Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-09-12 / 110. szám

mlílik évfolyam. Megjelen hetenkint háromszor: minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Belváros,bogné,rttcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért ,Wreier nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, ar’lanxi iskolát-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. ___________________110. szám. Szombat, 1885. szeptember 12. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐ ORSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. "xT'id. élseri minden posta-ih-ix^a,ta-lnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (comnma) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdijon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. I Előfizetési árat!: Egész évre . . . . . 8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre ..... 2 frt. — kr. A „Nyilttér“-ben egykor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten: Haasenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában.— Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schaluk Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik.— Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. Hiristétsk jafáiymi szísztttaiask. AZ ALSÓFOKU KERESKEDELMI ISKOLA MEGNYITÁSA. A holnapi nappal városunk közművelődési intézeteinek száma ismét egy igen fontos culturális tényezővel szaporodik. Az áldozatkész kereskedelmi társulat, mely már 18 év óta nagy költséggel tartja fenn a felsőbb kereskedelmi tanintézetet, most sem kímélte az áldozatot és az 1885. augusztus 15-kéről kelt miniszteri rendelet értelmében a 3 osztályú alsófokú keresk.iskolát már ez évben nyitja meg. Mindenki előtt ismeretes, hogy már ezelőtt is létezett az úgynevezett vasárnapi iskola, melyben a kereskedő tanoncok vasárnap délután 3 órán át nyertek oktatást. Bizony elévült intézmény volt az, és maga a tanítás fisúlusi feladat mindaddig, míg a kereskedői pályára csak olyanok lépnek, kik az elemi, legkedvezőbb esetben a reál- vagy gymnásiumi iskolákban boldogulni nem tudtak. A vasárnapi tanoda és az ismétlő iskola czéljára, hivatására nézve egy és ugyanaz. Azonban mit ismételhet az, ki még az alapismeretek alapjának elsajátítása nélkül lépett az életfeladatává választott üzletbe? — Két főkívánalom volt tehát; az első: ne vétessenek fel az üzletekbe oly tanulók, kik legalább az alreál vagy algymnasiumot nem végezték; a második: a vasárnapi oktatás helyett a külföldön már általános és rendes esti iskolai látogatás té tessék kötelezővé a kereskedő tanonczra nézve. Az első feltétel igen bajosan vihető ki, amíg nálunk nagyobb gyökeret nem ver a gyakorlati életpályákra való hajlama, nem a fiuknak, hímei a, illető szülőknek. Addig mindig csak olyanok fognak üzletbe lépni, kik a gymnasiumban megbuktak, de annál örvendetesebb, hogy végre a kormány gondoskodott arról, hogy a kereskedő tanonczok legalább némileg szakoktatást nyerjenek, amennyiben a fent említett miniszteri rendelet az alsófokú kereskedelmi iskolák felállítását és látogatását kötelezővé teszi. Hogy mennyire szükséges épen ezen oktatás, könnyen belátható. Épen a kisebb üzletek tanoncai tanultak legkevesebbet, ezeknek nyújt ez az iskola alkalmat oly elméleti ismeretek elsajátítására, melyeket különben tanulási idejük tartama alatt nélkülöznie kellene, és ki tudja, hogy egyátalán megtanulná-e valaha. Mert a fiatal ember, ha felszabadult, nem bír annyi komolysággal, hogy hasznos