Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)
1885-08-18 / 99. szám
A reggeli alatt dr. Károlfi Nándor helybeli ügyvéd olasz nyelven mondott pohárköszöntőt, éltetve a Budapestre utazó, s otthon maradt fiumei polgárokat, s ezek családjait. A felköszöntőre Mohovits válaszolt, aki viszont a fehérvári polgárokért ürített poharat, reggeli fölött a zenekarok fölváltva játszottak. Húsz percznyi időzés után folytatniok kellett a fiumeieknek újjukat, beszálltak a kocsikba, s csakhamar megindult dübörögve-zakatolva, a közönség lelkes éljenzése között a vonat, magával vive a kedves vendégeket. Míg csak a láthatáron kívül nem ért a vonat, folyton lehetett a zsebkendők lobogtatását látni. A fiumeiek — mint értesülünk — a városi polgármesterhez Budapestről sürgönyt intéztek, a melyben meleg szavakban mondanak köszönetet a szívélyes fogadtatásért, polgáraink pedig köszönetet mondottak a kapitánynak, a ki oly rövid idő alatt ily díszes fogadtatást tudott rendezni. A KERESZTÉNY NŐ FENSÉGES HIVATÁSÁRÓL. (Egyházi beszéd, melyet 1885-iki év nagyasszony ünnepén a székesfehérvári székesegyházban tartott. Pellet (idén a b. szűzről czimzett lucentiai apát, székesegyházi főesperes és gyóntató-kanonok, egyházmegyei ügyész, főtanfelügyelő, zsinati vizsgáló, szentszéki biró, Ő Felsége t. udvari káplánja, hittudor és a m. kir. tudomány-egyetem hittani karának bekeblezett tagja. Ajánlva Székesfehérvár hitbuzgó hölgyeinek. „A hol asszony nincs, fohászkodik a szűkölködő.“ ajándékkal meglepi, végtelen szeretőjében adá nekiaz asszonyt, a férfi a paradicsom ura az asszony pedig annak angyala lett. (Donoso Cortes, Discours sur la Bible.) A bukás, mely a teremtés rendjét annyira felforgatá, ez összhangzó terven mitsem változtatott. Igaz, hogy az asszony alig nyert létet, már hűtlen lett hivatásához és a férfi szive felett nyert szelíd hatalmával őt Istentől s az égtől elvoná. Isten mégis, midőn a legkeményebb büntetést szabta rá: „fájdalommal szülsz gyermekeket, és a férjnek hatalma alatt leszesz, és ő uralkodni fog rajtad.“ (Mózes I. 3, 16) hivatását meghagyd neki, ezután is társa és támasza maradt a férfinak. Mikor is szorult volna rá jobban mint most a bűn után, a föld idegen, a világ szomorú volt neki, Isten elrejtőzék előle, körülvéve a bűntől, minden baj, nyomorúság és szerencsétlenség lepték meg egyszerre, s most hagyná el társa és támasza, ki fájdalmában kedvesebb, sötét és gondtele óráiban szükségesebb volt neki. Tántorogva, elszorult szívvel, könybelábadt szemekkel együtt hagyják el a fény lakát, a paradicsomot; de midőn Isten a törvényszegő férfit is igazsága veszszejével sujtá, véletlen irgalmában meghagyd neki az asszonyt, hogy rátekintve, a paradicsomra emlékezzék. Minthogy az első vétek a nő homlokára szégyenbélyeget sütött, azért a kereszténység előtti korszakban négyezer esztendőn át méltán viselé kárhoztatását és büntetését. A szegény asszony minden pogány népnél gyalázatosan elnyomva, szánakodásra méltó módon lealázva volt. — Isten Ítélet szerint alá volt ugyan vetve férje uralmának, de ezen uralom lassankint korlátlan zsarnoksággá fajult, az asszony a férfi szenvedélyeinek eszköze, akaratfosztottan, rabszolgaként árultatott, vétetett, bezáratott és elhajtatott, szóval úgy bánt a férfi az aszszonynyal mint neki tetszett, s ami legfájdalmasabb, semminemű törvény nem oltalmazta az ügyefogyottat, mi