Székesfehérvár és Vidéke, 1889. július-december (17. évfolyam, 79-149. szám)
1889-10-10 / 122. szám
Csütörtök, 1889. október 10. nyilik évfolyam. 122. szám. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár utcaa. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért eisas nádor-utczai dohány tőzsdéjében, Botter kaszárnya-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI ^ö ziLÖ^T"sz. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. "Vidéken. m..Ind.exi posta,3aiTza,tab.áll. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdijon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Előfizetési áreik: Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre ..................4 frt. — kr. Negyedévre . . . . 2 frt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maass) hirdetési irodájában: I. Wallfischgasse Nr. 10. — Schulek Henrik hirdetési irodájában: Wollzeile Nr. 11. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Állami közigazgatás. A politikai értelemben vett társadalomban időszakonként bizonyos eszmék és jelszavak vetik fel magukat, melyek a nagyközönség közé dobva csakhamar annak egész kedélyvilágát betöltik. A magyar politikai közéletben éppen most látunk egy ilyen eszmét a közönség közé vetve, mely úgy dagad, mint a gömb, talán hogy merész légi útra induljon. Mióta Szilágyi Dezső híres pozsonyi levelében ebbe a léggömbbe az első szuszt fújta, azóta minden számbavehető kis és nagy államférfiú tele tüdővel dagasztja azt. Parlamentben, klubbokban, megyegyülésen, miniszteri, államtitkári és főispáni székfoglalókon le egész a malom aljáig minden magát politikusnak tartó embernek vesszőparipáját képezi az a nagy eszme, amelynek neve: állami közigazgatás. Pedig a legtöbb ember úgy van ezzel az eszmével, mint a laikus a klasszikus zenével, magasztalja, csodálja — kritizálni vagy ócsárolni azonban nem meri — csakhogy műértőnek tartassék. A mérsékelt ellenzék programmjának garatjából hullott ki évek előtt az az idea, hogy az autonomikus közigazgatás rossz, a választási rendszer kinövései türhetlenek, képtelen és megbízhatlan emberek kezében van a politikai igazságszolgáltatás, mert a választott tisztviselő tyúkért, malaczért szolgáltat igazságot, ergo rossz a rendszer, vessük a suttba, csináljunk állami adminisztrácziót, akkor egyszerre minden máskép lesz! És ime, az a kormánypárt, mely tagjai között oly sok volt alispánt, szolgabírót, táblabírót számlál, akik Tiszával együtt éveken keresztül disputáltak a mérsékelt ellenzékkel, hogy a jelenlegi rendszer ellen emelt vádak legtöbbször rágalmak s hogy Magyarország különleges politikai viszonyai azt követelik, hogy a municzipális adminisztráczió a végletekig fenntartassék, a pozsonyi levél után e meggyőződésüket — mint sülyedő hajót a patkányok — csakhamar elhagyva Tiszával együtt, azonnal át lettek hatva a jelenlegi rendszer tarthatatlanságáról s urbi et orbi ütik a nagy doboz ők is, hogy a fejlettebb kultúra s a megváltozott jogigények már most okvetlen követelik az állami adminisztrácziót. Hanem igen érdekes a dologban az, hogy az államférfiak, kik ezt az eszmét a közönség közé dobták, Szilágyitól — Tibád Antalig, adósok maradtak a felvilágosítással, hogy eredetileg mit értenek hát ők az állami közigazgatás alatt , vagy miből fog a rendszerváltozás állani, ha nem abból, hogy ezentúl a tisztviselő nem választatik, hanem kineveztetik. Mert ez még nem rendszerváltozás. Amit a nagyszabású nyilatkozatból megérthettünk mindössze annyi, hogy ezentúl az adminisztráció a fokozott igényeknek megfelelő, megbízható, gyors, tiszta, hazafias, nemzeti stb. legyen. Hát isten van-e az országban párt vagy ember, ki mindezt ne így akarná. Hiszen minden közhivatalnál, intézménynél ugyanezen posztulátumokat állítjuk fel! De azt tessék megmondani, hogy e követelményeket miért nem lehet a mai rendszerrel s a választott tisztviselővel megcsinálni, s miféle ördögmotollával fogja e kívánalmakat az állami közigazgatás kielégíteni, miből fog állani a rendszer, mely annak a sok jónak — mint Mózes vesszeje — egy