Székesfehérvár és Vidéke, 1889. július-december (17. évfolyam, 79-149. szám)

1889-10-10 / 122. szám

Csütörtök, 1889. október 10. nyil­ik évfolyam. 122. szám. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár­ utcaa. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért eisas nádor-utczai dohány­ tőzsdéjében, Botter kaszárnya-utczai kereskedésében, a lap ki­hordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI ^­ö­ zi­LÖ^T"sz. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv­kereskedésében. "Vidék­en. m..Ind.exi posta,3aiTz­a,tab­.áll. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdijon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési áreik­: Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre ..................4 frt. — kr. Negyedévre . . . . 2 frt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maass) hirdetési irodájában: I. Wallfischgasse Nr. 10. — Schulek Henrik hir­detési irodájában: Wollzeile Nr. 11. Hirdetések jutányosan számíttatnak.­ ­ Állami közigazgatás. A politikai értelemben vett társadalomban idő­szakonként bizonyos eszmék és jelszavak vetik fel magukat, melyek a nagyközönség közé dobva csak­hamar annak egész kedélyvilágát betöltik. A magyar politikai közéletben éppen most lá­tunk egy ilyen eszmét a közönség közé vetve, mely úgy dagad, mint a gömb, talán hogy merész légi útra induljon. Mióta Szilágyi Dezső híres pozsonyi levelében ebbe a léggömbbe az első szuszt fújta, azóta minden számbavehető kis és nagy államférfiú tele tüdővel dagasztja azt. Parlamentben, klubbokban, megyegyülésen, miniszteri, államtitkári és főispáni székfoglalókon le egész a malom aljáig minden magát politikusnak tartó embernek vesszőparipáját képezi az a nagy eszme, a­melynek neve: állami közigazgatás. Pedig a legtöbb ember úgy van ezzel az eszmével, mint a laikus a klasszikus zené­vel, magasztalja, csodálja — kritizálni vagy ócsá­rolni azonban nem meri — csakhogy műértőnek tartassék. A mérsékelt ellenzék programmjának garatjából hullott ki évek előtt az az idea, hogy az autono­­mikus közigazgatás rossz, a választási rendszer kinö­vései türhetlenek, képtelen és megbízhatlan embe­rek kezében van a politikai igazságszolgáltatás, mert a választott tisztviselő tyúkért, malaczért szolgáltat igazságot, ergo rossz a rendszer, vessük a suttba, csináljunk állami adminisztrácziót, akkor egyszerre minden máskép lesz! És ime, az a kormánypárt, mely tagjai között oly sok volt alispánt, szolgabírót, táblabírót számlál, a­kik Tiszával együtt éveken keresztül disputáltak a mérsékelt ellenzékkel, hogy a jelenlegi rendszer ellen emelt vádak legtöbbször rágalmak s hogy Ma­gyarország különleges politikai viszonyai azt köve­telik, hogy a municzipális adminisztráczió a végle­tekig fenntartassék, a pozsonyi levél után e meg­győződésüket — mint sülyedő hajót a patkányok — csakhamar elhagyva Tiszával együtt, azonnal át let­tek hatva a jelenlegi rendszer tarthatatlanságáról s urbi et orbi ütik a nagy doboz ők is, hogy a fej­lettebb kultúra s a megváltozott jogigények már most okvetlen követelik az állami adminisztrácziót. Hanem igen érdekes a dologban az, hogy az államférfiak, kik ezt az eszmét a közönség közé dobták, Szilágyitól — Tibád Antalig, adósok marad­tak a felvilágosítással, hogy eredetileg mit