Székesfehérvár és Vidéke, 1889. július-december (17. évfolyam, 79-149. szám)

1889-12-03 / 145. szám

XVIIdk évfolyam. 145. szám. Kedd, 1889. deczember 3. Megjelelt h­e­ten tint háromszor: minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség óh kiadó-hivatal: Belváros, Sas-utcea. Miat Leu a na&m­i néacéne vonatkozó kös­­lemányt, hívtebá »lefisetiínek, íászólamlánok, b*r*«fch*»k tik. iá« i&tásendők. pgjT«« p#«á*z«k 1« kng«sárért­­W®i*B5 náwor^iWcai dokánf-ti­­déjéVjon, Botter %»9 iwcnya­ntesau kereskedésébesi, a lap ki­hordó sárnál és a scarkesszőségben­ kaphatók. ■ . ..... —— TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI 7 i ^ ÖZHÖünT'Z". v Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrin­cz könyv­kereskedésében. ■\7’id.é3sen. minden posta.l^i'va.ta.lná.l- Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztőre­ értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 3 évdig. Előfizetési árads: Egész évre..................8 írt. — kr. Fél évre ..................4 írt. — kr. Negyedévre .... 2 írt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában: Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maass) hirdetési irodájában: I. Wallfischgasse Nr. 10. — Schulek Henrik hir­detési irodájában: Wollzeile Nr. 11. Hirdetések jutányosan számíttatnak. A vasárnapi munkaszünet kérdéséhez. 1r. Nagyon helyesen mondja czikkíró úr, hogy a cselédnél már veleszületett mánia a folytonos válta­kozás és a csavargás — több esetben úgy könyö­rögték vissza magukat a régebbi cselédek azon ké­réssel, hogy csak még egyszer jöhessen vissza, többé sohasem mennek el. De bizony elmentek, 2 évet is alig voltak képesek egy helyben kitölteni. Sokféle cse­léddel meg kellett küzdenem néhány év alatt s azt tapasztaltam, hogy az ily vándor népség egyik sem jobb a másiknál, a sok barczolkodás által a gazda kiszámíthatlan kárt szenved, a téli zord időkben hány ökröt tesznek munkaképtelenné, míg felrako­dik, a szegény állat egész nap kinn ázik, majd meg­dermed, s nem egy esetben az országúton halnak. Gyakran harmadnapra térnek haza, mert ilyenkor szokás minden útszéli korcsmába betekinteni. Ha jól felönt a garatra, vigyázatlan lesz, töret, zúzát, a­mikor azután másik szekeret kell érte küldeni, ha van ? A tapasztalat azt bizonyította, hogy a cseléd­változás igen gyakran a gazda súlyos kárára törté­nik, s ezt elkerülendő azt az ajánlatot tettem­ és nálam szokásba hoztam, hogy aki tovább szolgál, évenként 2 írttal javíttatik a pénzbére. 3 éven ke­resztül 20—30 cselédnél bizonyára észrevehető kü­­lönbözetet tesz a gazdánál, de a javítás esetén is a 3 évet ritka bírja kitartani, ebből az a tanúság, hogy a cseléd egy helyben nem tud maradni, bár­mily kedvezést kapjon is. Változásának tehát nem a rossz hely az oka, hanem a cseléd mániája és sze­szélye. Én azt hiszem, ha az hozatnék be, hogy a cselédnek magának kell saját költségén elhurczol­­kodni, nem lenne annyi változás. Mint már említettem Lizs Gyula úr által any­­nyira körül van írva, a vasárnapi munkaszünet elleni vélemény, hogy alig találunk hozzátenni valót. — Mielőtt soraimat zárnám — azok­­ helyzetét akarom összehasonlítani, — akik szel­­llemi munkával is foglalkozunk, hány vasár­vagy ünnepnapot szentelhetünk magunknak ? — különösen ha kötelességünknek hűségesen meg aka­runk felelni, avagy, hogy magunk és családunknak megélhetési módot nyújtsunk. Bizony nagyon kevés ünnepet ülhetünk meg, az a cseléd bizonyosan töb­bet, nagyon sokszor ünnepiessen jön hozzám a cse­léd még engem folyton munkába talál, de még mi­lyen dolgot vinne véghez az a cseléd, ha a gazda is jelen nem volna. A gazdának mindenütt ott kell lenni, mert különben, könnyen hiba lesz. Ujságíró nem vagyok, no mert elfoglaltságom sem engedné, de még azt nálamnál sokkal hivatot­­tabb és avatottabb kezekből várom, s nem volt szándékom ennyire terjedni, de híjába saját bajunk sok szót ad a táiba, még mielőtt tárgyamat zárnám még csak azt akarom megjegyezni, hogy a cseléd­ség gyakori változása legkevésbé kereshető az egész­ségtelen vagy túltömött lakás­viszonyokban, mert tapasztalásból mondhatom, hogy ez nem áll. Nálam vannak egyes lakások hol kevesen vannak, honnét ép azon ok miatt mén el, tömött lakás is, csak ürügy a változásra, bizony nagyon üdvös dolog lenne mindkét félre, ha a cseléd könnyelmű csavargásának valami módon eléje vétetnék. Az a körülmény, ha minden cselédnek egy szobát kellenék adni, roppant költséget okozna a gazdának, akkor nem 25 irtot, hanem 100 irtot kellene egy cseléd tüzelőjére szá­mítani, mert a cseléd a mint beérlet folyton süt, főz s csak akkor hogy alább mikor fogy a liszt. Nagyon soknál mindegy, ha több, vagy kevesebb az évi bére, addig pazarol mig van s ha elfogy ke­vesebbel is beéri. Van közöttük takarékosabb is, azon meg is látszik, de az ritkaság — aki többszö­rösen megfordul közöttük az mindezekről bő ta­pasztalatot szerezhet. De nem akarván olvasóinak becses türelmét továbbra igénybe venni zárom soraim — azt hi­szem az elmondottakkal nem teljesítettem felesleges­­ munkát. Csilléri Sándor: TÁRCZA. Dr. babarczi Schwartzer Ottó felolvasása (Székesfehérváron, november hó 30-án, a Vörösmarty-körben). Székesfehérvár közönségi kegyelettel ápolja nagy fia Vörösmarty Mihály emlékét. A halhatatlan lángész születési évfordulóján a Vörösmarty-körben felolvasással ünnepli meg ezt a napot. Ebben az évben dr. Schwartzer Ottó egyetemi magántanárt és közegészségügyi tanácsost kérte fel a város közönsége felolvasónak, ki „Csák, Vö­­rösmarty téboly alakja“ czimen a nagy költő egyik balladáját taglalta elmegyógyá­szati tekintetből. Ez a dolog nem csak szokatlan, de először történik a magyar irodalomban. A bí­rálók és bonczolók figyelmen kívül hagyják a ter­mészettudományt a physiologiát, mikor ítélnek, ők csak a remekműnek hódolnak, sem teszik, de szak­ismeret hiányában nem is tehetik, hogy olyan ol­dalról világítsanak meg egy-egy alakot, melyből a tudománynak haszna legyen. Dr. Schwartzer Ottó egy nagyobb munkára folytat előkészületet, mely­ben tárgyalni fogja azt, hogy a magyar irodalom­ban hogy fogták fel a tébolyodottságot ? Ez a munka, mely telve van lélektani fejte­getésekkel, hasznos szolgálatot tesz az íróknak és költőknek, s ennek egyik legszebb darabja Vörös­marty egyik téboly alakjának, Csáknak méltatása. A fiatal tudós annál inkább dicséretet érdemel, mert nálunk a hajpor, paróka és szemüveg annyira el­fogulttá teszi tudósainkat, hogy a költészet világá­ban soha sem barangolnak. Ez nagy