat, de 60—70 vendéget nem látnék örömest házamban. Miért ? . ... Mert lehetetlen lenne mind iránt eléggé előzékenynek lennem. A legjobb akarat mellett is némelyek iránt „figyelmetlen“ lennék. Én már sok mulatságban voltam, de általában azt tapasztaltam, hogy az oly házi­ mulat­ságokból, melyekben 60—70 vendég vesz részt, elége­detlenül távozik 30, „figyelmetlen“-eknek találva a háziakat,­s a „mellőztetés“ sebeit vivén el szivében; másik 30 vendég kedvesen emlékezik vissza a társaság némely tagjaira: a „bájos hölgyekre“ stb.........de nem a házi-urra és nem a házi-asszonyra, — alig találkozik a 60—70 vendég közül 5—10, a­ki kedvesen emlékez­nék vissza magára a házi-urra, vagy a házi-asszonyra. — A legtöbb vendég meg is szólja a háziakat. És mi ennek oka? .. . mert — mint már említem — 60— 70 vendég iránt lehetetlen eléggé figyelmesnek lenni. — Akarod, hogy megszólják házadat?.........hívj 60—70 vendéget.........“ Azon férfiú, kinek jelszava: „magam fejével sze­retek gondolkodni ezt írta: „Én magam fejével szere­tek gondolkodni, nem pedig a naptárkészítők fejével. Ők írják elő a névnapok, búcsúk és farsang-utálják stb. napjait és ezen napokon bizonyos mulatságokban nolle­­vélre meg kell jelennünk, ha nincs is kedvünk és ha rá nem érünk is. Kár volt behozni az ily féle szokásokat.“ A tudós levélkéjére ez volt írva: „Mennél inkább halad a műveltség, annál inkább kevesbednek a házi­mulatságok. Nemzetgazdászati és közművelődési szem­pontból sokkal előnyösebbek a nyilvános mulatságok.“ Ezt elolvasván, felébredtem. Én álmomban sem fejeztem ki, most sem nyilvá­nítom nézetem a felől: mik czélszerűebbek? a házi­­mulatságok-e vagy a nyilvánosak? Minthogy azonban hiszem, hogy az életben is sokan találhatók olyanok, kiknek nézetei hasonlók azokéhoz, kikkel álmomban találkozom: azt vélem, hogy a házi-mulatságok valóban kevesbülni fognak. — E nézetemet erősíti az is, mert tapasztaljuk, hogy a házi-mulatságok egyik neme a mennyegzői mulatság, már nagyon kezd kimenni a „divatából, s a költség, melyet különben erre fordí­tottak volna, élvezetesebb és tanulságosabb utazásra fordíttatik. Szinte erősíti nézetemet azon körülmény is, hogy nagy részben ledöntetvén a a társadalmi kasztok válasz­falai — életbe lépvén számos egylet — az alkotmányos élet is gyakoribb összejövetelekre és nagyobb körű össze­köttetésekre adván alkalmat, kevesbülni fog a vágy a házi­ mulatságokra, mert ezek nélkül is gyakran lehe­tünk bővebb körű s rokonérzelmű társaságokban. Bár azonban hiszem, hogy a lakodalmi, búcsúi, névnapi stb. mulatságok mindig kevesbülni fognak, arról mégis meg vagyok győződve, hogy a magyar ven­dégszeretet nem fog megszűnni, míg hazánkban nemes szívnek, hő keblnek fognak találtatni; ilyenek pedig mindenkor leendnek találhatók. S. P.

Next