Székesfehérvár és Vidéke, 1889. július-december (17. évfolyam, 79-149. szám)
1889-12-03 / 145. szám
XVIIdk évfolyam. 145. szám. Kedd, 1889. deczember 3. Megjelelt heten tint háromszor: minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség óh kiadó-hivatal: Belváros, Sas-utcea. Miat Leu a na&mi néacéne vonatkozó köslemányt, hívtebá »lefisetiínek, íászólamlánok, b*r*«fch*»k tik. iá« i&tásendők. pgjT«« p#«á*z«k 1« kng«sárértW®i*B5 náwor^iWcai dokánf-tidéjéVjon, Botter %»9 iwcnyantesau kereskedésébesi, a lap kihordó sárnál és a scarkesszőségben kaphatók. ■ . ..... —— TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI 7 i ^ ÖZHÖünT'Z". v Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. ■\7’id.é3sen. minden posta.l^i'va.ta.lná.l- Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztőre értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 3 évdig. Előfizetési árads: Egész évre..................8 írt. — kr. Fél évre ..................4 írt. — kr. Negyedévre .... 2 írt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában: Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maass) hirdetési irodájában: I. Wallfischgasse Nr. 10. — Schulek Henrik hirdetési irodájában: Wollzeile Nr. 11. Hirdetések jutányosan számíttatnak. A vasárnapi munkaszünet kérdéséhez. 1r. Nagyon helyesen mondja czikkíró úr, hogy a cselédnél már veleszületett mánia a folytonos váltakozás és a csavargás — több esetben úgy könyörögték vissza magukat a régebbi cselédek azon kéréssel, hogy csak még egyszer jöhessen vissza, többé sohasem mennek el. De bizony elmentek, 2 évet is alig voltak képesek egy helyben kitölteni. Sokféle cseléddel meg kellett küzdenem néhány év alatt s azt tapasztaltam, hogy az ily vándor népség egyik sem jobb a másiknál, a sok barczolkodás által a gazda kiszámíthatlan kárt szenved, a téli zord időkben hány ökröt tesznek munkaképtelenné, míg felrakodik, a szegény állat egész nap kinn ázik, majd megdermed, s nem egy esetben az országúton halnak. Gyakran harmadnapra térnek haza, mert ilyenkor szokás minden útszéli korcsmába betekinteni. Ha jól felönt a garatra, vigyázatlan lesz, töret, zúzát, amikor azután másik szekeret kell érte küldeni, ha van ? A tapasztalat azt bizonyította, hogy a cselédváltozás igen gyakran a gazda súlyos kárára történik, s ezt elkerülendő azt az ajánlatot tettem és nálam szokásba hoztam, hogy aki tovább szolgál, évenként 2 írttal javíttatik a pénzbére. 3 éven keresztül 20—30 cselédnél bizonyára észrevehető különbözetet tesz a gazdánál, de a javítás esetén is a 3 évet ritka bírja kitartani, ebből az a tanúság, hogy a cseléd egy helyben nem tud maradni, bármily kedvezést kapjon is. Változásának tehát nem a rossz hely az oka, hanem a cseléd mániája és szeszélye. Én azt hiszem, ha az hozatnék be, hogy a cselédnek magának kell saját költségén elhurczolkodni, nem lenne annyi változás. Mint már említettem Lizs Gyula úr által anynyira körül van írva, a vasárnapi munkaszünet elleni vélemény, hogy alig találunk hozzátenni valót. — Mielőtt soraimat zárnám — azok helyzetét akarom összehasonlítani, — akik szelllemi munkával is foglalkozunk, hány vasárvagy ünnepnapot szentelhetünk magunknak ? — különösen ha kötelességünknek hűségesen meg akarunk felelni, avagy, hogy magunk és családunknak megélhetési módot nyújtsunk. Bizony nagyon kevés ünnepet ülhetünk meg, az a cseléd bizonyosan többet, nagyon sokszor ünnepiessen jön hozzám a cseléd még engem folyton munkába talál, de még milyen dolgot vinne véghez az a cseléd, ha a gazda is jelen nem volna. A gazdának mindenütt ott kell lenni, mert különben, könnyen hiba lesz. Ujságíró nem vagyok, no mert elfoglaltságom sem engedné, de még azt nálamnál sokkal hivatottabb és avatottabb kezekből várom, s nem volt szándékom ennyire terjedni, de híjába saját bajunk sok szót ad a táiba, még mielőtt tárgyamat zárnám még csak azt akarom megjegyezni, hogy a cselédség gyakori változása legkevésbé kereshető az egészségtelen vagy túltömött lakásviszonyokban, mert