Székesfehérvár és Vidéke, 1890. július-december (18. évfolyam, 78-155. szám)

1890-11-08 / 134. szám

XVII-ik évfolyam 134. szám. Szombat, 1890. november 8. Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztéség és kiadó-hivatal: Belváros, Sa­s-ia.tcz a. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért ,W'«»­*a5 nádor-utozai dohány­ tőzsdéjében, Brottvx kislárnya-utozai kereskedésében, a lap ki­­hordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMŰVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyve kereskedésében. “V*Id.é3s:exi zxiiridLexi postaJtiixr&ta.lsa.é.l. &k­fltoi&sekr« nézte a lap egy oldala (colamna) 40 helyre van beosztva, egy hely feélyegáij® t kívLS W ki?. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesítenek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9 óráig­. Előfizetési áraim: Egész évre....................8 frt. — kr. Fél évre ....................4 frt. — kr. Negyedévre . . . . 2 frt. — kr. A ..Nyílttériben agy­­ar 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) hirdetési irodájában: Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein éi Vogler (Otto Maas­a) hirdetési irodájában: L­ásd Meohgasse Nr. 10. — Sohalek Bistók ki*­dutési irodájában­­ WoUmíst 21z. 11. SlideMwk­­strayesas váathttatnak. A telekkönyvi betétek szerkesztéséről. (Különös tekintettel Sz.-Fehérvár városára.) Már az 1855. évi igazságügyi kormány, mely­nek telekkönyvi intézményünk létrehozását köszön­hetjük, elhatározta, hogy az akkor jól-rosszul felvett telekjegyzőkönyvekből különös betétek fognak alkot­tatni. Ez azonban nem történt s tulajdonképen az országban 1888. évig Pest városa telekkönyveinek kivételével, telekkönyvek nem léteztek. Ezen mulasz­tás, hogy mi okból származott, azt e helyütt fejte­getni felesleges, de annyit mégis megjegyzek, hogy ezen mulasztás részint az 1855. évben szándékolt czélszerűtlen különös betétek elejtése, részint a tulaj­donjogi átírásoknak nagy mérvű elhanyagolása miatt, de legfőképen azért volt czélszerű, mert idő nyere­­tett az úrbéres községek tagositatlan birtokainak rendezésére s igy a végleges betétek megállapítása­kor a még netán megoldatlan dologi jogok tisztázva lévén a telekjegyzőknyvek a tényleges állapotnak megfelelően alakíthatók. A betétek szerkesztésére vonatkozó 1886. XXIX. és 1889. XXXVIII. törvényczikkek a tulajdonképeni telekkönyvek megalkotását rendelik, s czéljaik: 1- szer, hogy az eddigi telekjegyzőkönyvekből végleges betétek szerkesztessenek és ezekből köz­ségenként valóságos telekkönyvek alkottasanak. 2- szor, hogy ezen munkálattal kapcsolatban a hitel-telekkönyvek az állandó kataszterrel összhang­zásba hozassanak, megjelöltetvén az egyes birtok­­részletek az adókataszteri munkálatokban előforduló helyrajzi számokkal és kitüntettetvén ezeknek az adókataszteri eljárás útján megállapított művelési ága, hiteles térmértéke és tiszta jövedelme; 3- szor, hogy abban az esetben, ha a közbejött tagosítás és úrbéri rendezés alapján a telekjegyző­könyvek még átalakítva nem lettek, ez az átala­kítás is egyidejűleg eszközöltessék, illetve a telek­könyvi betétek a tagosítás és úrbéri rendezés által alkotott helyzet alapján készítessenek el; és 4- szer, hogy a telekkönyvi állapot a törvény­ben megállapított szabályok alkalmazása mellett a tényleges birtoklási jogviszonyokkal a lehetőségig összhangba hozassák.