tanulmányokra fordítaná szabad idejét, hanem elkezd kávéházba járni, és ott költi el néhány forintját. Az új rendelet pontosan körvonalazza az oktatás tárgyait, és a legszigorúbb bírálónak is el kell ismernie, hogy a szervezett a szükséglethez képest kitűnően van kidolgozva. A tanulók heti 7 órán át 3 osztályban, tehát mindegyik három évig jól választott olvasmányokból tanulják meg a kereskedői pálya fontosságát megismerni, olvasás közben szereznek földrajzi, történeti, természettani és természetrajzi ismereteket, tanulnak kereskedelmiszámtant, könyvvitelt, váltóismét, a nemzetgazdaság alapfogalmait, áruismét, úgy hogy a tanuló elméletileg is megtudja az egyes áruczikkek eredetét, lényegét, megtanulja felismerni a hamisításokat, stb. Azon tanuló, aki feladatának komolyságát felfogva, szorgalmasan fog iskolába járni és tanulni, annak eléggé lesz módjában tehát, magának szakműveltséget szerezni. — Hogy pedig a kellő ellenőrzés meglegyen, a miniszteri rendelet felhatalmazza az illető törvényhatóság közigazgatási bizottságát, — hogy szükség esetén pénzbírság által kényszerítse a kereskedőket, hogy tanonczaikat pontosan és rendesen küldjék iskolába, megjegyeztetvén, hogy üzleti elfoglaltság mentség gyanánt el nem fogadtatik, miután az iskolabizottság elég figyelemmel volt arra, hogy vásári és hetivásári napokon ne legyenek előadások. Ezzel röviden fejtegettük volna az alsófokú kereskedelmi iskola fontosságát és ismételve szívből üdvözöljük a derék kereskedelmi társulatot, mely megragadva a korszellem parancsolta eszméket, nem késett kinyilatkoztatni, hogy képes azokat megér-teni vo valloitusul. ---- Időben öuban beszéltek nálunk hanyatló városról, hanyatló kereskedelemről. De mi nem veszítjük el a reményt. Hol még ily mostoha időkben is a kereskedői kar ekképen áldoz a közművelődés oltárán, az a város hivatva van, hogy virágozzék, az a kereskedői testület hivatva van, hogy gyarapodjék, erősödjék. Na. SZÍNÜgyünk. A soproni színpártoló-egyesület által kibocsájtott, s hozzánk is beküldött felhívásból arról értesülünk, hogy helybeli színházunk ez idei igazgató bérlője, Jakab Lajos színtársulata az előadásokat Sopronban folyó hó 26-án meg fogja kezdeni. E felhívás kétségtelenül azt igazolja, hogy Jakab Lajos igazgatónak nincs szándékában a velünk kötött szerződést megtartani, s nincs szándékában folyó évi október hó 16-án itt az előadásokat megkezdeni. Az a kérdés tehát, vájjon Jakab Lajos úr velünk kötött szerződését önhatalmúlag szegte-e meg, vagy pedig a „székesfehérvári színházi részénytársaság választmánya által“ szerződésszegesre feljogosíttatott ? Nekünk van ugyan arról tudomásunk, hogy Jakab Lajos intézett egy levelet színházunk választmányához, melyben kéri, hogy engedtessék meg neki folyó évi deczember hóig a Sopronban való maradás — de arról nincs tudomásunk, hogy a színigazgató e kérelmi levelét a választmány beleegyezőleg elintézte volna — vagy hogy tárgyalta volna is, s ezért felette furcsán hangzik az, hogy Jakab Lajos, annak daczára, miszerint színházunk választmányától az elmaradásra, illetve szerződésszegésre beleegyezést nem kapott, mégis Sopronban marad s ott tart deczember hori előadásokat, holott szerződése szerint folyó évi október 16-dikán már nálunk kellene az előadásokat megkezdenie. Nem tudjuk mi jogon lett Jakab Lajos szerződésszegő ? Tán a színházi választmány valamelyik tagja adott neki erre engedélyt, vagy pedig önhatalmúlag mellőzte színházunkra vonatkozó szerződését. Ha