értenek hát ők az állami közigazgatás alatt , vagy miből fog a rendszerváltozás állani, ha nem abból, hogy ezentúl a tisztviselő nem választatik, hanem kine­veztetik. Mert ez még nem rendszerváltozás. A­mit a nagyszabású nyilatkozatból megérthettünk mind­össze annyi, hogy ezentúl az adminisztrác­ió a fo­kozott igényeknek megfelelő, megbízható, gyors, tiszta, hazafias, nemzeti stb. legyen. Hát isten van-e az országban párt vagy ember, ki mindezt ne így akarná. Hiszen minden közhivatalnál, intézménynél ugyan­ezen posztulátumokat állítjuk fel! De azt tessék meg­mondani, hogy e követelményeket miért nem lehet a mai rendszerrel s a választott tisztviselővel meg­csinálni, s miféle ördögmotollával fogja e kívánal­makat az állami közigazgatás kielégíteni, miből fog állani a rendszer, mely annak a sok jónak — mint Mózes vesszeje — egy csapásra eret fakaszt; hol vannak az emberek, a­kikben nemcsak önöknek, de nekünk is kedvünk tellik ? Frázis ez kegyelmes és méltóságos uraim nagy részben, a­mit önök mondottak. Tessék velünk előbb azt megértetni, hogy miben nem állami a mai rend­szer. Avagy nem az állami adminisztrác­iót végzi-e ma a vármegye törvény és kormányrendeletek alap­ján, a választott tisztviselő nem-e a minisztertől függ végső fokban, ki őtet fegyelmi után ma is elcsaphatja ? — Avagy volt-e rá eset 67 óta — az egy pestmegyeit kivéve, s itt is a bosznia fuvarok megtagadása miatt fegyelmi eljárás alá vont alispán büntetése a megdorgálás mellett királyi tanácsos­ságra lyukadt ki,­­ hogy valamely megye a törvény, vagy a kormányrendeletet végre ne hajtotta volna? Hisz éppen Tisza Kálmán belügyi politikája volt az, a­mely az állami funkc­iók terhes és áldozattal járó legnagyobb részét a megyék és községek nyakába varrta. Talán az árvák pénzét és a megyei közönség által összeadott tisztviselői nyugdíj-alapot óhajtaná­­államosítani ? — Meglehet. Tehát a nagyszabású reform­eszmét már hal­lottuk, hanem tessék egy kissé kigombolkozni, s is­mertessék meg a memorandumot is, és­pedig mielőbb, mert a frázisokkal nem érjük be, hanem mielőtt százados intézményünket, mely a nemzet testéből való hús és vér — a nagy reformerek császárvágá­sának áldoznék fel — tudni akarják, hogy ki és mit nyer vele. S míg ezt nem teszik, azt kell hin­nünk, hogy a nagy reform nem egyéb settenkedés­­nél, s ott hegyeződik ki, hogy néhány ezer megyei tisztviselő, kiket eddig a közönség legjobb belátása és igényeinek megfelelőleg mégis csak helyesen vá­lasztott meg, ezentúl a miniszter előszobájában gör­nyedve fesse kineveztetését; kik aztán tudja, hogy ezentúl a miniszter az élet és halál ura, tudni fog­ják azt is, hogy képviselőválasztáskor mit vár tőlük Uruk, hacsak nem akarják, hogy mellőzés, áthelyezés, vagy pláne élcsapatuk árán tanítsák meg őket a kü­­lönbségre, ami meg majd az állami adminisztráczió közt lesz. Tehát adminisztráczió kinevezett egyedekkel elváló állami adminisztrác­ió. Ebből a állami közigazgatásból azonban nem kérünk! Hát igaz, Tisza Kálmán mai vármegyéje bizony senkinek sem kell, nem különösen azóta, hogy a köz­­igazgatási bizottság, e jogilag képtelenség, abszor­beálja a törvényhatósági funkc­iók érdemleges részét. No, ha még a megye közönségének azt az egyetlen jogát, hogy tisztviselőjét maga választhatja meg, szintén