Székesfehérvár és Vidéke, 1890. július-december (18. évfolyam, 78-155. szám)

1890-10-18 / 125. szám

XVII-ik évfolyam Szombat, 1890. október 18 125. szám.___________________________________ Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Sas-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. es példányok 10 krajczárértWelt S prntezai dohánytőzsdéjében, Botter kaszárnya-utosai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. IS TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖITT. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. “^7*ld.é^erx minden postahiva.teilaié.1-Hirdetésekre nésre & lap egy oldala (columns) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegükig kiyil fö kt. Többször hirdetők 10 százalék árleengedésben részesültek. Szerkesztővel értekezni lehet, naponkint délelőtt 9-től 8 óráig. Blenzetéas details: Egész évre....................8 frt. — kr. J______________________________L ( Fél évre ....................4 frt. - kr. Negyedévre . . . . 2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy tér 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaunus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maas«) hirdetési irodájában: L WaMsongaesa Nr. 10, — Scharek Hemrík hirdetési irodájában s Wostmír» Nr. 1L Mir«®tének ?htány»»na ssteifdataMir« T “ Városi iskolaszékünk újjáalakítása. Városi iskolaszékünk 3 évi mandátuma ismét lejárván, f. évi szept. hóban tartott városi közgyűlésünk határozatához képest az október havi közgyűlésen fog iskolaszékünk újból megalakíttatni. Ha nem is mondanák, mindenki tudja, hogy az iskolaszék a törvény értelmében a legnagyobb jogkörrel felruházott szakbizottság, valóságos autonóm hatóság ez, mely vezeti, intézi s végrehajtja a törvényhatóság nevében az iskolák ügykörébe tartozó összes ügyeket, így pl. az iskolaszék választja a tanítókat; tagjai látogatják az iskolákat; kezeli a tanítók által fizetett tandíjakat; őrködik a tanköteles gyermekek beírása és rendes iskolába járása fölött; a mulasztók szüleit meginti; felügyel a tanításra s az iskolai törvények és felsőbb rendeletek pontos végrehajtására; felvigyáz az iskolai alapokra; a községi hatósággal egyetértésig intézkedik az iskolai épületek felállítására, kellő javítása s jó karban tartására; gondoskodik az iskoláknak taneszközökkel való ellátásáról; fenforgó panaszokban és az iskolai fegyelem ügyeiben első fokúlag határoz; az iskolai évi vizsgálatokon jelen van s a tapasztaltakról jelent; az iskolák statisztikai adatait egybeállitja, stb. stb. Az 1868. évi iskolatörvény meghozatala óta 22 évi tapasztalat igazolja, hogy az iskolák mindenütt olyanokká fejlődtek, amilyenek iskolaszékeik voltak. Lazas megbízatását egykedvűen teljesítő iskolaszék mellett nem keletkeztek sehol jó iskolák, ellenkezőleg, a hivatásuk magaslatán álló iskolaszékek országszerte bámulatos eredményeket, óriási haladást tudnak felmutatni, úgy az iskolák kal mint beléletében. Mennyiben pedig drága áldozatok árán fentartott városi iskoláinkat mi is jóknak, a kor követelményeinek megfelelőknek akarjuk tudni, szükséges, miszerint városunk köztörvényhatósága oly iskolaszéket alakítson, amelyre népiskolai tanügyünk kormányzatát nyugodt lélekkel bízhatjuk. S melyik lesz ez az iskolaszék ? Az, amelynek minden egyes tagja a nevelés-oktatás ügyéhez lehetőleg ért; az iskolákért lelkesedik, s igy ezek ügye reá nézve nem teher, nem untató; a tanitók munkáját igazságosan mérlegeli s erkölcsi maguktartását szigorúan ellenőrző; szóval, szívesen s lelkiismeretesen megtesz mindent, a mi iskolaügyünket czélszerűen fejleszteni s előbbre vinni hivatva van. Buzgó és leliszaeretes iskolaszéki tagokra van szükségünk még azért is, hogy szép és jó példájuk által a nevelésügy egyéb faktorainak is mintaképül szolgáljanak ; példányképül a szülőknek és gyámoknak az iskolával szemben való kötelmeik pontos teljesítésére nézve; mintaképül a tanítóknak, a kiktől nagy részben a haza reményeinek, a szülők legdrágább kincseinek jövője függ. A népiskolai törvények s miniszteri utasítások kiváló súlyt fektetvén az iskolaszéki tagok egyéniségére ezek szakértelmére s egész lényére, megengedik, hogy az alkalmas egyéneket onnan vegyük, ahol kapjuk. Iskolaszéki tag tehát nem csupán városi bizottsági tag lehet, hanem bárki más, aki a tanügy iránt melegen érdeklődik s garantiát nyújt arra, hogy iskolaügyünk benne lelkes apostolt nyer. Az iskolaszéki tagok kijelölése s megválasztása országszerte fontos aktust képez; kiválóan fontos tényt az intelligentia által lakott nagyobb községekben s városokban. Hinni akarjuk tehát, hogy ezen aktus nagy horderejét nálunk is komolyan megszívlelik, s így köztörvényhatóságunk nem fog a választásnál ötletszerűen, hanem éber körültekintéssel s tapintattal eljárni. — Általánosságban nincsen kifogásunk a mandátumát betöltött iskolaszék ellen, hisz ez buzgó elnökével élén, igenigen sok dicséretes dolgot létesített, úgy, hogy nem egy esetben volt alkalmunk a sajtóban is, a számottevő szép alkotásukért nyílt elismeréssel adóznánk. Ha azonban az eddigi iskolaszéki tagok névsorán mégis végig tekintünk, legyünk egyébként bármily tisztelettel s diskreczióval annak minden egyes tagja iránt, az igazsághoz képest ki kell jelentenünk, hogy találunk abban több tagot, kiket koruk, betegeskedésük, vagy saját bokros teendőik akadályoznak iskolaszéki tisztük kellő betöltésében s igy helyeik mindenesetre újabb erőkkel lesznek betöltendők. — Hogy kik lesznek az alkalmas erők, ezt város atyáink bölcsessgére bízzuk; hiszszük és reméljük, hogy ők mindnyájan éles megfigyeléssel s higgadt, okos megfontolással fognak a választási urnához lépni. Kívánatos pedig ez annál inkább, mert habár két évtized óta népiskolai tanügyünket illetőleg sok történt, sokkal több van még hátra, amit eszélylyel, bölcsességgel, kitartó és szívós munkával még ezután kell megoldani. Jelentés az Aradon tartott második országos ipartestületi értekezletről. (Vége.) XV. A napirend utolsó pontjaként a gyűlés kívánatosnak mondta ki a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló 1877. évi XXII. tcz. 15. és 36. §§-ainak oda irányuló módosítását, hogy az iparosok és kereskedők számla vagy könyvkivonati követelései azon bíróság előtt legyenek perelhetők, melynek területén az áruk kiszolgáltattak, s hogy a pervesztes fél terhére mérsékelt költségek megállapíthatók legyenek, (Komárom) — továbbá, hogy a végrehajtási eljárásról szóló 1881. évi LX. tcz. 54. § a akként módosíttassák, miszerint a tisztviselők fizetése 800 frton alul is lefoglalható legyen, ha az illető követelés nem valami pénzkölcsön, hanem iparos vagy kereskedő áruszállításán alapszik. A Réthy Dezső által referált vegyes indítványok tárgyalása során kimondatotta többek közt, hogy megkeresendő a kereskedelmi miniszter, miszerint az ipartestületek az átruházott iparhatósági jogkörükben hozott határozataik érvényesítése körül kellő támogatásban részesittessenek és általában mindazon esetekben, midőn ipari kérdéseknek rendeleti úton való szabályozására czélba vétetik e szabályozások eszközéül lehetőségig az ipartestületek vétessenek igénybe (Arad), hogy a kereskedelmi miniszterhez felterjesztés intézendő avégből, hogy a kocsiknak egészben (nem szétszedett állapotban) való szállítására nézve a vasúti díjtételek mérsékeltessenek, (Budapest); hogy az 1885. évi 1553. sz. a. kelt miniszteri rendelet, mely szerint vegyeskereskedők czipők, ruhák, és kalapok elkészítésére is fogadhatnak el megrendeléseket, revízió alá vétessék (Czegléd, Kisújszállás, Veszprém); — hogy a keresk. és iparkamarák