csapásra eret fakaszt; hol vannak az emberek, akikben nemcsak önöknek, de nekünk is kedvünk tellik ? Frázis ez kegyelmes és méltóságos uraim nagy részben, amit önök mondottak. Tessék velünk előbb azt megértetni, hogy miben nem állami a mai rendszer. Avagy nem az állami adminisztrációt végzi-e ma a vármegye törvény és kormányrendeletek alapján, a választott tisztviselő nem-e a minisztertől függ végső fokban, ki őtet fegyelmi után ma is elcsaphatja ? — Avagy volt-e rá eset 67 óta — az egy pestmegyeit kivéve, s itt is a bosznia fuvarok megtagadása miatt fegyelmi eljárás alá vont alispán büntetése a megdorgálás mellett királyi tanácsosságra lyukadt ki, hogy valamely megye a törvény, vagy a kormányrendeletet végre ne hajtotta volna? Hisz éppen Tisza Kálmán belügyi politikája volt az, amely az állami funkciók terhes és áldozattal járó legnagyobb részét a megyék és községek nyakába varrta. Talán az árvák pénzét és a megyei közönség által összeadott tisztviselői nyugdíj-alapot óhajtanáállamosítani ? — Meglehet. Tehát a nagyszabású reformeszmét már hallottuk, hanem tessék egy kissé kigombolkozni, s ismertessék meg a memorandumot is, éspedig mielőbb, mert a frázisokkal nem érjük be, hanem mielőtt százados intézményünket, mely a nemzet testéből való hús és vér — a nagy reformerek császárvágásának áldoznék fel — tudni akarják, hogy ki és mit nyer vele. S míg ezt nem teszik, azt kell hinnünk, hogy a nagy reform nem egyéb settenkedésnél, s ott hegyeződik ki, hogy néhány ezer megyei tisztviselő, kiket eddig a közönség legjobb belátása és igényeinek megfelelőleg mégis csak helyesen választott meg, ezentúl a miniszter előszobájában görnyedve fesse kineveztetését; kik aztán tudja, hogy ezentúl a miniszter az élet és halál ura, tudni fogják azt is, hogy képviselőválasztáskor mit vár tőlük Uruk, hacsak nem akarják, hogy mellőzés, áthelyezés, vagy pláne élcsapatuk árán tanítsák meg őket a különbségre, ami meg majd az állami adminisztráczió közt lesz. Tehát adminisztráczió kinevezett egyedekkel elváló állami adminisztráció. Ebből a állami közigazgatásból azonban nem kérünk! Hát igaz, Tisza Kálmán mai vármegyéje bizony senkinek sem kell, nem különösen azóta, hogy a közigazgatási bizottság, e jogilag képtelenség, abszorbeálja a törvényhatósági funkciók érdemleges részét. No, ha még a megye közönségének azt az egyetlen jogát, hogy tisztviselőjét maga választhatja meg, szintén elvesszük, akkor beszélhet bárki az önkormányzat iránti érdekeltség fokozásáról, üresebbek lesznek a megyék termei mint ma, mert ki lesz az az idő és pénzpazarló ember, aki kormányrendeletek meghallgatása, sablonszerű jelentések tudomásul vétele, és leavató bizottságok alakítása miatt a megye központjára beköltekezzék. Bizony csak kecske és káposzta mese lesz abból, csakhogy ez esetben a kecske a káposztát okvetlen felfalja. Tisza Kálmán a múlt ülésszak vége felé körülbelül azt mondta, hogy attól tart, miszerint azok, kik nagy illúziókat fűznek a állami adminisztrációhoz, ezen illúzióikban lehet hogy csalódni fognak. Igaza van. S ha ez a miniszterelnök úrnak szent meggyőződése, hasson oda, hogy azok a nagy reform bombasztok a kellő értékükre devalváltassanak, mert ő tudja legjobban, hogy nem az institucióban s nem is az emberekben van a hiba, hanem meg kell a fokozott és fejlett igények által követelt nervum rerumot adni a dologhoz, s akkor majd lehet modern közigazgatásról beszélni, s nem lesz rá szükség, hogy ez a nemzedék legyen kénytelen körül állani ravatalát annak a kegyeletes intézménynek, melyhez e nemzetet nemcsak ezredéves emlék, de mindenek felett háromszáz éves okulásból meríthető kötelesség fűzi. Ha alkotmányunk védbástyáit az idő vasfoga által megemésztetni engedjük — csak hibázunk, de ha az időnek kalapácscsal jövünk segélyére — bűnt követünk el. Lis Gyula: VÁROSI és VIDÉKI BIBÉK. — Állami közigazgatás czimmel lapunk mai számának élén közöljük Lits Gyula megyénk egyik legjelesebb országgyűlési képviselőjének tollából egy czikket, melyre felhívjuk olvasóközönségünk szíves figyelmét. A czikk a