elvesszük, akkor beszélhet bárki az önkor­mányzat iránti érdekeltség fokozásáról, üresebbek lesznek a megyék termei mint ma, mert ki lesz az az idő és pénzpazarló ember, a­ki kormányrendeletek meghallgatása, sablonszerű jelentések tudomásul vé­tele, és leavató bizottságok alakítása miatt a megye központjára beköltekezzék. Bizony csak kecske és káposzta mese lesz abból, csakhogy ez esetben a kecs­ke a káposztát okvetlen felfalja. Tisza Kálmán a múlt ülésszak vége felé körül­belül azt mondta, hogy attól tart, miszerint azok, kik nagy illúziókat fűznek a állami adminisztrác­ió­­hoz, ezen illúzióikban lehet hogy csalódni fognak. Igaza van. S ha ez a miniszterelnök úrnak szent meg­győződése, hasson oda, hogy azok a nagy reform bombasztok a kellő értékükre devalváltassanak, mert ő tudja legjobban, hogy nem az instituc­ióban s nem is az emberekben van a hiba, hanem meg kell a fokozott és fejlett igények által követelt nervum rerumot adni a dologhoz, s akkor majd lehet modern közigazgatásról beszélni, s nem lesz rá szükség, hogy ez a nemzedék legyen kénytelen körül állani ravatalát annak a kegyeletes intézménynek, melyhez e nem­zetet nemcsak ezredéves emlék, de mindenek felett háromszáz éves okulásból meríthető kötelesség fűzi. Ha alkotmányunk védbástyáit az idő vasfoga által megemésztetni engedjük — csak hibázunk, de ha az időnek kalapácscsal jövünk segélyére — bűnt követünk el. L­i­­­s G­y­u­l­a: VÁROSI és VIDÉKI BIBÉK. — Állami közigazgatás czimmel lapunk mai számának élén közöljük Lits Gyula megyénk egyik legjelesebb országgyűlési képviselőjének tollából egy czikket, melyre felhívjuk olvasóközönségünk szíves figyelmét. A czikk a függetlenségi párti „Budapesti Újság“-ban jelent meg, s ebből tekintettel közérdekű voltára, a czikkíró engedelmével mi is átvettük. — A budapesti állami közép­ipariskola igazga­tóságától. Az építő­iparosok téli tanfolyama az állami középipariskolában 1. évi november hó 3-ik napján fog megnyittatni. A tanfolyam négy téli félévre ter­jed s évenként november hó elejétől márczius hó végéig tart; e tanfolyamon a télen szünetelő építő iparosok, u. m. kőművesek, ácsok és kőfaragók rend­szeres szakkiképeztetést s annak sikeres bevégzése után jogérvényes kőmivesmesteri bizonyítványt nyer­nek. Tanulókat felvétetnek a 15. életévet betöltött azon kőmives-, ács- és kőfaragó segédek, a kik fo­lyékonyan olvasni, írni és számolni tudnak s leg­alább egy évig a gyakorlatban működtek. A felvé­telre jelentkezők erkölcsi bizonyítványt, továbbá munkakönyvét, vagy, ha alkalmazásban vannak, munkaadóiktól bizonyítványt tartoznak előmutatni arról, hogy mely idő óta működnek a gyakorlatban és melyik szakban dolgoznak. Ez utóbbi bizonyít­ványt csak akkor lehet hitelesnek tekinteni, ha azt az illetékes iparhatóság, vagy ipartestület hitelesí­tette. A beiratások az intézet helyiségében (VIII. ker. Népszínház­ utcza 8. szám) október 15-től november 2-ig, a köznapokon este 6 órától 7-ig, a vasár- és ünnepnapokon pedig délelőtt 10 órától 12-ig tar­tatnak. A beiratási díj 2 írt, a tandíj 5 frt. — Rónay Jáczint hagyatéka. Városunk nagy nevű szülötte tudvalevőleg könyvtárának szépiro­dalmi részét a pozsonyi Toldy-körnek hagyomá­nyozta. (A mi Vörösmarty-körünknek is jó lett volna egy kis rész örök emlékül. Szerk.) A nevezett