képviseletet nyerjenek a közigazgatási bizottságban; — végül a pozsonyi kamara kiküldöttjének indítványára kívánatosnak mondta ki a nagygyűlés, hogy a III. oszt. kér. adóra nézve megállapított példátlanul magas, s ép azért a valódi jövedelemnek bevallását jóformán lehetetlenné tevő 10°/0 kulcs leszállítása szorgalmaztassék. Tekintetes Elöljáróság! Az aradi országos nagygyűlés napirendje miként már a fenntebbiekből meggyőződni méltóztattak, nem volt egyoldalú, s felölelte magába az iparosok ez idő szerinti összes óhajait és kívánalmait. A főkérdés tehát most az, váljon a kormány és törvényhozás hajlandó-e az iparverseny korlátozásában az egyes határozati javaslatok és rezolutiókban kijelölt és felállított határokig elmenni; de feltéve, hogy az iparosok jogos és méltányos kérelmeit s óhajait csak részben teljesíti is, nézetünk szerint annyit minden esetre elérhetünk, hogy ha egészben nem is, de részben helyreállíthatjuk a kisipart, fokozhatjuk ellentálló és versenyképességét, feltartóztathatjuk az illetéktelen kontárok térfoglalását, s kiszoríthatunk ezer meg ezer kontárt ama versenyből, melybe illetéktelenül csempészte be magát. Egy jó ipartörvény, melyben a képesítés s a , rend fentartására irányuló szabályok az iparosság érdekének megfelelő szigort tartalmaznak, nézetünk szerint nemcsak hogy nem alárendelt eszköz, hanem épen ellenkezőleg hatalmas tényező arra, hogy nemcsak a kézműipar életrevaló ágainak elsorvadása TÁRCZA. Ősszel. — B. J. barátomnak. — Úgy zúg a szél, talán szivemhez szól most, Tán csak nem engem emleget ? . . Zokogva hull az eső hideg csöppje, Talán siratja gyászos éltemet ? . . A szél zokog .... Ki tudja fáj-e s hajh! mi Fájhat a szélnek ? . . van-e bánata ? A haldokló táj búcsúját zokogja ? Vagy ember-szivhez szól siró szava ? A szél zokog ... az eső minden cseppje Mintha szememből hullana reám, És mintha kérdné: lesz-e boldog szivem ? Leszek-e boldog ? . . Ah leszek talán! . . A szél zokog . . . fájón zokogva zúgja Bum, bánatom, szivem fájdalmait, A felhő sir . . . siratja szenvedésim, Szeretni csak a szenvedés tanít. Zokog a szél .... fájdalmimat zokogja S nem szán zokogni, nem soha, soha . . . Szegény szivem te sem szánsz szeretni Pedig a sors beli kínzó s mostoha! Előttem egy elsárgult falevél fut, Az őszi szél úgy űzi, hajtja őt, Levett kalappal állok itt közepén S szívből köszöntöm ott a temetőt. A boldogok! a kik nyugodni tértek És én miért . . . miért nem nyudhatom ? A sirhalomtól annyian rettegnek, Pedig a sirban van csak nyugalom. A sirban van csak nyugalom s boldogság, Holott ölében csak enyészet él . . . „Feledj el mindent ... a mi múló a földi !* —• Erről zokog . . . csak erről sir a szól. Székesfehérvár, 1890. okt. 16. . . . AZ Ő SZERELME. BESZÉLY. SZIRONTAI (TÓTH) ARTÚRTÓL. (8. Folytatás.) — Most hát beszéljünk komolyan, szól Róbert, mikor barátjával annak lakására érnek. Úgy hiszem, sejted, hogy nem hiába jöttem hozzád Párisba. Richárd, Richárd! Te nagyon megváltoztál, mióta utójára találkoztunk! Richárd, ki még mindig a lefolyt bachanalia behatása alatt áll, keserű gúnymosollyal von vállat. — Nos nem vagy megelégedve velem ? Nem vagyok eléggé lealjasulva? Talán van még rajtam valami a múlt emlékeiből ? És cigarettájából hatalmas füstfelhőt bocsát a levegőbe. — Minő pompás tüdő! Pedig Istenemre! — mindennap tiszta absintheot iszom . . . Róbert összeborzong. — Őrült gondolat! Bár ne volna még késő! — Oh nálam mindig jókor van! Ha akarod, elmehetünk az Opalie kisasszony roulettebankjához... — Hagyd el e cinikus modort. Nem erről van szó. Velem szemben hiába játszod e lealázó szerepet. Én azért mégis jól tudom, hogy a régi vagy. Csakis a nagy erkölcsi szerencsétlenség vakított meg néhány pillanatra. — Hm. Gondolod, hogy képes vagyok kellően megérteni mindazt, amit