tapasztalásból mondhatom, hogy ez nem áll. Nálam vannak egyes lakások hol kevesen vannak, honnét ép azon ok miatt mén el, tömött lakás is, csak ürügy a változásra, bizony nagyon üdvös dolog lenne mindkét félre, ha a cseléd könnyelmű csavargásának valami módon eléje vétetnék. Az a körülmény, ha minden cselédnek egy szobát kellenék adni, roppant költséget okozna a gazdának, akkor nem 25 irtot, hanem 100 irtot kellene egy cseléd tüzelőjére számítani, mert a cseléd a mint beérlet folyton süt, főz s csak akkor hogy alább mikor fogy a liszt. Nagyon soknál mindegy, ha több, vagy kevesebb az évi bére, addig pazarol mig van s ha elfogy kevesebbel is beéri. Van közöttük takarékosabb is, azon meg is látszik, de az ritkaság — aki többszörösen megfordul közöttük az mindezekről bő tapasztalatot szerezhet. De nem akarván olvasóinak becses türelmét továbbra igénybe venni zárom soraim — azt hiszem az elmondottakkal nem teljesítettem felesleges munkát. Csilléri Sándor: TÁRCZA. Dr. babarczi Schwartzer Ottó felolvasása (Székesfehérváron, november hó 30-án, a Vörösmarty-körben). Székesfehérvár közönségi kegyelettel ápolja nagy fia Vörösmarty Mihály emlékét. A halhatatlan lángész születési évfordulóján a Vörösmarty-körben felolvasással ünnepli meg ezt a napot. Ebben az évben dr. Schwartzer Ottó egyetemi magántanárt és közegészségügyi tanácsost kérte fel a város közönsége felolvasónak, ki „Csák, Vörösmarty téboly alakja“ czimen a nagy költő egyik balladáját taglalta elmegyógyászati tekintetből. Ez a dolog nem csak szokatlan, de először történik a magyar irodalomban. A bírálók és bonczolók figyelmen kívül hagyják a természettudományt a physiologiát, mikor ítélnek, ők csak a remekműnek hódolnak, sem teszik, de szakismeret hiányában nem is tehetik, hogy olyan oldalról világítsanak meg egy-egy alakot, melyből a tudománynak haszna legyen. Dr. Schwartzer Ottó egy nagyobb munkára folytat előkészületet, melyben tárgyalni fogja azt, hogy a magyar irodalomban hogy fogták fel a tébolyodottságot ? Ez a munka, mely telve van lélektani fejtegetésekkel, hasznos szolgálatot tesz az íróknak és költőknek, s ennek egyik legszebb darabja Vörösmarty egyik téboly alakjának, Csáknak méltatása. A fiatal tudós annál inkább dicséretet érdemel, mert nálunk a hajpor, paróka és szemüveg annyira elfogulttá teszi tudósainkat, hogy a költészet világában soha sem barangolnak. Ez nagy kár, mert saját kedélyek elsötétülése mellett nem tanulják meg azt a világos irályt, melyen keresztül hozzáférhetnek laikus emberek értelméhez. Dr. Schwartzer Ottó népszerű és tudományos felolvasásai azért élvezetesek, mert ő a költészetnek kiváló kedvelője, amint ezt „Az álomról“, „Azt idegességről“, „A szeretet phisiologiájáról“ tartott felolvasásaiban fényesen bebizonyította. Mint felolvasó hatást ér el, mert modora vonzó. Tudományos irodalmi működését nem csak a hazában, de a külföldön is ismerik s odakinn már több tudományos intézet tagjává választotta. A közegészséügyi tanácsban a legfontosabb elmekórtani eseteket ő adja elő, s kivívta a jogászvilág elismerését is. Elnöke a krisztinavárosi iskolaszéknek, továbbá az I. kerületi polgári körnek, mely kör az I-ső kerület szellemi és társadalmi életét vezeti, itt nemcsak mint tapintatos elnök, de mint jó barát is ismeretes. Intézete az elme- és ideggyógyintézet úgy van berendezve és igazgatva, hogy a külföldi elmegyógyászok is tanulhatnának ebből s nemcsak a betegek nyugodtak itt, de a betegek hozzátartozói is teljesen megnyugodnak a jó bánásmódban. Ezek után röviden feljegyezzük felolvasása tartalmát. Vörösmarty Mihály kedély állapota, kedély élete igen tanulságos volt. Röviden, de velősen mutatta ki dr. Schwartzer Ottó a nagy költő veleszületett melancholiáját. Életrajzi adataiból behatóan tárta elénk első szerelmét s állást foglalt Gyulaival szemben, ki nagybecsű életrajzában Zádorhoz intézett levelekből azt akarta kibizonyitani, hogy Vörösmartyt Perczel Etelkához — első szerelméhez — szenvedély kötötte. Dr. Schwartzer épen