Székesfehérvár és Vidéke, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-76. szám)

1882-02-14 / 19. szám

tékát elkerülje, a napokban Pápáról eltávozott. — Aggódó szülei most országszerte köröztetik. — Hoszterről a kolozsvári „Népjog“ czimü újság néhány újabb jellemző adatot sorol föl. Hoszter, mint tudjuk jegyben járt Kunszt József szilli polgár csinos leányával Pepivel. Mialatt azonban Sziliben jegyben járt Kunszt Pepivel, ugyanakkor Csepelyben meg­kérte Elek József ottani polgár leányának, Elek Rozinak a kezét. Meg is kapta. Apa és leány bele­egyezett a házasságba. Hoszter e leány előtt elta­gadta Kunszt Pepivel való viszonyát, ellenben oly őszinte volt, hogy elmondta a leánynak, hogy van elásott pénze Székesfehérvárott, elmegy, azt haza hozza és azonnal megtartják a lakodalmat. El is ment. Közvetlenül pár nappal a rémes gyilkosság előtt történt ez. Rozi az újságokból hallotta, hogy Hoszterrel mi esett. Hogy két leány közül voltaképen melyiket akarta Hoszter megcsalni, vagy mind aket­­tőt-e, azt nem tudhatni, bizonyos azonban, hogy a gyilkos elvetemültségének jellemzésére szolgál ez is. A tárgyalás folyamán csodás, hogy egyetlenegyszer sem merült föl ez a kérdés, hol, mikor és mikér ismerkedett meg Hoszter a gyilkos társával? Igaz, hogy Hoszter tagadja, hogy az általa meggyilkolt társát valaha látta vagy ismerte volna, de mégis furcsa, hogy tanuk és a múltban való nyomozás útján legalább közvetett bizonyítékok alapján kimu­tatni nem igyekeztek: minő viszony volt Hoszter és a meggyilkolt Schleich Engelbert között? Ez, írja az idézett lap, annál érdekesebb lett volna, mert nincs kizárva, hogy Hoszter a társával együtt is for­dult meg Somogyban s itt annak álnév után szintén menyasszonyt szerzett egy csepelyi leány személyé­ben, e között a pár között azonban a viszony még nem fejlődött volt anynyira, hogy a kézfogó is meg­történt volna. Tény, hogy Csepelyben megfordult egy fiatal kézműves állítólag Hoszterrel, s el is ment onnan egy­­háztűznézés­ után úgy, hogy azóta sem tért vissza soha. — Jegyzet mai tárczaczikkünkhöz. Tárgyát ez elbeszélésnek Liqueir Gábrile hasonczimű, már nem­régiben megjelent franczia költeményéből merítettem, az átdolgozási jogot, pedig maga a szellemdús szerző concedálta. Fölötte érdekes, ránk magyarokra nézve Liqueir hozzá intézett válaszlevelének következő pas­­susra: „Érdemesnek tartja tehát szerény költeményemet magyar és németül átdol­gozni? Eb b­en. Magyarul megengedem a legszívesebben (de tout moncoeur) a né­met átdolgozásért pedig követelek — négy milliárdot!“ (WittFüöp.) — A sz. fehérvári izr. nőegylet 1882. február 11-iki füzérkéjén rendezett sorsjátékon a következő számok huzattak ki: 1, 14, 32, 38, 53, 71, 105, 140, 179, 293, 310, 315, 356, 384, 401, 406, 410, 434, 441, 450, 453, 460, 491, 498, 547, 556, 558, 581, 594, 603, 609, 674, 676, 749, 798, 814, 820, 832, 843, 857, 880, 885, 932, 952, 959, 993, 1089, 1097,1106, 1128, 113­1, 1134, 1138, 1157, 1162, 1177, 1186, 1187, 1200, 1203, 1208, 1255, 1263, 1302, 1337, 1354, 1355, 1361, 1374, 1377, 1402, 1426, 1442, 1502, 1516, 1532, 1534, 1538, 1542, 1576, 1594, 1610, 1668, 1674, 1677, 1696, 1703, 1712, 1717, 1731, 1737, 1755, 1759, 1797, 1825, 1866, 1924, 1950, 2003 2031, 2063, 2094, 2109, 2110, 2143, 2145, 2153, 2183, 2282, 2293, 2325, 2398, 