Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2-104. szám)
1880-02-14 / 13. szám
rében maradandó emléket állított magának; az egész közönség legmelegebb rokonszenvvel karolta fel. Az estélyen megjelenése úgy anyagi hozzájárulásával fényesen igazolta, hogy a jótékonyság érzete keblükben honos s csak alkalom kell, hogy az nyilvánulhasson. Az egész bevétel 118 frt, megjegyezve hogy a czél szentsége iránti tekintetből a füttőt az uradalmi főtisztség, a helyiséget pedig a vendéglős ingyen adta; a díszítéshez szükséges tárgyak közös adakozás útján gyűltek össze, a fáradhatlan rendezőség ügyessége, egyszerűség s jó ízléssel párosulva eredményezte, hogy a kiadás 50 forintnál nem megy többre. El lehet mondani, hogy ez estélyről mindenki teljesen megelégedve távozott azon óhajtással, hogy bár mielőbb ily jól mulathatnának, és sajnálkozva a felett, hogy e kedélyes mulatságnak, az irigy hajnal véget vetett. g. Közgazdaság. — Iparművészeti előkészítő tanfolyam és fafaragási szakműhely felállítása vézetett czélba a fővárosban. A javaslatok már a miniszterumhoz terjesztettek, mely szerint az iparművészeti múzeummal fognának ezek egybekapcsoltatni. — A pápa-keszthelyi II. r. vasút ügyében Pápán népes értekezlet volt, mely megállapodott abban, hogy a vonalat kiépíti, s ennek foganatosítására egy 34 tagú végrehajtó bizottságot választott. — A gyümölcsfák oltalmazására a késői fagyok ellen. Egy idegen gyakorlati eljárást közöl dr. Schaal a „Würt. Gewerbblat“-ban, a kivel azt egy rajnavidéki gazda közlé. Ha a gyümölcsfák igen korán kezdenek fakadni, a fának törzse körül egy fél méter távolban kiásatja körbe a földet vagyis egy körsánczot ásat azok közül s abba néhány mérőnyi jeget öntet s ezt a kiásott földdel újból befedett. Az igy földdel befedett jég csak lassan olvad fel s ezzel visszatartja a fák fakadásának előhaladását. Miután az elővigyázat szüksége körülbelől márcziusra esik, azon ideig e czélra könnyű jeget eltartani. Erre Lükő Géza orsz. képviselő az „Egyetértés“ben újabban a következő megjegyzéseit tette. Nem kell — úgymond — a jó tanácsért oly messzire menni, midőn azt idehaza is megtalálhatjuk, s kivált midőn a külföldi javaslat, oly igen doktoros, s jeges borogatásokat rendel. Nem is lehet egy termőfa törzsét félméter távolságra a törzstől, jéggel való lehűtés végett úgy körül sánczolni, hogy gyökerei meg ne sértessenek, amireaztán igazán doktorosan el lehetne mondani, hogy medicina pejor morbo. Különben is ha egyszer a gyümölcsfák fakadni kezdenek, a nyílni kezdő termőbimbókat a fagytól megőrizni alig lehet. Hanem éppen azt kell megakadályoztatni, hogy idő előtt fakadni ne kezdjenek, azaz azt kell előidézni, hogy minél későbbvagyis akkor fakadjanak, midőn már a késői fagyoktól félni nem igen kell. Ennek pedig igen egyszerű és gyakorlati módja van. Midőn nagy hó van — mint e télen — minden egyes gyümölcsfa derekát legalább egy méter magasságnyira, s minél nagyobb körben, körül kell hóval lapátoltatni. Tavaszszal néhány napig a felhalmozott hó fogja a nedvkeringést, és igy a korai kifakadást a fában megakadályozni; azután pedig a hó alatt rejlő földfagya ugyanazt a szolgálatot teendi egy időre, akkor midőn a kerti föld többi része régen ment lesz a fagytól. Hó nélküli télben pedig, midőn a föld már keményen meg van fagyva, minden egyes gyümölcsfának tövét két három kosár szalmás trágyával kell betakartatni, az