ezekből a levelekből bizonyítja be Vörösmartyt, hogy: „Első szerelme egy melankolikus kedély szenvedésének kitörése volt, mely reménytelenségében fokozta azt a kétségbeesést, melyben Vörösmarty képes volt megfeledkezni saját szeretett öveiről és a sírt óhajtotta kínjai megváltójául. Vörösmarty első szerelme nem költői felhevült képzelődés, mely tárgyat keresett álmainak, melyet a magány, valamint a szeretett leány bájai*szenvedéllyé érleltek. — Vörösmarty fennkölt szelleme nem modelt látott szive bálványában, hanem bánatos kedélyének volt consegentiája, melybell volt felemelkedni arra a magaslatra, hol az érzéki szerelem ismeretlen. Ezek után részletesen kiterjed a sejtelmekre, a kényszerképzetekre, a megfigyelve érzésre s bizonyítja, hogy ez utóbbi érzés már a gyermek szellemi életében is észlelhető, ki nemcsak maga figyel, az érzi, hogy mások is figyelik; a nevelési rendszer kifejleszti ezt az érzést és elkísér az sírunkig. Érdekesen adta elő a felolvasó vendég, hogy miként létesülnek az agyban az egyes tárgyak képzetei és fogalmai. Ezután áttér a téveszmékre, hallási és érzéki csalódásokra. Érdekes példákat sorol fel Napóleon, Geothe, V. László, IX. Károly érzéki csalódásaival, s kimondja azt, hogy az érzékcsalódás addig nem kóros tünet, míg tudjuk, hogy az. Ezután dr. Schwartzer Shakspeare és Vörösmarty téboly alakjai között húz párvonalat és elsorolja a téboly alfajait. Valódi szeretet volt az, mely a reménytelenség szenvedésében is édes, mert nemes, melynek emléke élethűen sírunkig kisér, mert tiszta, mely a legnemesebb alakban kelt, élt és forrott el, mert eszményi szeretet volt. Szenvedélyességtől ment, salaktalan, érzékiség nélkül való szeretet volt Vörösmarty első szerelme, Telve szenvedéssel. Ez a hazafias lúval egyetemben szülte melancholiáját. Ez a melancholia teremtette Csákot a legszebb balladák egyikét melyben a tébolyodottságot Shekspearehoz hasonló tökélylyel fogja fel. Mielőtt Csák elmekórtani méltatásába menne a felolvasó, bevezeti hallgatóit a tébolyda szellemi romjai közé, hol bíbort ölt a koldus és országok felett uralkodik , hol a dúsgazdag reszkető kézzel alamizsnáért esdekel, hol annyi csalódásban megtört szív boldogságban enyeleg s a létért való küzdelemben eltörpült szellem vakító légvárait építi. Végül áttér Csákra s bemutatja annak érzéki csalódásait téveszméit, dühöngési rohamait az ezt követő megnyugvási szokat s az elmekórból következő halálát. Konstatálja, hogy abban az időben, midőn a Lapunk mai számához félív melléklet van csatolva. Rendkívüli közgyűlés vármegyénknél. Fehérvármegye köztörvényhatósága f. hó 2-án d. e. 10 órakor gróf Cziráky Béla főispán elnöklete alatt, több fontos tárgy elintézése czéljából rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen a bizottsági tagok közül vajmi kevesen jelentek meg, mi valószínűleg a két nap óta tartó zord időnek tulajdonítható. Vármegyénk közgyűlési terme kongó üressége miatt a mai nap úgy tűnt fel előttünk, mint ama korszak jövendőmondója, melyben az állami közigazgatás be lesz hozva. Hosszú tárgysorozat, kevés bizottsági tag, de még kevesebb érdeklődés. A bizottsági tagok kellemes magánügyek megbeszélésével tölték az időt és vajmi kevés figyelmet fordítottak a főjegyző előadására, ki mint egy jól járó óra a legpontosabb rövidséggel egymásutánban adta elő a tárgysorozat darabjait, így fog ez valószínűleg állandóan lenni majd akkor, ha a közigazgatásunkat nem választott, hanem kinevezett állami tisztviselők fogják vezetni. (Vajha soha be ne következnék!) Nekünk az a meggyőződésünk, hogy ha az annyiak által kívánt államosítás bejön, a bizottsági tagok zord idő nélkül is sokkal kevesebb érdeklődést fognak a közgyűlések iránt tanúsítani. Akkor meghagyás szerint fog minden menni, tehát ellenvéleményre nem lesz szükség. Azért pedig csak nem fognak a bizottsági tagok bejönni, hogy a vármegye házának dísztermében egy óra hosszáig ásítozzanak, mikor azt otthon fuvarköltség nélkül , kényelmesebben elvégezhetik. De térjünk