2400,2438, 2457, 2469. — Rövid hírek: Szabó Ignácz, foktői lakost a múlt hóban megmarta egy veszett eb s most e hóban ő rajta kitört a veszettség és iszonyú kínok közt elhunyt. — Tűz. Nagy-Orosziban egy hét leforgása alatt 7 ház égett le. — Meteort láttak Mármarosszigeten, igen erős kékes zöld fénynyel világítva. Miután déli irányban tartott, valószínű, hogy Kolozsvár környékén hullott alá. — Eltűnt Szombathelyről Bányay végrehajtó, hivatalos pénzek elsikkasztása után. —Álarczos rab­lók. Heves megye Szurdok községében, három ál­arczos rabló tört be a plébánoshoz, öt és a cseléd­séget megkötözték és mintegy 300 frt pénzt és értéket vittek el. — Veszprémben a múlt héten az úgynevezett „Kis-Márkán“ tűz ütött ki 10 percz alatt 6 ház lett a lángok áldozata. — Megőrült a pélyi postamester Ivánkovics Ist­ván. Betegsége és pénzzavarai tették tönkre elméjét. — Szalay Imre országgyűlési képviselő ellen az államügyészség tudvalevőleg sajtópert indított a „Szózat“ czimű és választóihoz intézett röpiratáért, miután abban gyűlöletre való izgatást és lázitást vélt föltalálni. Azonban az esküdtszék 9 szóval 3 ellen fölmentette Szalayt. — Véres lakodalom volt Püspökiben. Midőn a nászmenet a templomba indult, két egyén boszából e vagy ostobaságból széttel töltött fegyverrel közéjük lőtt és hárman súlyosan megsebesültek. — A svéd királyi pár ez év június 6-án fogja nagy ünnepélyességgel megütni ezüstmeny­eg­zőj­ét. — Egy ágyút ön­töttek most a bécsi fegyvergyárban, mely 30 ezer kiló súlyú. Egyszeri megtöltése egy mázsa lőport igényel. — A békési kórház tökéletesen leégett. — Arany meny­eg­zőj­üket ülték Szabad­hegyen Csap Mihály és neje Lengyel Anna. — Sztr­ahin Fer­en­c­z, Csáktornyai polgár pénz­zavara miatt a Drávába ölte magát. — Hir­telen halál. Scherz Gyula, 37 éves fiatal­ember Nagy-Kanizsán a szombati bálból hazajővén, le­feküdt és szivszélhüdésben elhunyt. — Vágvecsén Scholtz József négy gyermeke és más két leány alatt a Vecse jege leszakadt­, három gyermeket megmentettek, de a két leány és egy gyermek oda veszett. —• Magyar király Afrikában. Bibé királya és Kuenza király közt kitört a viszály Afrikában. Ez ránk nézve annyiban bir érdekkel, mert Bihé királya a hírneves Magyar László utazónknak a fia. — Elfogott gyújtogató. Nyitramegye Korino falujában olyan tűz volt, mely 38 házat hamvasztott el. A gyújtó­getót Mazsár Gáspár személyében elfogták. — Kocsin halt meg Szanyban egy 50 éves szabó, midőn az orvoshoz vitette magát gyógyítás végett. — Szál­ka mezővárosában, hogy ne kelljen adót fizetni, az összes telekkönyvi és adólajstromokat valaki el­égette. — Sakkozás közben két úri­ember össze­veszett Kőszegen, minek vége kardpárbaj lett — Az irak február 4 iki ünnepélye, az irói segély­­egylet és a hírlapírói nyugdíjintézet javára, egyen­­kint 3448 frt 95 krajczár tiszta hasznot hozott. — Megkövezték Brieuf róm. hath. hittérítőt Tibetben, a hol daczára a hatóság tilalmának, ter­jesztette a keresztény vallást. — Karausz Vil­mos, a selmeczbányai főkapitány 25 éves fia pisztolylyal vetett véget életének Miskolczon. — Rablási merénylet. Gyöngyösön fényes nappal támadta meg valaki Bakó Józsefet, a takarék­­pénztár vezérigazgatóját, a­mint az intézet házában a lépcsőkön felhaladt, és őt egy kővel földhöz terít­vén, tározójától megfosztotta. — Vajó Sándort és feleségét a debreczen-vámospércsi vasúti vonalon levő tizedik számú őrházban meggyilkolva találták. — Hubay Jenő hegedűművészt a belga király kinevezte a brüsszeli kir. zeneakadémia első hegedű tanári állomására, melyben oly elődökkel dicseked­hetik, mint Berlioz, Wieuxtemps és Wieniavszky. Hubay 23 éves és határozottan kikötötte, hogy magyar állampolgárságát továbbra is megtartja. — Nagy tűz volt e hó 10-én Tatán, a­hol a tóvárosi gyapjúmosó helyiségek leégtek.