a választmány valamelyik tagja adott erre engedélyt, mindenesetre kompromitáló eljárás lenne a választmány többi tagjaira, s méltán a legkeményebb megrovást érdemelné meg, hogy a választmány s a többi érdekeltek háta megett önhatalmúlag ad kedvezményeket a nagyközönséget érdeklő ügyekben. TÁRCZA. . . . MARISKÁNAK. — Nevenapjára. — Szivem ifjú heve kitombolta magát, Mi tagadás benne, — nem vagyok már gyermek! Szöghajam tarkázva ezer ezüst szállal, Mégis . . . nem titkolom: Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek ! Forród, végtelenül! Szegény szivem majd hogy meg nem hasad bele! S te e vallomásom kaczagva fogadod, Előtted csak játék szivem hő szerelme ! Oh pedig a szívvel — hidd meg — édes szentem ! Könnyelműn játszani vétek és nem szabad, Mert a hőn érző szív kínos bánatában Mint túlfeszített húr, elpattan, meghasad! Tréfát és játékot meggondolatlanul Lehet űzni ifjú, idétlen gyerekkel, Aki még nem tudja, mit tesz hőn szeretni, De ne űzz játékot meglett férfi szívvel!!! Vagy ha kedved telik, sebezd hát szivemet! Gyötörd, kínozd, amig megunva e terhet, — Az elviselhessen bánat súlya alatt — De téged a sírig szeretve, — megreped!!! — — * KÖZELG AZ ŐSZ... Közéig az ősz, nehány rövidke hét S a fecske, gólya újra elrepül; Hervadt levél s virágok szerteszét Feküsznek majd megint kietlenül. A kis ligetben elnémul a dal . . . A pázsitszőnyeg lesz a ravatal. S bár újra lesz — tudom — feltámadás S feléled az, mi most enyészni fog; Az ég hatalma, — oh e nagy varázs, E mély, e szent, e rejtélyes titok: Tavaszt hoz újra, újra nyíl virág; Madár dalolni fog s zöldelni ág; De nem vigasztal engem a remény Hogy újra zöldül nékem a virány ; Az uj tavaszt már meg nem érem én, Mert addig síromon zeng csalogány !... Elhervadtak szivem virágai S ezek nem fognak többé nyilani! Naszluhácz Ödön. EGY FESTMÉNY TÖRTÉNETE. FRANCZIA BESZÉLY. (Folytatás.) V. „Én megöltem volna a leányt, ha a bárónak lettem volna!“ kiáltottam fel lázasan, midőn a marquis ennyire ért elbeszélésével. Champaubert úr rám nézett. „A báró is ezt akarta tenni!“ viszonzá. „De ,hadd folytassam a történetet rendben.* Amint a lövés eldördült, az ifjak fejedelme felorditott mint egy veszett állat. Sohasem hallottam embertől oly borzasztó üvöltést. Azt hitte, meg van sebesitve. Előugrott, engem s a két szolgát, a kik fel akarták tartóztatni, könnyedén földre terítve — irtóztató ereje volt! — eltűnt a sötét folyosón. Megmeredten álltunk. Néhány percz múlva hallatszott, mint csapódott be a vár hátsó ajtaja. A gonosztevő megmenekült. Én épen úgy éreztem magamat mint a ki valami széditő mélység szélén megcsúszik s egy percre eszméletét veszíti. Az ütés, melyet a baromi óriás mellemre tett, elkábított, hanem nem ez fájt! Valóban csudálkozom, hogy mint tudok e jelenetre emlékezni. Pedig emlékszem, tisztán emlékszem, minden mozzanatra. A báróné egy székre rogyott s kendőjével takarta el arcát. A báró véres volt, mintha feje szét akart volna pattanni. Szemei kidagadtak üregeikből. Látszott, hogy akart volna, de eleintén nem tudott szólani. Maiepeire kisasszony — szép volt mint egy Diana! — sápadtan, reszketve támaszkodott félkezével ágya fájához, de fejét, szemeit büszkén, merészen fel tartá. „Bejöhetnek ott ?“ kérdé a báróné ki minden nyugalmát elveszíte. „Épen tenni akarok róla, hogy ne jöhessenek. E két embert a kapu mellé állítom, magam pedig fent az erkélyen foglalok helyett. Magamra vállalom ez út megvédését. Aki mutatkozik, lelövöm, mint egy kutyát.