Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-10-27 / 129. szám

XIII-ik évfolyam. 129. szám. Kedd, 1885. október 27. I___________________________________| Megjelen­h­etenként háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár­ utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért ■­ Zvreis25 nádor-utczai dohány­ tőzsdéjében, hotter kaszárnya-utczai kereskedésében, IPAn­rx akola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. I­I TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI ^ :öziLö^T"sr. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lórin­cz könyv­kereskedésében. "*vind.éls:ezi minden posta,li.iTz­a,ta,m­ái. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kv. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig.­­__________________________________| Előfizetési ára­­: Egész évre ..... 8 írt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre..................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza ab az oraz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, l­abor str., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik.— Székesfehérvárott, a lap szer­­kesztőségben és Klökner Péter könyvkereak®»­déséban. HINafóssk­isfányel&a szársztehnk. KÖZEGÉSZSÉGÜGYÜNK ÉRDEKÉBEN. Az országos kiállítás alkalmával ülésező különféle kongressusok között egyik figye­lemre méltó volt az egészségügyi kongressus, mely hazánk egészségügyi viszonyainak fej­lesztése felett tanácskozott. — Nem érzem magam hivatottnak a jelzett kongressus mű­ködésének leírására — különben is ismeretes az a közönség előtt a hírlapok tudósításai­ból, — inkább e helyütt néhány népünk egészségügyére nézve felette veszélyes do­logról akarok szólani. Az országos törvényhozás az egészség­ügy jól felfogott érdekéből kimondta a kör­orvosi állomások felállítását. Fel vannak-e azok állítva mindenütt, é­s ha igen, a törvény intenziójának megfelelők-e? Az első kérdésre nemmel válaszolhatunk s egyúttal okát is megmondhatjuk, a­mi abban áll, hogy egyes helyeken a túlságos kis fizetés miatt hiába hirdetik a pályázatot, nem kap­nak okleveles orvost. A másik kérdésre sem adhatunk megnyugtató feleletet. Sok kör­orvosi állomás szakképzett orvosok helyett chirurgusokkal van betöltve, kik bizony sok esetben nem sokkal érnek többet a kuruzs­­lóknál. Tudok esetet, midőn egy ilyen orvos egy tüdővészben s vérszegénységben szenvedő embert, ki kevéssel előbb vért hányt, azért mert a háta fájt, megpióczázott. Ehez azt hiszem, nem kell kommentár. Már az ilyen körorvosnál jobb lesz semmi. Másutt a kör­orvosok — daczára annak, hogy ki van mondva a vagyontalan szegények ingyen gyógykeze­lése, nem teljesítik e nemű kötelességüket,­­ ismét másutt, a törvényileg vagy szerző-­ désileg előírt díjnál többet követelnek a hozzá folyamodó betegektől. Ismét másutt, az általuk kezelt gyógyszereket két-három­­szoros áron szolgáltatják ki. Mi aztán ennek természetes következménye? Az, hogy a nép, a­mely a rá kivetett pótadóból fizeti ki orvosát, inkább betegeskedik vagy városra megy, semhogy a tőle túl fizetést követelő körorvos segítségét igénybe vegye. Az el­mondottak hála Isten nem általánosan elterjedt bajok, de tagadhatatlanul több helyütt mutatkoznak ilyen jelenségek. Ezeken csak az illető törvényhatóságok segíthetnek úgy, ha az esetleg felmerülő panaszokat or­vosolják. A másik, szintén nem kicsinylendő baj a kuruzslás virágzása, még­pedig nemcsak az egyes