­­ Az első pontra vonatkozólag sajnos, hogy mi magyarok — a jogászokat sem véve ki — abban a hibában szenvedünk, hogy saját intézményeinket, törvényeinket, majdnem kivétel nélkül kicsinyeljük, gáncsoljuk, helytelennek nyilvánítjuk, és a nyugat kultur­államainak intézményeit bálványozzuk. Nem c­élom a nemzeti hiúság felvillanyozásával a buzga­lomra és törekvésre bénítólag hatni, mely nélkül valódi haladás nem képzelhető, de a­mint egyrészt a nemzeti hiúság és alaptalan elbizakodottság meg­bénítja a tetterőt, a minden haladásnak tényezőjét, úgy a kislelkűség lankasztja az önbizalmat, mely nélkül a tevékenységnek nem lehet az a rogékony­­sága, mely az embert nagy czélok elérésére képesíti. Hogy Magyarországon viszonyainknak megfelelő intézményeink a nyugat kultur­államainak dicsőített intézményeihez minél jobban közeledhessék, úgy az anyagi viszonyok biztosítására szolgáló telekkönyvi intézmény terén is oda kell törekednünk, hogy az kellő ápolás mellett izmosodjék és azokat a belső és külső tulajdonokat nyerje, melyek áldásos létezését hosszú időre biztosítják. E czélból oda kell hatni, hogy a lakosság úgy a telekkönyvi betétek szerkesz­tése alkalmával, valamint azután is, a birtok és ezekre vonatkozó jogaik megállapítása és felvétele körül, úgyszintén a következményekre behatóan figyelemmel legyen.*) Sajnos továbbá, hogy a magyar népnél addig m­ig sérelmeik vannak, ezeket boldog-boldogtalannak elpanaszolja, vagy a mi rosszabb, sérelmeit elfojtott haraggal magába zárva, magatartásával embertársai figyelmét felkelti mindaddig, mig a tevékenység ideje be nem következik. A midőn a tevékenységnek előtérbe lépni kell, akkor elzárkózik s még meg­hívásra sem jelentkezik, hogy saját dolgaiban jogá­nak érvényt szerezzen. Mások könnyelműen vesznek mindent s a mivel sem törődés elvét h­itnek tartva, kicsinyük mindazokat a gondosokat, kik ügyeiket rendezni vagy megtudni iparkodnak. Ily felfogások káros következmények szülője lesznek. Önként n­em­’) Ezen részlet Süteő Rudolf kir. curiai biró által „Telekkönyvi betétek szerkesztéséről“ kiadott műből lett ki­vonatosan átvéve. Kortársunk iránti felebaráti szeretetből származik azon indulat, hogy midőn ügyünkben eljár egy harmadik személy, ezt felkeressük, bizonyos erkölcsi erő kényszerít, hogy működésében segítsük, és ön­megnyugtatásunkra szolgál az, ha viszonyainkat rendben állani tudjuk. A telekkönyvi betét­szerkesz­tésnél arra, ki ezt nem teszi, eltekintve a humanitás és önmaga iránti erkölcsiség elvétől, anyagilag is káros következmény hárulhat, mely nemcsak reá, hanem még unokáira is kiterjedhet. Egy példával élek: Valaki haszonbérel egy birtokot már húsz év óta, tartozik a bérlő a szerződés értelmében a birtok után kivetett adókat fizetni. A kataszteri felmérés alkalmával a bérlő, mint a birtok után adófizető, nevére vétetik fel az egész ingatlan. Ha a tulajdonos nem jelentkezik, tényleges birtoklás alapján a bérlő tulajdonjoga bejegyeztethetők. A végleges betétek megállapítása után 6 hónappal, az esetleg elhalt telekkönyvi tulajdonos örököse már jogát csak per útján érvényesítheti, s esetleg 10 év múlva tulaj­donjoga is elévült lesz. Ennél sokkal komplikáltabb esetek is felmerülhetnek a mulasztásból. Azért még annak is, ki birtokát rendezettnek véli, czélszerű a betétszerkesztő-bizottság előtt megjelenni s meg­győződni arról, hogy birtoka az új betétben helye­sen vétetett-e fel, s ezáltal módot adni a szerkesztő­­bizottságnak, hogy megállapítsa, miszerint a felvételt helyesen eszközölte-e ? A második pontra vonatkozólag, hogy mily előny a hiteltelekkönyveknek az adókataszterrel leendő összhangba hozása, legjobban megfelelhetnek az adó­nyilvántartással megbízott közegek. Mert el­tekintve attól, hogy a nyilvántartó addig míg az új betétek el nem készülnek, sohasem lehetett meg­győződve arról, hogy a szerzett birtokot írta-e át adókataszterileg a szerző nevére, s igy megtörtént, hogy csupán a véleten alapuló nyilvántartása sem a tényleges állapottal sem a telekkönyvi álla­pottal összhangban nem állott, még azon nehézség is felmerült, hogy adókataszterileg a szerzett birtokot meghatározni illetve megjelölni, a szerzett jogok különböző czíme és szerzési módja által beállott változások folytán, a telekkönyvi helyrajzi számok­nak a kataszteri helyrajzi számokkal helyettesítése alkalmával lehetlen volt. A szabatosság elvét nagy­ban emeli a kataszterileg megállapított mivelési ág és a közhitel emelésére irányuló tiszta jövedelem kitüntetése is az újonnan készítendő telekkönyvi betétekben. Ezenkívül a jogszerző közönségre azon előnynyel is bír, hogy a földbirtok megvételénél magát az ingatlant megtekinteni s becsértékét megállapítani nem kell, mert a kataszteri tiszta jövedelem kitüntetése által a birtok szakszerűen felbecsülve és valószínű értéke megállapítva van. Nem kis mértékben keltett aggodalmat külö­nösen Sz.