* „Istenem, istenem !* rebegő a bárónő. „Hát Mariéval mi történik. Tudod, hogy ő fél a fegyver- dézejtől, az erkély ajtaja pedig az ő szobájából nyillik.“ „Vezesd őt ide. Ide nem hallani nagyon a durrogásokat. Jenünk.“ „Nekem nem parancsol semmit?* kérdem a bárótól. „Jöjjön velem !* mondá ő. A báróné felvette az egyik gyertyát, mely talán négy óra előtt az én kezemben volt. Mindnyájan bementünk a mellékszobába. „Valószínűleg alszik már* mondá a báróné „s ajtaja be van zárva. Itt van azonban az én kulcsom. Ezzel fel lehet a zárt nyitni.“ Amint a kulcs először megfordult a zárban, bent az ajtó megett lassú zajt lehetett hallani, óvatos beszédet s lépteket. Másodszor fordult a kulcs, az ajtó feltárult ... A bárónő sikoltva tántorodott vissza: leányánál egy férfi volt, az ifjak fejedelme, Pinatel! Maiepeire kisasszony szétterjesztett karokkal állott a szoba közepén, mintegy testével is védelmezendő az óriást, aki dacosan, kihívólag, mindenre készen nézett reánk. „Fuss, menekülj!“ kiáltott a szerencsétlen leány. Én előugrottam, hogy az óriásnak útját álljam. Ugyanakkor a báró fegyvere eldördült. A golyó az ifjak fejedelmének süvegét leütötte s a falba fúródott. Mindez egy perez müve volt. „Alattomban lopódzott e ficzkó ide?“ hörgé végre a báró rekedt hangon. „Nem, nem atyám !* felelt Maiepeire kisasszony bátran. „A perez jelen van, hogy mindent megvalljak, hogy érzelmeimről számot adjak . . . tenni fogom !“ Ünnepélyesen biztosan, némi daczczal kezdte szavait, de határozottsága mégis tűnni kezdett; lesütött szemekkel, reszkető hangon folytatá tovább: „Én szivemet, szerelmemet ez ifjúnak adtam, a kinél derekabbat, bár a világ fogalmai szerint mélyen alattam áll, nem ismerek, és nem is tudok képzelni.“ Ah, és mégis nagy szép jellem volt! Csak az a kár, hogy félszeg tévútra vezetett ábrándos képzelgő . . . „Hogyan te e pórt szereted ?” nyögé a báró alig hallhatóan. „Szeretem!“ kiáltá Maiepeire kisasszony lelkesülten. Szeretem és mi sem választhat el tőle. „Ő szeretem, én az övé vagyok. Átadtam neki magamat !* „Hazudik,hazudik“, sivított a báróné, felugorva a székről, melyen eddig dermedten ült, az atya és a leány közé állva. „Egy lépést sem tehetett nálam nélkül. Őrültség amit beszél. Elvesztette az eszét. Szegény gyermekem! Még csak nem is ismeri ez embert, esküszöm. Richard hallgass meg!“ „Halljuk őt magát“, mondá a báró komoran. „A legtisztább igazságot mondtam“, szólt Maiepeire kisasszony nyugodtan. Aztán szemeit felemelve, melegen, elragadtatással folytatá: „Szeretem őt, oh, és mint szeretem! Ő alacson sorsában félisten. Állapotának minden erénye egyesül benne: egyszerűség, hűség és erkölcstisztaság! Szeretem őt! Szegénysége nem rettent, erős karjai hozzá vannak a munkához szokva és én boldogan fogom neki felszelni a kenyeret, melyet arcza verítékével keres. Azért engedtem ma szobámba jönni, hogy megszökjem vele ez éjjel. Tervünk nem sikerült, mert nem akart nyugalom lenni a kastélyban, és önök, nem tudom hogyan, idejöttek. Ám jól van! Felfedezték és meggátolták szökésünket, de tudjanak meg mindent. Az erőszak a legvégsőre kényszerít. Általa akartam magamat megmentetni, uralmát kértem, nem sikerült. Meg fogom magamat menteni magam is!“ „Megőrült szegény gyermekem, megőrült!“ mormogá a báróné. „Megöljem a nyomorultat ?“ kérdé tőlem sötéten, hidegen a báró, ami még borzasztóbb volt, mint a legrettentőbb kitörés. „Ne, ne“, kiáltom én eldőleg kezét megragadva. (Folyt. köv.)