természetesebb, minthogy a bizalmatlanság és megaláztatás e szégyenletes állapotában képtelenné lett magasztos hivatásának betöltésére is. De Isten az emberek iránt való szeretetében elhatározta, hogy az elesett asszonyt újból felemeli, neki a férfi szívet visszavivandó, homlokára még ragyogóbb szépséget lehel, egyszersmind fenséges hivatásának öntudatára ébreszti s annak betöltésére képesíti. S ha mindezt egy képben akarjuk szemlélni, ne nézzük a paradicsomi szép Évát, kit Isten arra teremtett, hogy a férfi szivét elbájolja s vele ugyanazon vágy szárnyain emelkedjék Istenhez; sem a bukott, de bánkódó és bűneit sirató Évát, kit a kiengesztelődés szüksége gyötör s azon égő vágy hevít, hogy első lehessen a jóban, miként első volt a roszban. Hogy a legszebb leányról, a legjobb hitvesről és példaszerű anyáról fogalmunk legyen, felebb kell emelkednünk egészen ama páratlan nőhöz, ki szűz és anya egyszerre, kinek neve Mária, ő az Istent hordozta méhében, a világra hozta a jót, az örök és végtelen jót, benne és általa az egész nőnem betöltő osztályrészül kapott ama hivatását, hogy Istentől nyert lelki ajándékival. A férfit a földtől elvonja s ég felé vezesse. • Innen a nők iránt tizennyolcz század óta amaz előzékeny figyelem, általános tisztelet, hódolat és szeretet, melyek a keresztény társadalmat oly kedvessé varázsolják; innen a nőkben ama fénylő tisztaság, méltóságos szépség, s végre a vágy a férfi szivét azért bájolni el, hogy őket az éghez emeljék s oda bevezessék. — De vájjon melyek a nőnek Istentől nyert azon lelki ajándékai, melyekkel a férfit az égbe viszi ? nyiben a felülfizetésekből és a belépti dijakból befolyt összeg a költségek levonása után is még elég tekintélyes, így a szobor-ügy ismét egy lépéssel közelebb vitetett czéljához, s ezen nemes város azon nemes vezérlő férfia, ki ezen ügy létesítésén lelkes és hazafias buzgalommal fáradozik, mindinkább közelegni láthatja eszméjének megvalósulását, minek minden igaz tisztelője csak a szívből örvendhet. Naszluhácz Ödön, Jézus Sirák fia 36, 27. Isten megteremtvén a férfit, rátekintett mondja az irás és megszánván magánosságát, ajkai a leggyengédebb szavakra nyíltak: „Nem jó az embernek egyedül lennie, teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt.* (Mózes 1. 2, 18.) Íme az asszony hivatása! Teremtve lett, hogy a férfit segítse. De várjon miben ? Én azt gondolom mindenben, napi munkáiban, dolgaiban, gondjaiban, örömében, bánatában, szerencséje, és szerencsétlenségében, s minthogy a férfi nem a föld, hanem az ég számára van teremtve, mert Isten belé az egek felé törő reménynyel felséges gerjedelmeket és vágyakat oltott, mert csak e siralom völgyén kell átmennie, hogy az égbe jusson, a férfit e pályáján támogatni, az örökkévalóságba vezetni, oda vele bemenni, ezért van a nő a férfi mellett, ez hivatása, feladata és rendeltetése. E hivatás igazságát, megható szépségét akkor érezzük igazán, ha az első emberre szabott isteni ítéletre gondolunk: „mivelhogy hallgattál feleséged szavára és ettől a fáról, melyről megparancsoltam vala neked, hogy ne egyél: átkozott a föld a te munkádban, fáradsággal eszel abból életed minden napjain, orczád verítékével eszed a kenyeret.