a dologra. Hat évre a nép jogai prolongáltattak. Egyelőre ennek is örülhetünk. Ami a rendkívüli közgyűlés fontosabb tárgyainak elintézését illeti azt a következőkben adjuk : Elnöklő főispán gróf Cziráky Béla megnyitván az ülést, mindenekelőtt üdvözli a megjelent b. tagokat, majd előadja, hogy a mai rendkívüli közgyűlés megtartását a vármegyei tisztújítás határnapjának a megállapítása és több a tárgysorozatban előforduló fontos tárgy gyors elintézése tette szükségessé. Felhívja ezután Szüts Arthur főjegyzőt a tárgysorozatban felvett ügyek előadására. Az első tárgy az állandó bíráló választmány ama jelentése volt, mely a f. évi október hó 28-án megtartott megye bizottsági tag választások eredményét bemutatta. A választmány jelentése szerint a választások törvényszerűen folytak le egy kivételével. Nevezetesen Polgárdi és Füle községek választópolgárai az alsó Molnár Istvánt választották meg megye bizottsági tagul, de tekintettel arra, hogy ily névvel biró egyén kettő van, tehát nem lehet tudni melyik lett megválasztva, javasolja ezen egy b. tag választásának megsemmisítését. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult a választmány javaslatához és alsó Molnár Istvánra nézve a választást megsemmisítve, az új választás megejtését elrendelte. Az uj választás Gróf Pál fülei községi jegyző elnöklete alatt 1890. évi január 4-én fog megejtetni. A közgyűlés második tárgyát a tisztviselő-kijelölő választmány megalakítása képezte. E választmányként szokott megalakíttatni, hogy 3 tagot a közgyűlés, 8-at pedig a főispán nevez ki. A közgyűlés megválasztotta: gróf Ziphhy Jenő, Kégl György és Lits Gyula b. tagokat; elnöklő főispán által kineveztettek: gr. Zsehy Nándor, Kenessey Kálmán és Ssögyény M. Géza b. tagok. Egyidejűleg a tisztujitás megejtésére f. évi deczember hó 28-án tartandó rendkívüli közgyűlés tűzetett ki. A belügyminister leiratilag értesitette városunk közönségét, hogy a házipénztárnak 1888. évi számadását teljesen rendben találta. Ezen értesítés alapján a fölmentvény a szokásos föntartással Fortwinger Ferencz és Mészáros László tisztviselőknek megadatott. Vármegyénk alispánjának f. évi szeptember és szaktudomány a tébolyodottságnak kórképét még a maga valóságában nem ismerte azt már olyan alakban dolgozta fel Csákjában minőben az csak manapság ismeretes. Mint halljuk az érdekes felolvasás külön kiadásban jelenik meg a karácsonyi könyvpiacon. Az Isten keze. — Elbeszélés. — Irta: FORGÁCS B. (Folytatás.) Péter elköltözött Csibor uram házától, azt a kis kedély háborgást, mely a búcsúzásnál megtámadta, hamar kiheverte Széplaky Ida mellett, kinek társaságában tölté minden szabad idejét. Szeretett s szerettetett, a múlt elmerült mögötte, a jövőre nem gondolt, élt a jelennek. Egyszer aztán a kisasszonynak jutott eszébe, hogy jó lenne már ezt az „én a tied, te az enyém” féle állapotot bizonyos — a hétköznapi világban szükséges — formaságokkal teljes érvényűvé tenni. Péter csak most gondolt erre, és amint rágondolt elkomorodott. A dolog tetszett neki, akarta is, de nem lehet, legalább még most nem. A házasság nagy felelősséggel jár, így állás nélkül, vagyon nélkül, minden nélkül nem lehet. Aztán neki itt sem neve, sem szülei nincsenek, ő itt csak olyan senki. Ez a kis hivatal ma van, holnap nincs . . . s aztán ? Csak még egyszer lehetne ő Szalóczi Péter, fogadná csak még egyszer magához az a jó apa, anya. Jaj de megtisztelné, jaj de megbecsülné! Mind hiába annak vége, hanem szilárd akarat s kitartással saját erején is haladhat ez ember, ügy van, dolgozni fogok, törekedni fogok, becsületes munkásnak megvan a jutalma, és az én jutalmam? . . Igen, igen, Ida az enyém lesz. Szóval a kisasszony apellációja kisebb-nagyobb kifogások, biztatások mellett el len ódázva. — Hiszen már úgy vagyunk mintha . . . Nincs okunk a sietésre. A jövő felől, mit se aggódjál édesem, képzelt rémképek ne gyötörjenek, bízzál bennem. Hidd meg, inkább elhagyom a lelkemet, mint téged, előbb elfogyatkozik a nap, mint irántad szívem hő