kár, mert saját kedélyek elsötétülése mellett nem tanulják meg azt a világos irályt, melyen keresztül hozzá­férhetnek laikus emberek értelméhez. Dr. Schwartzer Ottó népszerű és tudományos felolvasásai azért élvezetesek, mert ő a költészetnek kiváló kedvelője, a­mint ezt „Az álomról“, „Azt idegességről“, „A szeretet phisiolo­­­gi­áj­ár­ól“ tartott felolvasásaiban fényesen be­bizonyította. Mint felolvasó hatást ér el, mert modora vonzó. Tudományos irodalmi működését nem csak a hazában, de a külföldön is ismerik s odakinn már több tudományos intézet tagjává választotta. A közegészséügyi tanácsban a legfontosabb elmekórtani eseteket ő adja elő, s kivívta a jogász­világ elismerését is. Elnöke a krisztinavárosi iskolaszéknek, továbbá az I. kerületi polgári körnek, mely kör az I-ső ke­rület szellemi és társadalmi életét vezeti, itt nem­csak mint tapintatos elnök, de mint jó barát is ismeretes. Intézete az elme- és ideggyógyintézet úgy van berendezve és igazgatva, hogy a külföldi elmegyó­gyászok is tanulhatnának ebből s nemcsak a bete­gek nyugodtak itt, de a betegek hozzátartozói is teljesen megnyugodnak a jó bánásmódban. Ezek után röviden feljegyezzük felolvasása tartalmát. Vörösmarty Mihály kedély állapota, kedély élete igen tanulságos volt. Röviden, de velősen mu­tatta ki dr. Schwartzer Ottó a nagy költő veleszü­letett melancholiáját. Életrajzi adataiból behatóan tárta elénk első szerelmét s állást foglalt Gyulaival szemben, ki nagybecsű életrajzában Zádorhoz inté­zett levelekből azt akarta kibizonyitani, hogy Vö­­rösmartyt Perczel Etelkához — első szerelméhez — szenvedély kötötte. Dr. Schwartzer épen ezekből a levelekből bizonyítja be Vörösmartyt, hogy: „Első szerelme egy melankolikus kedély szen­vedésének kitörése volt, mely reménytelenségében fokozta azt a kétségbeesést, melyben Vörösmarty képes volt megfeledkezni saját szeretett öveiről és a sírt óhajtotta kínjai megváltójául. Vörösmarty első szerelme nem költői felhevült képzelődés, mely tárgyat keresett álmainak, melyet a magány, valamint a szeretett leány bájai­*szen­vedéllyé érleltek. — Vörösmarty fennkölt szelleme nem modelt látott szive bálványában, hanem bána­tos kedélyének volt consegentiája, mely­be­ll volt felemelkedni arra a magaslatra, hol az érzéki sze­­­relem ismeretlen. Ezek után részletesen kiterjed a sejtelmekre, a kényszer­képzetekre, a megfigyelve érzésre s bizonyítja, hogy ez utóbbi érzés már a gyermek szellemi életében is észlelhető, ki nem­csak maga figyel, az érzi, hogy mások is figyelik; a nevelési rendszer kifejleszti ezt az érzést és el­kísér az sírunkig. Érdekesen adta elő a felolvasó vendég, hogy miként létesülnek az agyban az egyes tárgyak kép­zetei és fogalmai. Ezután áttér a téveszmékre, hallási és érzéki csalódásokra. Érdekes példákat sorol fel Napóleon, Geo­the, V. László, IX. Károly érzéki csalódásaival, s ki­mondja azt, hogy az érzékcsalódás addig nem kóros tünet, míg tudjuk, hogy az. Ezután dr. Schwartzer Shakspeare és Vörös­marty téboly alakjai között húz párvonalat és el­sorolja a téboly alfajait. Valódi szeretet volt az, mely a reménytelenség szenvedésében is édes, mert nemes, melynek emléke élethűen sírunkig kisér, mert tiszta, mely a legne­mesebb alakban kelt, élt és forrott