kör választmánya múlt csütörtökön tarta ülését, mely alkalommal dr. Boris József könyvtáros a Rónay Jáczint-féle hagyatékra vonatkozólag a következő jelentést tette: Tisztelt választmány! Kötelességem­nek tartom a tiszt, választmánynak jelentettemi, hogy a Toldykör könyvtára a múlt negyedben ör­vendetes gyarapodásnak indult. Tudvalevő ugyanis, hogy boldogult Rónay Jáczint nagyprépost és püspök­i nagyméltósága végrendeletileg olykép in­tézkedett, hogy könyvtárának szépirodalmi része valamely nyilvános intézetnek jusson birtokába. Hites tanuk bizonysága szerint az elhunyt nagylelkű főpap, a Toldy-kört értette ezen kifejezésen, annak szánta könyveinek azon részét, a­melyekről rendel­kezhetett. Minthogy azonban az írásbeli végrendelet a Toldy-kört mint ilyent — nem nevezte meg örökösnek, — azt vélem, nem vétek az igazság ellen, ha kinyilatkoztatom, hogy másod­sorban a becses örökséget az említett tanúskodásnak és a végrendeleti végrehajtók eléggé nem méltányolható jóindulatának köszönhetjük. Döntő volt az elsőre nézve Rónay Domokos úr ő nagyságának szava, ki igazolta azt, hogy boldogult bátyja dr. Vutkovich Sándor, dr. Kelemen Mihály és dr. Pávay Gábor urak előtt olykép nyilatkozott, hogy könyvtárának szépirodalmi mivei a Toldy-kör könyvtárába kerül­jenek. Úgy érzem, hogy a tiszt, válasz­tmány egy­hangú beleegyezésével találkozom, midőn indítvá­nyozom, hogy Rónay Domokos őrnagy úrnak irán­tunk való jóindulatáért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzunk. Egyúttal köszönjük meg dr. Pávay Gábor főorvos úrnak, hogy körültekintő magatartá­sánál fogva egyik kiváló tényezőjévé vált a Toldy­­közi könyvtár gyarapodásának. Hogy azonban az ügy oly simán bonyolódott le, azért még másoknak is tartozunk elismeréssel és hálával. Nevezetesen Pór Antal és dr. Szántó Károly kanonok uraknak, mint a testamentom végrehajtóinak, — Gór minisz­teri tisztviselő urnak, kik mindnyájan szives örö­mest járultak hozzá a megboldogult főpap szóbeli akarata érvényre jutásához, végül fötisztelendő és nagyi. dr. Rimely Károly kanonok plébános úrról sem szabad megfeledkeznünk, ki ügyünknek hatha­tós pártját fogta. Augusztus havában megindult a munka, t. i. dr. Rónay Jáczint püspök úr könyv­tárának szemelése s jegyzékbe foglalása, a Toldy­­körnek szóló könyvek kiszedése, a káptalannak maradó művek különválasztása. E munkával meg­bízta a Toldykör — könyvtárosát, a káptalan pediglen Stöszler Gyula káplán urat, a Toldykőr buzgó tagját. Vagy hat heti fáradozás után elké­szültek az egyes művekről szóló jegyzéklapok, me­lyeket azután nagys. Pór Antal és Lanthd Károly kanonok urak megvizsgálták — kijelölve azon mű­veket, melyeket a Toldykör könyvtárosa elszállíthat. A mint a tisztelt választmány láthatja, az örökség birtokunkban van. Az I. és II. szekrény esupa Rónay-féle művet foglal magában, szám szerint 925 kötetet. E két szekrénybe illesztendő a választmány egy régibb határozata értelmében a czím: „Rónay Jáczint hagyatéka,­ hogy örök időkre hirdesse a nemes főpap emlékét s hozzánk való jóakaratát. A betűrendes jegyzék elkészült, az összes könyveket uj számokkal láttuk el. A Toldy-kör könyvtára jelenleg 2078 kötetet és 1050 darab füzetet számlál. Hogy e fáradságos munka oly gyorsan járt végére,­­ nem a magam érdeme, őszintén megvallva, hogy ha magamnak kellett volna végrehajtanom, nem történt volna meg soha. Egyrészt igen csiklandós a dolog, másrészt nem volt volna hozzá való időm, érkezésem. Ha könyvtárunk rendben van, azt kö­szönjük meg dr. Kelemen Mihály honvéd főtörzs­orvos úrnak, mert igaz, a mi igaz , hogy „quorum­­pars magna fuit.