* (Mózes I. 3, 17, 19.) De nagy Isten! Ha az ember a föld felé hajolva, azt öntözendő és termékenyitendő, megfeledkeznék czéljáról, e szép föld elrejtené előle az eget, ha lelke az élet küzdelmeiben elhomályosulna, és az egész ember csak a földiek és anyagiak után látná, mily jó, hogy akkor mellette áll segítő társa, az örökkévalóságból egy angyal, apostol, evangélista, gyöngéd, behízelgő, szeretetreméltó tanítónő, ki a menynyei javak vágyát, szükségét és élénk érzetét kiváló gonddal teremtett szivében mindig meg tudja őrizni. Midőn Isten legtökéletesebb művébe az emberbe mintegy beleszeretvén, elhatározá, hogy őt az első tanúskodott, hova fogja őt még, mily végletekre ragadni! Igen, nekem akkor mindjárt el kellett volna utaznom, se bájos, hanem félszerelméjü, vad képzelgésü leányról azonnal lemondanom. Talán nagy szerencsétlenségtől óvtam volna meg, ha távozom. Hanem fiatal voltam és szerelmes. — Maradtam, s sorsának teljesednie kellett! IV. Egy darabig hallgatott a marquis. Elmerengve nézte a pasztellképet, mely mosolyogva látszott történetét hallgatni. Felsóhajtott s aztán folytatá: — Berendezkedtem a rögtönzött műteremben s három-négy nap alatt festem e képet. — S neved kezdőbetűit aláírtad, — mondá Don Gorusae, — mert egészen a kép alján e két betű van: M. C. — Hogyan ? te oly nagy figyelemmel vizsgáltad e névtelen festményt, hogy ezt is észrevetted ? — kérdé a marquis bámulva. Pedig a legkevésbbé sem lehet remekműnek nevezni. — Bizony nem azt! — mondá nagybátyám szokott naivságával. — Hanem tökéletesen hű volt! — folytatá Champaubert úr. Maiepeire kisasszony gyönyörűen el volt találva s természetesen mindenki bámulatra méltónak ítélte. Képzelheted kedves Tamás barátom, az érzelmeket, melyek szivemben forrongtak, miközben négy napig folyvást e gyönyörű arczot néztem, s bájait papírra tevem. Az ülések hosszan tartottak, mert a báróné türelmetlenül várta a kép elkészültét. Délben midőn felkelt, egyenesen a műterembe jött s munkámban gyönyörködök. Maiepeire kisasszony egykedvű maradt az egész idő alatt; meredten ült koronkint büszke tekinteteket vetve reám. Anyja hasztalan mondá neki, hogy mosolyogjon. — Csak egyszer, egyetlen egyszer feledkezett meg magáról. Bizonynyal rólunk, a helyzetről és az egész világról megfeledkezett akkor! Önkénytelen ábránddal hajtá meg gőgös fejét s ajkain mosoly jelent meg, egy észrevehető, elbűvölő mosoly, tele titkos vágygyal, szomorgással. E perczet megragadtam, épen akkor festem ajkait; a mosoly ott van a képen. Máskor mindég hideg, visszautasító volt irántam. Egész idő alatt csak vagy kétszer maradtunk egyedül. Ekkor oly gőgösen tartózkodó volt, hogy nem volt bátorságom a csendet megtörni. (Folyt. köv.) LISZY LAJOS zirc. cist. rendű áldozópap s nyug. főgymnásiumi tanár. 1825. okt. 13-án. — 1885. aug. 15-én. A tan- és nevelésügyét gyászos csapás érte. — [Főtisztelendő Liszy Lajos cisz. rendű áldozar, a helybeli főgymnásiumnak évek hosszú során át buzgó és fáradhatlan tudós tanára, a „Kath. néptanítók székesfehérvári egyesületének” tiszteletbeli tagja f. é. augusztus 14-én esti 3/4 10 órakor az Urban elhunyt. Szentgyörgyön, Pozsonymegyében látott a boltdogemlékű tanférfiu és pap napvilágot 1825. október 13-án. Az egyszerű, de példás szülők gyermeke a cisterci rendbe 1850. szeptember 9-én lépett. 