el, mert esz­ményi szeretet volt. Szenvedélyességtől ment, salak­­talan, érzékiség nélkül való szeretet volt Vörös­marty első szerelme, Telve szenvedéssel. Ez a haza­fias lúval egyetemben szülte melancholiáját. Ez a melancholia teremtette Csákot a legszebb balladák egyikét melyben a tébolyodottságot Sheks­­pearehoz hasonló tökélylyel fogja fel. Mielőtt Csák elmekórtani méltatásába menne a felolvasó, bevezeti hallgatóit a tébolyda szellemi romjai közé, hol bíbort ölt a koldus és országok felett uralkodik , hol a dúsgazdag reszkető kézzel alamizsnáért esdekel, hol annyi csalódásban meg­tört szív boldogságban enyeleg s a létért való küz­delemben eltörpült szellem vakító légvárait építi. Végül áttér Csákra s bemutatja annak ér­zéki csalódásait téveszméit, dühöngési rohamait az ezt követő megnyugvási szokat s az elmekórból kö­vetkező halálát. Konstatálja, hogy abban az időben, midőn a Lapunk mai számához félív melléklet van csatolva. Rendkívüli közgyűlés vármegyénknél. Fehérvármegye köztörvényhatósága f. hó 2-án d. e. 10 órakor gróf Cziráky Béla főispán elnöklete alatt, több fontos tárgy elintézése czéljából rend­kívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen a bizottsági tagok közül vajmi kevesen jelentek meg, mi valószínűleg a két nap óta tartó zord időnek tulajdonítható. Vármegyénk közgyűlési terme kongó üressége miatt a mai nap úgy tűnt fel előttünk, mint ama korszak jövendő­­mondója, melyben az állami közigazgatás be lesz hozva. Hosszú tárgysorozat, kevés bizottsági tag, de még kevesebb érdeklődés. A bizottsági tagok kelle­mes magánügyek megbeszélésével tölték az időt és vajmi kevés figyelmet fordítottak a főjegyző előadá­sára, ki mint egy jól járó óra a legpontosabb rö­vidséggel egymásutánban adta elő a tárgysorozat darabjait, így fog ez valószínűleg állandóan lenni majd akkor, ha a közigazgatásunkat nem választott, hanem kinevezett állami tisztviselők fogják vezetni. (Vajha soha be ne következnék!) Nekünk az a meg­győződésünk, hogy ha az annyiak által kívánt ál­lamosítás bejön, a bizottsági tagok zord idő nélkül is sokkal kevesebb érdeklődést fognak a közgyűlések iránt tanúsítani. Akkor meghagyás szerint fog min­den menni, tehát ellenvéleményre nem lesz szükség. Azért pedig csak nem fognak a bizottsági tagok be­jönni, hogy a vármegye házának dísztermében egy óra hosszáig ásítozzanak, mikor azt otthon fuvar­­költség nélkül , kényelmesebben elvégezhetik. De térjünk a dologra. Hat évre a nép jogai prolongál­­tattak. Egyelőre ennek is örülhetünk. Ami a rend­kívüli közgyűlés fontosabb tárgyainak elintézését illeti azt a következőkben adjuk : Elnöklő főispán gróf Cziráky Béla megnyit­ván az ülést, mindenekelőtt üdvözli a megjelent b. tagokat, majd előadja, hogy a mai rendkívüli közgyűlés megtartását a vármegyei tisztújítás ha­tárnapjának a megállapítása és több a tárgysoro­zatban előforduló fontos tárgy gyors elintézése tette szükségessé. Felhívja ezután Szüts Arthur főjegyzőt a tárgysorozatban felvett ügyek előadására. Az első tárgy az állandó bíráló választmány ama jelentése volt, mely a f. évi október hó 28-án megtartott megye bizottsági tag választások eredményét bemu­tatta. A választmány jelentése szerint a választások törvényszerűen folytak le egy kivételével. Neveze­tesen Polgárdi és Füle községek választó­polgárai az alsó Molnár Istvánt választották meg megye bi­zottsági tagul, de tekintettel arra, hogy ily névvel biró egyén kettő van, tehát nem lehet tudni melyik lett megválasztva, javasolja ezen egy b. tag válasz­tásának megsemmisítését. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult a választmány javaslatához és alsó Mol­nár Istvánra nézve a választást megsemmisítve, az új választás megejtését elrendelte. Az uj választás Gróf Pál fülei községi jegyző elnöklete alatt 1890. évi január 4-én fog megejtetni. A közgyűlés második tárgyát a tisztviselő-ki­jelölő választmány megalakítása képezte. E választ­mány­­ként szokott megalakíttatni, hogy 3 tagot a közgyűlés, 8-at pedig a főispán nevez ki. A közgyű­lés megválasztotta: gróf Ziphhy Jenő, Kégl György és Lits Gyula b. tagokat; elnöklő főispán által ki­neveztettek: gr. Zsehy Nándor, Kenessey Kálmán és Ssögyény M. Géza b. tagok. Egyidejűleg a tiszt­ujitás megejtésére f. évi deczember hó 28-án tar­tandó rendkívüli közgyűlés tűzetett ki. A belügyminister leiratilag értesitette városunk közönségét, hogy a házipénztárnak 1888. évi száma­dását teljesen rendben találta. Ezen értesítés alap­ján a fölmentvény a szokásos föntartással Fortwin­­ger Ferencz és Mészáros László tisztviselőknek meg­adatott. Vármegyénk alispánjának f. évi szeptember és­­ szaktudomány a tébolyodottságnak kórképét még a­­ maga valóságában nem ismerte azt már olyan alak­­­­ban dolgozta fel Csákjában minőben az csak ma­napság ismeretes. Mint halljuk az érdekes felolvasás külön ki­adásban jelenik meg a karácsonyi könyvpiacon. Az Isten keze. — Elbeszélés. — Irta: FORGÁCS B. (Folytatás.) Péter elköltözött Csibor uram házától, azt a kis kedély háborgást, mely a búcsúzásnál megtá­madta, hamar kiheverte Széplaky Ida mellett, ki­nek társaságában tölté minden szabad idejét. Sze­retett s szerettetett, a múlt elmerült mögötte, a jövőre nem gondolt, élt a jelennek. Egyszer aztán a kisasszonynak jutott eszébe, hogy jó lenne már ezt az „én a tied, te az enyém” féle állapotot bi­zonyos — a hétköznapi világban szükséges — for­maságokkal teljes érvényűvé tenni. Péter csak most gondolt erre, és a­mint rágondolt elkomorodott. A dolog tetszett neki, akarta is, de nem lehet, legalább még most nem. A házasság nagy felelős­séggel jár, így állás nélkül, vagyon nélkül, minden nélkül nem lehet. Aztán neki itt sem neve, sem szülei nincsenek, ő itt csak olyan senki. Ez a kis hivatal ma van, holnap nincs . . . s aztán ? Csak még egyszer lehetne ő Szalóczi Péter, fogadná csak még egyszer magához az a jó apa, anya. Jaj de megtisztelné, jaj de megbecsülné! Mind hiába annak vége, hanem szilárd akarat s kitartással saját erején is haladhat ez ember, ügy van, dolgozni fogok, tö­rekedni fogok, becsületes munkásnak megvan a jutalma, és az én jutalmam? . . Igen, igen, Ida az enyém lesz. Szóval a kisasszony apellációja kisebb-nagyobb kifogások, biztatások mellett el len ódázva. — Hi­szen már úgy vagyunk mintha . . . Nincs okunk a sietésre. A jövő felől, mit se aggódjál édesem, kép­zelt rémképek ne gyötörjenek, bízzál bennem. Hidd meg, inkább elhagyom a lelkemet, mint téged, előbb elfogyatkozik a nap, mint irántad szívem hő

Next