* De emlékezzünk meg Stöszner Gyula tisztelendő káplán úrról is, ki a Toldykörnek is szolgált, midőn a káptalannak érdekében közre­működött. Leiró félben van a betűrendes jegyző­könyv két példányban. Ha ez elkészült, idején lesz, hogy nyomtatott kimutatásról gondoskodjunk. Kérem ezt a jövő költségvetésben előirányoztatni. Továbbá szükség van még egy szekrényre, mert hogy némi rendet teremtsünk, kénytelenek voltunk több százra menő igen becses könyvet egy fülkébe rekeszteni. Azonban ezzel várhatunk jövő évig, mert talán ki­merítettem már a könyvtárnak járó hitelt. — Eljegyzés: Engel Adolf bpeati keres­kedő jegyet váltott Klein Ida kisasszony­nyal, Klein Sámuel bicskei lakos kedves és szép leányával. Boldogság vegye körül fri­gyüket ! — Egy néptanító temetése. E hó­b­án kisérték örök nyugalomra Gallér József káp.-nyéki r. kath. tanítót és segélyegyleti pénztárnokot. Gallér mint tanító páratlan buzgalommal viselte hivatalát 30 éven ke­resztül, mint pénztárnok a legnagyobb pon­tossággal és igazlelküséggel működött. Te­metésén az egész kö­nyék-pettendi intelli­gent megjelent. Az egyházi szertartást Krizsány János pázmándi esperes plébános — két lelkész társa segédlete mellett vé­gezte. — Egyházi hir. Az üresedésben levő sárpöntelei plebánosi állásra Schmidt Már­ton belvárosi káplán lett kinevezve. Sok szerencsét az uj álláshoz. — Az „Első magyar asztal­társaság“, mely a Trummer-féle helyiségben tartja üléseit, legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy a szegény gyermekek felruházásához 10 pár csizmával és 10 meleg téli sapkával hozzá­járul, s e végből fölkérte a főtanító urakat, jelöljenek ki szegény és szorgalmas gyerme­keket, hogy ezek között az említett tárgya­kat kioszthassák. — Orvtámadás. Pázmándon folyó hó 7-én este — mint lapunknak írják — a szőlőhegyi pinczék előtt — munkától kifá­radva heverészett Viniczai fuvaros, ki az országutakra murvát szokott szállítani. — Ugyanakkor az ottani pinczék egyikéből jött ki a két Véninger testvér — egyik pázmándi — másik kö­nyéki lakos, s midőn meglátták Viniczait, oda mentek hozzája és ezen szavak után „ugye te vagy a kőszál­­litó,“ reárohantak s úgy elverték a mit sem sejtő szegény embert, hogy kocsin szállítot­ták be a nyéki csendőrséghez. A csendőrség a jó madarakat azonnal elfogta s hűvösre tette. Reméljük, illetékes birájuktól el fog­ják venni büntetésüket. — Anatómia-, természet­történeti­ és néprajzi múzeum. Igen érdekes gyűjtemény­­nyel látogatja meg Gabriel Károly múzeum­­tulajdonos városunkat, melyben a természet­­búvár és lai­ás egyaránt igen sok, tanulsá­gos dolgot lelhet föl. A múzeum három részből áll, és megnyitása e hó 19-én lesz. I. rész. A panoptikum, melyben a termé­szeti készülékek gyűjteménye (borszeszben tartva és mesterségesen praeperálva), vala­mint életnagyságú viaszalakok láthatók.­­ A II. rész az ember fejlődését tárgyalja, míg a III. külön kabinetben a bujafenyves be­tegségeket lehet tanulmányozni. Október 10. 1889.

Next