1854. szeptember 18-án tette le az ünnepélyes fogadalmat, s ugyanazon év szeptember 12-én pedig áldozó pappá szenteltetett. Szélhűdés oltotta ki a munkás életet, melynek áldását városunk és környéke nemzedékének nagy sora sokáig, igen sokáig fogja emlegetni. A mély , tudományu férfiú, ki leginkább a classikai nyelvek szépségeivel hatott a növendékség lelkére, ki az összes európai irdalmakból nagy nyelvismeretével és fáradhatlan buzgalmával összegyűjtött kincseit bőven árasztotta a társadalom munkára készülő tagjainak lelkébe, ki szelíd lelkületével, atyai jó bánásmódjával és mély igazságszeretetével hallgatóit mindenkor lekötötte, bizonyára még a halál által is alig ledönthető emléket emelt magának az élő társadalomban. Különben tanári és nevelői magasztos pályájának több évét élte le Egerben is mint főgymnásiumi tanár, továbbá a cisterciták anyakolostorában Zirczen, mint a cisterci rend újoncz növendékeinek mestere. Az elhunytnak tetemei — mint a családi értesítő jelzi — f. hó 16-án d. u. 1/26 órakor adattak át az anyaföldnek a „Szt.-Háromságról” nevezett sirkertben; az élet és halál Urához távozott drága lélekért pedig az engesztelő szt.-mise áldozat f. hó 17-én d. e. 1/28 órakor mutattatott be a cisterciták templomában. A temetési szertartást nagys. Supka Jeromis zirci apát végezte, fényes segédlettel. — Nyugodjék az elhunyt békében! Bardon József, főtanitó. (Folyt. köv.) NYÁRI TÁNCZVIGALOM. 1885. augusztus hó 15. napján. — Nehány ügyes fiatal ember vállalkozott arra a szép feladatra, hogy a szabadságharc idejében hazafias magatartásuk miatt vértanúi halált szenvedett székesfehérvári derék polgárok emlékezetét megörökítendő emlékszobor előállítási költségeinek részben való fedezésére nyári tánczvigalmat rendezzenek. Tervök kitűnően sikerült. A székesfehérvári bourgoisie tekintélyes számmal jelent meg, s míg egyrészről a jelenvoltak a hazafias czélt mozdították elő, addig másrészről mindjárt el is vették jutalmukat, mert pompásan mulattak. Képviselve voltak a városi hatóság és tisztikar, az ügyvédi kar, az ügyvédjelölti testület, a királyi és megyei hivatalok, a kereskedői és iparos osztály, melyek mindenike szép kontingenst szolgáltatott. Igaz ugyan, hogy sokan nem voltak ott, kik ott lehettek volna, sőt akiknek ott kellett volna lenni, de hát én Istenem: a cottera szellem, mely bizonyos mulatságokat nem tart elég „salonfähig*-eknek, már közkórrá vált hazánkhazánkban, s vannak emberek, kik e kórtól megragadva, magukat oly magasan állóknak tekintik, hogy egy „par excellence* „nem-lateinerek* által rendezett vigalomban megjelenni roppant tekintélyük (!) elleni megbocsáthatlan hibának tartanák. Annál inkább dicséretre méltók azon urak és hölgyek, kik a társadalmi különbség korlátait ledöntve, a polgári egyenlőség magasztos elvének hódolva, megjelentek, hogy a nemzeti szabadság dicső harczának idejében, a zsarnoki önkény és durva hatalom satellesei által kivégzett székesfehérvári polgár-vértanuk emléke iránti kegyeletük adóját lerójják. Egyébiránt minden résznak megvan a maga jó oldala és igy annak is, hogy többen nem jelentek meg, mint amennyien jelen voltak, mert bizony szűk lett volna a tánczhelyiség, a mennyiben a tánczoló párok a „parquettet“, akarom mondani udvart teljesen elfoglalták, s egy-egy tour-tánczot csak a legszeretetreméltóbb löködések elszenvedésével lehetett végig lejteni. A hölgykoszoru gyönyörű virágokból volt öszszeállítva; láttunk szende nefelejtset, tearózsát, violát, ibolyát ...se virágok körül virgonczan röpködött a sok pillangó. Oly sok üde, kedves arcz ritkán látható együtt, mint mennyit ez este együtt