eredmény ugyanaz leend. Aki nem hiszi, próbálja meg. Én már sokszor próbáltam, munkabíró férfiúnak előbbi alakjához képest a mostani csak árnyék volt. A kis Jakabot pedig e csapás edzeni kezdé. Egy csöndes órában, elkezdi busongó atyjának mondani: — Édes atyám, ezután majd én megyek rongyot szedni, hiszen én is elbírom már a butyrot, próbálgattam is már, egy kis vándorbotot is tudnék vinni, és a sípot is meg tudom jól fújni, ön maradjon idehaza, hiszen oly betegnek látom, fogok én majd annyit keresgetni, mennyi kettőnknek elég lesz. Mély sóhajtás szállt ki a szenvedő apa ajkain s remegő kezekkel átszokta kis fiát, s megcsókolgatá, mi alatt könyei folytak arczára és elfojtott hangon mondá: — Jakab, kedves Jakab fiam ! — Igen atyám, én elmegyek, hiszen eleget fáradozott ön mi értünk; most én megyek azon az utón, melyen ön járt. Majd elmondom én az embereknek, hogy én vagyok annak a szegény rongyszedő Iczignek a fia, aki sokszor itt járt, majd hoznak akkor nekem is rongyot! — Jakab, kedves fiam! — Itt a zokogás annyira erőt vett a szegény bánatos Iczigen, hogy egyebet nem tudott mondani. — Majd azt is megmondom nekik, hogy édes szülőm meghalt —se szokat oly szivreható fájdalmas hangon mondó, hogy szegény atyja feljajdult bele s mind ketten zokogva sirtak. — Majd azt is megmondom — folytató zokogása szüntével a kis Jakab — hogy ön már nem mehet rongyot szedni, mert beteg, nagyon beteg. Az apa e beszéd alatt folytonosan zokogott. * (Vége következik.) Egyletek és intézetek. — Köszönet nyilvánítás. A sz. fehérvári önk. tűzoltó egylet f. hó 10-én tartott zene estélye alkalmával a következő szives felülfizetések tétettek: Birkl János 40 kr. Dr. Károlffy Nándor 1 frt. Deutsch Béla 1 frt. 40 kr. Havranek János 40 kr. Nemsits Gyula 40 kr. Havranek József 2 frt. 40 kr. Seidl Lajos 4 frt. 40 kr. Simli János 1 frt. 40 kr. Leéb Mátyás 40 kr. Spielman N. 40 kr. Friedman B. 40 kr. Pápai Nándor 40 kr. N. N. 40 kr. Felmayer István és fiai 10 frt. Kaltenecker N. 40 kr. Id. Schlamadinger József 5 szt. Bernát József 20 kr. Tóth N. 40 kr. Bernát Ignácz 40 kr. Prohászka László 40 kr. Kruppai György 40 kr. Preuzner János 40 kr. Ifj. Feiner Károly 40 kr. Reinitz Lipót 40 kr. Bartusek Antal 40 kr. Deutsch D. A. 40 kr. Gróf Zichy Jenő 40 kr. Véber Károly 40 kr. Feiner Soma 40 kr. Hevesi József 40 kr. Lanus Lipót 40 kr. Mádai N. 60 kr. Fogadják a nemes keblű felülfizetők, valamint Tiringer N. és Kruppai György urak a nappali ünnepélyesség körül tanusított szívességeikért, az egylet nevében, a leghálásabb köszönetem kifejezését. Sz.-Fehérvárott 1880. febr. 12-én. Vida Pál, pénztárnok. — A székesfehérvári jótékony nőegyesület 1880. évi február hó 9-én tartott tánczvigalmán kihúzott nyertes számok sorozata: 12. 48. 138. 153. 154. 177. 201. 205. 214. 224. 265. 276. 281. 317. 378. 398. 411. 419. 434. 442. 454. 516. 522. 538. 545. 553. 558. 642. 665. 675. 678. 804. 919. 860. 880. 893. 897. 906. 915. 960. 979. 1003. 1005. 1028. 1082. 1106. 1112. 1124. 1125. 1136. 1157. 1178. 1190. 1210. 1212. 1224. 1226. 1265. 1266 1284. 1341. 1353. 1365. 1370. 1379. 1388. 1413. 1443. 1467. 1477. 1484. 1487. 1506. 1524. 1532. 1562. 1588. 1630. 1763. 1787. 1795 1868. 1909. 1916. 1950. 1956. 1958. 1966. 1984. 2019. 2043. 2048. 2092. 2118. 2166. 2219. 2311. 2322. 2342. 2393. 2402. 2413. 2415. 2445. 2448. 2470. 2478. 2483. 2502. 2522. 2540. 2600. 2607. 2615. 2645. 2671. 