­­ A Feiner Soma arczképére és az annak leleplezése alkalmából tartott társas vacsorára egy­­begyült pénzekből az összes kiadások fedezése után 20 frt. 54 kr. maradt, melyet a 10 tagú bizottság a székesfehérvári kereskedelmi betegápoló-egyletnek ajándékozni határozott.­­ Azon küldöttség, mely Szögyény-Marich László főispán elnöklete alatt, a reáliskola érde­kében a vallás- és közoktatásügyi, valamint a Sárbogárddal összekötő szárnyvonal ügyében a köz­lekedésügyi miniszternél fog lépéseket tenni, ma délelőtt utazott a gyorsvonattal Budapestre. A „Fejérmegyei takarékpénztár" 1882 évi február 26 án d. e. 10 órakor az intézet helyiségében RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉST tart, melyre a t. ez. részvényesek azon észrevétellel hivatnak meg, hogy az alapszabályok 63. §-a értelmében ezen közgyűlésen csak oly részvényes gyakorolhatja szavazati jogát, kinek részvénye 4 héttel előbb nevére íratott és legkésőbb f. évi február 19-ik napjáig, a társulat pénztáránál letéteményeztetett. ------Hl"----------------------------­A közgyűlés tárgyai: 1. Az igazgatóság jelentése az 1881. évi üzleteredményről. 2. Az 1881. évi zárszámadás, illetve a mérleg beterjesztése, és evvel kapcsolatban a fel­ügyelő-bizottság jelentésének tárgyalása; a tiszta jövedelem megállapítása és a felmentvény megadása. 3. A választmány alapszabályszerű kiegészítése (68. §. *) és a felügyelő-bizottság újbóli választása. Kelt Sz.-Fehérvárott, az 1882. évi február 4-én tartott választmányi ülés határozata folytán. A „Fejérmegyei takarékpénztár“ igazgatósága. *) Az 1881. év végével az alapszabályok 68. §-a értelmében uj választás alá esnek: gr. Zichy­ Nándor igazgató ; továbbá Birkl János, Deutsch Dávid, dr. Fanta Adolf, Felmayer Károly, Havranek Antal, Kickner Péter, Kubik János, Langraf Gábor, Lechner Ferencz, dr. Perl Miksa, Rozgonyi György, Schlammadinger Antal, Schlesinger Lipót és Wertheim Ármin napibiztosságra kötelezett és Décsey Lajos, Huszár Ágoston, Kempelen Imre, Kégl György, Markusovszky József és Udvardy Sándor megyebeli választmányi tagok, a­kik azonban az alapszabályok értelmében újból megválaszthatók. i r | jf jSj Székesfehérvári kiállítási érem. ^ | Szilágyi Mihály I |€ BICSKÉN, P ^ ' É! ^ ajánlja sajátkészitményü — a párisi és Ír Jl székesfehérvári kiállításon kitünte­­tde­­tést nyert — 1 | 1 ©lseit I i | és egyébb gazdasági eszközöket a n. é. ^ ^ gazdaközönségnek, a legjutányosabb áron ^ Árjegyzékek — kívánatra — bér- ^ d® mentesen küldetnek. ^ i I Időjárás: Derült. Éjjelenként fagy. Ki nyert? Húzás 1882. február 11-én. Bécsi 88 32 44 25 Gráczi 68 64 40 51 Szerkesztői üzenetek. M. D. Beérkezett, s igy rendben van. K. L. Ne­m használhatjuk. R. K Köszönjük. D. M. Jönni fog — közelebb. B. L. A válasz jövő számra maradt. K. P. Elküldjük. I. I. Többé nincs, de azért segítünk a bajon. H. T. I. A helynév a borítékon olvashatlan, a sorok közt pedig nem található. S. M. Elég jókor volt. T. I. Nem engedi az egészség. B. L. A választ gyorsan kérjük. F.r. S.J. Lapunk zártakor vettük s igy csak rövidre vonva, közölhettük. M. Ign- Rendbe lesz. T. M. Igen. A kiadóhivatal hibája volt. F. T. Talán. K. M. Későbben. Nyilttér.