betegségek, hanem az embrió megölése s mesterkélt elvesztésénél is. Vannak közsé­gek, hol még az intelligenc­ia is a kuruzslók malmára hajtja a vizet, vannak helyek, hol a jobb módú polgár­családoknál legfeljebb két gyermek van. Ez nem természetes dolog, ez a természet rendjének megzavarása. Nem kételkedünk, hogy az egyesek, körorvosok, teljes erélylyel lépnek fel mindannyiszor, valahányszor az ily dolgokról tudomást sze­rezhetnek, de az ritkán történik, mert sok helyütt még az elöljáróság is dédelgeti a bűnösöket s lehetetleníti az orvosok ellen­őrzését. Az elöljáróságokat kellene szigorú felelősség terhe alatt utasítani minden ku­ruzslás feljelentése s minden kuruzsló üldö­zésére, nehogy másutt is oly dolgok történ­jenek, mint a megyénkkel határos Ősi köz­ségben, hol egy fanatikus néptanítóhoz sere­ I­yesen tódulnak messze vidékről a szegény betegek egészségük még jobban való elrontása és zsebjeik kiürítése végett. Nem hagyhatom említés nélkül az okle­véllel nem bíró, tehát legtöbb esetben kon­­tárkodó szülésznőket sem, kiknek ügyetlen­sége, lelkiismeretlensége nem egy gyermek életét oltja ki, nem egy anyát tesz szeren­csétlenné. Mindezek a dolgok élénk megfontolásra méltók. Falusi helyeken inkább az ilyen ba­jokat érzik, mint a víz és jó levegő hiányát, mert a polgárnép azon része, a­mely szűk lakással rendelkezik, idejét többnyire künn a szabad levegőn tölti. Leginkább emelhető kifogás az urasági cselédek lakása ellen, a­kiknél megtörténik, hogy 4 — 5 család van nem és kor­különbség nélkül összezsúfolva egy szobában. Ez állapot nemcsak egészség­­ügyi, hanem erkölcsi szempontból is kifogá­solható. Bizony tehetnének valamit főuraink azok irányában, a­kik uradalmaikban a teherhordó szerepet viszik, mint a gazdasági állatok, a­melyeknek számára sok helyütt pazar költségbe kerülő épületeket emelnek. Csakhogy persze embert kapni ingyen, ökröt, lovat meg csak pénzért!! Ennyit most, máskor másról. Sármelléki. TÁRCZA. GIZELA LEVELEI. S­Z I­R­O N TA­I (TÓTH) ARTÚRTÓL: Kedves Margitom ! ígéretemhez híven tudatom veled, hogy meg­érkeztem Kisláposra. Ez egy igen csinos falucska és a mi legfőbb, nem ismer senki. Nagynéném megérkezésem után rögtön szo­bámba vezetett és jelentős hangnyomattal mondá: — A mai napot szenteljük a viszontlátás örö­mének. Holnap azután bemutatom Tarackosi Brici grófot . . . Ugyanis megsúgom neked; de csakis egyedül neked, hogy Brici báró fülig szerelmes lett legutóbbi színezett arcképembe. Most majd alkalma nyilik az eredetiben is gyönyörködhetni. Nem tudom lesz e eredménye, ha igen , úgy nemsokára, mint Tarac­kosi báróné fogok végig kocsikázni Gombavár utcáin. Ez lenne a legméltóbb válasz az irigy kis ügyvéd­nőnek, ki ismert szellemességét az ismerettárból meríti. Addig is üdvözöl Gizela. U. i. Képzeld csak, még jól ki se pihentem az út fáradalmait, már­is nyakamon Ervin levele. Csupa frázis és sóhaj. Igazán mulatságos. Mit akar ez a fiatal ember ? Csak nem képzeli — ab­aidonc! Ő legfeljebb tartalékos udvarlónak való. Még valamit! Nagyon leköteleznél, ha egy tournert rendelnél számomra. A régit a vasúton elvesztettem . . . * Kedves Margitom! A bemutatás megtörtént. Brici gróf, tagadhat­­lanul, negyvenöt éves már elmúlt, de rendkívül ér­dekes alak. Az elegancia lovagja. Évi jövedelme: kerek ötvenezer forint. A pösze beszéd felségesen áll neki. A gonosz nyelvek azt beszélik, parókát visel és fogai hamisak. Én nem vettem észre. Sőt ellen­kezőleg, úgy