-Fehérvár sz. kir. város mérnöki hivatala által tett kifogások a kataszt. hiteles felmérés ellen, melynek adatai a telekkönyvi betétekben térmértékül és pedig hiteles térmértékül bejegyeztetni fognak. Különösen feltűnő azon 300 hold és 1151 □ ös különbözet, mely a város összterületénél a kataszteri felmérés és az 1829. évben történt felmérés adatai között beállott. Legyen szabad e tárgynál hossza­sabban időzni, sokkal kényesebb kérdés ez, hogysem ezt némi megvilágítás nélkül hagyhatnám. A betétszerkesztésre közönyös, hogy mily terü­lettel vétetik fel valamely birtok, a közönségre nézve pedig csupán az bir érdekkel, hogy területi szem­pontból melyik felvétel helyesebb, az 1829. évben, vagy a kataszterileg eszközölt felmérés-e? Az 1829. évben történt megállapítás az akkori viszonyokhoz képest, melyben a földterület úgy­szólván kiosztás tárgyát képezi, jó lehetett, csupán a keresztülvitel helyességéhez és az eszközök pontosságához fér két­ség. Ugyanis pontosan megállapítva nem lett az egész város és határának térfogata. Mert habár az egyesek birtokát képező földterület határai bemérve lettek, mégis egy dűlőnél, hol az egyesek birtokai szélességének összesége képezi a dűlő hosszát, ezen összeg kevesebb, mint a dűlőnek valóságos hosszú­sága. 1) Ebből az következik, hogy a mesgyékre az egyesek birtokainál valamely kis terület mindig kihagyatott a dűlő összterületéből. Ezen körülmény­nek és nem szakavatatlanságnak tulajdonítom azon ’) A városi főmérnök nyilatkozata. TÁRCZA. Kossuth szobra Dijonban.*) Hálás, de fájó szívvel üdvözöllek Szabad hazában élő büszke nép! Ki a szegény hazátlan üldvözöttnek Bátor kezet nyújt és pártjára lép. Nem volt tiéd — és meghódolsz előtte, Nem érted élt — s meghálálod neki, S bár idegen föld száműzött szülötte­im koszorúját nálad fölleli. Dicsfe­nye — mely belángol egy világot — Tán itt e­pír, mely arczainkon ég ? Vagy tán saját szavával megalázott Hálátlan népnek rejti szégyenét ? Mert a ki fölszállt szellemadta szárnyon S tévedt népének uj utat szabott; Honára lelhet bárhol a világon, Csak itt, minálunk gyáván elhagyott! A szabadságnak fényes szobra épül, És prófétái nyernek rajt helyet, A lelkes kor kegyelete jeléül, Mely beragyogja mind a népeket. És valamennyi földi életében Imádta népe s nem volt elhagyott; Csak egy lesz ott — s nevünkre száll a szégyen! Kit népe aljasan megtagadott! Szabad rögödre hálásan borulnék, Oh, frankok földje, könnyem hullna rá, S a szent helyet, mit neki szánva tudnék Csöndes magyar dalom megáldaná. És átkot zengnék, mely egy népet vádol, Túl zúgva bérczen, völgyeken. *­ Mutatvány Virág Béla hírlapíró „Egy év tör­ténete versekben“ czimü könyvéből. Előfizethetni egy forinttal a szerzőnél. Budapest VII. József­ u. 54. „Annak, kit népe kilökött sorából, „Élőnek! — szobrot állít idegen!* Virág Béla. AZ Ő SZERELME. BESZÉLY. SZIRONTAI (TÓTH) ARTÚRTÓL. (14. Folytatás.) — Valóban kár! ismétlik a gondos jó szülők, miközben aggódva néznek a szemközti páholyba, hol Richard épen tapsolni készül . . . Gyönyörű bűnbánati Gyönyörű szerelem! Nagy szerencse, hogy Róbert mosolyog. Ő tudja leg­jobban, hogy ez is a gyógyszerekhez tartozik. Hisz rég megírta Boerne: A könnyelműség úszóöv az élet tengerén! A „hercig” primadonna egész rekedte kiabálja magát. Infámis hang és infámis modor. Hanem mindez egy cseppet se feszélyezi. A fődolog a lenge öltözék. Minél többet matatni. Ez a művészet titka. A normandi dajkajelmez elragadó. Hatalmasan ki­­kerekített ingváll, duzzadó kebel, rövid csikós szok­nya és magassarkú kékatlac