mondasz ? — Kell, hogy megértsél. — Férfias szó. Hallgatlak. — Mindenekelőtt velem együtt haza fogsz utazni. — Az lehetetlen. — Miért. — Elősször is nincs otthon mit keresnem és másodszor, ha volna is, — éppen abban találnám a gyönyört, hogy ne tegyem meg. — Harmadszor pedig, mert nem akarod élvezni elvesztett szerelmed feltámadását . . . — Mondom, sokkal finomabb szavakba burkolod megjegyzéseidet, mintsem azt egy elkárhozott lélek megérthetné. — Pedig a rejtvény megoldása oly egyszerű. Nem kell hozzá a kétségbeesés vad bölcselete. A te szívedből, bármennyire affektálod is, még nem halt ki az utolsó érzelem. Ez az utolsó érzelem fog téged Ariadne fonalaként visszavezetni — elhagyott eszményedhez. — Ah minő szép ábrándok ! Egyátalán kiszesz a szerelem feltámadásában ? Lehet az érzelmekben bízni? Oh hisz ezerszeresen jaj ama boldogtalanoknak, kiknél az utoló vigasz, még a remény is kihalt ! Ilyen vagyok én is ! Remény nélkül, oda dobva a semmiségbe — egy esztelen teremtés, ki csak a jelennek él! És ki tudja ? — talán igy helyes, mert érzem, ha gondolkoznom kellene — beleőrülnék . . . — Sajnállak Richárd! — Azt ne tedd. Sokkal többre becsülöm, ha megvetést tanúsítasz irántam. Hidd el, nem érdemlek semmi kíméletet. Mondd szemembe: te nem vagy egyéb, mint egy elpusztult világfi, barom, féreg vagy mit bánom én micsoda! ? Hejd pedig egykor — no de hagyjuk . . . Isteni élet, isteni álom volt, az igaz — most már vége van . . . örökre vége! — Folytasd . . . — Miért, ismételném azt, mit már annyiszor hallottál tőlem ? Mit érdekelnének e bizar reflexiók ? Vagy talán láttad őt? Találkoztál vele? Mosolygott reád? Vagy kacagott? Jól állt neki a menyasszonyi öltöny? Az a halavány arc nem pirult el, mikor örök hűséget esküdött annak a másiknak ? Volt bátorsága az égre tekinteni? Végre hát ki van elégítve a hiúság! Képzelem. Hisz azokban a sötéten kéklő szemekben a hazugság lakik, ajkán a kígyó mérges fullánkja ... Az a derék Albert báró! Igazán szivemből szerencsét kívánok nősüléséhez! — Csak folytasd . . . — Oh Albert báró kitűnő gentlemann! Nem szeretném, ha félreértenél. Nem úgy dicsérem őt, mint Antonius Brutust a nagy Caesar hullája előtt. Kívánom, hogy boldog legyen . . . — Még nem fejezted be ? — Amint tetszik. Szópazarlásban szenvedek. Sőt hinni akarom, hogy Olga is nagyon, de nagyon boldog. Mindenki elérte célját, mindenki örül e nyomorult életnek, csak egy bolond van a világon, ki akkor is kacag, mikor a szívére izzó mérget öntenek . . . — A mérget majd kifacsarjuk szivedből . . . — Ki hitte volna ! Alig néhány hó előtt . . . a nyár tikkasztó hevében, mikor a pillangó egyik virágkehelyről a másikra száll — a fakadó rózsabimbók egymást köszöntik — mikor az ifjú képzeletének nincs egyéb óhaja, mint őt, az egyetlent szeretni, imádni . . . egy-egy röpke kézszoritás az egekbe varázsolja — mikor kész megküzdeni az ördögök légióival, hogy egy édes mosolyt nyerjen jutalom gyanánt — nos akkor a bálványozott angyal, a szűzies madonna egyszerre átváltozik és a lopott csókoktól még forró ajka rideg könyörtelenséggel mondja ki: Nem szerethetem önt többé! Hát nem iszonyú bohózat ez ? Nem hahotára méltó tragédia ez ? A vérfagylaló jelenet után egy pohár cukros víz, a vidám táncra halálsikoltás. Nos barátom, kívánsz még tőlem egyebet ? — Szó sincs. Csak azt kérdezem bevégezted-e ? — Bevégeztem Róbert maga is cigarettára gyújt. Egy kényelmes zsöllében foglal helyet. Nyugodt kedélylyel szól: — Édes Richárd! Újságot mondok neked. — Mióta Párisban vagyok, egyetlen egyet se olvastam. — Épen azért. Képzeld csak — Olga, dacára az eljegyzésnek — nem ment nőül Albert báróhoz... E szavakra Richárd, mintha egy pillanatra megszédült volna. De azután Róberthez hajol. Megrázza karjait. — Engem akarsz elámítani? (Folytatás köv.)