érzem, boldog tudnék vele lenni! Ne kacagj . . . egy reménybeli báróné nem beszélhet máskép. Eleinte közönyös tárgyakról csevegtünk. Később azonban szóba került a­­ házasság. Ekkor azután brilléroztam. Szemlesütés, arcpír, szende mosoly, naiv kacérság — úgy látszik tetszem neki. Holnapra virágokat ígért. Ez lesz az első lépés a szerelmi vallomáshoz! Most az ablaknál ábrándozom. A kert gyö­nyörű. A tóban hattyúk mosakodnak. Ez emlékeztet Léda hattyújára, mely azonban a költő szerint, a mai világban —­luddá változott. Ugyan mit gágog­­nak rólam Gombaváron ? írt egy halom pletykát. Különösen az irigy kis ügyvédnőről. Kívánom, hogy fogfájása addig tartson, mig az Ismerettár végbetű­­jéhez érkezik. Kezedet szorítja Gizela. U. i. Épen most hozzák Ervin levelét. Ez az ember kezd terhemre válni. Folytonos ostobaságaival untat. Találj ki módot, hogy megszabadulhassak tőle. Nem kell és ezerszer nem kell! A tournurt adasd fel lehető gyorsan a postára, mert még a falusi jegyzőnő is akkorát visel, mint egy csirkeköltő kosár . . . * — Kedves Margitom! Leveled megkaptam. Igen örülök, hogy helyes­­led eljárásomat. Tehát az irigy kis ügyvédnő gyön­gyös gallért visel ? Mikor nincs otthon mit enni. Hahaha! Brici báró ma reggel csakugyan elküldötte az Ígért virágokat. Délután pedig kirándulást rendezett tiszteletemre. Nem is hiszed, előre haladt évei dacára is minő rugékony !­­ Kevesen voltunk. Érdekes társaság. A Buckási Miska három sánta agarával; a szomszéd özvegy birtokosné két leánya és az angol gouvernante ; a Rudi gróf vén feleségével és még néhány parlagi gavallér. Én pásztorleánynak voltam öltözve. Rövid kékcsíkos szoknya, hasonló lebbenyekkel, barackszín attac mellényke, szalma kalapomon a Brici báró által ajándékozott virágokkal, kezemben pántlikás pásztorbot. Nagyon jól nézhettem ki, mert Brici báró nem egyszer súgta fülembe: — Ön valóságos párisi kis coquotte! Ismételd ezt pöszén kiejtve . . . Miután az én leendő kastélyomban megebédel­tünk, elmentünk a közeli erdőcskébe eprészni. Eper ugyan nem volt, de pótolta ezt Brici báró felülmúl­­hatlan udvariaskodása. Ha nem csalódom, kissé ki­váncsi. Legalább mindig oly helyre vezetett, hol akaratlanul is magasabbra kellett lépnem. Ilyenkor monokliját szemére csapva nem győzte eléggé cso­dálni piskótához hasonlított lábacskáimat. Sőt egy ízben, midőn a tüskebozótos szikláról lecsúsztam, karjaiban felfogott és viszont­­ ő csücsült a földre. Mindamellett kedélyes pösze hangon jegyzi meg: — E szerencsétlenségben enyém a szerencse! Én persze kacagtam — gyönge ereje fölött. No majd annál izmosabb udvarlókat fogok mellette tartani! Ezen érdekes jelenetke után hazatértünk. Brici báró holnap hozzánk jő vacsorára. Úgy hiszem , nyilatkozni akar. Ez esetben valószínüleg el fogok ájulni. Azért előre is sajnáld Gizelát. U. i. Megint Ervin levele! Hallatlan vakmerőség! Mit firkál nekem ? Ki és mi ő ? Nem is ismerem. Levelét ol­vasatl­anul a tűzbe fogom vetni. A tournurt! A tournurt!! A tournurt! !! különben el vagyok veszve . . . Kedves Margitom! A szerelem tetőpontjára jutottunk. Brici báró­­ még nem nyilatkozott ugyan, de ujján már ott ra­­­­gyog a — karika gyűrű. Nagynéném ezt igen jó előjelnek tartja. Az egész estét együtt töltöttük. Vacsora, pezsgő és — csolnakázás. Ah, ez utóbbi feledhetlen marad örökre! Még most is szédül a fejem, midőn néked e sorokat irom. Míg nagynéném a tó partján Morpheus kar­jaiban ringatózott, mi csolnakba