debardeur topánkák . . . Az ára még nincs kifizetve, de hát mire való az a birkaarcú vén gavallér, ki nemcsak koromfekete parókát, hanem egyszersmind brillántos gyűrűket és vastag arany óralánczot is visel. Felkunkoritott bajusza ideális két szamárfület képez. Oh ez a gigerli múmia egy milliomos bankár! A zsebe tele van ék­szerekkel. És oly sóvár szempillantásokat lővel a „hercig“ primadonna felé. Ti ostoba fiatal dandyk! Ez lesz a mai est Don Juanja! Úgy bizon ! A „her­cig“ primadonna bevégezve a pikáns kuplékat a leg­kecsesebb szoknyalebbentések közt tűnik el a szin­­falak mélyében. A viharzó taps elnémul és ő megírja a szokásos szerelmes leveleket . . . Kinek, kinek a módja szerint ... A cím többféle, de a lényeg ugyanaz: Kérem . . . pillanatnyi pénzzavar . . . majd a mama megmagyarázza, miért fordulok épen önhöz, ki szí­vem egyedüli bálványa! ! A modern szerelem nem igen válogatós. Az arany csillogásában leli gyönyörét. Az erkölcsi pofon­­­­csapásokat megfizetteti magának. Richard se tapsol többé. Nem tüntet tovább Olga ellen. A szép leányka arcán sötét pir lángol. A nemes büszkeség kitör. Megvető mosolylyal jegyzi meg: — Ez volt tehát ama nő, ki — Nem fejezi be. Halkan teszi utána: — Igen, igen! Méltó vetélytárs! A becstelen­ség ördöge! Elfordul. Bármennyire sajog is szivecskéje, nem­­ tartja érdemesnek e hitvány jelenetkével foglalkozni.­­ Oh Richard kétségkívül nagy bűnt követ el, midőn szerelmét pellengére állítja! Azok a drága szent könyek kiszáradnak a lazurkék szemekből, a meg­váltás keresztfája láthatlanná válik. A gondos jó szülők maguk is szeretnének mene­külni a közelgő vihar elől. — Olga! szólnak. Még mindig itt kivánsz maradni ? A leányka még dacosabban válaszol: — Igen . . . Kiváncsi vagyok a színjáték végére . . . Csakugyan színjáték. Legalább Róbert is ezt mondaná. Éles gúnymosollyal üdvözli Richárdot. — Nos tetszik neked e gyalázatos démon ? Richárd eszére tér. — Millió bocsánat édes pajtás! Nem vettem észre, hogy —­z is itt van . . . — Tudom. Hisz régóta rövidlátó vagy. — Ohó! Ez sértés akar lenni ? — Még­pedig a javából. — Jó. Majd hát tapsolok — Olgának is. — Kérlek ... Ez pompás eszme! Siess tehát hozzá. Majd én nézem távolról. — Azt hiszed — nem merem megtenni ? — Albert báró bizonyosan szemedbe mondaná, hogy — gyáva vagy ! — Elég !­­ És Richárd felkel helyéről. Egy pillantást vet Olga felé, ki mozdulatlanul szemléli őt. A szemsu­garak bűvereje mint a delej vonza magához a köny­­nyelmű fiatal­embert. — Csakugyan gyáva volnék ? kérdi önmagától. A szégyenérzettől űzve rohan ki. Olga pedig tőrszúrást érez keblében. — Ab! hal el kiszáradt ajkán. Most megy — hozzája . . . Igen! Ő is csatlakozik a bókolók seregéhez ! A nyomorult lélek! Kiöli szívéből a szemérem utoló szikráit! Egy színésznőnek hódol! Egy arcátlan rima rabszolgája! A művészet fenséges ihletéből gyakran undo­rító torzalak születik. A színpad bachausnői ott pá­­váskodnak Jupiter templomában. A csipkerongyok közt didergő Lars pezsgőt szürcsöl és minden parázna csók után szerelemszomjas hévvel kiált: — Ki fizeti meg erényemet? Olga a kínszenvedés minden fájdalmával rebegi: — Ez volt utosó reményem! A csillag lezu­hant a posványba ! Most már ő is menekülni szeretne ... A ki­ábrándulás villáma végkép megöli szívét . . . Sze­relmének szivárványa, a rejtett boldogság fénye eloszlik — mi marad utána ? — csupa gyűlölet és­­ megvetés . . . — Richárd! vonaglik még egyszer. Fel akar kelni, de nincs ereje hozzá. E pillanatban kopogás hangzik a páholy ajtaján . . . Egy elfojtott sikoltás . . . ő az! az elátkozott­­ csillag! a letiport lélek ! Richárd! Richárd! Tehát mégis csalódott a leányka ! A megváltás nincs oly messze. A kétes gondolatok árjában tiszta­­ maradt a jellem ! Most hát boruljatok egymás karjai közé ! Szó sincs. A szerző nem enged jogaiból. Még egy kis magyarázat nem fog ártani a boldogsághoz. Richárd nem érdemli meg, hogy oly gyorsan be-

Next