2681. 2703. 2749. 2798 2806. 2816. 2825. 2870. 2876. 2891. 2898. 2971. 2999. 3030. 3041. 3073. 3074. 3138. 3168. 3187. 3193.5211. 3227. 3253. 3260. 3299. 3300. 3309. 3322. 3343. 3348. 3359. 3379. 3390. 3399. 3414. 3458. 3459. 3474. 3494. 3561. 3564. 3577. 3584. 3591. 3655. 3671. 3675. 3710. 3712. 3760. 3767. 3774. 3819. 3877. 3884. 3889. 3894. 3903. 3932. 3937. 3944. 3946. 3960. 3982. 3985. 3988. Irodalom és művészet. A „Vasárnapi Újság“ február 8-ki száma következő tartalommal jelent meg: „Freycinet, a franczia kormány elnöke.“ — „Gyermek sirja.“ Költemény. Dalmady Győzőtől. — „A Phönix meséje.“ Költemény. Márkus Miklóstól. — „A két ördög vára.“ Történeti beszél. Irta Eötvös Károly. — „Őrült Johanna.“ — „Az atyafiak.“ (A gorilla és csimpánz.) — „Tilos a bemenet.“ — „Kisfaludy Károly levele Szemere Pálhoz.“ Közli dr. Göőz József. — „Észak-Amerika ipara s kereskedelme.“ — „A golyó történetéből.“ Dr. Farkas Lászlótól. — „Egyveleg.“ — „A magyar hírlapirodalom 1880-ban.“ Szinyei Józseftől — Irodalom és művészet, közintézetek, egyletek, mi újság ? stb. rendes heti rovatok. Képek: Freydinet Lajos Károly. — Őrült Johanna. Pradilla festménye. — Tilos a bemenet. Winter M. festménye. — Gorilla és Csimpánz. XV. századbeli magyar sodronyzománczos kehely. A „Világkrónika“ 6-ik száma következő tartalommal jelent meg: „Bem apóról.“ (Arczképpel.) — „Besztercze.“ (Képpel.) — „A légrobbantás dynamikai.“ (Képpel.) — „Az észak-albán hegyi törzsek.“ — „Ügyvédi fogások.“ — Álarczos bál a múlt században.“ — „Aczél-köszörülés.“ (Képpel.) A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 2 frt, a „Politikai Ujdonságok“-kal együtt 3 frt. — Ugyancsak a Franklin-társulat kiadóhivatalában (Budapest, egyetem utcza 4-dik sz.) megrendelhető a „Képes Néplap“ legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre t frt. — E három hetilap melléklapja a „Világkrónika“ képes hetiközlöny megrendelési ára a Vasárnapi Újság, Politikai Újdonságok vagy a Képes Néplap előfizetői részére negyedévre 50 kr., félévre 1 frt. Aigner Lajos budapesti könyvárus kiadásában megjelenő „Nemzeti könyvtár“ 43, 44 és 45-ik füzete beküldetett szerkesztőségünkhöz. A füzetek Kazinczy Ferencz, Katona József és Dajka Gábor becses irodalmi dolgozataikból hoznak érdekes közleményeket. A müvet szerkeszti Abafi Lajos. Ára egy füzetnek 30 kr. Megszerezhetők Klökner Péter és Kubik Lőrincz helybeli könyvkereskedőknél. Zimándy Ignácz törökbálinti plébános müvét beküldték hozzánk, melynek czime, jelzi tartalmát, azaz: „A székesfehérvári egyik uj kanonok, történeti adatokkal megvilágitott egyházjogi értekezés.“ És„Trefort Ágoston magy. kultuszminiszter urnak megszivtelésül.“ A szerző, ki a mily hírhedt szabadelvű volt, mig száját a török-bálinti plébániával Jekel falusi püspök be nem tömte, és oly felekezeti vakbuzgó most s egy plébánoshoz épen nem illő durvasággal támadja meg Székesfehérvár Felségileg kinevezett és senkinek sem vétő új kanonokát, mint felebbvalóját, de még durvábban a vallás és közoktatási minisztert. Az egész művet inkább lehet egy beteg lélek őrjöngésének, mint komoly valaminek tartani. Megjelent és beküldetett: „Oltsátok a tüzet“, czimü egyházi beszéd, melyet a tűzoltó egyleti ünnepélyen mondott Nagy-Geresden 1879. évi szeptember 28-án Trsztyenszky Gyula evangélikus lelkész. Városi és vidéki hirek. Február 13. 