függetlenségi párti „Budapesti Újság“-ban jelent meg, s ebből tekintettel közérdekű voltára, a czikkíró engedelmével mi is átvettük. — A budapesti állami középipariskola igazgatóságától. Az építőiparosok téli tanfolyama az állami középipariskolában 1. évi november hó 3-ik napján fog megnyittatni. A tanfolyam négy téli félévre terjed s évenként november hó elejétől márczius hó végéig tart; e tanfolyamon a télen szünetelő építő iparosok, u. m. kőművesek, ácsok és kőfaragók rendszeres szakkiképeztetést s annak sikeres bevégzése után jogérvényes kőmivesmesteri bizonyítványt nyernek. Tanulókat felvétetnek a 15. életévet betöltött azon kőmives-, ács- és kőfaragó segédek, a kik folyékonyan olvasni, írni és számolni tudnak s legalább egy évig a gyakorlatban működtek. A felvételre jelentkezők erkölcsi bizonyítványt, továbbá munkakönyvét, vagy, ha alkalmazásban vannak, munkaadóiktól bizonyítványt tartoznak előmutatni arról, hogy mely idő óta működnek a gyakorlatban és melyik szakban dolgoznak. Ez utóbbi bizonyítványt csak akkor lehet hitelesnek tekinteni, ha azt az illetékes iparhatóság, vagy ipartestület hitelesítette. A beiratások az intézet helyiségében (VIII. ker. Népszínház utcza 8. szám) október 15-től november 2-ig, a köznapokon este 6 órától 7-ig, a vasár- és ünnepnapokon pedig délelőtt 10 órától 12-ig tartatnak. A beiratási díj 2 írt, a tandíj 5 frt. — Rónay Jáczint hagyatéka. Városunk nagy nevű szülötte tudvalevőleg könyvtárának szépirodalmi részét a pozsonyi Toldy-körnek hagyományozta. (A mi Vörösmarty-körünknek is jó lett volna egy kis rész örök emlékül. Szerk.) A nevezett kör választmánya múlt csütörtökön tarta ülését, mely alkalommal dr. Boris József könyvtáros a Rónay Jáczint-féle hagyatékra vonatkozólag a következő jelentést tette: Tisztelt választmány! Kötelességemnek tartom a tiszt, választmánynak jelentettemi, hogy a Toldykör könyvtára a múlt negyedben örvendetes gyarapodásnak indult. Tudvalevő ugyanis, hogy boldogult Rónay Jáczint nagyprépost és püspöki nagyméltósága végrendeletileg olykép intézkedett, hogy könyvtárának szépirodalmi része valamely nyilvános intézetnek jusson birtokába. Hites tanuk bizonysága szerint az elhunyt nagylelkű főpap, a Toldy-kört értette ezen kifejezésen, annak szánta könyveinek azon részét, amelyekről rendelkezhetett. Minthogy azonban az írásbeli végrendelet a Toldy-kört mint ilyent — nem nevezte meg örökösnek, — azt vélem, nem vétek az igazság ellen, ha kinyilatkoztatom, hogy másodsorban a becses örökséget az említett tanúskodásnak és a végrendeleti végrehajtók eléggé nem méltányolható jóindulatának köszönhetjük. Döntő volt az elsőre nézve Rónay Domokos úr ő nagyságának szava, ki igazolta azt, hogy boldogult bátyja dr. Vutkovich Sándor, dr. Kelemen Mihály és dr. Pávay Gábor urak előtt olykép nyilatkozott, hogy könyvtárának szépirodalmi mivei a Toldy-kör könyvtárába kerüljenek. Úgy érzem, hogy a tiszt, választmány egyhangú beleegyezésével találkozom, midőn indítványozom, hogy Rónay Domokos őrnagy úrnak irántunk való jóindulatáért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzunk. Egyúttal köszönjük meg dr. Pávay Gábor főorvos úrnak, hogy körültekintő magatartásánál fogva egyik kiváló tényezőjévé vált a Toldyközi könyvtár gyarapodásának. Hogy azonban az ügy oly simán bonyolódott le, azért még másoknak is tartozunk elismeréssel és hálával. Nevezetesen Pór Antal és dr. Szántó Károly kanonok uraknak, mint a testamentom végrehajtóinak, — Gór miniszteri tisztviselő urnak, kik mindnyájan szives örömest járultak hozzá a megboldogult főpap szóbeli akarata érvényre jutásához, végül fötisztelendő és nagyi. dr. Rimely Károly kanonok plébános úrról sem szabad megfeledkeznünk, ki ügyünknek hathatós pártját fogta. Augusztus havában megindult a munka, t. i. dr. Rónay Jáczint püspök úr könyvtárának szemelése s jegyzékbe foglalása, a Toldykörnek szóló könyvek kiszedése, a káptalannak maradó művek különválasztása. E munkával megbízta a Toldykör — könyvtárosát, a káptalan pediglen Stöszler Gyula káplán urat, a Toldykőr buzgó