*) legjobb Asztali-és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gége bajoknál, gyomor-és hólyag­hurutnál. EDECSEK (az emésztés elősegítésére). I Mattom Henrik, Karlsbadban (Csehország). PILEPSIE (Nehézkórt) levél utján gyógyít Dr. Killischspe­­cziálista orvos Drezdában, (Neustadt.) ki a legkiterjedtebb tapasztalatokkal bir, mivel már (8000) beteget sikerrel gyó­gyított s a párisi tudományos egyesület által nagy kitüntetésben részesült. *) E rovat alatti közlöttekért nem vállal felelősséget a sz­erk. Hirdetések. Czélszerű és kipróbált gyógyszer tüdőbetegek számára! tuberculosisnál (tüdővésznél) az első stádiumban, tartós és időszerű tüdőhurutnál, mindennemű köhögés, rekedtség, rövid lélegzet, nyálkásodásnál, továbbá görvély, hátránysáéi, vérszegénység és üdülésben levőknél az alaphosphorsavas mész-vas-szirup Herbalony Gyula gyógyszerésznél Bécsben.­­ Sok orvosi bizonyítvány és számtalan magánfelek elismerő irata bizonyítja, hogy e gyógy­szer rövid használat után, a vér teljes képződése folytán jó ét­vágyat, egészséges álmot és erőt hoz létre, a mellett elmúlik a __________________ gyakori éjjeli izzadtság és a kö­rt Jutus herbaling wien.­G4 nögési inger a könnyű nyálka­­oldás folytán és a megingatott testrészek üdeségüket viszonyerik. A teljes méltatás vala­mint számos köszönőlevél a gyógyszerhez mellékelt dr. Schweizer-féle füzetben olvashatók. Herbalony-féle mész­­vas-szirupot kell kérni és jól megfigyelni a föntebbi tör­vényesen bejegyzett védjegyet. Egy üveg ára 1.25 kr. vidékre 20 kr. postai költség. Orvosi bizonyítvány HERBARNY GYULA gyógyszerész urnak, Bécs. Több évi kiterjedt praxison alatt igen sokszor igénybe vettem alaphosphorsavas mész-vas-szirupját és használatát mindenkor siker koronázta. Elsőfokú tüdő­­tuberenculósisnál a siker mindenkor bámulatos volt úgy halványságnál, a gyermekek görvélyénél, kisebb adagban alkalmazva szintén sikeres. Tehát mindazoknak, kik a fön­­tebbi betegségekben szenvednek, a legmelegebben ajánlom, különben tartós használat után mindenki meggyőződhetik erről személyesen. E sorokat csakis a szenvedő emberiség érdekében hoztam nyilvánosságra. Szentháromság, Windisch-Bücheln, Marburg mellett, április 14. 1881. Deanino Sándor, gyak. orvos. Központi szétküldési raktár a vidékre . B cs. gyógyszertár az „irgaloméhoz Herbalony Gyulánál, Neubau, Kaiserstrasse 30 Raktár Budapesten, Török Józsefnél. Székesfehérvárott: Braun Lajos, és Cseballa György uraknál. 59 52 Különfélék — Énekes vígjáték. Hegyentúlról Írják a kö­vetkező történetkét: Zimka János konyhai föld­műves évek óta szép egyetértésben élt fiatal nejével, ki férjét, annak el­­haladott kora s folytonos bete­geskedése daczára is szerette.