1880. — A lapra az előfizetések lapunk szerkesztőségében folyton eszközölhetők. — Gr. Zichy Jenő, kitől mai számunk érdekes vezérczikket közöl, szerdán délután Budapestre utazott s csak kedden délután tér vissza városunkba. — Névváltoztatás. Bresman Elek helybeli lakos, saját, valamint Vilma kiskorú gyermeke vezetéknevét „Bátoriéra változtatta. ” A belügyminiszter a megyei hatósághoz intézett leiratában megengedte, hogy a székesfehérvári járás szolgabirája mellett alkalmazott tisztiszolga és foglár részére lakbér illetmény adassák. — Amerikai eszme. Egy amerikai hírlap kiadója azon merész tervet eszelte ki, hogy férfi előfizetőinek oly sorsjegyeket küld meg ingyen, melylyel egy fiatal nőt lehet nyerni feleségül. Száz meg száz nő küldte be e czélból névjegyét és arczképét. Minden előfizető kap egy sorsjegyet, melynél fogva az illető fel van jogosítva az ez év folyamán megtartandó nősorsolásban résztvenni. Természetes, hogy ez üzletet a nők jobban felkarolták, mint a férfiak. A hírlap hasábjai tele vannak a kisorsolandó nők áradozó leírásával, melyet nagy részben az illető nők fogalmaztak, s igy nem illenék az igazságban kételkedni. A nők közt igen sok „szép fiatal özvegy“, „szép fiatal leányok 16—20 év közt“, „rendkívüli szépségű 25 éves nők“ vannak. — Köszönet nyilvánítás. Egy hölgy megbízásából — f. hó 10-én gyémánt gyűrűvel lepettem meg. Miután a nagylelkű adományozónő előttem ismeretlen, nevét pedig titkolja, ezen után fejezem ki hálás köszönetemet, sajnálatomra meg lévén fosztva azon szerencsétől, hogy ezt személyesen tehetném. Székesfehérvárott, 1880. február 12 Reiner Antonia. A városi közigazgatási bizottság Szögyény Marich László elnöklete alatt tegnap ülést tartott. Elnöklő főispán meleg szavakban emlékezet meg azon súlyos veszteségről, mely a bizottságot Kaiser Sándor elhunyta folytán érte s általános helyeslés között mondotta ki határozatként, az elhunyt érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítését Ez alkalommal az árvaügyi felebbező bizottság tagjaiul a korrábbiak választattak meg s neveztettek ki azon kivétellel, hogy az elhunyt Kaiser Sándor helyébe Gebhard Ignácz neveztetett ki. — Felhívjuk olvasóink figyelmét lapunk mai számának nyiltterében levő közleményre, mely Mészáros Károly és fiai jó hírű péthi mű- és hengermalmaik lisztkészitményének árjegyzékét adja. Ez árjegyzék folytonos leend lapunkban s igy gazdaasszonyaink azon kellemes helyzetben lesznek, hogy a lisztárakról hiteles és gyors értesítést nyernek. — Színészet. A héten a színházat ismét igen gyéren látogatták, csak is kedden jelent meg középszámú közönség a „Farsangi iskola“ Wahote régi jó darabja előadására, melyben a régi jó magyar időkre szóló visszaemlékezést élénken megtapsolták. — Szerdán adatott a Rejtélyes Pár is rémdráma, igen csekély közönség előtt. Mészáros, Priellné és Ferenczy érdemelnek kiváló dicséretet. — Csötörtökön, e hó 12-én Mészáros Lajos javára adatott: Iskarioth, irta Várady Antal. Valóban szomorú jelenség, midőn egy tehetséges, szorgalmas színész, ki jutalomjátékául kitűnő klassikus darabot választ, üres ház előtt kénytelen játszani. Pedig Mészáros szépen szavalta el, Várady jambusait, és a harmadik felvonásban kifogástalanul játszott. Mészáros legszorgalmasabb színészeink közé tartozik, szerepét mindig áttanulmányozza, így nagyobb pártfogást érdemlett volna. Siposné (Magdolna) igen szép jelenség volt, és művészileg játszott. Említendők továbbá