bámulhattunk; aztán az a sok bűvös-bájos női szem, mint megannyi tündöklő csillag árasztották szét szende sugárfényüket. Az öltözékek egyszerűek, de választékosak és ízlésesek voltak; képviselve volt a „Csicsóné” szín is, még pedig egy tűzről pattant kedves kis leánykán, ki ugyancsak Csicsóné módjára aprózta ki a végnélkül megujrázott csárdásokat. Turnar volt elég, de láttunk olyan hölgyeket is, kik ezen divatszörny nélkül jelentek meg, s kik daczára annak, vagy tán éppen azért, az udvarlók egész rajától voltak környezve. A díszes leányseregben ott láttuk a következőket : Lipp Teréz, Perez Mariska és Lujza, Harmath Margit, Hekele Etel, Schulcz Nina és Toncsi, Vincz Mariska, Reizinger Rózsa, Fekete Paula és Czili, Trümmer Janka, Kostyelik Juliska, Fekete Mariska és Nina, Bakáts Janka, Balás Mari, Varga Irma, Schubert Janka, Árvay Lujza, Kecskés Mariska (Szabadkáról), Szőke Böske, Körösi nővérek, Langhammer Irma és Etel, Balogh Tini és Mariska, Rehorska Mariska, Szekfü Nina, Weisenfeld Mari, Máthé Juliska, Somogyi Vus és Mili, Villard Katicza, Niedermár nővérek, Pestyák Betti és Matild, Bernáth Mariska, Hoffmann nővérek, Windisch Mariska, Kuliffai nővérek, Kis Rózsa, Treszler Böske, Diósi Terka, Fehér Gizella, Kolman Nina, Csöppenszky Czili, Gertner Nina, Katerinka Mariska, Hauszherr nővérek, Kulcsár Lujza kisasszonyokat; továbbá Rédlinger Edéné, Hammermüller Nándorné, Kalmár Lajosné, Lórecz Józsefné, Kerékfinó, Gödör Lajosné, Tornán Józsefné, Marschall Nándorné, Hirtling Paine, Szőllősi Ferenczné, Ványi Gyuláné, Kővári Edéné, Veszélyi Józsefné, Reizinger Alajosné, Putzpacher Pálné, Gyurkovits Alajosné asszonyokat; ezenkívül pedig még igen sok szép, bájos, kedves leányt és menyecskét, kik mind méltók a felsorolásra, de kiket személyes ismeretség hiányában fel nem sorolhatok. — A négyeseket 80—90 pár sejtette. Volt bengáli fény, voltak élőképek, melyek igen jól sikerültek. Volt egy üdvözlő távirat is Szepesi Lőrincz úrtól Budapestről, melyet Szaller István ur olvasott fel szép előadással, s mely zajos éljenzést idézett elő. Kostyelik ur konyhaművészei kitűnő érdemjegyet érdemeltek ki, a borok is jók valának, s a vendéglős ur kisasszony és menyecske leányai személyesen szolgálták ki a vendégeket, csoda-e, ha ily kedves női „Ganymedek” kiszolgálása mellett az ételek kétszeresen jól ízlettek. A „hölgyválasz“ jó sokáig tartott s lelkesült hangulatban lett végig tánczolva. Egyébiránt a közmondás szavaival élve, „minden zsáknak akadt foltja.“ Annyi bizonyos, hogy e szép éjjel emléke még sokáig fenn fog maradni a jelen voltakban. Az ünnepély rendezősége nem egyedül erkölcsi, de anyagi tekintetben is szép sikert ért el, a meny VÁROSI és VIDÉKI HÍREK. — Az előfizetések mielőbbi szives megújítását, a hátralékok beküldését, valamint lapunk terjesztését tisztelettel kérjük. — A király születése napja. Az uralkodó mai születésnapja alkalmával, reggeli 9 órakor ünnepélyes isteni tisztelet volt a helyi székesegyházban, melyen dr. Pauer János megyés püspök pontifikáit, teljes segédlettel. A szentmisén a városi-, megyei-, törvényszéki- járásbirósági tisztikar képviselve volt úgy a katonai tisztikar is, Paxy tábornok vezetése alatt. — Eljegyzés: Nagy István, veszprémmegyei fiatal földbirtokos e hó 15-én váltott jegyet Rátóton Lakat Mariska kisasszonynyval, Lakat Mihály földbirtokos szép- és szelleradós leányával. Tartós