­­ A múlt napokban Belk­i Péter konyhai házas zsellér leánya látogatóba jött Pozsonyból szüleihez. Hajában diadém, nyakán igaz gyöngyök, vállán selyem kendő, selyem ruha. A jó konyhaiak rá sem ismertek, az egyszerű fa­lusi lányból városi dáma lett. Sokat beszélt Pozsony szépségeiről, vigalmairól, s különösen Zimkáné előtt dicsérte ki a vasárnapi redouttokat. Fogott is az ártatlan falusi asszonykán a jószó. Alig távozott el a Berki lánya, Zimkáné is oda hagyta férjét s azt meglopva megszökött. A szegény beteges férj sokáig eredménytelenül kereste. Bejárta Pozsonyt, Malaczkát, de mindig egyedül tért vissza. Végre tegnapelőtt ismét Pozsonyba szándékozván menni, az után találkozott nejével, ki egy fegyveres me­gyei pandúr kíséretében ballagott Konyha felé. — Képzelhetni a férj örömét! Zimka megbocsátott nejének, maga mellé ültette a szekérre s énekszóval vonult be a faluba. — Törpék. Oláhpatakról írják, hogy az odavaló korcsmárosnak oly csudás alkatú két lánya van, hogy ha valami élelmes vállalkozó körutat tenne velük, ezre­ket lehetne beszerezni velük. Az egyik 25, a másik 18, éves, de egyik sem nagyobb egy kis 2 éves gyermeknél. Szüleik rendes nagyságúak, s mindkét leányuk feje és melle rendes nagyságú, de lábuk rendkívül rövid. Kü­lönben mindkét lány ki van tanulva, rendkívül dolgos és munkás. Minden esetre érdekes tanulmányul szol­gálhatnak az orvosoknak. Legújabb hírek a nagyvilágból. — Lemberg, febr. 12. A kerületi kapitányság több oly egyént szolgáltatott át a büntető bíróságnak, kik a ruthének elfogatása alkalmával büntetésre méltó propagandát űztek a falusi nép között. — Hosztinek ezredes dandára győzedelmesen vonult tegnapelőtt Zsljéba s innen Ubilon keresztül a Krivoseziába s elfoglalta a dragalyi erődöt, melynek bevételénél igen vitézül viselte magát a dandár s a krivosczaiakat elzárták élelemforrásaiktól. Csaknem bizonyos, hogy a felkelők néhány nap múlva önszán­tukból fogják átadni az általuk megszállt erődöket.­­ A szerajevói főhadparancsnokság jelenti febr 10-én este 9 órakor Felső-Herczegovinából. A Focsá­­ból 9-én kémszemlére kiküldött oszlopok összeütköz­tek a lázadókkal. Az egyik oszlop, mely két zászlóaljból és 2 ágyúból állott, Susjeno mellett bukkant a közel 200 főt számláló felkelőkre és őket szétugrasztotta; egy zászlóalj két ágyúval Soja Han környékén vívott harc­ot szintén körülbelül 200 felkelővel, kiket fél órai harcz után tökéletesen szétvert. Csapataink vesztesége: egy katona sebet kapott. — Bécs, febr. 10. Csapataink ma reggel támo­gatva az ubalacz-veljeszeici fensik elfoglalása és a haditengerészet erélyes tüzelése által, megszállották Ledeniczét. A 3. tábori vadász-zászlóalj visszaszok­ta a felkelőket, kik a tensikot és a ledeniczei őrházat tar­tották megszállva. — Veszteségünk: egy halott és öt sebesült. — Mosztár, febr. 10. Metokia mohamedán lakosai a török mecsetben tartott tegnapelőtti gyűlésükön el­határozták, hogy nem csatlakoznak a felkelőkhöz.­­ Küldöttséget indítottak Mosztárba, mely hódoló fel­iratot fog átadni Jovanovics altábornagynak. Más he­lyekről is érkeznek ily hírek s el lehet mondani, hogy Herczegovina északi részén szűnő­félben van a felkelés és ott már akadálytalanul hajtják végre a véderő­törvényt. Heti­ Naptár: 1883. fetor u ár- lió. Nap Katholikus naptár Prot. naptár Zsidó naptár 14 Kedd Bálint áld. vt. Kriszt. 25 Joakim 15 Szerda Fauszt. s Jov. Szigfrid 26 16 Csat. Juliánná sz. vt. Juliána 27 Job 17 Péntek Szabin pk. 1 Szilárd 28 Jónás 18 Szombat Simeon pk. vt. Konkor. 29 S. Sek. 19 Vas. C. Farsangvas. A Ötv. v 30 Rosch. |201Hétfő Elenter pk. Bukár­­ Ádár. R 1

Next