Mezey P., Ferenczi, Bács és Balla. A Hamvazó szerdán kedélyes és népes heringtor volt Lans Lipót székesfehérvári sörcsarnokában, valamint Kostyelik Ferencz palota városi vendéglőjében. Ez utóbbi helyen reggel három óráig kedélyes tánczmulatság is volt. A sörcsarnokot átalában kedveltté tette az italok és ételek kitűnősége, azok jutányossága és a pontos szolgálat. — A mérnöki javaslat szerint a Fehérvár- Sárkeresztur között levő városi ut, kijavítása kő alappal a városnak 36 ezer forintjába fog kerülni. Dönteni ez ügyben a 23-án tartandó közgyűlés lesz hivatva. — Bleckner József és családja hálás köszönetét nyilvánitja Klein din Rudolfnak, ki a nála tartott mulatság tiszta jövedelméből 15 forint készpénzt s más egyebeket kegyes volt adományozni. A megyei közönséget a belügyminiszter véleményadásra hívta föl a végett, hogy a községi és körorvosok helyzetén miként lehetne javítani, mivel a tapasztalat folytán rendesen oda hagyják helyeiket. A megyei bizottmány e leiratra azon véleményt terjesztette föl, hogy a körorvosok fizetését fel kell emelni 500 forintra, és fizetéseiket az állampénztárból nyerjék, miután a községek hanyagul teljesítik fizetési kötelezettségeiket. — Ezenkívül általa napi és éjeli látogatási dijak szedessenek — mint eddig, de ezek behajtása az elöljáróságnak szigorú kötelességévé tétessék. — Vincze Árpád martonvásári gyógyszerész kápolnás-nyéki fiók-gyógyszertárának önállóvá tételét s annak személy jogilag Goldschmiedre való kebelezését kérelmezte a közigazgatási bizottságnál. A főorvos kedvezőleg terjeszti az ügyet elő, miután a fiók-gyógyszertár öt évi forgalmát tekintve (öt év alatt 10,300 forintot szorgalmazott s gyógyanyagokért csak 1700 forintot adott ki), képes az önállóságra. A közigazgatás bizottsága a kérelmet indokoltnak találván, ajánlólag terjesztette fel a minisztériumhoz — Figyelmeztetésül: Gulich Terézia gölniczi lakos — Novák Mária nevű gölniczi leányt küldött egy helybeli lakoshoz, de a szegény leány elveszíté a helybeli lakos czimét; ennélfogva felhivatik azon egyén, ki a leányt cseléd- vagy dajkának felfogadta, hogy a kapitányi hivatalnál jelentkezzék. A városi kapitányság. — Az adóügyek nem valami fényesek a megyében, a mi részben a viszonyokban fekszik, de a kir. adófelügyelő szerint abban is, hogy oly községek is, melyek jó helyzetben vannak, az adót nem fizetik. A megye közönsége esedékes adójából még 538,189 forinttal tartozik. A községi elöljárók az adóbehajtásra utasíttatni fognak. Január hóban 40,000 forinttal kevesebb adó folyt be, mint a múlt évben. — A puszta-zámori iskola segélyezésére a vallás- és közoktatási miniszter 120 forint államsegélyt utalványozott. — Soha annyi csavargó nem volt városunkban, mint jelenben, kik leginkább az iparos osztályból való külföldiek. Beteges, éhező arczcal járnak házról-házra, s oly szegényesen vannak öltözve, hogy valóban csodálatos, miszerint meg nem veszi őket az Isten hidege. — Lovasberényben a caszinó könyvtára javára a „Zöldfa“ czimü vendéglőben f. hó 5-én tartott kedélyes vigalom, melyről múlt számunkban bővebben megemlékeztünk 130 ftot jövedelmezett a kitűzött czélra. — A honvédelmi miniszter tudatta a városi közigazgatási bizottsággal, hogy Keszter Géza a hadkötelékből — a 20 forint átalány megfizetése mellett — végleg elbocsáttatik. — A megyei közegészségi állapot január hóban, dr. Varga Zsigmond megyei főorvos hiv. jelentése