boldogság kísérte a fiatal pár kötendő szent frigyét. — Kitüntetett fehérmegyei művész. Az Egyetértésben olvassuk a következőket: „Az idei Beer Mihály-féle pályázatnál a 2250 marknyi stipendiumot a lovasberényi születésű, jelenleg Bécsben lakó Róna József szobrász hazánkfia nyerte el, ki ezzel az összeggel egy évi tanulmányútra tartozik menni. Róna József és Loránfi Antal, Zumbusch bécsi tanár legjelesebb és legtehetségesebb tanítványai voltak, kik az évi akadémiai kiállítások alkalmával rendesen elvitték az osztrák kollegák elől a pályadíjat. Róna, mint Zumbusch tanítványa, ezelőtt mintegy két évvel egy antik alakot készített, melynek tiszta stylü görög ruházata, az eleganczia és a munkán észlelhető kiváló tehetség nemcsak a tanári kar, de Eitelberger jeles tudós és szigorú kritikus teljes megelégedését is elnyerte.“ — Megjegyezzük, hogy Róna, azelőtt Rosner, szegény szülők gyermeke. Már gyermekkorában is hajlamát a szobrászat iránt kimutatta, amennyiben burgonyából, krétából mindenféle alakokat faragott, sőt az iskolapadokat is szétfaragta, a miért nem egyszer gyűlt meg baja a tanító pálczájával. Kiképeztetését részint Bécsben, részint Budapesten nyerte s ámbár idejének legnagyobb részét az előbbi helyen töltő, mégis testestől- elkéstől magyar ember. Róna jelenleg 24 éves és neve a művészvilágban már is mindenhol ismeretes. — Öngyilkos csendőr. Bucsovits István, 23 éves csendőrtizedes pénteken este 78 óra között a csendőrlaktanyában szolgálati fegyverével keresztüllőtte mellét. Mégvolt annyi ereje, hogy kivánszorgott az udvarra, itt összeesett s rövid időre meghalt. Csendőrtársai azon hiszemben vannak, hogy tettének indító oka szerelmi csalódás volt, mert pénteken reggel egy levelet kapott; erre azonnal válaszolt és nevetve beszélgette társainak, hogy nemsokára szabadságra megy. El is ment szegény feje, még pedig olyan szabadságra, honnét nincs többé visszatérés. — Szülők figyelmébe. Több jó házból való tanuló ifjú a jövő iskolai tanévre teljes ellátást nyerhet, — jó családoknál. Tudakozódásokra szerkesztőségünk szivesen ad bővebb felvilágosítást. — A szfehérvári m. kir. állami főreáliskolánál a tanulók fölvétele az 1885 — 86-ik tanévre augusztus 28 —31-ig tart. A fölvételi vizsgálatok augusztus 29-dikén délután 2 — 6 órákban, a javitó-vizsgálatok augusztus 31-én hasonlóan a délutáni 2—6 órákban tartatnak meg. Az iskolai év szeptember 1- én megnyittatik, az előadások pedig szept. 2- án megkezdetnek. Azon tanulók, kik főreáliskoláink bármely osztályába akár nyilvános, akár magántanulóknak felvétetni kívánják magukat, beiratásukra való jelentkezésük alkalmával iskolai bizonyítványukon kivül keresztlevelüket illetőleg születési bizonyítványukat, a fölvehetés eszközölhetése végett, okvetetlenül előmutatni kötelesek. Kelt Székesfehérvárott, 1885. augusztus hó 16. Az igazgatóság. — A helyi felsővárosi olvasókör augusztus hó 20-ikán d. u. 3 órakor tartja ez évi rendes, I. félévi közgyűlését, a melyre a kör t. tagjait van szerencsém ez után is tisztelettel meghívni. Szfehérvár, 1885. augusztus hó 15-én. — Bede Antal, a kör jegyzője. — A lovasberényi csendéletben némi változatosságot fog okozni egy Kolozsvári József igazgatása alatt álló színtársulat, mely előadásait e hó 18-kán fogja megkezdeni. Színre kerülnek a legújabb darabok, mint: „A sabinnők elrablása“, „Arany ember“ stb. Augusztus 18. 1885.