ültünk. Brici báró kitűnően tud evezni. Fölöttünk mosolygott a teltarcú hold, a csillagok miriadjai ezüsthálóvá szövődtek . . . minden oly mámoros volt! De nem folytatom e reflexiókat. A költészet gyarló lenne mindezt ecse­telni. Elég az hozzá, hogy határtalanul boldog vagyok, úgy vélem Brici báró se panaszkodhatik. Legalább mikor a tükörbe pillantottam csókja — illetőleg bajusza oda volt festve ajkamra! Csak egyet csodálok. Azt, hogy a hő szerelmi vallomások közepette elfeledte ujjamra húzni a­­ karika gyűrűt. No de majd holnap! Ezentúl min­dennap fogunk csomnakázni. Az irigy kis ügyvédnőnek megmondhatod, hogy már­is báróné vagyok . . . tudom, hogy jobban fog a foga fájni. Most sietek a puha ágyba. Páh, pál! Ölel álmában Gizela. U. i. Már megint Ervin levele! A szemtelenség ne­továbbja ! Kér, hogy legyek neje. Pfuj! Én! Egy bárónő! Ha még egyszer írni merészel párbajra hivatom Brici báró által! A tournerre nincs többé szükségem. Egy kukorica levéllel megtömött diván vánkost használok­­ e célra. Nemde pikáns gondolat ? Ajánlom neked is . . . RÖVID REFLEXIÓ A VAÁLI CZIKKRE. Szíveskedett­­ek. Rainprecht Antal tiszttartó úr, a megye alispánjához benyutott, — se lapokban közölt kérvényében — személyemet is bevonni a vitás kérdésbe, közölvén, hogy én „tíz tanú előtt hangosan csudálkozásomat fejeztem ki a felett, hogy lehetett ezen teheneket himlősnek tartani.“ Megjegyzem mindenek előtt, hogy nem volt szüksége t. tiszttartó urnak tanúkra hivatkozni, kik bizonyítsák, miként nyilatkoztam akkor, mikor a külföldi gazdák látogatása alkalmával — nekem egy tehenet — illetőleg annak tölgyét felmutatni szíves volt, — miután én az általam kimondott szót elta­gadni soha nem szoktam. Megjegyzem még, hogy midőn az érdeklett tehenet megtekintettem, szokott (úgy hiszem elég nyugodt) modoromban azt nyilatkoztattam, hogy e kiütés felét egyszerű szömörcsnek tartom. Annak is tartottam pedig mindaddig, mig a megyei állatorvosi szakvélemény előttem nem feküdt, melyben a kérdéses szömörcs — szömörcs himlőnek qualificáltatik — minőt részemről én soha nem láttam, s megbocsát­ható, ha ugyanazon tévedésbe estem — laikus lé­temre — mint a minőbe­t, tiszttartó ur is esett — ki szintén egyszerű szömörcsnek hajlandó a küteget még ma is tekinteni, ismeretes szakértői vélemények ellenére. Miután továbbá a közlett kérvény elején erősen érdeklődik tiszttartó úr az iránt, miként történhetett meg az, hogy e hó 8-án megyei állatorvos Fischl György ur­­a nélkül, hogy az uradalmat előzetesen értesített volna — a sz.-lászlói istállókba jött, s ott vizsgálatot tartott“ — sietek ez iránybeli kételyeit eloszlatni a következők által: Midőn a folyó hó 6-án tartott megyei közgyű­lésből kijött a közönség, alispán úr a következő szavakat intézte hozzám: „Raimprecht úr panasza a közgazdasági előadónak adatott ki véleményezés végett.“ Én e megbízatás felett gondolkozóba esvén, abban állapodtam meg, hogy bár én a kérdéses köteget egyszerű szömörcsnek tartom, de mert én e téren szakértőnek nem érezhetem magam, s még kevésbé kívánhatom magamat ilyenül feltolni, bár ki — és legkevésbé a megye közönsége irányában, alapos véleményt csak­is egy haladék nélkül meg­ejtendő állatorvosi vizsgálatra támaszkodva adhatok. Még az­nap délutánján felkerestem megyei főorvos urat , felkérvén őt egyik megyei állatorvosnak mielőbb sz.­lászlóra vizsgálat végett leendő kikül­désére. Úgy vélekedtem ugyanis, hogy ha a kiállításról

Next