szerint kedvező volt, miután tömeges halálozás vagy betegedés a megye egy községében sem fordult elő. A roncsoló torokláb szórványosan felmerült Nyéken, Velenczén, Martonvásáron, Felcsuthon és Bicskén. A lefolyt hóban házasodott 432 pár, született 839, meghalt 541 egyén. A szaporulat 298. Kipuhatolható beteg a lakosság egy százaléka volt s ebből 90 százalék gyógykezeltetett. A Vig heringtort ültek szerdán este Plesche Jóska „Mátyás királyihoz czimzett vendéglőjében és kávéházában. A vendégek sokan voltak, a kedv átalános, s a mulatság reggelig tartó volt, a mi legfényesebb bizonyság a vendéglős ételeinek és italainak jósága és jutányossága mellett. — A szolgálat is pontos volt. — Gyu-anyag van a levegőben. Az emberek nem férnek meg a bőrükben. Az eszély és higgadt gondolkodás helyét a szenvedélyesség és hóbort foglalta el. Városunkban a lefolyt napokban majd minden mulatságban és más nyilvános helyeken magukat miveltnek tartott egyének garázdálkodtak és vesztek össze, oly élesen, hogy több rendbeli kihívás is történt. — Ez nagyon szomorú és szégyen mindnyájunkra. — Lovasberényből írják : A kántor-tanítói állásra vonatkozással az utolsó előtti számban téves hír jelent meg, ugyanis az illető Horváth Bálint és nem Horváth János, másodszor nem szavazattöbbséggel, hanem mint legjobb bizonyítványokkal bíró, s miután a vizsgát is a legkitűnőbben állotta ki, egyhangúlag lett megválasztva. A naptár szerint vége van a farsangnak, hanem azért még e hóban négy vigalom lesz városunkban. A „Vörösmarty-kör“ tart két füzérkét , továbbá az első átalános betegsegélyző-egylet és végül az izraelita jótékony nőegylet fog tartani vigalmat. Krim János felsővárosi lakos ma a kapitányi hivatalnál megjelent azon panaszszal, hogy f. hó 10-én Hufnagl György korcsmájában bajuszát Vendég János 50 írtért megvette, s arra 1 írt foglalót adott is, most azonban a hátralevő összeget kifizetni nem hajlandó; pedig ő ez állításának valódiságát Krieger Mihály s Pinka Jánossal, kik szintén jelen voltak a bajuszvételnél — igazolni tudja, s ő ezen követelésétől semmiképen el nem állhat, mert megvett bajuszára azon este egy akó bort meg is ittak, s mit még eddig ki nem fizettek. — Vendég János beismeri, hogy a bajuszt megvette s arra írt foglalót adott; de a vételtől most már eláll, a felmerült költséget azonban megtéríteni hajlandó. — Ez adásvétel jogérvényességének, úgy következményeinek elbírálását illetve, — a rendőrség magát illetéktelennek nyilvánította, azonban miután minden meghívás nélkül részeg állapotban jelentek meg a rendőri hivatal előtt, s még a tanuk is makacs ragaszkodással követelték a rendőri hatóságtól az 50 forint megtérítését, mivel azt megivásra s részegeskedésükre szánták, — ezért s azon durva, illetlen magaviseletért, mit a rendőri hivatal előtt tanúsítottak, a két főtettest 2—2 napi, a tanukat pedig 1 — 1 napi fogságra ítélte, mibe valamennyien bele is nyugodtak. — A magyar gazdatisztek és erdészek is megtartották Budapesten értekezéseket, s már be is fejezték. A nevezettek egylete megalakult s egy választmáyt választottak, úgy az alapszabályok, mint a nyugdíj módozatok megállapítása végett. Az alapszabályok főbb pontjai és az irányelvei már a közgyűlés által megállapítva lettek. Az utolsó ülés szerdán délután volt, melynek eredménye a következő: A délután három órakor folytatott ülésen elnök jelenti, hogy beérkezett összesen 67