tagját. Vagy hat heti fáradozás után elkészültek az egyes művekről szóló jegyzéklapok, melyeket azután nagys. Pór Antal és Lanthd Károly kanonok urak megvizsgálták — kijelölve azon műveket, melyeket a Toldykör könyvtárosa elszállíthat. A mint a tisztelt választmány láthatja, az örökség birtokunkban van. Az I. és II. szekrény esupa Rónay-féle művet foglal magában, szám szerint 925 kötetet. E két szekrénybe illesztendő a választmány egy régibb határozata értelmében a czím: „Rónay Jáczint hagyatéka, hogy örök időkre hirdesse a nemes főpap emlékét s hozzánk való jóakaratát. A betűrendes jegyzék elkészült, az összes könyveket uj számokkal láttuk el. A Toldy-kör könyvtára jelenleg 2078 kötetet és 1050 darab füzetet számlál. Hogy e fáradságos munka oly gyorsan járt végére, nem a magam érdeme, őszintén megvallva, hogy ha magamnak kellett volna végrehajtanom, nem történt volna meg soha. Egyrészt igen csiklandós a dolog, másrészt nem volt volna hozzá való időm, érkezésem. Ha könyvtárunk rendben van, azt köszönjük meg dr. Kelemen Mihály honvéd főtörzsorvos úrnak, mert igaz, a mi igaz , hogy „quorumpars magna fuit.* De emlékezzünk meg Stöszner Gyula tisztelendő káplán úrról is, ki a Toldykörnek is szolgált, midőn a káptalannak érdekében közreműködött. Leiró félben van a betűrendes jegyzőkönyv két példányban. Ha ez elkészült, idején lesz, hogy nyomtatott kimutatásról gondoskodjunk. Kérem ezt a jövő költségvetésben előirányoztatni. Továbbá szükség van még egy szekrényre, mert hogy némi rendet teremtsünk, kénytelenek voltunk több százra menő igen becses könyvet egy fülkébe rekeszteni. Azonban ezzel várhatunk jövő évig, mert talán kimerítettem már a könyvtárnak járó hitelt. — Eljegyzés: Engel Adolf bpeati kereskedő jegyet váltott Klein Ida kisasszonynyal, Klein Sámuel bicskei lakos kedves és szép leányával. Boldogság vegye körül frigyüket ! — Egy néptanító temetése. E hóbán kisérték örök nyugalomra Gallér József káp.-nyéki r. kath. tanítót és segélyegyleti pénztárnokot. Gallér mint tanító páratlan buzgalommal viselte hivatalát 30 éven keresztül, mint pénztárnok a legnagyobb pontossággal és igazlelküséggel működött. Temetésén az egész könyék-pettendi intelligent megjelent. Az egyházi szertartást Krizsány János pázmándi esperes plébános — két lelkész társa segédlete mellett végezte. — Egyházi hir. Az üresedésben levő sárpöntelei plebánosi állásra Schmidt Márton belvárosi káplán lett kinevezve. Sok szerencsét az uj álláshoz. — Az „Első magyar asztaltársaság“, mely a Trummer-féle helyiségben tartja üléseit, legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy a szegény gyermekek felruházásához 10 pár csizmával és 10 meleg téli sapkával hozzájárul, s e végből fölkérte a főtanító urakat, jelöljenek ki szegény és szorgalmas gyermekeket, hogy ezek között az említett tárgyakat kioszthassák. — Orvtámadás. Pázmándon folyó hó 7-én este — mint lapunknak írják — a szőlőhegyi pinczék előtt — munkától kifáradva heverészett Viniczai fuvaros, ki az országutakra murvát szokott szállítani. — Ugyanakkor az ottani pinczék egyikéből jött ki a két Véninger testvér — egyik pázmándi — másik könyéki lakos, s midőn meglátták Viniczait, oda mentek hozzája és ezen szavak után „ugye te vagy a kőszállitó,“ reárohantak s úgy elverték a mit sem sejtő szegény embert, hogy kocsin szállították be a nyéki csendőrséghez. A csendőrség a jó madarakat azonnal elfogta s hűvösre tette. Reméljük, illetékes birájuktól el fogják venni büntetésüket. — Anatómia-, természettörténeti és néprajzi múzeum. Igen érdekes gyűjteménynyel látogatja meg Gabriel Károly múzeumtulajdonos városunkat, melyben a természetbúvár és laiás egyaránt igen sok, tanulságos dolgot lelhet föl. A múzeum három részből áll, és megnyitása e hó 19-én lesz. I. rész. A panoptikum, melyben a természeti készülékek gyűjteménye (borszeszben tartva és mesterségesen praeperálva), valamint életnagyságú viaszalakok láthatók. A II. rész az ember fejlődését tárgyalja, míg a III. külön kabinetben a bujafenyves betegségeket lehet tanulmányozni. Október 10. 1889.